I. Radivoj, Osztoja István bosnyák király fia 1429–1463.
I. Radivoj, Osztoja István bosnyák király fia 1429–1463.
Osztoja István bosnyák királynak (uralk. 1398–1404; 1408–1418., I. Tvrtko király nem törvényes fia) Osztojics István nevü (uralk. 1418–1421) törvényes fián kivül két nem törvényes fia volt: az 1444-ben Bosznia trónjára került István Tamás* és Radivoj Vranduk,* később Komothyn († 1461.) ura.
(† 1461.)
Vranduk várrom a travniki kerület zenicai járásában mellette ma kis falu kb. 500 lakossal. Komothyn várrom a travniki kerület jajcei járásában közel Jajcához.
E Radivoj szerepléséről eleddig Klaič, Wertner és Šišić munkái tartalmaznak többé-kevésbbé összefüggésbe hozható adatokat.
2Az első adat 1429 (!) junius 2-ikáról kelt: A budai káptalan előtt megjelenik egyfelől Velikei László fia Miklós, másfelől Vranduki Radivoj, Tamás bosnyák király testvére. A felvallásból megértjük, hogy Velikei Miklós leánya Katalin, r. kath. szertartás szerint felesége lévén Radivojnak, Radivojné atyja, megnevezett Velikei Miklós, a maga és felesége, Margit nevében, Velike és Pethna* várainak, valamint összes magyar és szlavon birtokaik egy harmadrészét haláluk után Radivojéknak vallják be örökül, ide értve az ezentul eszközlendő bármi néven nevezendő szerzeményeket. Kikötik azonban, hogy éltök fogytáig e birtokok nyugodt élvezetében megmaradjanak s azokban megvédelmeztessenek; Radivoj szószegőnek nyilvánittatván, ha e kikötés ellen beigazolhatólag vét. Viszont Radivoj Sólyomkő, más néven Szokol várának (ma a tuzlai kerület, gračanicai járásában várrom; tövében falu, kb. 1000 lakossal, a régi bosnyák sói és uszorai bánságok határán) s összes szlavon és bosnyák, jelen és jövőben szerzendő birtokainak felét köti le ugyancsak apósa, Velikei Miklós és felesége, Margit részére.*
Pozsega vármegyében Velike és Petenye-Petnevárak. Ugy e várakról, mint a birtokos Velikeiekről s egy törzsbeli Bekefiekről bőven Csánki D.: M. O. T. F. II. 392. 4. 434
Hazai okmt. VII, 449–451. a Bánffy-család kolozsvári 1.-tárából. Idézte s kivonatolta Wertner M.: Délszláv gen. 1891. 229. l. Használja Csánki is. i. m. i. h. A Hazai okt. az oklevél kivonatában boszniai káptalant emlit, holott az oklevélben a budai káptalanról van szó.
Feltünő az oklevélben, hogy Radivoj csak de Wranduk előnevén (caput bonorum) emlittetik, mint Tamás bosnyák király testvére, holott ekkoron a törvényes király II. Tvrtko volt s István Tamásról (az összes bosnyák uralkodók viselik az István nevet) a többi forrásokban addig még szó sincs. Osztoja István király elől nevezett két nem törvényes fia ugyanis törvényes testvérük halála után valóban igényt tartott a bosnyák trónra s királyfinak, királynak is neveztették magukat. Ez oklevél keltére nézve azonban bizonyos kételyek merülnek fel. Varjú Elemér ugyanis ez oklevél 1456. átiratát látván konstatálja, hogy ennek datuma igy hangzik: «feria proxima post festum sacratissimi corporis Christi anno eiusdem millesimo quadringentesimo quadragesimo nono.» E szerint az oklevél 1449. jún. 19. kelt. Valószinü tehát, hogy a budai káptalan keltében esett meg a tévedés. Annál valóbbszinü ez, mert Radivoj 1429. még nagyon fiatal volt, s a magyar-szlavon nexus csak Tamás István királysága elején lett s lehetett bensőségessé.
Jelen tanulmányunk főczélja a genealogiai elemzés lévén, nem terjeszkedhetünk ki a történelmi pragmatika egyes részleteire. Mindazonáltal az egyes személyiségek családi vonatkozásait, kellő megvilágitás czéljából, szükségesnek tartjuk kapcsolatba hozni a bosnyák történelmi fejlődés illető mozzanataival. Ez alkalommal hangsulyoznunk kell, hogy a XV. századbeli bosnyák történelem szinterére csak most érkezett el a derengés korszaka. Már nem olyan áthatatlan a sötétség, de az egyes körvonalak még nem elég élesek. A raguzai levéltár törmelékes adatai évről-évre kiegészitik az egyes vonatkozásokat s csak örvendenünk lehet, ha egyes tévedéseket helyreigazit egyik vagy másik kutató. Igy vagyunk Radivoj szerepével is. Néhány év óta már többet tudunk róla, de Boszniában való szereplésének képe sem korrendi, sem okozati összefüggése tekintetében nincs még kellően tisztázva.
Biztosan megállapitható, hogy a török hatalom a végzetes kimenetelü 1415-iki Uszora-menti csata – Maróthy Jánosék veresége – óta kezdett elhatározó szerepet játszani Bosznia területén. Izsák bég játsza a conquistador szerepét török részről. Hogy miként ment végbe ez a török hódoltatás, azt inkább csak sejthetjük. A bosnyák «urak» s ha magyar részről nem reméltek segélyt, a királyok is, koronként megegyeztek a törökkel s megengedték, – hisz kénytelenek voltak vele – hogy török őrség szálljon meg egyes várakat. Az első forma tehát katonai okkupáczió volt, melyből a szultán irányitotta politikai beavatkozás önként folyt. Közvetlen behódoltatásra ekkor még nem gondolt s nem is gondolhatott a török, hisz Konstantinápoly még állott s a magyar déli védvonal még elég erős volt. Csak az volt a következése, hogy a várbosznai (Vrhbosna, Sarajevo) szandsák-bég magatartásától függött, a királyi családban duló viszálykodás következtében meggyöngült Bosznia sorsa. Annyi bizonyos, hogy 31420–1428 között a törökök már lábrakaptak a bosnyák területen.*
V. ö. e részben Radonič Jovan: Der Grossvojvode von Bosnien Sandalj Hranić’ Kosača cz. becses értekezését, melyben Jireček kiadatlan adatai is értékesitvék. Arch. f. slav. Phil. XIX. 460. l.
Radivoj, a ki Vrandukot birta török védőszárny alatt, 1428 táján föllépett ellenkirálynak II. Tvrtkoval szemben. Már ez a körülmény is bizonyitja, hogy a középkori Boszniában a tényleges királyi hatalom addig ért, a meddig saját magánbirtoka terjedt, azontul már csak akkor engedelmeskedtek neki, a mennyiben idegen erővel sikerült akaratát érvényesiteni. Innen magyarázható, hogy Radivoj egy évtizeden tul királynak mondhatta magát, mert II. Tvrtko, a törvényes, nemzetközileg is annak elismert uralkodó nem férhetett hozzá. Radivoj töredékes életrajzi vonatkozásainak első részéből egy törökpárti pretendens képe tünik elő s Raguzával való viszonya játsza benne a főszerepet.
A raguzai köztársaság ugyanis – kereskedelmi érdekeire való tekintettel – «gyertyát gyujtott» mindazon hatalmas vagy erőszakos szomszédjának, a ki polgárainak árthatott. A nagyobb hatalmaknak: töröknek, magyarnak adót fizettek, a bosnyák királynak, szerb deszpotának, kisebb ugyan, de mint közelebbi szomszédoknak «állandó» ajándékokat, értékes posztót, bársonyt, követeiknek utiköltségre pénzt adtak. Mint a déli szlávság müveltségi központja, Raguza mindinkább menhelye lett a bosnyák és szerb dinasztáknak. Ha modern hasonlatot akarunk alkalmazni, bizvást az Adria «Grácz»-ának nevezhetnők a kellemes, pallérozott polgárságu, vidám s gazdag kis köztársaságot.
Ostoja István, Radivoj atyja is Raguzába menekült s polgárjogot nyert a köztársaságtól. Osztojič István Radivoj bátyjának királykodása után, testvérével, Tamással együtt csak serdülő sorban álló legényke lehetett. Bizonyos annyi, hogy mind a kettő II. Tvrtko királylyal szemben pretendensi igényeket támasztott. 1431-ig semmiféle biztos adatunk nincs, azontul legelőbb 1431-ben* találkozunk Radivoj nevével, midőn adót követel Raguzától, megfenyegetvén a tanácsot, hogy nemfizetés esetén kereskedőikön áll majd bosszut. Nem szabad felednünk, hogy Radivoj a segedelemre rá is szorult. Eleinte alkudoztak vele, de bizonyára érdekeikre való tekintettel 1433 febr. 20-án 200 perpert adtak neki, követének pedig 60-at.*
Radonič szerint 1433-ban, de Jorga N.: Notes et extraits pour servir ŕ l’histoire des croisades au XV. sičcle. Paris 1902. 2-ik sorozat 302. l. (egyébként nagyon hézagos és kazalszerü gyüjtemény.) 1431. sept. 26. idéz adatot. Jelöltsége valószinüleg 1430-ban lett aktuálissá!
Jorga i. m. 315. l.
1433 szeptember havában ujabb adófizetési meghagyása alkalmával azonban megvitatás alá került az a kérdés, hogy Radivojt, «ki magát Bosznia királyának mondja», elismerjék-e s küldjenek-e neki állandó ajándékot? Csak hat szóval (21–15 ellen) döntöttek ellene, megtagadván az állandó fizetési kötelezettséget.
