A magyar irodalmi nyelv kialakulása és megszilárdulása
A magyar irodalmi nyelv kialakulása és megszilárdulása
Mint jeleztük, a 16. század húszas éveitől a korviszonyok egyre jobban a nyelvi egységesülés és normalizálódás irányában hatottak. Melyek voltak a legfontosabb tényezők? Elsőként említhetjük a magyarországi humanizmust. A humanisták azért fordultak bizonyos fokig a vulgáris nyelvek felé, hogy egyrészt mindenki számára hozzáférhetővé tegyék az evangéliumokat és Szent Pál leveleit, másrészt hogy megkönnyítsék a három szent nyelv: a latin, görög, héber megértését és elsajátítását. Ez a körülmény nálunk is biblia- és egyéb fordításokhoz, az utóbbi nyelvtanok, szótárak stb. létrejöttéhez s mindkettő anyanyelvünk felfedezéséhez, a nyelvi öntudatosodáshoz, a kiterjedtebb magyar nyelvű irodalom megindulásához vezetett. És a humanisták mindehhez megadták a filológiai (nyelvészeti, retorikai, stilisztikai) módszert is.
A reformáció a következőkkel segítette a nyelvi egységesülést és normalizálódást: az istentiszteletet magyar nyelvűvé tette; a Bibliát, a zsoltárokat lefordíttatta, és eközben a fordítók hozzáláttak nyelvünk jelenségeinek, helyesírásának a rendszerbe foglalásához és bizonyos mérvű szabályozásához; minden erejével támogatta továbbá az alsó-, közép- és felsőfokú iskolázás kiterjesztését; felhasználta az újonnan felfedezett könyvnyomtatás lehetőségeit (a 16. században ismert húsz nyomdából a nagyszombati kivételével mindegyiket protestánsok alapították); a magyar nyelvet győzelemre juttatta az irodalomban is (új műfajok: históriás ének, hitvitázó dráma, prédikáció, zsoltár stb.).
Az iskolázott világiak: a literátusok vagy deákok rétege ekkorra jelentőssé vált, és megnőtt a magyar nyelvű gazdasági, jogügyi stb. írásbeliségben és így a nyelvi kiegyenlítődésben betöltött szerepük.
Külön meg kell említenünk az önálló Erdély 17. századi hatását. Bethlen Gábor Erdélyben és az akkor hozzátartozó kelet-magyarországi részeken valóságos mentsvárát építette ki a magyar művelődésnek s benne az anyanyelvi műveltségnek. Gyulafehérvárott akadémiát alapított, és híres külföldi tanárokat hívott meg előadónak. A magyar diákokat a leghíresebb külföldi egyetemeken taníttatta. Erdélyben a törvényhozás is magyarul folyt. Fellendült tehát a magyar nyelv és irodalom, s a magyar nyelvtan, stilisztika és nyelvművelés olyan jeles alakja nőtt ki Bethlen környezetéből mit pl. Geleji Katona István.
Végül az ellenreformáció ugyanazokat a művelődésbeli eszközöket használta fel, mint a reformáció. Az irányítója pedig Pázmány Péter volt, akinek nagyon sok köszönhető mind a magyar prózai stílus megteremtésében, mint a magyar irodalmi nyelv kialakításában.
Ilyenformán 16.–17. századi nyelvtanaink – mint a nyelvi normarendszer kialakításának és elterjesztésének igen fontos eszközei – azt mutatják, hogy a korszak végére kialakult nyelvi (hang- és alaktani, valamint helyesírási) kép legfőbb vonásaiban szinte megegyezik a mai irodalmi és köznyelvével. (A jelzett nyelvtanok közül kiemelem a következőket: Sylvester János: Grammatica Hungarolatina 1539., Dévai Bíró Mátyás: Orthographia Vngarica 1538.?, Szenczi Molnár Albert: Novae Grammaticae... libri duo 1610., Geleji Katona István: Magyar Gramatikatska 1945., Komáromi Csipkés György: Hungaria Illustrata 1655., Pereszlényi Pál: Grammatica Lingvae ungaricae 1662. stb.)
A fentiek azt jelentik, hogy helyesírásunk két alapvető kérdése: a hangjelölés fonematikus jellege (hogy ti. ugyanazt a hangot mindig ugyanazzal a jellel jelölik és megfordítva), valamint a kiejtés szerinti és a szóelemző elv egyensúlya lényegében megoldódott.
A hangtan területén pedig az írott nyelvből kiszorult az í-zés (é-vel szemben), az ű-zés (ö-vel szemben), az ü-zés (i-vel szemben) stb.; gyenge fokúvá vált az ö-zés (ë-vel szemben); a volt, zöld-féle szavakban az l megmaradása normává szilárdult; stb.
Az alaktan területén szintén igen sok esetben a mai változat emelkedett a norma rangjára. Ragok: házval és házzal; -ban, -ben, és -ba, -be (hol?); -n és -nn (hol kérdésre felelő helyhatározó); -tól, -től, -ból, -ből, -ról, -ről és -túl, -tűl, -búl, -bűl, -rúl, -rűl; stb. Képzők: -ít és -ét; -ú, -ű és -ó, -ő stb. Több jelenség még ingadozó maradt, de már megindult a ma felé: kezét és kezit; barátim és barátaim: olvastak és olvastanak; olvasánk és olvasók; stb.
A debreceni református kollégium épülete
Szenczi Molnár Albert 1606-ban megjelent új magyar grammatikájának egyik lapja
