II. Rákóczi György.
II. Rákóczi György.
Szalárdi egy másik szatmári zsinatról is beszél II. Rákóczy György uralkodása alatt 1654-ben. Szerinte ugyanezen évben a „helvetica, orthodoxa religión levő evangelicus praedicatoroknak Szathmártt die 18. Junii generalis gyűlések lett vala, a hol a váradi két praedicatorok Nagyari Benedek és Kovásznyai Péter az ecclesiai fenyíték, avagy presbyterium és bizonyos némelly rítusokban leendő reformatióra, megjobbításra való igyekezetekért a fejedelem akarattyábul megfogattak és bizonyos ideig Szathmár várában fogva tartattak vala.”19)
19) U. o. 228., 289. lap.
Nagy meggondolatlanságot követett el II. Rákóczy György azáltal, hogy 1657-ben a császár és a szultán ellenére szövetséget kötött Károly Gusztáv svéd királylyal Lengyelország felosztására; ezen háborúja által ugyanis addig virágzó országát csaknem végpusztúlásnak tette ki. A két hódító ellen szövetségre léptek: a császár, a dánok, a törökök és lengyelek. És míg a dánok a svéd tartományokat rendre hódítgatták s ezáltal Károly Gusztávot visszavonúlásra kényszerítették, azalatt Rákóczy seregét a lengyelek kerítették be s csupán óriási hadi-sarcz ellenében s más lealázó feltételek alatt bocsátották szabadon, másik hadosztályát pedig, mely Kemény János vezérlete alatt állott, a tatárok fogták el és rabságba hurczolták.
Mindjárt a háború elején történt, hogy a lengyelek a magyar betörés visszatorlására egy sereget küldtek át a Kárpátokon, hogy Rákóczy birtokait tűzzel-vassal pusztítsa. Munkács és Beregszász feldúlása után, június 25-én, Szatmár alá szállottak.20) És minthogy a polgárok rögtön nem adták meg magokat, Németit felgyújtották. Ekkor írták a templom öreg gerendájára krétával ama híres pár verset:
20) U. o. 312, 313. lap.
„Vicem pro vice reddam tibi, princeps inique!,
Superbos sequitur ultor et ipse Deus.”
Superbos sequitur ultor et ipse Deus.”
Magyarul:
„Ime, fogadd Rákóczy a kölcsönt, visszafizetjük.
Megboszúlja a bűnt Isten, az Ur, maga is.”
Megboszúlja a bűnt Isten, az Ur, maga is.”
Ezután a lengyelek a szatmári tanácsot szólították föl hódolásra. Ismeretes ugyan elöttök – írják, – hogy a város csak nem régen került a magyar korona alól Erdélyhez s remélik is, hogy nemsokára vissza fog oda térni, mégis, bármily daczosan viselkedtek is eddig, csupa keresztényi indulatból intik őket, adják meg magukat, mert különben a polgárokkal és a bemenekült vidéki lakosággal kénytelenek lesznek megízleltetni a pusztúlás borzalmait. Időközben történt, hogy Keresztes András nehány száz lovassal Szatmár felmentésére sietett. Bármily csekély erő fölött rendelkezett is, bízott abban, hogy a várbeli katonaság és a polgárok közreműködésével az ellenséget elűzheti. De az ostromlottak nem tudták őt támogatni; azért aztán, mikor a Szamos hídján át a lengyelekre ütött, ezek visszanyomták s a folyóba szorították. A ki közölök a vízbe nem veszett, azt az ellenség hányta kardélre.
Ekkor a tanács engedett a kényszerhelyzetnek s kiküldte Kökényesdy Györgyöt, Bornemisza Istvánt és Kőszeghy Istvánt, hogy mint a város biztosai alkudozzanak az ellenséggel. Ezek az ostromló sereg vezéreivel a következő egyességet kötötték. Hadi-sarczúl fizetnek 2600 tallért. Mivel azonban maguk is szükséget szenvednek, a lengyel tábornak eleséget nem adhatnak. A város kapuit kinyitják és szabad bemenetelt adnak a hadseregnek, de a vár nincsen 213hatalmuk alatt. Törvényes urok ellen fegyvert nem fognak. De ha kényszerítik őket, annak lesznek szolgái, a ki erősebbnek bizonyúl.
Ez az okmány különösen azért érdekes, mert lengyel részről az aláírók közt olvassuk határozott katonás vonásokkal Szobieszky János colonellus nevét, a későbbi dicső lengyel királyét, a ki 1683-ban Bécs felmentésével tette halhatatlanná nevét s a török haderő ottani megsemmisítése által közvetve, Magyarország egyik fölszabadítója lett.21)
21) Városi levéltár: Act. 1657. Fasc. 2. Nr. 199.
A szerencsétlen lengyel hadjárattal nem lett vége sem II. Rákóczy György, sem Szatmár balsorsának. Alig tért vissza országába a fejedelem, máris egy török követ érkezett Erdélybe a szultán parancsával, hogy a rendek fosszák meg Rákóczyt a tróntól és válaszszanak más fejedelmet. Rákóczy e szorúlt helyzetében Leopold királyhoz folyamodott segítségért, de hasztalan. Mert bár a király felszólalt mellette, Köprili Mohamed nagyvezér mégis 80,000 emberrel vonúlt Erdélybe, hogy a szultán parancsát végrehajtsa. A megfélemlített rendek Barcsay Ákost küldték hozzá, hogy kegyelmezzen országuknak. Ez azonban egy bég társaságában oly válaszszal küldte vissza Barcsayt, hogy ha Erdély békét akar, évi adóúl 10 helyett ezután 40 ezer aranyat s a hadjárat költségei fejében tüstént 500,000 tallért fizessen és Barcsayt válaszsza fejedelemmé. A három nemzet kénytelen volt elfogadni a súlyos föltételeket. Ezzel a háború kikerűlhetlen lett. A szatmári várparancsnok, ki ezen fejleményekről kémei által kellő időben értesűlt, rögtön futárt küldött Bécsbe hírül adni, hogy Rákóczy alattvalói fellázadtak s mintegy 8000-en Székelyhidat ostromolják. S minthogy a törökök is segíteni fogják őket, a császári várőrség kénytelen lesz e fontos várat feladni.22)
22) Óvári Lipót: Oklevélmásolatok, III. k. 165. lap.
A döntő ütközet Gyalu vára és Fenes falu között történt Szeidi budai basa és Rákóczy között 1660. május 22-én, mely alkalommal Rákóczy halálosan megsebesült.
Az ütközet után Szeidi basa Barcsayval együtt a Szilágyságon keresztül rögtön Magyarországra indult. Barcsay útközben már jó előre üzent a szatmáriaknak, hogy ne várják meg az ostromot, hanem neki adják fel a várat, mert különben félni lehet, hogy a török itt végleg megfészkeli magát. A szatmáriak azért június 15-én Barcsaynak Lippó alatt levő táborába követeket küldöttek s azok a város nevében kinyilatkoztatták, hogy mindenben alávetik neki magukat. Barcsay szívesen fogadta a hódolatot és június 17-én Zsadány alól a következő biztosító levelet írta a polgároknak:23)
23) Szirmay. I. k. 165. lap. Városi levéltár: Actor. 1660. Fasc. 2. Nr. 162. Act. Datis Carent. Nr. 149. Act. 1660. Fasc. 2. Nr. 149.