Ekkor – 1433 nyarán – Radivoj török segedelemmel Tvrtko ellen tört, de nem nagy sikerrel. A köztársaság ugyanis 1433 okt. 5-én a következőket irja Raguzai Sztojkovics Jánosnak, a párisi egyetem doktorának, Zsigmond király kedves emberének:*
L. Mon. Conc. Gen. XV. Bécs 1857. VIII. l.
«Jelenleg Tvrtko király uralkodik Boszniában, a kit most a törökök szorongatnak s háborut viselnek ellene. Tvrtko ellenfelei a bosnyák királyi ház egy Radivoj nevü sarját követik s akarják királynak megtenni, noha eddig Tvrtko királynak egy várát sem tudták elfoglalni.»* E hadjáratnak Radivojra nézve az lett a vége, hogy Raguzába menekült. Pártfelei ezuttal nem diadalmaskodhatván, azt tanácsolták neki, hogy béküljön meg sorsával s élvezze, mint raguzai polgár azokat az előnyöket, melyet a békés visszavonulás nyujt. Csakhogy Radivoj sehogysem akart beállani polgárnak, levetni nemzeti viseletét. Katonaember létére nem szokott hozzá a polgárosult csöndes életmódhoz. Inkább kibékült Tvrtko királylyal, a ki Kiseljakon (szerajevoi kerület, fojnicai járás) adományozott neki birtokot.* Visszatért tehát Boszniába s koronként ellátogatott Raguzába, a hol sok barátja volt. Követelését azonban fentartotta továbbra is a köztársasággal szemben. 1434-ben kétszer is követelte az adót. Megtagadták 4ugyan a kérést, de a követének mindenkor megadták a költséget.*
Jorga i. h. 318. l.
P. Luccari Annali di Ragusa. 1790. kiad. 143. 4. 1. Mauro Orbini: Il regno de gli Slavi, Luccarit követi, úgy adván elő a dolgot, hogy Radivoj a törököknél tuszként tartózkodott. 367–8.
U. o. 320. I. 4. l.
II. Tvrtko király hatalma azonban, mind a mellett, hogy Radivojjal szemben eredményeket ért el, nagyon gyönge lábon állott. 1435 március 19-én Pozsonyban van* Zsigmond királynál, decz. 5-én pedig Székesfehérvárott tartózkodik.*
Mon. Conc. i. m. 791.
U. o. 676. Zsigmond király Tvrtko pártján áll s hiveit jutalmazza, így 1436. Restojet, a király kamarását.
Messzire vezetne, ha Tvrtko uralkodásának illetőleg segedelemkereső expedicziójának részleteit mind előadnók. Elég annyit konstatálnunk, hogy távolléte alatt Vukčić István chulmiai (herczegovinai) vajda Dél-Boszniát és a magyar király utólagos beleegyezésével Brankovics György, a szerb deszpota* keleti Boszniát foglalta el, mig a török Vár-Boszniát (Vrhbosznát) szállotta meg. Tvrtko utazásának a törökkel való megegyezés lett a vége s ő is adót fizetett a szultánnak.
1435 máj 5. Zsigmond királynál II. Tvrtkoval egyidőben indult Magyarországba. M. Sz. O. 96. l.
Radivoj ez alatt békében élt ugyan Tvrtkoval, de Vukčić István vajdával tartott különös jó barátságot. Raguza kereskedőire való tekintettel s mert a szomszédos chulmiai vajdával barátkozott, immár állandó ajándékot adott Radivojnak is. Majd 100, majd 200 perpert, gyakran értékes bársonyt, posztót utalnak ki részére, sőt még a városba küldött bohóczait is megajándékozzák.
Igy állott a Radivoj dolga 1443-ig, midőn II. Tvrtko († u. é. junius 22.), fimaradéka nem lévén, Tamás, melléknevén István, a Radivoj testvére került a bosnyák királyi székbe.*
Klaić s a kik utána irnak azt vélik, hogy István Tamást azért választották királyul, mert Radivoj a törökkel vállvetve pusztitotta az országot. Nem hisszük, hogy mellőztetésének ez lett légyen az oka. Hisz az akkori bosnyák előkelők között alig akadt valaki, a ki ne hódolt volna be koronként a töröknek!
István Tamás király uralkodása kezdetén Raguza Radivojjal szemben megkisértette az adó megtagadását, de 1446 febr. 4-től 1450-ig folyton kap ajándékot (150 perpert), sőt külön még bársonyt stb. is, mint előbb, majd 200 perpert fizetnek Radivoj «királynak».*
V. ö. Jorga i. m. 326., 330., 359., 363., 368., 367., 385., 391., 6., 406., 17., 20., 23., 26. ll.
Az 1443–1450-ig terjedő időszakban ment végbe a bosnyák királyi család katholizálása és szorosabb csatlakozása a pápasághoz. Úgy István Tamás (1444) mint Radivoj – ki testvérével teljes egyetértésben ebben az időben teljesen beérte állásával – buzgó katholikusokként jelentkeznek. Radivoj felesége, Velikei Margit, kit ez idő tájban vehetett nőül, katholikus volt, hiszen már hangsulyoztuk, hogy az elől idézett 1449-iki (1429!) oklevél expressis verbis kijelenti, hogy a róm. kath. egyház szertartása szerint ment férjhez. Bizonyára csakis azzal a kikötéssel lett a bosnyák királyfi felesége a szlavonita főrangu leány, hogy pataren férje mellett szabadon vallhatja hitét. Ez a föltevés természetesen csak arra az esetre állhat meg, ha a házasság Radivoj megtérése előtt ment végbe. Annál buzgóbb katholikus lett aztán Radivoj, midőn a pápa 1445 máj. 29-én testvérét, a királyt származására nézve törvényesitette «uti in praefato regno Bosnć ac quibuscunque aliis regnis ................... succedere .............. valeas .... ac si legitimo thoro natus esses.»* E rendelkezéssel Radivoj is törvényesittetett kath. szempontból.* Radivoj egyébként 1446. okt. 9. Eugen pápa részéről kölönös védnöksége (nob. virum Radivoj comitem de Branduch germanum regis S. D. n. accepit in protectionem b. S. Petri) alá helyeztetett s a vranduki «a bold. Szűzről nevezett» (nullius dioecesis) kath. egyház pünkösd napjára bucsútartási jogot nyert. (Vat. ltár Eug. IV. T. I. f. 360. f 335.b 336a)
Theiner : M. S. M. I. 388.
Mint jó katholikust dicséri III. Calixtus pápa 1457-ben Theiner i. m. I. 428., a ki azonban csak Vranduk urának «nobili viro de Vranduk» és a király egy atyától s anyától való testvérének «germano» nevezi. Radivojnak – Luccari 185. l. szerint – pataren felesége is volt: Eavlović Radosav nővére s egy fia Ljubiša.
De térjünk el kissé Radivoj boszniai szereplésétől s nézzük szlavoniai birtokainak a dolgát. Adataink kronologiai sorozata is megköveteli e diverziót.
Radivoj az 1449-iki (1429!) megegyezés értelmében tényleg hozzájutott a Velikeiek szlavon birtokaihoz.* Mint szlavon birtokosnak ügylete támadt 5a Dobra-Kucsai Nelepeczekkel, az 1356-ban Magyarországba telepedett bosnyák Hrvatin nemzetségből* kivált, jó birtoku családdal.* Történt pedig ez akképpen, hogy Radivoj és apósa Velikei Miklós 400 aranyforinttal tartoznak a Dobrakucsai nemeseknek, mely summa, mint Nelepeczék levaci várának zálogösszege, 1450 január 6-án vált esedékessé.
Varjú Elemér t. barátom közléséből tudjuk, hogy V. László 1456. jul. 24-ikén Bécsben kiadott oklevelében konstatálja, hogy előtte «fidelis .... egregius Radiwoy de Wranduk» megjelent s felmutatta a budai káptalan szóban forgó levelét, mely a néhai apósa Velekei Miklóssal kötött egyezményt tartalmazza.» (Eredeti, a kolozsvári Bánffy lt. Hátán bosančicával [régi bosnyák irással.]) Sufflay M. olvasása szerint e följegyzés: «László király Albert fia oklevele, remélni lehet Benić Miklós knyéz uj birtokát, Bécsben.» Annyit mindenesetre bizonyit az oklevél, hogy Radivojék már birtokba vették ekkor a magok részét s a királynál bizonyos ujabb birtokrészeket kérelmeztek.
Tanulmányok a bosnyák bánság kezdetéről. 44–6. l.
Nem érdektelen összeállitani e család genealogiáját, mely a mi s a Karácsonyi János közölte gr. Pongrácz cs. levélt. kivonatok (Tört. Társ. 1897. I. közl.) alapján minket érdeklő részében ekkép állitható egybe.
Hrvatin Pál 1358; Vlkoszláv; Szabolcsinai Latk; Miklós 1414; László 1435;
Gergely 1358, 1365; Gojslav 1365 n. domina Gyula 1376; Miklós 1365; Dobrakucsai Nelepecz 1365; László 1376; Gergely 1376; Benedek 1409 Szobocsinai Latk-Vlatko László fiának, Lászlónak gyámja 1435; László 1412; Pál 1462 ~ Anna 1469, (néhai); Benedek 1450, 1469; László 1462–1471, 76 ~ Anna; Miklós 1469. 1470; Dávid 1470; Pál 1450; Domokos 1469. 1470; János 1450 (néhai); András 1469; János 1469; János 1450; László 1451; Dávid 1450; György 1450
Gergely 1358, 1365; Gojslav 1365 n. domina Gyula 1376; Miklós 1365; Dobrakucsai Nelepecz 1365; László 1376; Gergely 1376; Benedek 1409 Szobocsinai Latk-Vlatko László fiának, Lászlónak gyámja 1435; László 1412; Pál 1462 ~ Anna 1469, (néhai); Benedek 1450, 1469; László 1462–1471, 76 ~ Anna; Miklós 1469. 1470; Dávid 1470; Pál 1450; Domokos 1469. 1470; János 1450 (néhai); András 1469; János 1469; János 1450; László 1451; Dávid 1450; György 1450
1478-ban Dobra-Kucsa, melyet 1457-ben Benedek «provincia nostra»-nak. (körülbelül a zsupának felelt meg) nevez, a Mindszentiek kezére jutott. Megjegyezzük, hogy a közöltük nemzedékrendi táblán feltüntetett Vlkoszló, Horvatin testvére Ključot adta magyar kézre 1363-ban. – Tanulm. a bosny. báns. kezd. VIII. – E várnak tartozéka volt Stražice – Vesela Straža erőd, melyet Zsigmond idejében 1414-ben Szobocsinai Latk fia Miklós nem tudott megvédelmezni a bosnyákok ellen. Borbála királyné 1414 február 2. a király itélete meghozataláig eltiltja, hogy ezért Szobocsinai Miklóst vagyonában zaklassák. Az oklevél szövege így hangzik:
Buda 1414 feb. 9. Commissio Nicolai palatini et Johannis de Maróth alias bani.
