A protestantizmus virágzása, kurucz-labancz háboruk.
A protestantizmus virágzása, kurucz-labancz háboruk.
Időközben a szatmári református egyház a protestántizmus erős várává fejlődött ki. A nép vezetői mindig meg tudták találni az egyházi ügyek kezelésében azt a helyes módot, mely által a polgárokat új vallásuktól nemcsak hogy el nem idegenítették, hanem azzal testestül-lelkestül összeforrasztották. Először is nagy gondot fordítottak papjaik kiválasztására. Ha valamelyik lelkészi állás megürült, nem kíméltek sem költséget, sem fáradságot, hogy a két magyar hazában a legméltóbbat fölkeressék. Annak aztán külföldi egyetemet végzett tudós papnak, jó szónoknak s kellemes társadalmi embernek kellett lennie. Ezért nem volt ritka az az eset, hogy a szatmári papok egyúttal esperesi, sőt püspöki hivatalt töltöttek be1). De ha székét elfoglalta, még akkor sem lehetett biztos állásának tartóssága felől és így nem sülyedhetett bele a hétköznapiságba, mert terminusa volt, mely ha lejárt, vagy megmarasztalták, vagy ha nem voltak vele megelégedve, kiadták az útját. Ez ugyan káros volt annyiban, hogy papja bírájává a tudatlan tömeget tette meg, mely előtt a fiatal kor, erős tüdő, öblös hang a legajánlóbb tulajdonságok voltak, de legalább meg volt az a jó oldala, hogy az egyházi ügyek iránt való érdeklődést folyton ébren tartotta.
1) Ilyenek voltak: Hevesi Mihály, Milotai Nyilas István, Sántai Molnár Mihály, Körmendi Péter, Szilágyi Sámuel, ki azonban már debreczeni pappá választatott. Lásd Nagy Mihály művét: Szatmár-Németi Históriája.
Minthogy oly korlátlan szabadsággal jártak el a lelkészválasztásban, a traktussal örökké viszálykodtak. Mert egyrészt a vidéki atyafiak sohasem tudtak belenyugodni abba, hogy az ő megerősítésüket a két város hitközségei nem kérik ki, másrészt a környékbeli falusi lelkészek nyílt sérelmüknek tekintették, hogy az ő mellőzésükkel messze vidékről hívnak meg papokat ily tekintélyes állásra. De a szatmáriak nem tágítottak, hanem ősi kiváltságukra hivatkozva, következetesek maradtak jogszokásukhoz. Nem tudjuk ugyan, hogy mire alapították eljárásukat, mert régi elfogulatlan református írók felfogása szerint is az a II. Endre király 1230. évi szabadságlevelében körülírt jog, hogy ki vannak véve a főesperes joghatósága alól, semmiképpen nem szólhatott a reformátusokra, kik a régi jogalapról leléptek.2)
2) Nagy Mihály: Szatmár-Németi Históriája II. k. 343., 344. l.
A másik bölcs eljárás abban állott, hogy az egyházi terheket nem külön adózással fedezték, hanem a városi közjövedelmekből; s így nem jutott eszébe a legszegényebb polgárnak sem, hogy csekélyebb követelményekkel lépjen föl lelki szükségletei ellátására vonatkozólag. Így történt, hogy a két város területén a református egyház legvirágzóbb korszakában öt szervezett lelkészi állást találunk: kettőt Szatmár városában, egyet Németiben; úgyszintén a várban és a Hóstánczban is egyet-egyet.
A várbeli parochia akkor keletkezett, mikor Bethlen Gábor 1622-ben az ottani róm. kath. plebánia-templomot elfoglalta és hitfeleinek ajándékozta. 1624-ben már Kárásztelki Mihály ott a prédikátor. De mikor a vár ismét a magyar király birtokába jutott s III. Ferdinánd oda Pázmány Péter alapítványán 210jezsuitákat telepített, a református lelkésznek ki kellett hurczolkodnia a templomból s ezáltal ez a parochia 1664-ben megszünt.3)
3) U. o. II. k. 313–317. lap. Szatmár egyházmegyei irattár: 1769. év.
A hostánczi eklézsia 1647-ben vált el egy időre a szatmáritól. Az itteni lakosok ugyanis szüntelenül panaszkodtak, hogy a Szamos folyó gyakori áradása miatt nem járhatnak isteni tiszteletre. Ezért 1623-ban templomot építettek magoknak és külön papot kívántak.4) De a városbelieknek nem tetszett ez a törekvés, mert féltek, hogy végre teljesen elszakadnak. Sok viszálykodás után a tanács 1629-ben azt végezte, hogy a szatmári papok hetenként felváltva járjanak ki a Hóstánczba és pedig vasárnap kétszer, szerdán és pénteken egyszer; így aztán a hóstáncziaknak is annyi papjok és annyi prédikácziójok lesz, a hány a szatmáriaknak.5) De a buzgó külvárosi nép ezzel sem elégedett meg, hanem 1646-ban I. Rákóczy György fejedelemtől kieszközölte, hogy külön lelkészi állást szervezhessen. A hóstánczi eklézsia utolsó papja Gyöngyösi Joó Mihály, előbb szatmári professzor volt. Ennek hivatala idején 1680-ban történt, hogy Apafi Mihály erdélyi fejedelem gyülevész hada a Hóstánczot felégette s ekkor, bár egyes buzgó hívek a templom felépítésére jelentékeny összegeket adtak, a városrészszel együtt a paróchia is megszünt.6)
4) Városi levéltár: 1623. évi Protoc. Polit. 334. lap.
5) Városi levéltár: Protoc. Polit. 349. lap.
6) Nagy Mihály: Szatmár-Németi Históriája, II. k. 323. és 324. lap.
A szatmári ref. lelkészek jövedelmei és jogviszonyai.
Városi kórház.
1646-iki zsinat.
II. Rákóczi György.
Szatmár oltalomlevele.
Szatmár a király birtokában.
A német őrség garázdálkodása.
Rákóczy László.
Vasvári béke.
A gombási csata.
I. Rákóczy Ferencz.
Teleki Mihály ostromolja Szatmárt.
A Hóstáncz elpusztulása.
Szatmárt elfoglalják a kuruczok.
