TÁJI JELLEGZETESSÉGEK
TÁJI JELLEGZETESSÉGEK
A szűcsmunka az egész országban nagyon jelentős volt.
Az Alföldön a szűcsmunka legfontosabb területe a Jászság, Györffy István szerint mindegyik falujában számos mester dolgozott, a nagyobb helységekben 100-200, Jászberényben 300 szűcsmester is volt az 1880-as, 1890-es években. Erősen specializálódtak, Jászberényben inkább női subát, női ködmönt készítettek. Jászárokszálláson és Jászapátiban többnyire férfisubákat. Jász ködmönt viseltek a Pest környéki népviseletes falvak asszonyai, így a Galgamente népe. Lehetségesnek tartjuk, hogy az irhás suba (válltányéros suba) a Jászságból eredt, és hogy a jászoknak különleges szerepük volt a magyar szűcsmesterségen belül, különös tekintettel a subára. Emlékeztetünk arra, hogy a suba szó csak a jászok letelepedése után tűnt fel a magyar nyelvben. Jászberény felől terjedt a suba a Duna-Tisza közére a jászok 18. századi kirajzásával. Jász szűcs volt Móra Ferenc édesapja, Móra Márton, aki testvérével, Andrással Jászárokszállásról költözött Kiskunfélegyházára, ők Jászberényben tanulták a mesterséget. Jászberényi származású szűcs, Háczai nevű, készített Kecskeméten egy nagyra értékelt vőlegényi subát 1860-ban, melynek rajza maradt fenn a Néprajzi Múzeum rajzgyűjteményében.
75. ábra. Szűcsdíszítmények, Hódmezővásárhely (Csongrád m.): 1. fordított sasköröm; . sasköröm; 3–4. görbe rozmaring; 5. rozmaring; 6–8. bajusz; 9–10. másli
Szeged szűcsmesterségének feldolgozását Bálint Sándornak köszönhetjük. Még a török alatt is virágzott a Szeged környéki juhászat és ezzel együtt a szűcsmunka. Az alföldi céhek a török megszállás után alakultak ki vagy alakultak újjá. A szegedi szűcsök 1722-ben szerezték meg a kiváltságlevelet. Az 1743-as árszabás többféle ködmönről szól, „cifrázás”-ról is, de subáról nem. A szegedi szűcsművészet legértékesebb 337emléke Kaszalay Ferenc 1836-os kéziratos mintakönyve, rajzfüzete. Igen jelentős volt a szűcsmesterség Hódmezővásárhelyen is, Kiss Lajos mintaszerű leírása dokumentálja, de az emlékanyag kevés. A szűcsök 1732-ben nyerték el a céhlevelet, és évről évre emelkedett a mesterek száma, s a csúcspontot 1857-ben érte el, amikor 180 mester tartozott a vásárhelyi céhbe. Korábban a legdíszesebb darab a ködmön volt – fényképe fennmaradt –, de 1841-ben cifra báránybőr suba lett a remek tárgya.
76. ábra. Díszítőelemek, Hódmezővásárhely (Csongrád m.): 1. pötty; 2. cserösznye szöm; . tüskös rózsa; 4. ibolya; 5. kutyatök; 6. szegfű; 7. srófos rózsa; 8. georgina; 9. levél; 10. tölgyfalevél; 11. tulipán; 12. szívrózsa; 13. csipkés tojásrózsa; 14. rózsabimbó; 15. császárszakáll; 16. tölgyfalevél; 17. tulipán; 18. kis páva madár; 19. hal
Az Alföld déli részén az 1860-1880-as évektől kezdve a sárgára festett vócos suba terjedt el. Nemcsak díszes vócos subák maradtak fenn több Duna-Tisza közi helységből, Kiskunhalasról, Kiskunmajsáról és máshonnan, hanem az ilyen subára való díszítmények rajza is, ezek Hódmezővásárhelyről Szabó Sándor, Albert András, Benyhe Lajos, Farkas Károly tervei.