Barbara dei gratia Romanorum Hungarić etc. regina fideli suo magnifico Paulo Csupor de Monuzlow, regni nostri Sclavonić bano vel vicebano eiusdem, salutem et gratiam. Licet Nicolaus filius Wlathk de Zabachina castrum Veselestraza nuncupatum in regno Boznć habitum, per negligentem conservationem et custodiam eius dem castri a potestate domini nostri regis amitendo existit alienatum, et ad manus quorumdam Boznensium deventum, tamen quia nos factum amissionis dicti castri dispositioni domini nostri regis et deliberationi duximus reservandum, igitur fidelitati vestrć firmiter prćcipiendo mandamus, quatenus prćfatum Nicolaum tamdiu quousque dictus dominus noster rex facto in prćmisso deliberaverit in possessionibus, rebus et suis bonis universis impedire molestare et dampnificare nullatenus audeatis, nec sitis ausi modo aliquali. Secus non facturus, prćsentibits perlectis exhibenti restitutis. Datum Budć feria sexta proxima post festum purificationis virginis Marić, anno domini MCCCCXIV. (Körmendi lt.)
Radivojék ebből 300 frtot 1450-ben le is fizettek;* a hátralékos 100 frtot azonban u. a. évi jun. 30-án fizették meg.*
A pozsegai káptalan 1451. jan. 11. kiadványa Körmendi ltár.
A pozsegai kápt. 1451. jun. 30. kiadványa. M. N. M. Kovachich kéziratai közt.
Velikei Miklósnak másik leányát, Borbálát, Radivoj sógornőjét Kis-Várdai Miklós vette el. Igy kerültek a velikei és pethnai (petenyei) uradalmi részek* feliben örökség révén Kis-Várdai kézre. A Kis-Várdai fiuk: Miklós, Simon, Mátyás és Aladár azonban örökségöket zálogba vetették részben Ivánka fia Lászlónak, Miklósnak és Györgynek, valamint nagynénjöknek, Velikei Katalinnak.*
Velike: Fenyő, Poszada, Cseglin, Bokolya (Bukovje) Tomica tartozék, Petenye: Golgova. Felsorolja: Csánki i. m. II. kötet i. h.
150 arany forintban megegyeznek 1470. jun. kis-martoni lt. E birtokokra nézve v. ö. Csánki i. m. a Bekefiekről sz. tanulmányát. 435. l.
E viszonylatokból feltetszik, hogy Radivoj, mint magyarországi birtokos is szerepet játszott Pozsega és Kőrös vármegyékben. Meglehet, hogy felesége vitte a magyar-szlavon uradalmak gondját. A családi szempontból kedvezőbb helyzet révén, mely István Tamás király uralkodása következtében Radivojékra nézve beállott, még acquisitiora is telt. Igy a pozsegamegyei Szentléleki Kasztelánfi Gáspár pakai (Bródtól északra) birtokának felét: tiz jobbágytelket 400 arany forintért zálogba vették Komothyni* Radivoj és felesége. Kasztelánfi Gáspár Szrebernik várának 6elfoglalása alkalmával bosnyák árulás következtében török fogságba került. Csak nagy áldozatok árán szabadult ki rabságából. Később Murad szultánnál követségben járt. Noha I. Ulászló király 1443. feb. 27. adómentességet engedélyezett Kasztelánfi Zsigmondnak és Gáspárnak, a pénzszük világban rászorultak a zálogbavetés szokásos eszközére.
Ekkor igy nevezték a Jajce melléki Komothyn váráról, melyet ujabban kaphatott testvérétől, a királytól.
A föntebb emlitett szerzeménnyel kapcsolalatos Radivoj életének tán legjelentősebb epizódja, melynek, ha nincs is elsőrangu nemzetközi fontossága, de nevezetes lánczszemét alkotja a XV. századbeli balkáni viszonyok alakulásának. Vég-Szendrő (Semendria, Smederevo) elestére czélzunk e bevezetéssel.
A dolog folyamatos megértésére előre kell bocsátanunk, hogy István Tamás király, Radivoj gyakran emlitett testvére, elsőszülött fiát, Istvánt, (Tamás fia István, Stjepan Tomašević) mindenkép valamely olasz uralkodó vérbeli vagy ha ez nem lehető, valamely gazdag herczegnővel iparkodott eljegyezni.
Ilyenül kinálkozott Sforza Ferencz milanói herczegnek, a hatalmas, dus vagyonu condottierenek, Donna Bianchától született egyik leánya.
Erről az ügyről, illetőleg kezdeményezéséről Calcaterra Jakab, Sforza Ferenc római követének 1456 jul. 20-án kelt jelentéséből* értesülünk, melyben a következőket irja:
Milanói Állam lt. Nem teljesen közli: Makušev, II. 99.
Dicsőséges Uram stb. Uraságod bizonyára olvasta és tudomásul vette azt, a mit e napokban két levelemben a bosnyák király követével folytatott beszélgetésemről irtam. Értésemre adta, hogy ura, a király, Uraságoddal rokonságba kiván lépni és az én véleményemet akarta tudni ez ügyről. A nevezett követ elutazott és egy emlékiratot hagyott nálam. Én erre Uraságod nevében megfeleltem és azt irtam neki, juttassa leveleimet e két hely egyikéhez: vagy Lesinán át az odavaló püspökhöz (a bosnyák király rendes ügyvivője) vagy pedig Velenczén át Enze Antonióhoz, ki a San Salvatore-féle templomnál müködik.
Ezenkivül tudja meg Uraságod, hogy tegnap (1456. július 19.) Ő Szentsége is beszélt velem e tárgyról mondván, hogy a nevezett király a követei utján megkérte, hasson oda, hogy a király elsőszülött fia nőül vehessen egy olasz főuri lányt s hogy ő legjobban szeretné, ha ez a lány királyi vérből származott vagy ha ez nem volna elérhető, legalább is herczegnő legyen; és ezért Ő Szentsége tudakozódott nálam, hogy hány leánya van uraságodnak? Azt a kivánságát fejezte ki továbbá, hogy miután ez a rokonság nem jöhet létre az aragon királylyal, minthogy sem ennek, sem fiának, a kalabriai herczegnek leánya nincs, hogy e házasság legalább Uraságod családjával köttessék. Miután Ő Szentségének tudomására adtam, hogy hány és milyen leányai vannak Uraságodnak, azt felelé Ő Szentsége, hogy azt hitte, hogy több leánya van Uraságodnak Madonna Blankától. Sajnálja, hogy miután az egyik az aragon királyi udvarnak van eligérve, a másik pedig csak az imént született, ez a rokonság nem jöhet létre. És ezt Ő Szentsége azért mondá, mert Uraságodnak ama másik leányáról, a ki akkoriban Jacobo gróf jegyese volt, persze nem lehetett emlitést tenni, miután a nevezett követek bizonyára megmondták Ő Szentségének uruknak azon kivánságát, hogy menye csakis törvényes házasságból származzék. Erre azt feleltem neki, hogy mégis úgy látszott nekem, hogy az egyik követ nem fektetett sulyt a születés jelzett fogyatékosságára. Ő Szentsége akkor azt mondá, hogy nagyon szeretné, ha ez megtörténnék és hogy Uraságodra nézve is csak kivánatos lehet a dolog. Uraságod mindezt immár megtudván, kegyeskedjék efelett tetszése szerint határozni. Ex urbe 2o julii 1456. Eiusdem Illustrissime Dominationis fidelis servitor Jacobus Calcaterra.
Kivül: Illustrissimo principi et excellentissime domino domino duci Mediolani etc. Papić Auglerićque comiti ac Cremonć domino, domino suo colendissimo.
A tárgyalások ebben az irányban tényleg megindultak,* Traui Testa Miklós volt a megbizott István Tamás részéről. A tárgyalás sikerre is vezetett, a mennyiben Sforza Ferenc ráállott, hogy egyik leányát odaadja feleségül a bosnyák királyfinak. A jelentést, illetőleg beleegyezést a bosnyák király megkapta, de ezalatt (1458 febr.) már tárgyalásokat kezdett néhai Brankovics Lázár rácz deszpota örököseivel, ennek egyik leányát fiával óhajtván eljegyezni. Megérkezvén Milanóból 7a követ, a király zavarba jött. Valószinüleg csak formaságból cselekedte, hogy nagy udvariaskodással vette tudomásul a herczeg beleegyezését. Megirta neki, hogy mindent elkövet a rácz frigy felbontására nézve s erről hamarosan tudósitja. 1459 máj. 1-én Bobováczról azonban már csak a megtörtént bosnyák szerb házasságról értesiti. Hogy ezt a kétlakiságot megédesitse, ujabb összeköttetést ajánl fel a herczegnek, megemlitvén, hogy hiszen van még neki fia is, leánya is s a herczegnek is vannak gyermekei.*
1457. folyamán. Erről az alábbi levél tájékoztat:
1457. okt. 2. Milanó. Sform Ferencz milanói herczeg levele István Tamás királyhoz a folyamatban lévő ügyről.
Serenissimo Principi et excellentissimo Domino observandissimo Domino Stephano Thome Dei gratia Regi Bosnensi.
