Kihaltak-e az Árpádok 1301-ben?
26Kihaltak-e az Árpádok 1301-ben?
(Első közlemény.)
A mindennapi tapasztalat eléggé gyakran bizonyitja, hogy valamely tudományos kérdés megoldására számos esetben oly uton járunk, a mely a legnagyobb szorgalom, a legerősebb kitartás és a czélnak megfelelő s látszólag leghelyesebb segédeszközök igénybevétele mellett sem vezet eredményhez. A hiba épen abban keresendő, hogy az ezen uton elék gördülő akadályokból, ellenmondásokból és lehetetlenségekből még mindig fel nem ismerjük, hogy hamis nyomon járunk és mintha valamely suggestio nyomása alatt állnánk, mindig ujra a már eléggé kitaposott utra visszatérve, végre a kutatás ujabb eredménytelensége után, a kincseket hiába kereső módjára, azzal vigasztalódjunk, hogy ama bizonyos kérdés egyszerüen meg nem oldható. Hogy ilyenkor minden gondolkodás azon alaposzlopára, a melynek értelmében a következtetés és az eredmény csak akkor helyes, ha a feltételezés hibátlan, nem gondolunk, magától értetik és ez adja annak a magyarázatát, hogy a tudomány annyi problémája a melyeket már sok század óta hamis feltevés alapján akartak megoldani, csak akkor jutott a helyes kerékvágásba, ha a hamis uthoz eddigi ragaszkodással szakitva, kutatásunkat uj irányban folytattuk.
A dolgozatom czimét képező fenti kérdés, a mely nemcsak a magyar kutatót, hanem minden külföldi történettudóst és genealogust is érdekel, tudtommal az iránta érdeklő köröket már a XVI. század óta foglalkoztatja, a nélkül, hogy mai napig a végleges megoldáshoz vezető legcsekélyebb megbizható támaszpontot nyujtotta volna. Ennek az az oka, hogy a kérdéssel foglalkozott irók tulnyomó része, következetesen egy és ugyanazon uton járva, az itt velők szembeállt időrendi nehézségeket és genealógiai lehetetlenségeket azzal vélték áthidalhatni, hogy egy csak némileg elfogadható családtörténelmi sorrend elérése czéljából egyes nemzedékeket kényük-kedvük szerint elhelyeztek, a közvetlen ősatyákat helylyel-közzel kicserélték és némelykor még azt is megtették, hogy két egymástól megkülönböztetendő személyt egymással azonositottak; arra, hogy ily eljárás által a zavart csak növesztették és a rendezetlen anyag feldolgozását a későbbi kutató számára csak nehezebbé tették, persze nem gondoltak.
Ha jelen értekezésemben fenti kérdést ujabb elmélkedés tárgyává teszem, már előzetesen ki kell jelentenem, hogy mindazoknak az eljárását, a kik mindeddig e téren mozgolódtak, korántsem marasztalom el, sem előkelő szánakozás tárgyává nem teszem. Azon véletlen és ritka körülmény, hogy ugyanazon nemzedékekben ugyanazon személynevek egymással találkoznak, volt legfőbb oka annak, hogy a dolog tisztázására a legkalandosabb kisérleteket tették, mihez még a meglévő okirati anyag kritika nélküli kiaknázása s az elődök adataihoz fűzött vak bizodalom társult. A physikai restségi törvényből eredhető tény az, hogy a kutatók legnagyobb része az elődök iránti bizalom határait tullépve, lelkiismeretét azzal csititja, hogy az előd ama bizonyos kérdést már úgy is kimeritően tanulmányozta s igy történik aztán, hogy egyikök sem tanulmányozta.
Három család van, a mely a fenti kérdés megoldása alatt tekintetbe jön; a még létező Crouy-Chanel és Croy, valamint a már kihalt Rubempré, a melyeket egymástól elkülönitve az alábbi sorokban elmélkedésünk tárgyává tesszük.
