PARASZTI BŐRKIKÉSZÍTÉS
PARASZTI BŐRKIKÉSZÍTÉS
A juhbőr kikészítésével és feldolgozásával nemcsak a céhes mesteremberek foglalkoztak, hanem parasztemberek is, különösképpen pedig a juhászok. A következőkben Dorogi Mártont idézzük, e kérdés kiváló kutatóját:
„A bőrrel való bánnitudás legjobban a pásztorok közt öröklődött, és maradt fenn. A pusztán élő embernek nemcsak azért kellett ehhez értenie, mert ez volt a legkézenfekvőbb anyag öltözékéhez, hanem erőssége, tartóssága, az időjárással szembeni megbízhatósága felülmúlta minden más anyagét. A pásztor renden levőket, de még sok falusi embert is a pásztorok láttak el bőrruhaneműkkel” (Dorogi 1956: 307).
Dorogi leírja a nyúzás módját, majd a kikészítés háromféle eljárását; az első a legkezdetlegesebb, a második fejlettebb, a harmadik pedig szinte már a falusi szűcsök módszerével azonos.
„Nyúzás. A birkát ma már hasítva nyúzzák, régebben inkább tömlőre nyúzták. A tömlőre nyúzást a faránál kezdték. Hátsó lábától hátsó lábáig keresztbe felhasította, úgy bújtatta ki. A lehúzott bőrt náddal, kóróval kipeckelte (a szőrös fele volt belül), vagy kitömte. Voltak, akik nyúzás előtt felfújták, vagyis a bőre alá levegőt fújtak, így könnyebben jött le a bőr. Kés se nagyon kellett a nyúzáshoz, a mester haragudott a »vakmetszésre«, inkább öklözte, vagyis az öklét a bőre és a húsa közé nyomva húzta le, bicska csak emitt-amott kellett, jobbára a lábak és a fej kifejtésénél. Az egészen gyenge bárányt lehetett a feje felől kezdve is tömlőre nyúzni. A szájánál kissé behasította és lejött a fejéről is a bőr, ha már pár hetes volt a bárány, akkor összetörte a koponyáját, úgy húzta le” (Dorogi 1956: 309).
A kikészítés legkezdetlegesebb módját egy Biharból származó juhász, Sólyom László elmondása alapján ismerteti Dorogi:
A lenyúzott bőrt, ha piszkos, ganés, teknőben, tiszta, jó vízben kimossák, mint a ruhát. Ezután hagyják szikkadni, azután kiterítik és bekenik timsóval és szelíd, vagyis konyhasóval, amit bele is dörzsölnek. Az így megérlelt bőr kézben szárad meg, vagyis azonnal hozzákezdenek a töréshez. A töréshez a juhász nem használ szerszámot. Marokba fogja, húzgálja és kéz közt dörzsöli. Először a széleken, aztán halad befele. Ez körülbelül négy napig tart, mert csak akkor csinálják, amikor ráérnek. Ha nem törik, újra összehajtogatják és nyirkos, hűvös helyre teszik. Addig dörzsölik, míg ki nem fehéredik, míg olyan nem lesz, mint a gyolcs. Ezután szabnak belőle bundát, mellényt, kesztyűt, foltot.
„Szintén a legősibb kikészítési módot őrizheti egyes juhászoknak az az adata, hogy a bőr puhítását, törését fa törzsén vagy ágason való húzgálással végezték el” – fűzi hozzá Dorogi (1956: 310), majd Szalontai József tiszacsegei juhász elbeszéléséből a kikészítésnek egy fejlettebb módját ismerteti:
Csak akkor mosták a bőrt, ha nagyon szennyes volt, ha gyepről vágódott, nem. Az ilyen jó zsíros és meleg volt. A kiszáradt bőrt benedvesítették és besózták egy jó kanálfej timsóval, meg egy harmadrésznyi szelíd sóval. A sót aztán beledörzsölték, még búzakorpát is szórtak rá. Azután összehajtogatták, ha hidegebb volt az idő, 322ráültek, így egy kicsit összemelegedett, ha több szőr volt, egymásra rakták és összemelegedett az magától is. Legalább 4-5 napig volt így. Következett a bőr törése kákóval. Mind a négy lábára felkötötték, hogy a bőr sarkos legyen, ne kupás, vagyis ne csak a közepe nyúljon ki, hanem a széle is. A kákóban vak élű kasza volt. A kákóval kihúzta, azután a kaparóval, más néven a corholóval leszedte az árvahúst. Ha még nem volt jó, ha még kártyás (kemény) volt, újra felkötötte és törte.
32062. ábra. Szűcsszerszámok, Hajdúság és Nagykunság: 1. ár; 2. csontlyukasztó; 3. kaparókés; 4. nyújtó; 5. kiskákó; 6. húsoló; 7. corholó; 8. kákó; 9. gubacsfőző; 10. gubacstörő
32163. ábra. Szűcsszerszámok és munkafolyamatok, Hajdúság és Nagykunság: 1–3. bőrtörők; 4. kipeckelt bőr; 5–7. a bőr összehajtogatása; 8. csipkés szélvágó; 9. csipkés holdvágó; 10. holdvágó
Volt olyan hajdúsági juhász, akinek eljárása – Dorogi szerint – már átmenet a falusi szűcsök módszeréhez.