77. ábra. Irhás subára való kivágás, Hódmezővásárhely (Csongrád m.)
33878. ábra. Subatányérvirág, Hódmezővásárhely (Csongrád m.)
A török után újratelepedett Békés megye lakossága átvette a környező magyaroktól az akkor még divatozó cifra ködmönt, és őrizte, sőt továbbalakította akkor is, amikor a környező magyarság már levetette. Az indás rátétű ködmön legszebb példányait Békés város magyar lakosságától ismerjük. Békés megye szlovák lakossága az aprólékos hímzésű ködmönt – kuzsukot – kedvelte, más-más változata volt Tótkomlóson, Szarvason, Mezőberényben. Békés megye gazdag tárháza a szűcsmesterség alkotta remekeknek, gyűjtőhelye a bihari, a jászsági, a kiskunsági, a nagykunsági, az erdélyi, a szlovák és román hatásoknak – írja Dorogi Márton, az alföldi szűcsművészet legjobb ismerője.
A debreceni viseletről szólva Zoltai Lajos azt írja, a régi céhiratokban „cifrázott ködmen”, „tarkázott ködmen” gyakori említése bizonyítja, hogy a 16. századtól divatos volt, míg ki nem szorította az újabb kisbunda, a református asszonyok jellegzetes palástja. Nyíregyházán is megváltozott a remek 1839-ben, a régi ködmön helyett festett bőrökből készült „becsületes cifra bunda” lett a remek, írja Kiss Lajos. Egészen kivételes a Heves megyei Átány hagyományhű református asszonyainak viselete, a fehér ködmön, melyet a helyi szűcs csakis helybeli asszonyoknak készített.
Katolikus vidékeken nem terjedt a debreceni típusú női kisbunda, és megmaradt a ködmön divatja, csak díszítése változott meg: a korábbi rátétet felváltotta a hímzés. Ez a váltás jól megfigyelhető a tardi és a mezőkövesdi matyó asszonyok ködmönein; míg a Tardról fennmaradt darabokon vörös rátétes virágok láthatók (geleji, majd bükkábrányi „szépmíves szűcsök” munkája), az újabbakon megjelenik, majd elhatalmasodik az élénk színű selyemhímzés. A Mezőkövesdről ismert kuzsu többsége már csakis selyemmel hímzett. A matyó férfiak bundája és bekecse azonban nem színes hímzésű, fehér alapon fekete gyapjúval varrott.
A palócok körében sem terjedt el a református kisbunda, a palóc ködmön és az ujjatlan cucaj is hímzett lett. Lehet, hogy az új divat elterjesztésében nagy szerepük volt a miskolci szűcsöknek, többek között Nyitrai Dánielnek és Fülöp Istvánnak, akiknek az 1830-as évekből való rajzfüzeteit Malonyay (1907–1922: V.) bemutatta.
339A palóc hímzett ködmönök többsége barnára festett alapon selyemmel hímzett, készítőhelyük többek közt Balassagyarmat, Gyöngyös, Pásztó. A rátétes ködmön – amilyent az 1900-as évek elején Fábián Gyula még sokat látott az Ipoly mentén – kiszorult a hímzett ködmönök mellől. Egy híres míves bundának volt büszke tulajdonosa Mikszáth egyik novellahőse, „Az a pogány Filcsik”. „Hosszú, sárga alkotás volt az, széles fekete báránybőr-gallérral, melynek két végén in natura lóg le a bárányláb körmöstül, bojtnak, s két szép ezüst csat tartja össze. A bunda két alsó csücskén egy-egy zöld tulipán kihímezve skófiummal. Távolabb különféle madarak valának láthatók, rendesen vörös színben, hátul pedig Miskolc városa számtalan házával és valamennyi templomával: még a kálvinista kakas is ott áll az egyik tornyon. Igazi remekmű ez, melynél nem kímélt sem fáradságot, sem anyagot a szűcs. De nem is a gózoni Mócsik csinálta azt, hanem a leghíresebb szűcs egész Miskolc városában. Még ha félrőfnyit hajt is föl Filcsik, gombokra szedve alul, akkor is a földet söpri a világ e kilencedik csodája. Egyszóval, ehhez a bundához képest még a muszka császáré is csak vattás lajbi” (Mikszáth Kálmán összes művei. 32. köt. Budapest, 1968. 119).