Reddidit nobis magnificus ac prestans miles Dominus Niculaus Jacobi Teste regie serenitatis vestre orator litteras eiusdem omni humanitate et clementia plenissimas summeque in nos benivolentie et amoris testes locupletissimas. Perlegimus ea, que litteris ipsis prelibata maiestas vestra nobis scripsit: dehinc omnia, que ipse orator ornate copioseque nobis sublimitatis vestre nomine retulit. Intelleximus verum nescimus quos excelentie vestre pro tam humanissimis litteris quibus nos tam familiariter tamque liberaliter nos alloqui dignata est pro tanto tamque singulari in nos affectu, dignus agere debeamus gratias sed quas maiore animo concipere possumus habemus dedimus responsum ad singula ipsius Domini Oratoris quesita singulorumque petitiones. Intellexit ille ut est vir omni officio et virtute preditus animum et mentem nostram quam illi sincere corde aperuimus. Percepit Rome ex Sanctissimo Domino nostro Papa et ex omni ella Curia ... (!) a többi hiányzik. (Milanói Á. L.)
M. D. M. I. 49–50.
Sforza Ferencz a levélre 1459 jun. 11-én válaszolt igen udvariasan. Örül a hirnek s annyira kedvére van, ha a bosnyák király országa hasznát látja ez összeköttetésnek, mintha csak a sajátjáról lenne szó.
A mi az uj összeköttetést illeti, finom czélzatossággal megjegyzi, hogy vannak ugyan fiai, leányai, de ezek részint el vannak jegyezve, úgy hogy «azokat hittel és becsülettel mit mindennek elibe helyezünk, feloldani nem lehet.» A levél többi része a mantovai congresszusra vonatkozik. Közöljük e levelet, mint e házassági ügy befejező levelét s a Mátyáskori Dipl. Emlékek – sajnos soknémü – hézagának pótlását.
1459. jun. 11. Milano. Mediolani die XI Junii Serenissimo principi et excellentissimo domino domino honorandissimo domino Steffano Thome Dei gratia regi Bosne etc.
Accepimus litteras serenitatis Vestre datas in regio eius castro Bobouaz, die prima mensis proxime decursi Maii, quibus intelleximus felicem matrimonii copulam contractam inter illustrem dominum Stefanum Maiestatis Vestre filium et filiam illustris principis quondam domini Lazari despoti Rascie cum dotali omni eius dominio in Hungaria et Rascia quod Turci non occupant. Que profecto nobis gratissima et jucundissima fuerunt, et quantum animo concipere possumus Maiestati Vestre congratulamur, non alio loco existimantes quecunque regni Vestri rerumque Vestrarum incrementa et felicitatem, quam si nostra essent. Quemadmodum pro singulari in nos humanitate et clementia Vestra esse reputamus. Que vero secundo loco Maiestas Vestra commemoravit de alia affinitate contrahenda inter alios liberos Maiestatis Vestre et nostros; postquam prima de qua mentio habita est non successit, seu in melius versa est longe maiore animi voluptate accepimus, vel ex hoc ipso arguentes et plane dignoscentes quantum ipsa regia Maiestas Vestra nos resque nostras innato quodam amoris affectu et studio complectatur; et propterea non possumus condignas Exellentie Vestre referre gratias, sed quas maiores possumus agimus immortales, verum in hac animi oblectatione, hoc uno augimur quod sublata est nobis facultas non voluntas, desyderio Maiestatis Vestre et nostro satisfaciendi, habemus siquidem alios filios et filias omnipotentis Dei gratia quamplures, qui licet parvuli nondum pubertatis annos attigerunt, sunt tamen aliis matrimoniis desponsati et promissi, adeo ut, salva fide et honestate quam pre ceteris rebus colimus, revocari non possent. Rogamus igitur Serenitatem Vestram et obsecramus ut quandoquidem ea facultas nobis sublata est voluntatem nostram qua utique integerrima est; accipere dignetur animumque et precipuam in eam fidem reverentiam et devotio nem nostram agnoscere que maioris vinculi quam affinitatis robur obtinere sibi certe polliceatur, nobisque et rebus nostris, si quando usui vel commodo sibi esse possint, eque ac suis propriis utatur, nam ipsa Maiestas Vestra nos utique dum vixerimus in omne decus ornamentum et amplitudinem suam ubique inveniet paratissimos. Demum ad ea que Maiestas Vestra de conferendis auxiliis pro Christiana religione contra sevissimos Turcos, dicimus quod ut Maiestati Vestre notum esse credimus, summus Romanus Pontifex in Mantua civitate quam die XXVII proxime preteriti mensis attigit, dictam constituit omnesque christianorum potentatum, Reges, Principes et Dominos et universitates, quos superioribus mensibus evocavit, expectat, adsuntque iam plurimi et diversarum partium orbis oratores, ceptumque est agi de summa rerum omnium contra ipsos Turcos, ne dum reprimendos sed exterminandos et de ulciscendis christianorum cladibus. Nos vero nisi iussu Sanctitatis sue retardati fuissemus, iam eo contendissemus. Sed ubi facultas dabitur cum Romano Pontifice super his disserendi, dixit enim nos velle alloqui nosque evocaturum quando tempus commodum et fructuosum sibi videbitur animum nostrum aperiemus, et quicquid Sanctitas sua jusserit quantum ingenium aut vires nostre suppeditabunt si pariter ab aliis christianis potentatibus fiet. Id totum sanctissime huic expeditioni in Turcos devenimus, que omnia cum discussa et maturata erunt, Maiestas Vestra plenius intelliget, nec dubitamus quin ipse Romanus Pontifex cum ceteris Sancte Ecclesie Cardinalibus antequam ad hoc dieta recedat, talem ipsi expeditioni modum adhibebit, quod Maiestas Vestra et ceteri christiani orbis Principes et Potentatus et presertim illorum partium sibi bene fecisse consultum arbitrabuntur, cui Maiestati Vestre nos accurate commendamus. (Milano Á. L.).
Az itt elmondottak, eltekintve a genealogiai vonatkozásoktól, főleg amaz oknál fogva érdemlik meg az elemzést, mert a szándékolt összeköttetés elmaradása, illetőleg István bosnyák királyfi uj házasságának indokolása, a szerb deszpotaság elnyerésén sarkallik. Hogy István Tamás király eljárását Milano herczege méltán tehette kifogás tárgyává, kétségtelen. A bosnyák királynak csak az a mentsége, hogy nagy oka volt, a mely őt az olasz összeköttetéstől elterelte.
Brankovics Lázár, szerb deszpota 1458 január 820. halt meg, minek következtében napirendre került az akkori «szerb» kérdés. A kérdés megoldása nagy nehézséget okozott az érdekelt hatalmaknak, annyival is inkább, mert az elhunyt deszpota fitestvére, István vak volt; másik testvérének, Gergelynek fia pedig nem törvényes ágyból származott. A hatalom tehát az özvegy deszpotinára száll, ki Végszendrő várában tartotta udvarát, az alsó Duna védelmi vonalának fő erősségében, a melynek birtoka egyaránt érdekelte a magyar királyt és a török szultánt. Közvetlenül érdekelte azonban a szerb deszpotatus jövendő sorsa István Tamás bosnyák királyt is, minthogy 1435 óta Boszniának Drinamelléki része Szreberniczával, az ezüstjéről hires várossal, valamint Uszora egy része, rácz kézen volt. István Tamás király élt is az alkalommal, mert Lázár deszpota elhunyta után rögtön elfoglalta Szreberniczát és a Drinamellékén 3 erődöt. Az ottani lakosság, a források szerint, rokonszenvesen fogadta a változást.*
I. M. D. E. I., 5., 6. – Makušev II. 204. 1458 febr. 22. Srebrenica 30.000 aranyat jövedelmezett és a visszafoglalás alkalmával István királyfinak értékes ajándékot adott.
Bár nincs rá határozott adatunk, de még sem puszta feltevés, ha azt véljük, hogy István Tamás király, a fia és Lázár deszpota leánya közti házasságot első sorban azért kereste, mert hozományképen Boszniának elveszett keleti része igy okvetlenül a bosnyák királyi házra szállandott. Ezen az alapon indulhatott meg a bosnyák és szerb udvar közti tárgyalás. Ruvarac Ilarion (W. M. aus Bosnien III. 386.), kinek nézete egyezik a mienkkel, ezenfelül még azt is hiszi, hogy Brankovics Lázár özvegye, az uralomravágyó Palćolog leány azt vélte, hogy e frigy révén megtarthatja befolyását a még be nem hódoltatott szerb részekre. Bosnyák nemzeti szempontból nemcsak érthető István király szándéka, hanem hibát követ vala el, ha a milanói összeköttetést előbbre helyezi az ország integritása helyreállitásánál.
Azonban a házassági tárgyalások megkezdésétől a szerb deszpotaság elnyeréséig még jókora utat kellett tenni, mert az ügybe beleszólása volt a magyar királynak és a szultánnak, ki már földrajzi helyzeténél fogva a deszpotatus fennállásának nagy jelentőséget tulajdonitott. A szendrői udvar körében, melynek mozgató tényezője az erősen katholikus özvegy deszpotáné* teljes a fejetlenség. Volt egy párt, mely a török hatalommal szivesen megegyezik, ha a szultán tisztán csak a védnökségre szoritkozik és a belső szervezetet nem bántja. Az adófizetés nem rémitett el senkit, hisz azt már régóta megszokták az akkori Balkán népek. A szerbek előtt meg ott volt a bosnyák király példája, a ki ebben az időben is rendesen fizetett adót,* a mi nem vala gát, hogy Boszniát a maga szokása szerint igazgassa. Azért igen sokan nem bánták, hogy majd a szultán rendel nékik valakit deszpota képében, mert az asszony-uralomtól nem sokat vártak. A deszpota özvegye és tanácsadói érezték a fenyegető veszedelmet és minden áron szabadulni igyekeztek. Magyarország, melynek élére a fiatal, tetterős Mátyás király állott, uralkodásának első hónapjaiban nem nagy kilátásokkal kecsegtette ugyan a szendrői udvart, de kénytelenek voltak Buda akaratát számba venni, minthogy a közel Belgrád vára magyar kézen volt és az 1456. diadal megerősitette a magyar fegyver prestige-ét. Mindamellett e nagy diadal mégsem tudta megállitani a török haderőt folytonos pusztitásaiban, még Belgrád környékén sem.
