51. LATIN NYELVŰ EGYHÁZI, JEZSUITA IRODALOM (TARNAI ANDOR)

Teljes szövegű keresés

51. LATIN NYELVŰ EGYHÁZI, JEZSUITA IRODALOM
(TARNAI ANDOR)
A latin egyházi literatúra a 18. század első felében virágkorát élte Magyarországon. Hatalmas termésének jó része, a szorosabb értelemben vett teológiai művek ebben az időszakban már semmiképpen sem tartoznak bele az irodalomtörténetbe, hiszen a valódi irodalom fejlődése szempontjából már nincs szerepük, s íróik az igényes művészi megfogalmazásra sem törekedtek. A latin jezsuita literatúra azon termékei és ágai viszont, amelyeket elsősorban világi olvasóközönségnek szántak, fejlődéstörténeti jelentőségüknél fogva fontos részei az 1700 körüli évtizedek magyar irodalmának. Komoly értéket, a történetírói teljesítményeken kívül, ugyan alig találunk benne, a magyar nyelvű nemesi irodalom mondanivalói és műformái azonban – egészen a 19. századig – teljesen érthetetlenek volnának nélküle.
E latin jezsuita irodalomnak már az előző periódusban akadt egy neves előfutára: Nádasi János (1614–1679), aki a rend vezető személyiségei közé tartozott. Bámulatos termékenységgel ontotta az erkölcsnevelő könyveket, melyek számos külföldi kiadásuk és nemzeti nyelvű fordításuk révén európai hírnévhez juttatták. Jellemző azonban, hogy hazai közönsége a 17. században szinte egyáltalán nem volt; magyar olvasókhoz a jezsuiták ekkor még magyarul szóltak. Nádasi egyes nevezetesebb munkái (pl. Maria agonizantium 408mater (Mária, a haldoklók anyja), 1640; Pretiosae occupationes morientium (Haldoklók drága foglalatosságai), 1657; Calendarium exhibens methodum practicam bene moriendi (Naptár a jó halál gyakorlati módjának példáival), 1665) csak a 18. században adták ki Magyarországon, amikor a latin a magyar nemesség második anyanyelve lett. Nádasi munkájának folytatói, a 17. század végének és a 18. század elejének latin jezsuita írói viszont már késedelem nélkül utat találhattak a nemesi olvasókhoz.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT