AZ ASZTALOS SZERKESZTÉSŰ „LÁDA”
AZ ASZTALOS SZERKESZTÉSŰ „LÁDA”
Az asztalosmódszerekkel szerkesztett ruhásládának a megjelenése hazánkban már ezt megelőzően, a 13. századból is kimutatható. Német eredetű jövevényszavunk, a láda ugyanis lehetőségeket nyújt arra, hogy segítségével következtethessünk az asztalosipari termékek meghonosodására és térnyerésére. Ez a szó a régebbi magyar nyelvben – sőt, a népnyelvben még a közelmúltban is – az asztalosműhelyből kikerült ládát jelölte, szemben az ácsolt láda megnevezésére használatos szekrény szóval (K. Csilléry 1951: 261–262).
Hazánkban a legelső olyan személy, akiről tudjuk, hogy volt már ilyen ládája, Margit, IV. Béla királynak 1246 táján, három és fél éves korában zárdába adott leánya. Ládának mondja ezt a nevezetes bútordarabot Szent Margit legendája, márpedig az az apáca, aki a latin nyelven megfogalmazott szöveget 1300 és 1320 között magyarra fordította, Margit zárdájából való volt, és így személyesen ismernie kellett magát az ereklyeként őrzött tárgyat is. Hinnünk kell neki tehát, hogy a megfelelő kifejezést használta. De ismerhette ezt a ládát a legenda reánk maradt példányát 1510-ben másoló, ugyanott élő Ráskai Lea nővér is (K. Csilléry 1982a: 265–266).
Kelengyebútor, a korabeli szokásoknak megfelelően, megillette „Krisztus menyasszonyát” is, hogy szerény értékeit abban tárolhassa; a királyi udvarból érkező leányé pedig joggal lehetett korszerűbb és művesebb kivitelezésű a társaiénál. Azt is tudjuk, hogy Margit nővér az övét kulcsra zárta, mivel benne rejtegette az önsanyargatáshoz használt eszközöket – amint az a főnöknőjének a szentté avatás érdekében 1276-ban tett vallomásából kitűnik.
Azt, hogy miként is nézhetett ki Szent Margitnak a – valószínűleg a török hódoltság idején elpusztult – ládája, ma már nem tudhatjuk. A firenzei Santa Maria Nuova kolostorból maradtak ugyan fenn olyan „apácaládák”, amelyek asztalosmódszerrel készültek – összeszögelve a ládatest sarkain és vaspántokkal megerősítve; festett díszítéssel, ami családi címerekből, kegyes jelképekből és jelmondatokból állt –, ezek azonban már a 14. századból, sőt az 1400 körüli évekből valók (lásd pl. Windisch-Graetz 5011982: 193. kép, 104). Az észak-németországi Ebstorf kolostorában ennél korábbról, már az 1170-es és az 1260-as évekből is megőrződtek asztalostechnikával készült ládák – hasítással nyert vaskos deszkákból, faszögekkel összeerősítve; szerény díszüket a vasalás mintásan kiképzett végződései adták. Ezek a ládák azonban liturgikus öltözetek, illetve a kolostor iratainak a tárolására szolgáltak, az apácák viszont itt még egészen 1500-ig ácsolt ládával érkeztek a szerzetbe (Appuhn 1984: 50–57).
Asztalosszerkesztéssel készült, azaz sarokdúcok alkalmazása nélkül megépített ládák legkorábbi hazai ábrázolása az 1360 körül keletkezett Képes Krónikában található: a betegen fekvő Szent István ágya előtt áll két ilyen, pántokkal átfogott, domború fedelű utazóláda (lásd pl. Szabolcsi 1954: 12–13).
AZ ASZTALOSSÁG MAGYARORSZÁGON A 14–15. SZÁZADBAN
ASZTALOSÁRU (ASZTAL, LÁDA, TÉKA) A FALVAKBAN, 16–17. SZÁZAD
FESTETT BÚTOROK, DÍSZÍTMÉNYEK
ASZTALOSKÖZPONTOK
