I. Crouy-Chanel.
I. Crouy-Chanel.
Francziaországban ma öt Crouy nevü helység van, melyeknek egyike a Croi nevet is viseli; fekszik pedig a Somme departement amiensi arrondissementjának picquigny-i cantonjában. A Crdy = Crouy név jelentéséről is tudunk valamit elmondani. A Croy-Chanel-család két tagját a XIV. században a latin «de Cruce» névvel jelölik meg. Croy = Crouy tehát a latin crux és a franczia croix-val azonos. Somme megye valamikor a Picardie nevü kormánykerülethez tartozott és Amiens volt a főhelye. Crouyban volt egy vár, a mely eredetileg az Ailly és Picquignyi urak tulajdonához tartozott,* a kik 27egyuttal Amiens vidame-jai voltak.* Kastélya már régóta nem létezik; emlékét már csak a kis helység őrzi.
Ezen Ailly a mai Ailly sur Somme, mely szintén a sommemegyei amiensi kerület picquignyi járásában fekszik. Picquigny az ugyanott fekvő hasonnevü járás főhelye. Maga Crouy vára vagy kastélya már régóta nem létezik; emlékét már csak a kis helység őrzi.
Vidame a latin vicedominus; annyi mint a mai védnök, kegyur (Patron).
Akkor, a midőn Crouy még az amiensi kegyurak védnöksége alatt állt, volt ott egy nagyobb birtokterület, a melynek egyes részei több oly közbirtokos-család kezein voltak, a kikről nem lehet bebizonyitani, hogy egy és ugyanazon egyenes őstől származtak. Azt azonban, hogy az akkor még nehézkes közlekedési viszonyok és a patriarkálisnak nevezendő családi érzék hatása alatt egymás között házassági összeköttetéseket hoztak létre és hogy majdnem mindnyájokat sógorsági kapocs fűzte össze, magától értendőnek vehetjük. E különböző családok* tényleg birtokoltak ugyan a Croy nevü nagy uradalomban, de csak részbirtokosok czimén, nem voltak tehát azon jogos helyzetben, hogy a Crouy nevet, mint családi nevet használják, mert egyetlen egyikök sem mondhatta magáról, hogy a croyi uradalom összes területe az övé s ő csak mint Croyban székelő közbirtokos szerepelhetett. Ebből már most magától értetik, hogy ott, a hol egy és ugyanazon nagyobb birtokterületen különféle birtokosok voltak, az összes terület egyes alkatrészei külön nevet viseltek, a melyet az illető birtokosok az idő folyamán, az ugyanazon területen velük együtt lakó birtokostársaiktól való megkülönböztetés czéljából családi nevükké tettek és hogy ez esetben az össznév már csak a kisebb területből származó családi név közelebb megjelölésére és magyarázatára szolgálhatott.* Igy kellett ennek a Crouy-Chanel családban is lennie. Már a legrégibb tagjai viselik a Crouy Chanelis nevet; helylyel-közzel csak Chanel (1309, 1316), Chanelis alias Croy, Chanelis alias Crouy (1327) az alakja, de hogy mit jelent a Chanel, azt a kutatók mindeddig nem állapitották meg. Hogy ezen birtok az egykori Dauphiné-ben feküdt, a mint ezt egyik helyen* olvashatjuk, sehogy sincsen bebizonyitva s ily nevü helységet a rendelkezésemre álló régibb és ujabb források egyikében sem találok. Miután a család korábbi tagjai ugy a latin, mint a franczia nyelven irt okiratokban mindig csak a «condominus Croiacensis» (=Croy részbirtokosa) és a «sire en partie de Croy de seur Somme (= a Somme mentén fekvő Croy egy részének ura) nevet, illetve czimet viselik, kézzelfogható, hogy a Croy területén fekvő ama birtokrész, a mely e család kezén volt, a Chanel nevei viselte, a mely az évek folyamán a megkülönböztetendő jelzőül szolgált Croy vagy Crouy hozzákapcsolása nélkül is családi névvé alakult.
Ezekhez tartoztak pl. a következő urak: 1. Egyed 1207–1215; 2. I. Péter 1214–1250 és fivérei Rudolf (1214) és Gellért (1214); 3. Enguerram (a német Ingram) (1270) és fiai: II. Egyed (1270–1279), János (1270), II. Péter (1270–1279) és Vilmos (1270); 4. Bertalan (1342).
