III. A Brankovicsok nemzedékrendjéhez.
III. A Brankovicsok nemzedékrendjéhez.
A délszláv uralkodó családok nemzedékrendjében még számos kérdés vár megoldásra. A kutatás szabatos irányát fölötte megneheziti az a körülmény, hogy a különféle krónikák kritikai megrostálása és a fenmaradt levéltári anyaggal való egybevetése mindeddig még nem történt meg. Már pedig a nemzedékrendi kérdések tisztázása nélkül – nincs miért hosszabban fejtegetnünk e régóta közismeretü igazságot – valódi történetirás nem képzelhető. Egy-egy családi iznek a megtévesztése teljesen elütő képet ád a fejlődés menetéről s ilyenkor nem ér többet a tudományunk a sokszor korholt krónikásokéinál.
Leginkább zavarosak a balkáni genealogiák közül az albán s epirota családok elágazásai, de sok igazitásra vár a szerb genealogia és heraldika is. Ez utóbbihoz óhajtunk ezuttal hozzászólni. A Brankovicsok családi elágazásairól s birtokviszonyairól már régebben közöltünk egy hosszabb tanulmányt a bosnyák múzeum tud. folyóiratában, a «Glasnik»-ban, németül a Wissenschaftliche Berichte aus Bosnien III. köt. «Bruchstücke aus der Geschichte der nordwestlichen Balkanländer» czimmel 337–55. l., mely az akkori kutatások eredményét foglalta össze. E tanulmányok eredményeit használtuk fel az idén megjelent «Magyar-szerb összeköttetések oklevéltára» (Momumenta Hungarić Historica XXXIII. kötet XXXVI–XLIX. l.) történeti bevezetésében. A genealogiai kapcsolatok kifejtésével megvilágitani kivántuk az akkori pártcsoportozatok és szövetkezések természetes okait. Elmulasztottuk azonban mellékelni a Brankovics-család nemzedékrendi tábláját s igy megesett, hogy nehány bosszantó sajtóhiba, meg lapsus calami értelmetlenné teszi a fejtegetést nehány vonatkozásában.
Felhasználjuk az alkalmat, hogy e hibák megigazitásával kapcsolatban, összeállitsuk a Brankovicsok nemzedékrendjét s egy-két ujabb vonatkozását adatosan illusztráljuk. A «Turul» VIII. évfolyamában Wertner Mór a kutatás akkori állapotának megfelelően ugyan már összeállitotta a Brankovicsok nemzedékrendjét, de nem fölösleges koronként visszatérni az ily nagy jelentőségü családi táblázatok reviziójához. A felől biztosak vagyunk, hogy nem a mienk lesz az utolsó szó ebben a tekintetben, mert egyes homályos részlet felderitésére nézve magunk is nyomozzuk még az anyagot.
De végezzünk előbb a jelzett hibákkal. A historikus és a genealogus, ha nem is ajánljuk, hogy Horatius módszere szerint éppen a «nonum prematur in annum»-hoz ragaszkodjék, de az imprimaturral ne siessen. Akkor aztán nem is szorul ilyen önmosdatásokra, mint mi.
A nevezett oklevéltár bevezetése 38. l. ez olvasható: «Murad szultán ... Marától, mert nem volt gyermeke elhidegülvén, a szép deszpota-leány haláláig (1451.) ugyancsak szomoru életet élt». Helyesen: a deszpota-leány, Murad szultán haláláig (1451.) szomoru életet élt. Brankovics Mara – a kiről szó van – 1487 szept. 14-én halt meg Ježevóban s a bold. szüzről nevezett Košnicai kolostorban temettetett el, Kovale mellett Makedoniában.*
Ruvarac szerint, W. Mitth. aus Bosnien III., de nyoma van annak is, hogy 1487 szept. 17. még él.
Ugyancsak a 39. lapon feltételesen irjuk, hogy Garai Katalin, Henrik görczi grófnak felesége, Garai László nádornak nővére volt. Egész positive a nővére volt.
A 40. lapon, ugyancsak Henrik görczi gróf 17feleségéről azt irjuk, hogy vad természetü volt. Csak erélyes magyar asszony.
Ujlaki Miklós királyságáról ugyanott helyesen van irva, hogy passziv szerepet játszott, de nem azért, mert Jajcet nem az ő, hanem a király csapatai védelmezték, hanem mert az akkori helyzetnél fogva nem juthatott neki hatáskör.