V. ö. III. Calixtus pápa levelét 1458. márcz. 14-kéről. Mátyás király levelezését a pápákkal. Fraknói V. 3. l.
I. M. D. E. I. 29. l. 1458. május 13-án 9000 aranyat fizet.
Legelőbb Szilágyi Mihály, az ország kormányzója, a király nagybátyja – 1458-ban április havában – megkisérlette, hogy a magyarországi régebben Brankovics György-féle birtok – akkor Hunyadiék kezén – visszabocsátása mellett megszerezze a maga részére a szerb deszpotaságot.*
2. U. o. 12. l. Becse (Torontálmegye) és a krassómegyei Somlyó még Brankovics György örökösei kezén volt. 1458. aug. 20. Bárány: Torontál megye h. II. 15–16. Fraknói V.: Mátyás élete. 92. l. Szilágyi alkudozásairól 1458. május 13. okt. 1. jelentései. M. D. E. 29., 37. l. 1458. szept. 13. M. D. E. II. 35.
E tárgyalások azonban nem vezettek sikerre, mert a «Nagyasszony», Hunyadi János özvegye, a Madonna, mint az olasz követek irják, semmi áron sem akarta a Hunyadi-ház kezén levő jószágokat visszaadatni és óvást emelt bátyja czélzatai ellen.
9Mátyás király a viszonyok ez alakulása folyamán tisztán látta a helyzetet. A bosnyák király gyenge török hübéres, a fejetlen szerb deszpotaság züllőben, az ő kezében sincs még a teljes imperium, melyért még harczot kellett folytatnia a német császárral és igy teljesen indokolt volt abbeli félelme, hogy déli szomszédai valamikép kiegyeznek a törökkel s Szendrő vára a török kezében megerőtleniti Belgrádot. Viszont a bosnyák király, kinek a török nyakán volt, a szerb deszpotatus eleste után biztosra vehette bukását. Ekkor nyert Budán positiv alakot az a terv, hogy a kizárólag magyar fenhatóságot valló Bosznia kezére jusson Szendrő és a bosnyák királyfi, mint magyar zászlós ur nyerje el a szerb deszpotai méltóságot.
1458. okt. 9-én Radivojnak, a bosnyák király testvérének vezetése mellett megjelent Traui Testa Miklós és Fra Marino ferenczes barát Mátyás király előtt, kijelentvén, hogy bizonyos feltételek mellett ők is «megmozdulnak» – a török ellen.* E küldöttség előre jeleztetett s bizonyos, hogy akkor fejezte ki Mátyás azt a kivánságát, hogy a bosnyák király személyesen járuljon szine elé.
1458. okt. 9. U. o. 38. l. V. ö. Kaprinaynál Mátyás 1458. Temesvárról keltezett nov. 16., 29. leveleit.
A bosnyák király, erre a hívásra, 1459 január havában meg is jelent Szegeden, az országgyülésen s a szerb deszpotaság kérdése javára dőlt el. Mátyás király ekkor meghagyta István Tamás királynak, hogy fiát, Istvánt a legnagyobb gyorsasággal küldje Szendrő várába. A bosnyák király erre éjjelt nappallá téve egyfolytában lovagolt a Száváig és 13 nap alatt, január 31-én érkezett el Szegedről székhelyére, Jajczára. Utjában Diakovárig Várdai István a kalocsai érsek és Rozgonyi István erdélyi vajda kisérték, a Száváig pedig Hennig és Turóczy Benedek jöttek vele.
Mátyás király e gyorsaságra sarkalló intézkedésének indoka teljesen világos előttünk. Frigyes császár részéről közvetlen veszedelem fenyegette s a török ellenében sem hagyhatta védtelenül a magyar határt. Minthogy a ráczság nem akart egyebet, mint bizonyos szervezett létet, a bosnyák királyt vélte a legjobb eszköznek, mint a ki fiával, a deszpottá teendő királyfival, majd megvédi a Duna vonalát a török ellen. Az elhatározást különben a török készülődése is sietette.
A törökök gyorsan értesültek a magyar király tervei felől. Két nappal a bosnyák király hazaérkezése előtt, négy török vajda a várbosznai szandzsák területéről: Ezebeg (Isák, vagy Izedbeg) a hires Isákbeg fia (ezt Maczedóniai Miklós ölte meg. Tört. Tár VII. 265. l.), Parisbeg, Lazunbeg (Hasszán?) és Zenubeg (Skender, Semsi?) Bihor (?) várának kapitánya nagy sereggel felkerekedtek s mindenfelé dulva, gyujtogatva, szőlőket és gyümölcsösöket irtva, körülvették Bobovac királyi várat, a hol a bosnyák királyfi tartózkodott s a Radivoj várát, Vrandukot. A törökök, a kik István Tamás magyarországi utját is mindenkép megakadályozni igyekeztek, értesülvén a királyfinak Szendrőbe meneteléről, ennek utját akarták állani. De czéljukat nem érték el, mert a királyfi titkos utakon elhagyta Bobovácot és gyors menetekben vonult Szendrő felé. A bosnyák királynak azonban tudomására jutott, hogy a török a hó olvadása után nagy sereggel készül ellene és országa elfoglalására.
Minderről a király egy 1459 Jezeroban (10. kil. Jajcetól) feb. 10-én kelt levelében számolt be Zrednai Vitéz Jánosnak, a kinek az eddigi alkudozásokban főrésze volt. A levélnek ez a a passusa: «Legyen rajta, hogy a magyar király jelen veszedelmes helyzetében ne hagyja el, hanem a mint megigérte, segélje is meg. Mert, ha a király, kibe Isten után teljes reményünket helyezzük, el talál hagyni, tisztán látjuk országunk elzüllését és pusztulását, melyet a király nem kevésbé köteles védni, mint saját országát Magyarországot», világos képet nyújt a paktumról, mely szerint:*
E levelet Palacky I. közölte a cseh. tört. okl. mellékletek közt. Font. R. A. XX. 171–2. l. Idézi, de nem dolgozza fel Fraknói i. m. 99. l. Klaić nem vette figyelembe.
1. A bosnyák király Mátyást elismeri urának s eláll a töröktől, de
2. Mátyás védelmezni tartozik közvetlenül Boszniát s
3. a bosnyák királyfi szerb deszpót lesz s védeni tartozik Szendrőt.
Ez alkudozások folyamán Radivojnak, a király testvérének mint szlavon birtokosnak nagy része volt. 10Kitetszik ez abból, hogy István királyfit Szendrőbe ő kisérte. Szendrőbe érvén a bosnyák királyfi – a mi körülbelül 1459 febr. végén, márczius elején történhetett – ura lett a helyzetnek. Ápril 1-én vette el feleségül Ilonát, a deszpot leányát «et totum eius dominium in Hungaria et Rascia quod Turci nondum occupaverant, obtinuit despotusque factus est per S. principem dominum regem Hungarić loco eiusdem sui soceri, quondam Lazari despoti, concordi voluntate omnium Rascianorum».*
M. D. E. I. 49–50.
Ebből feltetszik, hogy István csak a deszpota leányának elvétele után lett deszpotává s ekkor lépett az ország birtokába.
István királyfi szendrői uralkodása alig tartott két hónapig. Máig sincs tisztázva teljesen, hogy miként veszett el Szendrő vára. Egykoru források szerint,* István királyfi pénzért árulta el Szendrőt, mások szerint, a bosnyák királyfi katholikus volta miatt bosszus szendreiek magok adták át a várat Mohamed szultánnak.
Engel; Gesch. Ser. 413. l. n. j.
A dolog fontossága megérdemli, hogy a forrásokat kissé elemezzük.
Laonicus Chalkokondylas,* akkép adja elő Szendrő vára vesztét:
Chalkokondylas. De rebus Turcicis l. IX. Bonni kiadás. 459. l.
Azzal kezdi: «huius belli ita causa traditur», vagyis igy mondták el neki. Lázár halála után özvegye, leányával együtt birta Szendrő várát. Leánya férjhez menvén István bosnyák király fiához, a város birtokában akart maradni. Azonban a ráczok Mihályt,* Mehmed romániai (Ruméli) basa testvérét, ki a rácz udvarnál tartózkodott, tették meg uruknak s rábizták a város ügyeit.
Angelos Mihály, az utolsó thessaliai császár unokája:
Alexius Angelos császár 1394-ig; Mihály Novo Brdoban élt ~ szerb asszony; Mohamed Angjelović rumili beglerbég; Angjelović Mihály, szerb vajda Brankovicsék alatt
V. ö. Frag His. Grćc. V. Páris. Kritobulosz. I. c. 77.
A fejedelemasszony a városból a fejedelmi lakba érkező prćtendenst vendégként fogadta, aztán vasraveretvén, kiadta a magyaroknak, a kik börtönbe vetették. A ráczok erre ismét visszatértek a magyar király hűségére s a deszpota özvegyével kezére adták a várost. Ennek hallatára indult el a szultán s vezette hadát Szendrő ellen.
A város lakói értesülvén a szultán ellenséges szándékai felől, elébe mentek s átadták a város kulcsait. A szultán e ráczokat gazdagon megajándékozta, némelyeket értékes mivekkel, másokat birtokokkal halmozván el. Az özvegyet, a ki erre ráállt, javaival együtt szabadon bocsátotta. A várost azonban elfoglalta s az őrséget elfogta.
Ez az értesülés nem felel meg igy a valóságnak. Teljesen egykoru tudósitás – bosnyák forrásból – igy adja elő a dolgot:
A török minden áron meg akarta szerezni Szendrőt, a szerb deszpotatus főhelyét. A török jelöltje a romaniai basa testvére, Angjelović (Angelos) (Mihály) volt.
A szerbek közt a török uralomnak számos hive lévén, Angjelovićot deszpotának jelölték ugyancsak török segélylyel.