A Dunántúlon díszes szűcsmunka elsősorban Tolna–Baranya–Sopron megye területén maradt fenn, ott, ahol a török hatás a legerősebb volt. A dunántúli ködmönök dísze a vörös rátétvirág fehérített bőrön, és itt is fokozatosan előtérbe került a hímzett virág. A Sárköz vidékének református asszonyai Szekszárdon készült ködmönt használtak, teljes sorozatok állíthatók össze a rátéttel díszített daraboktól a hímzéssel is dúsan díszített, gyári szalaggal felcicomázott példányokig. A baranyai magyar ködmönök közül a Baranyaszilágyról valók kizárólagosan rátéttel, apró bőrgombocskákkal is díszítettek. Mohácson a sokác lakosság számára mind rövid női ködmön, mind hosszú férfiködmön készült rátéttel és gyapjúhímzéssel. Somogyban a nők ködmöne egészen rövid derekú volt, és szintén megfigyelhető az átmenet a rátétdíszítéstől a kevés, majd egyre gyarapodó hímzésdísz felé. Csökölyön a reformátusok és a katolikusok viselete között különbség van, és női ujjatlan kisbunda is előfordul – lehetséges, hogy ez Debrecen hatása, mivel Csököly a legnyugatibb helység, ahonnan a debreceni református kollégiumba mentek tanulni. A Délnyugat-Dunántúlról alig maradt fenn szűcsemlék, egy hetési, radamosi asszonyt ábrázoló festményen azonban színesen hímzett ködmönt látunk. Zala megye 1813-as árszabásában szó esett ködmönről és juhászbundáról is.
Veszprém megyéből selyemhímzésű ujjatlan férfibundák ismeretesek, a legszebb egy szentgáli nemesemberé volt, és évszám is van posztóval bélelt gallérjában: 1896 (?). Hasonló bunda – de kopottabb állapotban – került elő Tihanyban. E szűcstermékek készítőhelye Veszprém városa vagy Pápa lehetett. Pápáról a szűcsöknek többféle céhemléke került múzeumokba. Jaschke 1821-es metszete a Veszprém megyei viseletről cifra ködmönben szolgalegényt ábrázol, míg a gazdalegény mentét viselt, juhbőrrel bélelt, kékposztóval borított ujjast.
A Regélő 1840-es ismertetése a Rábaközi földnépről azt írja: „A’ korosabb férfiak télente mellényt, nadrágot, prémes mentét … viselnek, ’s fölébe a’ szűcskészítette bundát veszik, mellynek egész báránybőr gallérja egy idő óta kerekre változik.” A tanulmányhoz csatolt képen látszik is ez a bunda. A bunda egyik legnyugatibb változata Fertőendrédről került a Néprajzi Múzeum gyűjteményébe. Az osztrák Viktor Geramb a stájer népviseletről szóló könyvben (Geramb–Mautner 1932) a hímzett ujjas férfibunda viseletet magyar hatásnak tartja.