A 41. l. «Tomasevics István (bosnyák király) a Lázár veje (Brankovics György ifjabb fia)» homályos fogalmazás. T. i. Tomasevics István, Brankovics Lázárnak, Brankovics György ifjabb fiának a veje.
A 42. lapon Brankovics Gergely genealogiájához pótlólag megjegyezzük, hogy valóban volt egy természetes fia, a kit Gergelynek hivtak. Vuk nevü fiáról, a ki később nagy szerepet játszott az 1481-iki bosnyák hadjárat alkalmával, mi azt sejtjük, hogy talán törvényes fia volt.
A 42. lapon továbbá azt kérdezzük, hogy ha Lázár deszpota özvegye felajánlotta Szerbiát a pápának, mikép lehetséges, hogy a pápa már 1458 márcz. 15. rendelkezik Szerbiáról. Erre csak azt felelhetjük, hogy azért, mert Lázár deszpota 1458 január 20. halt meg és igy lehetséges, hogy a pápa 54 nap alatt rendelkezhetett.
A 44. lapon Brankovics István deszpotát Szerbiába menekültetjük, holott először Budára (Resti krón. 356. l.), azután Ragusába illetőleg Albániába (1461 febr. 17. Krojában, MDEM. I. 116–7.) s innen Friaulba menekült.*
Külsejéről azt irja 1462. jún. 25. a mantovai püspök, aki Velenczében beszélt vele: «Kifogástalan megjelenésű, méltóságteljesebbet képzelni sem lehet, magas termetü, csodálatos komoly s okos arczu.» Makušev: MSM. II. 206.
Ugyancsak a 44. lapon kellemetlen sajtóhiba zavarja meg az összhangot, amennyiben Brankovics György fiának, az előbb emlitett Vak István deszpota felesége apósának neve hibásan van kiszedve. Helyesen Georgios Arianita Kommen Thopia Golem albán főemberről van szó, kinek Angelina nevü leányát, Szkanderbég sógornőjét vette el feleségül a nevezett István.
A 45. lapon Brankovics Gergelynéről (!) azt irjuk, hogy két fiával, Györgygyel és Jánossal Szerbiában telepedett le; helyesen a Szerémségben és nem Brankovics Gergelynéről, hanem Brankovics István († 1477., sorsáról Friaulban l. Wiss. Berichte III. 344–5.) özvegyéről, Angelináról van szó. Itt meg kell jegyeznünk, hogy Brankovics István elsőszülött fia, György, a későbbi Maxim metropolita 1482 szept. 17. még Belgradóban, Friaulban tartózkodott s magát «Nos Georgius Servić et Rascić despota ac Belgradi cum toto eius comitatu dominus»-nak nevezi. (Udine, Archivio, Notarile; eredeti hártyán, vörös selymen függött pecsét nyomával.) E levélben anyja és testvére nevében intézkedik, tehát Magyarországba jötte csak 1483-ban történhetett s nem mint a 45. lapon zavarosan irjuk 1481-ben, sőt az olvasó még 1471-re is érthetné ezt a fogalmazást.
Sajtóhiba, midőn a 45. lapon azt irjuk, hogy a krusedoli zárdában mint Angelina anyját – helyesen mint Angelina anyát tisztelik.
A 46. lapon lapsus calami, hogy Brankovics János, Jaksity István* feleségét birta nőül, helyesen: a leányát, Ilonát. Brankovics János deszpotának a leánya, Mária, Frangepán Bernát, Ferdinánd († 1540. Ozáljban) nevü fiának volt a felesége.
Jaksity Demeter párbajáról Tubero lib. IV. A ráczság ekkoron 2100 lovast állitott: 600-at Brankovics György és János, 300-at Jaksity Demeter és István, 1000-et Belmuševity Milos, 200-at Beriszló. Tubero IV. §. 10. VI. §. XVI. XI. c. 9. 1503-ban Marino Sanu do IV. 859.
Tévedés, midőn a 46. lapon azt irjuk, hogy Brankovics Vuk özvegye Frangepán Dorottya Beriszlavics Jánoshoz ment férjhez. Nem Beriszlavics Jánosnak, hanem Beriszlavics Ferencznek lett a felesége. Ez is lapsus calami, mit igazol, hogy a 47. lapon helyesen van feltüntetve a családi viszony.
A 47. lapon Brankovics János helyett olvasandó: Beriszlavics János, ennek fia István az utolsó rácz deszpota.
E tévedések felsorolása után ime adjuk a Brankovicsok nemzedékrendjét.
