SZŰCSMUNKA
318SZŰCSMUNKA
A szűcsmunkát, a gyapjas juhbőr kikészítését és feldolgozását meg kell különböztetni a tímár- és vargamunkától, a szőrtelen bőr kikészítésétől. A bőrmunka nem minden eljárása alkalmazható a szőrös bőr esetében. Nem alkalmazható a növényi cserzés és nem alkalmazható a „magyar módra való bőrkikészítés” sem, bár a bőrmunka bizonyos eljárásai hatással voltak a szőrös bőr készítésére is. Ezért jogos, hogy a népi szűcsmunkát külön tárgyaljuk (Kresz 1978; 1979).
A honfoglalás előtti szűcs szó bolgár-török eredetű, csuvasos jellegű, és eredeti jelentése ’varrni’. Viszonylag korán a mai jelentését nyerte: a szőrös bőr – nemes prém és juhbőr – kikészítésével és feldolgozásával foglalkozó mesterséget jelöli. A szűcsök az úri osztály, a nemesség, a városi polgárság részére is dolgoztak, nemcsak a nép számára, ők bélelték, prémezték a posztóból vagy más kelméből szabott mentéket. A mesterség rangját jelzi, hogy már igen korán céhbe álltak. A kassai szűcsök szabadalomlevelének 1307-es dátuma ugyan erősen vitatott, de a Céhkataszter és egyéb kutatások szerint a 15–16. század fordulója körül már több mint húsz szűcscéh működött (Kolozsvár 1369, Szeben, Segesvár, Szászsebes, Szászváros 1376, Brassó 1420, Nagyszeben 1448, Kassa 1448, Debrecen 1449, Eperjes 1451, Rimaszombat 1458, Nagybánya 1459, Pest 1466, Pozsony 1467, Kolozsvár 1479, Varasd 1480, Buda 15. század, Sopron 15. század, Beszterce 1500 körül, Nagyszombat 1505, Zilah 1511, Érsekújvár 1513, Bártfa 1519). Az 1975-1976-ban kiadott magyarországi Céhkataszter számadatai 266 szűcscéhet mutattak ki Magyarországon, ebből 169 önálló, s tekintetbe véve, hogy a Céhkataszter adatai Erdélyt illetően hiányosak (pedig már a 17. század folyamán a legtöbb erdélyi városban önálló szűcscéh létezett, és a Bánságban is a legelsők között a szűcscéhek alakultak), mintegy 300-ra tehető a történelmi Magyarországon azoknak a céhszervezeteknek a száma, amelyekben szűcsmesterek dolgoztak (Nagybákay P. 1985).
A drága prémekkel foglalkozó szűcsök a legrangosabb mesterek közé tartoztak. János szegedi szűcs hozta rendbe Ulászló király két subáját, és Dömötör szegedi szűcs taníttatni tudta 1465-ben Máté nevű fiát a krakkói egyetemen (Bálint 1961). A szűcsmunka hadi öltözet is lehetett. Mikor Mátyás király Szabács 1476-os téli ostromára készült – írja Zay Ferenc emlékirataiban –, valahány szűcs volt az alföldi rónán Váradtól Pestig, mind neki dolgozott, mert 8 ezer emberre csináltatott ködmönöket és prémes kesztyűket. E ködmönök bizonyára juhbőrből készültek, s nemigen különbözhettek a parasztság ködmönjeitől.
A 18. század végére, 19. század elejére elválik egymástól a szűcsmesterség két ága: a juhbőrt feldolgozó magyar szűcsök munkája, illetve a nemes prémet felhasználó, 319főleg béleléssel foglalkozó német szűcsök munkája. Frecskay szerint „az a szűcs, aki a gyapjasbőrt magában dolgozza föl ruhafélének úgy, hogy ennek húsosfele takaró nélkül marad, a magyar szűcs (ungarischer Kürschner), a fehérmunkás-szűcs (Pelzer), mert a bőr húsos felét fehérre színli” (Frecskay 1912: 376). A következőkben csak a juhbőrt feldolgozó magyar szűcsök munkáját tárgyaljuk.