Hogy ez a helyes felfogás, bizonyitja a Dauphinéban feküdt Allevard nevű helység, a melylyel elmélkedéseink folyamán még sokszor találkozunk. Ebben az okiratok tanusága szerint többek között a következő apróbb birtokok voltak: la tour en Allevard, la tour de Trolli, Sallié, magnus Closus (=Clausum), Rosair (=Rouzeria), Monthouvrard, Tuchet, Chanay stb. A Saint-Allais nevű franczia genealogus; kire még visszatérünk, azt állitja, hogy Crouy-Chanel Felix az 1282 febr. 9-én kelt osztálylevélben az Allevard szomszédságában feküdt Bellecombehoz tartozott Chanel vagy Chanay nevü ingatlant maga számára fenntartotta volna s hogy Felix és Márk fivérek azóta a Croy-Chanel nevet viselték volna. Saint Allais itt nagyon téved, mert a család a Croy-Chanel nevet már 1282 előtt is viselte. A Chanay-névvel – legalább az Érdi-féle gyüjteményben – először Chanel Hektornak 1488-ban kiállitott végrendeletében találkozunk. Miután az illető okirat őt világosan Hektor Chanelinek, a «dominii Chanay Alavardi» urának nevezi, megczáfolhatatlanul be van bizonyitva, hogy Chanel nem Chanay s hogy ez utóbbi az allevardi határban feküdt ingatlan volt. Bellecombera nézve alább még valami megjegyezni valónk lesz. Arról pedig, hogy Felix 1282-ben magának Chanelt vagy Chanayt fenntartotta volna, az illető osztálylevél egy szót sem tud.
Turul 1912. évf. 50. (Nagy Géza úr. «A Croyak» cz. dolgozata.
Az ezen család multjának felvilágositásához vezető kutatás terén lezajlott irodalmi harcz akkor vette kezdetét, a midőn a család 1790-ben a «Chronologie historique des ducs de Croy» czimü könyvet közzétette. Magától értetik, hogy e munka a magyar irók tudomására is jött és hogy azóta hosszabb és rövidebb szünet után erre vonatkozólag ujabb irodalmi termékek jelentek meg, a melyeknek azonban egyéb eredményök nem volt, mint az, hogy az e téren már eléggé felhalmozott darabok számát mindig egygyel szaporitották.* Ezen termékeket felsorolni 28vagy alaposan megismertetni e helyen teljesen fölösleges.
Grenoble, Couchet J. M. kiadásában.
Egyetlenegy iró volt, a ki tárgyunk kidolgozása iránt némi tekintetben bizonyos érdemet szerzett; ez az 1871-ben elhalálozott Érdi (azelőtt Lutzenbacher) János, a ki 1848-ban «A magyarországi Crouy nemzetségnek története» czimü munkáját kiadta s ebben a családra vonatkozó 66 okiratot közzétett. Érdeme azonban csak arra szoritkozik, hogy ezen okiratokat közölte, mert az ezeken alapuló saját végeredménye és következtetései nem érdemelnek elismerést. Oly könynyelmüséggel és kritikahiánynyal még senkisem használta fel az okirati anyagot, mint ő. Az egyik vagy másik darabnak adataiba helyezett vak bizalom, a hozzá méltó elődök eredményeire való esküvés és a legdöntőbb pontoknak majdnem szándékos figyelmen kivül hagyása következtetéseinek értékét határozottan nevetségessé teszik. Vele szemben bizony bátran állithatjuk, hogy a 150 évvel korábban élt Imhof, a ki 1699-ben a Croy-család leszármazásáról irt, kétségkivül lelkiismeretesb és komolyabb kutató volt.
Az Érdi által közzétett okirati anyagnak két főforrása van: az egyik a grenoblei törvényszéknek 1843-ban bemutatott eredeti darabok hitelesitett másolatai, a melyek részben a «Chronologie historique» adatain alapulnak és a melyekről jogosan feltételezhetjük, hogy hitelesitett alakjukban Érdi rendelkezésére álltak, a másik forrás az amiensi Notre-Dame nevü káptalan birtokában volt halottikönyvi s egyéb természetü adatok, a melyeket a grenoblei törvényszék szintért 1790-ben vizsgált meg. Ha már mostan Érdi e darabokat nem tette beható tanulmányozás tárgyává, joggal lehetett volna remélni, hogy követői azoknak felhasználásában több kritikai gondosságot fognak kifejteni; de ez sem történt. Azok, a kik ezen okiratok alapján az Árpádoktól való leszármaztatást bizonyosnak vették, örömittasan reprodukálták – nem tudni hányadszor? – az ezen leszármaztatást állitólag igazoló darabokat és öntudatos és könnyelmü elvakultságukban, tekintet nélkül az ezen darabokban szembeszökő lehetetlenségekre, bátran kijelentették, hogy ezen okirati anyag feltétlenül valódi; a kik pedig az ellenmondásokat és lehetetlenségeket felismerték, megelégedtek azzal, hogy az anyagot a nélkül, hogy mélyebbre beható elemezés tárgyává tették volna, egyszerüen hamisnak és koholtnak nyilvánitották.