A szendrői előbbkelő elemek nehány tagja s a nép azt hitte, hogy a török szultán pártolta deszpota jön s egyáltalán nem gondolták, hogy ez által török kézre jutnak. A városba engedték tehát, de csak kevés számu kisérettel, azonban számos török volt vele. Alig, hogy beértek a városba, kitüzték a török jelvényeket s éltették a szultánt. Csak most jöttek a «puccs» tudatára a városbeliek s látván, hogy rászedettek, levágták a törököket s a velök tartó ráczokat. A basa testvérét pedig a szendrőiek fogták el.* A török praktika ekkép kudarczot vallott s a betörők visszavonultak, a deszpotajelöltet pedig, kiről egy ápr. 24. tudósitás azt irja, hogy a néhai Lázár deszpotának egyik vajdája volt, az özvegy deszpótné elzáratta.*
Thomasi Péter 1458. ápr. 21. jelentése. M. D. E. I. 18. l. Amulal Andzelovićnak irja a nevet, bizonyára a Mihaloglu-ból. (Mihály fia), – Luccari 185 – ferditette el olaszosan.
U. a. u. o. 20. l. később szabadon bocsáttatott.
Ezen egykoru tudósitásokból kiderül, hogy Chalkokondylas hallott valamit a történtekről, de összezavarta, vagy már ily pletykás formában vette át a szendrői részleteket. A mit ő a háború okának mond, az csak előzetes epizód s az is másként történt.
11Csak egy igaz, hogy a ráczság odaszoritva a Duna vonalához, mindinkább közeledtét érezte a török halálos szoritásának s egy részük kész volt paktálni a szultánnal, az individualis jogok tiszteletben tartását remélvén tőle. A török politika, követendő taktikáját minden egyes eset természetéhez szabta. Szendrőnek és a szerb deszpotaságnak elfoglalása csellel, megfélemlitéssel, megvesztegetéssel ment végbe, mit bizonyit az, hogy Mátyás király a hütlenség bünében találta vétkesnek «Radivojt, a király testvérét, a ki Szendrő várát nemcsak az ország, hanem az egész kereszténység kárára elárulta a vad töröknek.»
Ime maga az oklevél:
Relatio Emerici de Hedrehwara magistri curić regić.
Nos Mathias dei gratia rex Hungarić, Dalmatić, Croatić etc. Significamus tenore prćsentium quibus expedit universis, quod nos propter notam infidelitatis egregii Radywoy de Komothyn, quam idem ex eo, quod adhćrens regi Bosnć fratri suo castrum Zendreu non solum in detrimentum huius regni verum etiam totius Christianitatis manibus sćvissimorum Turcorum tradidit notabiliter incurrisse dinoscitur illam summam quadringentorum florenorum auri, pro qua fidelis noster egregius Gaspar filius Castellan de Zenthlelek medietatem possessionis suć Paka vocatć in comitatu de Posega existentis habitam, in qua scilicet medietate decem sessiories iobagionales nunc existunt, prćfato Radywoy et dominć Katherinć consorti suć impignorasset, eidem Gaspar in quantum ad id de iure et consuetudine regni admittimur, duximus remittendum et relaxandum, imo remittimus et relaxamus ac totum et omne ius pignoris, quod ipse Radywoy et domina Katherina consors sua ad medietatem dictć possessionis Paka habuissent vel possent prćtendere ex causis prćmissis, cassamus et viribus caritmas reliquimus ac dictam medietatem prćfatć possessionis Paka propter huiusmodi notam infidelitatis prćfati Radywoy annotato Gaspar tamquam perpetuum et verum ius suum reddimus prćsentium per vigorem, quocirca vobis fideli nostro grate dilecto magnifico Emerico de Hedrehwara, magistro curić nostrć ac comiti comitatus de Posega predicti, necnon vicecomitibus suis in eodem comitatu per ipsum constitutis harum serie firmiter committimus et mandamus, quatenus receptis prćsentibus, prćfatum Gaspar filium Castellan in dominium medietatis dictć possessionis suć Paka introducere et eandem sibi reoccupare ipsumque et neminem alium iuxta prćmissam nostram relaxationem et donationem in dominio dictć medietatis antefatć possessionis contra quoslibet impetitores et signanter contra prćfatum Radywoy protegere et defensare debeatis, nostrć maiestatis in persona et iustitia mediante, secus non facturi, prćsenribus perlectis exhibenti restitutis. Datum Budć feria quinta proxima ante festum b. Margarethć virginis, anno domini MCCCCLIX. (Er. papir, rányomott pecséttel. Gyűjteményemben.)
Immár világosabbá lesznek Szendrő vára elestének egyes körülményei. Megtudjuk, hogy István deszpotával együtt Szendrőben volt a nagybátyja Radivoj. Semmi okunk sincs föltételezni, hogy a hütlenségben – országos vár elárulása – elmarasztaló itélet egyszerü szóbeszéden alapult.*
Az oklevél Budán 1459. jul. 12. kelt tehát alig három héttel Szendrő elvesztése után 1459 jun. 29. a magyar-bosnyák entente tudatában lévő bosnyák követek érkeztek Mantovába a pápához. (Milanói Á. L.) ki azonban csakhamar értesült az «árulás»-ról. «El re de Bossina e accordato con lo turcho et halli posto in mano uno castello grosso sopra el Danubio chiamato Sandaro.» Egyk. tud. a milanói állt. II. Pius levele Szendrő elestéről 1459 jul. 24. Mantova: Katona XV. 277. l. Jul. 30. Theiner MH II. 330. Az árulást, vagy enyhén szólva gyáva átadást megerősitik a szerb és horvát krónikák is. V. ö. Ruvarac i. h. 386. l.
Egészen mellékes, hogy a lakosság ellenséges indulattal viselkedett a kath. bosnyák uj urak iránt, vagy azért, mert magyar kreaturáknak nézték őket. Bizonyos, hogy volt azok között sokféle nézetü ember. De az immár ténynek vehető, hogy a régi törökbarát Radivoj – akár azért, hogy hazájáról, vagyis birtokairól, elháritsa a veszedelmet, akár gyávaságból vagy egyéb magán indokból cselekedett igy – adta át a várat. Ő a hibás, nem a tapasztalatlan fiatal deszpota. Ezt bizonyitani is tudjuk. 1459. máj. 27-én Barbuci Miklós durazzói ferenczes szerzetes Tamás fia István deszpotánál járt Szendrőben. A deszpota elpanaszolta, hogy atyjától nem várhat segedelmet, mert alattvalóinak legnagyobb része «manichaeus» (bogumil) s ezek inkább szitnak a törökhöz, mint a keresztényekhez. Megirta a deszpota János bibornoknak – (Korógyi? Aranyáni?) János ispánnál látta is ezt a levelet – hogyha nem küldenek segélyt, ő megszökik, mert nem akarja megvárni «az ördögök haragját». A török máris dúlja a deszpotatus földjét.* István deszpota nem szökött meg, de kapitulált. Igy érthető, hogy a szultán szabadon bocsátotta őket, a magyar őrséget pedig elfogta.
A szerzetes Jajczába ment s onnan Mantovába. Levele gyüjteményemben.
Mátyás királyra nézve Szendrő elvesztése nagy csapást jelentett. A szerb deszpotasággal a ráczság egyeteme immár teljesen behódolt s a szultán Belgráddal szemben erős támaszpontot nyert. Nyitva állott előtte: Erdély, Havasföld.
12Mátyás két arczélben küzdve, délen, nyugaton elfoglalva, elvesztett egy oly erősséget, mely, ha fennáll, szabadabb kezet enged neki. Elkeseredése ez árulás fölött sokat megmagyaráz későbbi török politikájában; igy értjük meg, hogy elvesztette bizalmát az utolsó délszláv királyi családban. Azontul agressiv lett velök szemben ő is.*
II. Pius pápa mentegetni igyekezett Tamás István királyt, a ki követei által azt hangoztatta, «hogy Szendrő átadása csak szükségből történt s nem a maga jószántából», 1460 jún. 7. Mátyást nem elégitette ki a magyarázat s válaszában erőteljesen megbélyegzi ezt az árulást. Mesterileg jellemzi ezt a tergiverzáló balkáni politikát, midőn igy szól: «Bünének érzete megszólaltatta benne – a bosnyák királyban – a lelkiismeretet; nem kevésbé félt azoktól, a kiknek árulásával használt, mint a kiknek ártott vele, ezért lakolnia kell. A bosnyák király most azt hiszi, hogy eleget tesz azzal, ha eláll a töröktől».
Radivoj, Szendrő eleste után még csak négy évig szerepel Bosznia történetében. Érezte, hogy sorsa fordulóhoz ért; 1459 jul. 10. Pius pápához fordul, hogy birtokain misét szolgáltathassanak neki, családjának s embereinek arra alkalmas papok «etiam tempore interdicti, dummodo contigerit.»* Meg is kapta az engedélyt. Nagy oka volt, hogy a pápa kegyét keresse, minthogy Magyarországon eljátszotta becsületét.
A pápai supplicatiok közt: (Pii II. 751. k. 250 l.) Supplicat S. V. devotus orator vester Radmerus devotissimis et fidelissimis eiusd. Sanctitatis et Ste. romane ecclesie filii, regis Bosnie frater laicus quatenus ipsum specialibus favoribus et gratiis prosequentes sibi ac uxori et liberis suis super quocunque altari in quibuscunque ecclesiis cappellis et domibus ac extra eas in quibuscunque locis ad hoc tamen congruis et honestis infra fines et metas dominiorum suorum que de presenti obtinet et impostexum obfinere contigerit consistentibus per quoscunque seculares presbiteros sufficientes et idoneos in familiarium suorum ac presentia quorum sibi placuerit etiam tempora interdicti dummodo illius causam non dederit et ante diem missas et alia divina officia celebrari facere possit et valeat licentiam et facultatem concedere et indulgere misericorditer dignemini de gratia speciali. – Fiat ut petitur in forma E. Et qud littere desuper conficiende gratis ubique de mandato eiusd. Stis expediantur. – Fiat gratis ubique. E. Datum Mantue sexta idus julii anno primo.
