BŐRRUHÁK
BŐRRUHÁK
A legegyszerűbb bőrruha szabás nélküli: a hátibőr, a kacagány, melynek párja az előbőr, a mellre kötött bőrdarab. A Hortobágy pásztorai a közelmúltig viselték az elő- és hátibőrt. Dorogi Mártonnak számos változatot sikerült megkülönböztetnie a 331paraszti emlékezetből, s ezzel a ruházat legősibb típusaira vetett fényt (70. ábra). Györffy István szerint a juh hátibőr olyan általános volt még a 19. század elején, hogy az alföldi gyermekek abban jártak iskolába. A hátibőr maradványa a suba fekete gallérja a bárány lábaival, körmeivel, farkával; ilyen gallért látunk a 17. századi erdélyi sóvágó ködmönének rajzán (Szendrei 1905). A nemes prémből való kacagány a nemesi, katonai öltözet kiegészítője volt.
70. ábra. A hátibőr és a mellybőr szabása: a) fejbőrös-nyakbaakasztós hátibőr; b) nyakas hátibőr; c) nyakba akasztható hátibőr; d) hátibőr hasított fejrésszel; e) derékravaló; f) mellybőr; g) nadrágködmön
Talán ennek az ősi öltözetnek leszármazottja a zárt elejű, vállon és oldalt gombolódó melles, melynek csúcsos vége az állat farkát jelzi, németül Zipfelpelz (Hanika 1937). Györffy István szerint ez a zárt melles lehet honfoglalás előtti, a szabásforma az oroszokon át egészen Kínáig követhető. Igen nagy múltja van, megtalálható a hideg égöv alatt élő népeknél mind Észak-Eurázsiában, mint Észak-Amerikában, cirkumpoláris 332öltözet. Volt csúcsos végű sámánöltözet is, egy osztják-szamojéd darab a Kety folyó mellékéről, Szibériából származik. A Hanika által idézett kifejezést magyarországi szerző is használja, az 1810-es évekből való leírása szerint Nyitra megyében a juhok durva bőréből készült az „ungeheurer Zifpelpelz” (Kresz 1956). A csúcsos végű mellesnek szép példája az erdélyi szász asszonyok és leányok indás rátéttel díszes mellese, templomba viselték még e században is, mellükön nagy boglárral. A 11. századi somogyvári domborműn is hasonló, csúcsos végű díszes ruhadarabot látunk a férfiakon. A zárt elejű melles az Alföldön köznapi férfiviselet, Szegeden az „ódalgombos mejjedző” zárt elejű, Torockón és Kalotaszegen posztóborítású lett a leányok „mejjrevalója”.
71. ábra. A juhászbunda szabása: a) szabásminta; b) nyakivétel forma; c) a kötés szabása
Az elöl nyitott melles vagy mellrevaló legtöbb díszes példánya Erdélyből való. Lehet egyenes hátú, ez a régiesebb szabás, vagy karcsúsított, szabott hátú, akárcsak a ködmön. Míg a zárt melles férfinak vagy leánynak való, az asszonynak az elöl nyitott melles, már csak a szoptatás végett is.
33372. ábra. A suba szabása: a–b) a hétésfélbőrös suba részei; c–d) a négybőrös suba részei
A magyar szűcsök legfontosabb darabja a ködmön volt, sokáig a remekelés tárgya. A ködmön ótörök eredetű szó, és benne foglaltatik a ’ruhát felvesz’ értelem; elöl nyitott, felölthető, ujjas, mint a népdal mondja: „Két ujja van a ködmönnek”. A szó változatai az egész török nyelvterületen előfordulnak, és a magyar ködmönhöz hasonló 334ujjas Északnyugat-Ázsia nagy területén ismeretes. Mivel nyitott elejű bőrujjas mókusbőrből, gazdag rátétes dísszel már i. e. 4. századból előkerült a szibériai Pazirikben, ezért nem tartjuk kizártnak, hogy a díszes ködmön a legrégibb idők óta a sztyeppi lovas népek öltözete lehetett. A Zichy-expedíció 1897-ben Szamarkandból hozott egy juhbőr ködmönt, melynek rátétes dísze emlékeztet a magyar szűcsmunka motívumaira. A cifra ködmönre való legkorábbi utalás 1598-ból való egy Zala megyei árszabásban, de korábban is lehetett díszes ködmön, ha nem is mondták cifrának. Gyakran tilalmazták a „cifra ködmönt”. Debrecenben a szűcsök 1646-os rendtartása szerint csak „mondvacsinált” – azaz előre megrendelt – „cifrázott ködment” volt szabad vásáron árusítani. Gyöngyös város mesterei 1670-ben arról értesítették a rimaszombati szűcsöket, hogy megegyeztek Pásztó, Gyöngyöspata, Jászberény, Cegléd, Nagykőrös és Kecskemét szűcsmestereivel: a gyöngyösi piacon „czifra és megtiltott ködmönt” ne áruljanak. Kecskeméten 1698-ban Komáromi Szűcs István „mód nélkül való czifra ködment” csinált egy fejős juhásznak. Pénzbírság mellett a szűcsmestert azzal büntették, hogy a fogházban a ködmen cifráját fejtse le – a cifra ebben az esetben biztosan bőrrátét volt (Kresz 1979).