Csakhogy nem volt mindig és mindenütt feltétlen igazuk!
A ki hosszu éveken keresztül okirattani kutatásokkal foglalkozik, annak felismerésére jut, hogy valamely okirat valódiságának megbirálására a benne szereplő belső s külső ismérvek összességének kritikai összefoglalása feltétlenül szükséges és hogy elég gyakran egy apró, látszólag jelentéktelen és eddig nem méltatott pont döntő lehet. Az itt figyelembe veendő belső s külső ismérveknek rendszeres felsorolása e helyen messzire vinne; megelégszem annak hangsulyozásával, hogy az okirat főtartalma, illetve cselekvése s a benne szereplő személyek időrendi s genealogiai megbirálása rendesen elegendők arra, hogy a darab valódiságáról tanuskodjanak.
A levéltári kutatásokból eredő másik elv az, hogy hamisitás és hamisítás között különbség van. A hamis, a koholt okiratban minden hamis vagy legalább is legnagyobb mérvben gyanus. Ha valamely okirat oly cselekedetekről szól, melyek sokkal korábbi vagy későbbi időre esnek, ha benne oly személyek szerepelnek mint cselekvők, a kikről okirati bizonyossággal kimutathatjuk, hogy az illető darab keltezésekor nem éltek vagy az okiratban emlitett állást el nem foglalhatták, akkor a darab koholt és mint ilyen, rögtön felismerhető. Van azonban számtalan oly eset is, a melyekbe vagy már az illető okirat eredeti példányának keltezésekor, vagy pedig egy átirat, esetleg egy későbbi, bár hitelesitett másolása alkalmával szándékosan, önkéntes és csalfa módon végrevitt eljárás utján változtatásokat, függeléket, toldásokat és beszurásokat csempésztek bele, a melyek a darab megbizhatóságát természetesen a legnagyobb mérvben megingatják és elég gyakran tönkreteszik. A legtöbb kutató már most abba a nagy és mindeddig nem eléggé méltatott hibába esik, hogy a kellő hatást tullépve, az interpolált okiratot az absolute hamistól meg nem tudják különböztetni, a minek sokszor az a következménye, hogy sok eddig homályos kérdés megoldatlan maradt. Igaz ugyan, hogy az interpolatio is hamisitás, de szemügyre kell vennünk, hogy ez csak épen a beszúrt passusra, de nem az okirat összes tartalmára 29vonatkozik. Az interpolált okirat tartalma, cselekvése a hamisitott hely kiküszöbölése után még mindig szerepelhet mint megtámadhatlan igazság és hozzájárulhat valamely homályos kérdés megoldására.
Az Érdi által közzétett okiratok egy részét és épen azokat, a melyek azon királyt nevezik a kitől a Crouy-Chanel-család magát egyenesen leszármaztatja, az összes eddigi kutatók egyhangulag és irgalmatlanul feltétlenül hamisaknak nyilvánitották és minden időrendi s családtörténeti lehetetlenségek és ellenmondások alapjává bélyegezték. Ebből az következik, hogy mindnyájok kivétel nélkül a koholt adatokból eredő állitásokat vizsgálódásaik kiinduló pontjává épen oly görcsösen megtartották, mint elődeik. Arra hogy az interpolált hely kiküszöbölésével egy darab igazság is visszamaradhatna, a melynek nyomán a vizsgálódás helyes uton járhatna, egyikök sem gondolt.
Én ellenkező utnak indultam és az interpolatio minden salakjától felszabaditott okirati anyagból származó eredményeket keresem. Alapul használom az Érditől közzétett okiratokat és egyéb bizonyitékokat, a melyekről azonban, mert az eredeti darabok nem állnak rendelkezésemre, mindig fel kell tételeznünk, hogy Érdi őket az előtte feküdt eredetiek szerint betühiven közölte. Mellékesen azonban még meg kell jegyeznem, hogy egynéhány darabja, nevezetesen a latin nyelven irottak és ezek közül különösen a régibb keltüek, helylyel-közzel nehezen érthetőleg és rosszul vannak közzétéve; hogy ki ennek az oka, azt nem lehet könyvéből megállapitani.
Ennek feltételezésével fogom most egynéhány darabját a tőle adott sorrendben kritikai vizsgálódás tárgyává tenni.
I. 1279 márcz. 1. Brastol.
2. 1282 febr. 9. La tour de Trolle en Allevard.
3. 1282 ápr. 27. Allevard.
4. 1284 febr.
5. 1286 decz. 9. Allevard.
6. 1290 jun. 28. Amiens.
7. 1292. aug. 26.
8. Kelet nélkül.
10. 1309 Goncelin.
11. 1316 jun. 16. Allevard.
12. Kelt nélkül.
13. 1308 decz. 9. Attevard.