Ebből megtudjuk, hogy gyermekei is voltak.
Az utolsó évek történetét nincs mért tárgyalnunk. Radivojról tudjuk, hogy Tamásfi István az utolsó bosnyák király sorsában osztozott. 1463 június havában, midőn saját alattvalói egy részének árulása következtében nem épen dicsőséges védelem után – mit a hosszas züllés bőven magyaráz – családostól fogságba került a király s vele együtt a Bobovác várából kiostromolt Radivoj. Török kézre került a királyi család kincstára is. A szultán kiirtotta a családot s Radivoj ugyancsak az ő régi védnökei kezeiből vette a halált.
Felesége, ha ugyan vele volt, megmenekült, esetleg rokonai kiváltották, 1470-ben már felváltotta az özvegyi sort és Szencsei (Szemczei) Jánosnak felesége Szlavoniában.*
Csánki i. m. 435. l.
II. Katalin bosnyák királyné Rómában.
István Tamás bosnyák király második feleségének, Kosača István herczegovinai vajda leányának a római Ara Cśli templomban lévő sirköve régóta ismeretes. (Többek között az Archeologiai Értesitő 1885. folyamában 328–331. ll. mi is irtunk róla.) Életrajzi adatait illetőleg tudjuk, hogy 1478 okt. 25-én halt meg 54 éves korában; 1445-ben 21 éves korában ment férjhez.
Midőn 1463-ban Bosznia török kézre jutott és mostoha fia, az utolsó király megöletett, ő maga nagy viszontagságok után – Luccari 184. – Rómába menekült és 1466-tól fogva udvartartásával a pápai szék segélyéből élt. A római államlevéltárban (Archivio di Stato) őrzött pápai számadások pontos kimutatásokat tartalmaznak azokról a tételekről, a melyek ugy a bosnyák királyné, mint Brankovics István II. Lázár szerb deszpota vak testvérének, nejének, Angelinának és apósának Topia Arianithes György albán vajdának a segélyezésére fordittattak.
1467-től 1478-ig 6541 pápai arany forint (scudo) fizettetett ki a bosnyák királyné udvartartása részére. Azonban a kimutatások csak 1472-ig pontosak, azután megszakadnak; 1472-ig 8 éven át átlag évi 817.5 arany segélyben részesült.
Topia Arianithes György ugyancsak a pápai segélyből 1468–1472-ig átlag havi 40 arany segélyben részesült és a kimutatások összege 520 aranyat tüntet fel. A rácz deszpota István ugyancsak 40 aranyat kap havonként, de az egész összeg, mely reá fordittatott, csak 880 aranyat tesz.
Egy külön tétel, 4000 arany forint, érdemli meg figyelmünket. Ezt a sommát Rascia királynélyának, Zoénak utalványozták ki, 1472 június 20-án. E tétel megokolására nézve a milanói 13államlevéltár ad közelebbi felvilágositást. János novarai érsek ugyanis jelenti a milanói herczegnek, hogy a «deszpoták nővére» egy orosz herczeggel adatott össze 1471 május 31-én a Szt.-Péter templomában. A herczeg csak követét küldötte, tehát per procurationem történt a házasság. Jelen volt ez alkalommal Katalin bosnyák királyné, Lorenzo di Medici felesége Orsini Klára és még több római előkelő asszony. Az esküvő után IV. Sixtus pápa a vatikáni kertben fogadta a társaságot lábcsókra és áldásra. Az erre vonatkozó levél igy szól:
1471. május 31. Róma. János novarai érsek jelenti Rómából a milanói herczegnek, hogy aznap reggel végbement a pápa előtt a despota nővérének eljegyzése, a boszniai királyné jelenlétében.
Illustrissimo Principe et Exmo Signore nostro etc...
(omissis)
El papa questa matina fece fare le sponsalicie de questa sorella de li despoti al Duca de Rossia per mezo del ambaxatore de esso Duca in San Piero, in compagnia de la quale se trovo la Regina de Bossena qual ita qui bon tempo fa et cum loro la mugliere de Lorenzo de Medici et alum altre done romanesche. Poi nel ussire nostro da soa Beatitudine del giardino dove ce haveva data audentia le fece intrare a basargli el pede et pigliore la sua benedictione. Dicevasse č bella Zovene perchč č stata molto reclusa ma non č vero a nostro indicio.
(omissis)
Ex Roma ultimo Maii 1471.
Eiusdem dominationis Vestrć Servitores
Johannes Arc. Novariensis.
et. Nicodemus.
Kivül: Ill.m principi et Exmo Domino Dno meo observandissimo Duo Galeaz Maria Sfortia Vicecomiti Duci Mediolani etc. (Milanói Á. L.)
Ezen itt közöltük levéllel egybehangzó tartalommal – csak a házasság napját helyezvén egy nappal későbbre – Emanati bibornok naplója ezeket irja:*
Rerum Italicarum scriptores. Muratori, uj kiadás 23. kötet III. rész 144. l.
«Junius 1. a fejér orosz fejedelem követei közbenjárásával a deszpoták nővére Zoeval összeeskettetett. Kisérték a számüzött özv. bosnyák királyné aki nálunk él, Medici Lőrincz felesége, az Orsiniak nemzetségéből, azután firenzei és sienai asszonyok, számos római nő.»
Zoë «Rascia királynője» szóbanforgó esküvője III. Vaszilyevics Iván czárral kötött frigyére vonatkozik.* A mi a közöltük levélben emlitett vonatkozást illeti, hogy Zoë a «deszpoták nővére», a következő nemzedékrenddel illusztráljuk:
Erről Pierling művében: «La Russie et la saint sičge» szól bővebben.
Palaiologos Mánuel császár 1391–1425; János császár 1425–1448; Konstantin császár 1448–1453; Theodoros deszpota; Demeter deszpota † Drinápolyban mint szerzetes, (Dávid); Tamás deszpota, Patras és a Peloponesus nyugati részének ura; Manuel a szultán kegydijasa; András renegált Mohammed pasa; András deszpota és császári pretendens? † 1502 Romában; Ilona ~ Brankovics Lázár szerb deszpota; Zoë ~ 1. Hopf szerint Caracciolo ~ 2. 1471-ben III. Vasziljevics Iván czár
A pápai udvar tehát mintegy hozomány fejében utalta ki az emlitett sommát a hazájavesztett császári unokának.
E számüzöttek Rómában valóságos gyarmatot alkottak, melynek központja a bosnyák emigráczió volt.
Ismeretes, hogy Katalin királyné akként végrendelkezett, hogy országát hálából az élvezett sok jóért a pápára hagyta, de kikötötte, hogyha fia visszatér a keresztény hitre, országához való jogai ismét fölélednek. A pápa elfogadta a rendelkezést, valamint a felajánlott kir. kardot, sarkantyukat s a végrendeletet* a levéltárba tétette.
Több izben közöltetett.
* * *
A királynő végrendeletének az a kikötése, hogy országát, fia örökösödési jogainak fentartásával, hagyja a pápai székre, közelebbi magyarázatot igényelvén, ehhez füzzük az előzményeket.
Katalin királynőnek ugyanis 1463-ban két zsenge korban lévő gyermeke török fogságra jutott. A fiu, kit Zsigmond névre kereszteltek, 1463-tan 7 éves volt, a leány, Katalin, 3 éves.*
1470-ben irt jelentés: «un suo figliolo de 14 anni et una figliola de 10» MDE. II. 180., tehát a fiu 1456-ban, a leány 1460. született. Erről Ruvarac is szól a W. M. aus Bosnien III. köt. közölt tanulmányban.
A számüzött anyának minden gondolata arra irányult, hogy e gyermekeket a török fogságból, 14illetőleg az iszlám karmaiból kiválthassa. A szultánok általán véve az ilyen pretendensekké válható depossedált csemetéket az iszlámban neveltették s nem egy jeles török vezér került ki ezeknek sorából. Jó pénzért azonban meg volt a lehetősége, hogy a szultán megengedte a kiváltást. E részben az az ok is számba jött, hogy a hazájától távollevő pretedens sohasem fenyegethette akkora veszedelemmel a török uralmat, mint a Konstantinápolyban nemzetbélieivel folyton érintkező fejedelmi sarj, a kiben még hitváltoztatása daczára sem lehetett mindig teljesen bizni. Csakhogy az ily kiváltáshoz nagy összegre volt szükség.
Nem vonható kétségbe, hogy a pápai udvar – mint a közöltük segélyek bizonyitják – minden tőle telhetőt megtett a balkáni depossedáltak megélhetésére. E summákból azonban csak mindennapi szükségletre telt. Meggondolandó azonban, hogy a bosnyák királynénak számos számüzött hivéről kellett gondoskodni. Arra tehát, hogy a pápai udvar viselje a két rab királyi gyermek kiváltásának teljes költségét, szó sem lehetett. Azt azonban, hogy az özvegy királynő az olaszországi és többi keresztény fejedelemhez fordulhasson segélyért, nemcsak megengedte, hanem a bibornoki collegium több tagja erkölcsileg is melegen támogatta.
Első sorban 1470 jul. 23. a milanói herczeghez: Sforza Galeazzohoz fordult az özvegy, Csubranics Miklós és Rádics (Szankovics) Ábrahám nevü követei által segedelmet kérvén gyermekei kiválthatására.*
MDE. II. 181. Az egyik követ neve hibásan másolva. E követek a többi fejedelmekhez is vittek megbizó leveleket, még pedig ugyancsak 1470. jul. 23. kelettel. A Gonzaga Lajos mantovai őrgrófhoz intézett körülbelül hasonló szövegü, papirra irott s hátul a királynő kis pecsétjével ellátott – kiadatlan – megbizólevél igy szól:
1470. jul. 23. Róma. Katalin bosnyák királynő segélykérő követeket küld Gonzaga Lajos őrgrófhoz. Illustrissime et excellentissime domine tamquam frater honorande salutem. Facit mea adversa fortuna, quć viro rege, ac liberis et regno opibusque spoliavit, ut non solum ad pontificem maximum patrem clementissimum, sed etiam ad alios principes christianos me confugere oporteat pro implorando subsidio. Exponent igitur meam necessitatem viri nobiles comes Miclous et Abraam oratores mei, quos oro gratiose audiat et exaudiat vestra excellentia ut illam omnipotens et misericors deus in statu felicissimo conservet. Datum Romae, die XXIII. iulii Mcccc LXX.