Az erdélyi szűcsmunka helyzete egészen különleges. A régi típusú rátétes munka a magyarságnak csak egyes hagyományhű csoportjainál maradt meg, de a 20. századig tovább élt a szászoknál és a románoknál. A mezőségi Mezőkeszün készült magyar 340szűcsmunkára nemrég terelődött a figyelem, 1973-ban Kós Károly a kolozsvári Erdélyi Múzeumban rendezett kiállításon a helybeli szűcsmester mintakészletét is bemutatta, papírból és bőrből kivágott motívumok sokaságát. Az indás rátét Mezőkeszüről és a szomszédos Visáról melleseken, ködmönökön és bőrtarisznyákon szerepel, némelyiken nincs semmiféle hímzés. Csupán rátét díszítette a torockói magyarok melleseit és ködmöneit. Már a Malonyay-kötet készültének idején, 1904-ben a gyűjtők csak egyetlen ködmönt találtak, melyet id. Vajda Józsefen festettek le. Kék zsinórral körbevarrták a férfiöltözet rátétét, a nőkét pirossal. Miriszló és Magyardécse református magyar lakosságának viseletét Szilády Zoltán ismertette 1908-ban, és méltatta a fehér bőrmellesek és ködmönök régiségét, szépségét. A Maros menti Magyarózd szűcsmunkáján érdekes, elmaradhatatlan motívum a medvetalp. Zalatna magyar szűcseinek fő mintaeleme a sasköröm, és e motívumról kiderült, hogy az Alföldön szintén ismeretes, de már hímezve a látszólagosan páros levelet nevezik saskörömnek a Hajdúságban, Jászságban, Dél-Alföldön. Kalotaszeg szűcsmunkájának egyik legfontosabb emléke az a rátét-mintagyűjtemény, amelyet Bátky Zsigmond készíttetett Kalotaszentkirályon 1899-ben, s ahol a fehér, vörös és fekete bőrből varrott motívumokat egyenként meg is nevezték. Bár ujjas kozsók is készült férfiembernek, gyakoribb a mellrevaló, mind férfinak, mind asszonynak. Sok köztük az évszámos. Különösen érdekes a Kolozsvárhoz közeli Tordaszentlászlóról származó sorozat.
A Székelyföldről kevesebb emléke maradt a rátétes szűcsmunkának, de a bukovinai székelyek a mádéfalvi veszedelem (1764) előtti szűcsmunkát őrizték meg egészen a 20. század közepéig. Szabásában régies a mintyán bunda, a mejjes bunda, a kozsok, a díszítés motívumai között előfordul kégyóvarrás és madárláb. A moldvai és gyimesi csángók részben házilag készítik ki a bőröket, részben a házakhoz vándorló szűcsök dolgoznak nekik; a régies kikészítés mellett a gyapjúfonal élénk színei új divatról tanúskodnak.
Bihar megye, a Fekete-Körös völgye viseletében sok alföldi hatás maradt meg. Ujjatlan bunda csakis itt készült, sőt készül máig is, a sebes-körös-völgyi Feketetó vásárában még napjainkban is olyan bundavásár folyik, amely a régi alföldi subavásárokra emlékeztet.
A rátétes hímzett szűcsmunka sajátságos magyar jelenség. Hasonló Európában csakis a magyarsággal szomszédos népeknél található, az erdélyi szászoknál, románoknál, a felföldi szlovákoknál, a délvidéki szerbeknél, horvátoknál és más nemzetiségeknél. Az irodalom viszonylag bőséges, újvidéken 1971-ben Mila Bosić rendezett egy kiállítást, a Vajdaság bundáit mutatta be és katalógusában méltatta. Szlovákia szűcsmunkáit Jarmila Pátková, Magdaléna Kanova és Mojmir Benza munkáiból ismerhetjük. A Garam mentén Léva, Bát, Breznóbánya és környéke fontos központok voltak, a szűcsáru beszerzésének fő helye Zólyom volt. Stájerországban fuvarosok viseltek hímzett ujjas bundát. Ukrajnában is gyakori a hímzett bunda. De távolabb már nem találunk ilyen jellegű viseletet. Úgy tűnik, hogy a népvándorlással hozott, díszített juhbőr öltözet a Kárpát-medencében honosodott meg. Sajátjukká tették, népszerű lett a magyarsággal együtt élő népek körében. Divatja kisugárzott a közvetlen környékre, minden korban felvéve újabb és újabb hatásokat, mind szabásban, mind díszítésben, mind a bőr kikészítésének technológiájában.