73. ábra. A kissuba szabásmintája
A suba – vagy más néven bunda – problematikus eredetű, a cifra bunda pedig véleményünk szerint korántsem olyan régi keletű, mint a cifra ködmön, sőt valószínűleg éppen a ködmön hatására vált díszessé.
A suba szó végső soron arab eredetű, 1290-től fordul elő a magyar nyelvben. Balogh Jolán kutatásai szerint Mátyás király korában a főrangúak is viseltek subát, és a brokáttal vagy bársonnyal borított subákat úgy ajándékozták mint az uralkodói 335jóindulat jelképét. Az ilyen subának ujja is lehetett. Balogh Jolán szerint volt egyszerű suba is, Mátyás a katonáit báránybőr subákkal szerelte fel.
A népnyelvben a suba szó nem általános, csupán a Jászságban és a Duna-Tisza közén mondják az ujjatlan juhbőr palástot subának. Petőfi következetesen subát ír. Másutt azonban bunda, mely szó csak 1723-ban tűnt fel. Debrecenben, írja Zoltai Lajos (1938), a suba idegenül hangzik, bundát mondanak, akár nő, akár férfi viseli.
74. ábra. Kostökzacskó
A reformkori vélemény szerint a nép művelődésének, „pallérozódásának” jele, hogy „véres katzagány” helyett „czifra juhász bundát” visel. A kecskeméti öltözet 1840-es leírása szerint „régente, mint az agg öregektől hallám … a’ mostani suba helyett … kaczagánt … egy nagy ürüjuh nyakán kétfelé hasítván, ennél fogva nyakukba kötötték” (Idézi Kresz 1956: 37–38).
Egészen 1839-ig, 1841-ig a szűcsök céhében a ködmön volt a remekmunka tárgya, fekete prémmel és fehér cifrákkal megékesítve, de ekkor mind Hódmezővásárhelyen, mind Nyíregyházán „az idők szelleméhez alkalmaztatott” a remekmunka, és ezentúl „egy becsületes cifra bunda” elkészítése volt a feladat. Az 1745-ös szegedi szűcs árjegyzékben még szó sincs subáról, 1813-ban Zala megyében az ujjas vagy ujjatlan földig érő „Juhász Bunda” ára 10-14 forint. A rátétes díszű suba kivételes. A suba díszítése a selyemhímzés terjedésével egyidejű. A legszebb selyemhímzésű subák a Jászságban készültek, eleinte sokszínűen, utóbb csak zöld selyemmel. Az uraknak való bundákat már a reformkorban barnára festik (lásd Bikkessy-Heinbucher, in: Kresz 1956: 8–9. tábla).
Barnára festett a Debrecenben népszerű kisbunda, a református asszonyok viselete. Divatja Debrecenből sugárzott szét a hajdúvárosokba, a Nagykunságra és más tiszántúli református helységekbe. Eleinte színes a varrása, idővel egyszínű fekete lesz a hímzés.
336A selyemhímzésű irhás suba mellett a Duna-Tisza közének déli részén az 1880-as években feltűnik az olcsóbb vócos suba, melyet színes gyapjúfonallal, hárásszal, berlinerrel varrnak ki. Alapszíne sárga, kikészítési módja timsós. Huszka József szemtanúja volt ez újabb fajta vócos suba elterjedésének.
Végül szóljunk a kostökzacskóról (74. ábra), mely nem lehet régebbi, mint a dohány elterjedése. „Egy tökéletesen elkészült cifra kostök” az 1851-es vásárhelyi szűcscéh rendelkezése szerint hozzátartozott a remeklés feladataihoz. Némelyik nagyon régies, ismerünk egyet, melyre heraldikus állatokat varrtak rátéttechnikával. Gyakori a magyar címer – és természetesen a virágmotívumok. Néha egészen polgárias a dohányzacskó díszítménye, mivel urak is használták a szűcsök e termékét.