Catherina regina Bosnć.
Kivül: Illustri et excellenti domine tamquam fratri honorando domine Ludovica Gonzaga marchioni etc. ac Mantuć domino.
Eredetije a bécsi cs. és kir. udv. ktárban.
A követséget az ostiai,* Gonzaga F.,* s a jeruzsalemi* biborosok, valamint a milanói ügyvivő* melegen támogatták. A herczeg aug. havában igen szivesen fogadta a követeket, de egyelőre csak azt válaszolja a nicćai és mantovai biborosoknak, hogy ha a kiváltás megvalósithatása ténnyé válik, ő is hozzájárul a költségekhez.* A királynőnek ugyancsak egyidejüleg irott igen szépen s meleg részvéttel teljes levelében határozott igéretet tesz a herczeg, hogy a mennyiben a pápa s a királynő tényleg megvalósithatják a kiváltást, nem fog késni a segélyösszeg egy részének kiutalásával.*
MDE. II. 177. jul. 20.
U. o. jul. 20.
U. o. 179. jul. 22.
U. o. 180. jul. 23.
U. o. 1470. aug. 10. 181. és 182. l.
U. o. 183–4. ll.
Hogy mit végeztek a követek, arra csak hozzávetésekkel felelhetünk. Valószinüleg végig járták kérésökkel a keresztény udvarokat, mig a pápa adományozta utiköltségből telt. A felelet mindenfelé* csak az lehetett, a mit a milanói herczeg adott, t. i., hogy ha positiv alakot nyer az ügy, majd akkor hozzájárulnak.
Kétségtelen, hogy ez ügyre vonatkozólag még több levél is lappang az olasz, raguzai s egyéb levéltárakban.
1474. febr. 11.* a királynő ujabb követséget küld Milanóba: Diforte apátot és rokonát: Rádics Ábrahámot.
U. o. 264. A MDE. Szerkesztői sem a keletet nem oldták fel és nem olvasták figyelemmel az iratokat, különben nem maradt volna ki annyi jelentős s a közölt iratokat kiegészitő anyag. Ez esetben közlik a credentionalist, de a követség czéljáról mit sem tudni.
A követség czéljáról a követek alábbi – eddig nem közlött – 1474 febr. vége felé kelt beadványa tájékoztat:
1474. febr. vége Milano. Katalin bosnyák királynő követeinek előterjesztése Sforza Galeazzo milanói herczeghez urnőjök utazása ügyében.
Serenissimo Principe et Excelentissimo Signore Nonobstante che li ambasiatori de li Signori expulsi de suo dominio in ogni parte non vien veduti como foseno in prosperita. Pure la fama di felice recordatione di genitori di vestra serenitŕ essendo tale che lo mondo non aveva a tal tempo pare, havendi anch’ 15io in persona cognosudo la Vostra Serenita vero figliolo di gloriosissimi genitori, cum summa alegreza sum vegundo per nome et in persona de la Regina de Bosna in compagnia cum suo consanguineo et principal olim Signor di quel Regno suto al suo Signore. La resposta avi amoi molto a me molesta per la qual non restaro de mia mano propria de scrivere lo parer mio, sperando in sapientissimo andire et signore che suplirŕ ogni mia ignorantia. Per tuto lo mondo se dixe di suprentia di Vostra Serenitŕ et quela non č senza amore de Dio, dicise de magnanimitŕ suprana et de ogni liberalitŕ et ultra lo general vulgar, la Regina havendo inteso per li suo ambasadori tanto honor a lor foto et graciose oferte in persona d’essa Regina et ultra la lettem per Vostra Serenitŕ mandata mossa a pietŕ e compasione, la qual qui dentro includo azochč essa Serenitŕ la possa vedere, dove non essando vegunda ad altro che a suplicar mercede, avemo notificado a vostra Serenitŕ la vegunta nostra e la caxone de quela final presente madama la Regina a mantegundo multi che furno baroni del suo regno li qual amora apresso essa stentano cum speranza de regnar cum suo figliolo in suo Regno, et hora havendo sapudo al dito suo figliolo esser promessa per el gran Turcho libertŕ, va in persona a li confini di Turchi a veder fine quelo a esser chiamata per li sui non cerchando chi aver el figliolo altramente nome per gratia de man del Turcho ne anche ofender ad alcun cristiano, ne esser partixana intra li christiani. Ma como quella che de li principi christiani spera avendo per solo Signore suo lo Regno et tuti li beni suo per la fede et li figloli per regnar procreati schiavi del Turcho, suplica che Vostra Serenitŕ magnanima et sapientissima la sovegna a questo viazo de tanti denari quanti par e piace a Vostra Serenitŕ a recuperatione de suo figliolo over per pagar li debiti suo a Roma over per viver qualche zorno. E si por del tuto la infelice Regina dice esser abandonata da Vostra Serenita in la qual ultra tuti li principi christiani spera, sovegnace la Serenita prefata, siche del tuto non partimo descansolati che semo vegundi cum quatro cavali et cum cinque semo mandati et avemo perso uno. Avemo caminado za zorni 15 ancoi e tornar ne schovene cum speranza, Dio sa senza spexa; a li pedi de Vostra Serenita ne recomandemo. D’essa Vostra Serenitŕ servidori ambasiatori etc.
Piero de Forte e Radic compagno.
Kivül: Serenissimo principi et Excelentissimo Domino Domino Galiatio Maria Sfortie Mediolani Duci potentissimo etc. Domino suo clementissimo. (Milanói A. L.)
A beadvány veleje: A királynő országa számos előkelő emberét támogatja, kik abban reménykednek, hogy a királyné fiával még uralomra juthat. Hallván, hogy a szultán megigérte fia szabadon bocsátását, az anyakirályné személyesen akar elmenni a török földre. Segélyt kér tehát ez utjára;* vagy pedig fizesse meg adósságait Rómában. A követség eredményét nem ismerjük. Tény, hogy a a királynő nem jutott a fiához, ki renegátnak nevelődött.
A követek ötöd magokkal s négy lóval jöttek, egyet utközben elvesztettek.
Milyen arányban tartotta fenn az özvegy királynő az összeköttetést Boszniával, arra eleddig adatunk nincs. Csak az bizonyos, hogy hiveit biztatta s asszonyi szivóssággal szőtte terveit, járatott követeket és emberei eltartása érdekében adósságot csinált. Azt sejtjük, hogy a királynőt törökké lett testvéröccse István – Ahmed basa – támogatta titokban. Erről azonban más helyen s alkalommal nyilatkozunk bővebben.
A mi Bosznia állapotát illeti 1472-ben, megemlitjük, hogy keleti részét Mátyás király Ujlaky Miklósnak adományozta s királyi czimmel ruházta fel.* E királyi birtok középpontja Teocsák vára, innen éjszakra a Szerémség északi határáig ért, déli határa Zvornik. Jajcza, mint katonailag szervezett magyar országos végvidék illeszkedik e töredékes királysághoz.
MODL. 17316. 1472. máj. oklevél hátán: Obligamen cum Nicolao rege tempore coronationis sue.
A törököt uraló bosnyák terület ekkor még nincs teljesen behódoltatva s az iszlám még nem vert erős gyökeret. Érezte ezt a török kormányzat is s 1476-ban érdekes kisérletet tett a magyar uralom ellensulyozására.
A milanói herczeghez intézett budai jelentés* azt irja, hogy a török egy «Mathia Christianissimo» nevü keresztény királyt állitott a bosnyák a bosnyákoknak. Mindenesetre elferditett névvel van dolgunk s tán a Krisztics név lappang alatta. A török arra számitott, hogy ezzel a keresztény kreaturájával könnyebben boldogul s majd addig tartja meg a trónon, a míg érdeke kivánja. A török hatalom körében úgy vélekedtek, hogy a bosnyákokra ily körülmények közt, saját vérebeliök vezetése alatt inkább lehetett számitani. Nem szabad figyelmen kivül hagynunk azt a körülményt, hogy a török államhatár nagy hosszusága rendkivül igénybe vette a török haderőt s ez a tervezett bosnyák-török végvidék jó eszköznek kinálkozott a magyar határbeli haderő megfékezésére.
MDE. II. 517. Lupus Lukács 1476. jul. 3. Buda.
A törökök számitása nem vált be, mert az uj király csakhamar elpártolt uraitól segedelmet kérvén a magyar királytól. Mátyás király pedig 16nemcsak hogy nem neheztelt az uj keresztény ellenkirályra, hanem, midőn az árulás megtorlására mozgósitott török hadak egyik várában szorongatták az új «jelöltet», Báthory Istvánt küldötte segedelmére. «Krisztics» Mátyás ekkor magyar segélylyel szabadult meg veszedelmes helyzetéből.
Mátyás királynak – ha kellő pénzbeli segitséget kap – nagy kedve lett volna a háboru folytatására, de az események s az olasz hatalmasságok közönye más irányba terelték. Az uj királyról s további sorsáról nem szólnak adataink. Van-e része Katalin királynőnek ebben az epizódban, nem tudjuk, de sejtjük, hogy a szálak hozzá is elértek.
Az özvegy királynő életében már nem látta gyermekeit. A számüzetés tragikumából bőven kivette a részét.*
Arczképéről Luccari 185. l. irja: «Il suo nitratto al naturale si ve de dipinto nel palazzo del Papa nella Sala di Constantino.»
III. A Brankovicsok nemzedékrendjéhez.
18A Brankovicsok nemzedékrendje.
IV. Hervoja unokahuga. 1405.
II. Tvrtko bosnyák király házassági terve. 1428.
