b) Az egyforma nevek.

Teljes szövegű keresés

b) Az egyforma nevek.
Az anyakönyvi adatoknak a leszármazás kutatásában való helyes felhasználását nagyon megnehezíti a parasztcsaládoknál ma is meglevő, de régibb időkben még inkább elterjedt szokás, hogy egy-egy községben, sőt egy-egy családban kevés keresztnév közül választják az újszülött nevét, így ugyanaz a név sűrűn ismétlődik, s ez, a családnév azonossága mellett, gyakran okoz zavart. A gödöllői jobbágyeredetű családokban ma már ugyan Hajnalka, Piroska, Árpád, Béla, Benő nevekre is keresztelnek. Régebben azonban István, János, András, Mihály, Katalin, Erzsébet, Judit, Zsuzsanna voltak a leggyakoribb nevek. A többágazatú családokban e miatt persze egyidejűleg 4–5 azonos családi s keresztnevű személy élt, s az azonos névre szóló adatoknak személyek szerint való elválasztása sokszor nagyon bajos. Persze könnyebb a megállapítás, ha a kérdéses név mellett az apának vagy a feleségnek a neve is ki van téve, mint ahogy ezt olykor a halálozási bejegyzéseik mellett találjuk. De az apa neve sem elég a biztos megállapításra olyankor, amidőn egy családban ugyanazon apának és anyának több gyermeke kapta ugyanazt a nevet.
Sok helyen találjuk u. i. azt a szokást, mely Gödöllőn is megvolt, hogy, ha egy gyermekük meghalt, a szülők az elhunyt után született hasonlónemű gyermeküket az elhunytnak a nevére kereszteltették.* Babona volt, hogy az elhunytnak nevére keresztelt gyermek nem fog korán meghalni.
V. ö. Darvas J. i. m. 11. l.
Gödöllőn például P. Mihálynak s feleségének, Kovács Erzsébetnek gyermekei voltak:
1. András (* 1826. XII. 27. † 1829. VII. 6.), 2. János (* 1830. II. 5. † 1854. XII. 15.) 3. Zsuzsanna (*1833. VII. 31. † 1837. XII. 23.), 4. Zsuzsanna (* 1838. XI. 6. † 1839. I. 15.), 5. András (* 1840. IV. 2. † 1930. I. 17.), G, István (* 1843. III. 14. † 1844. VIII. 18.).
P. Istvánnak és Fodor Zsuzsannának gyermekei: 1. István (*1822. XII. 14. † 1825. VI. 1.), 2. Zsuzsanna (* 1824. X. 4. † 1831. II. 8.), 3. István (*1826. VIII. 30. † 1891. VI. 7.), 4. András (* 1827. † 1830. VIII. 21.), 5. Sámuel (* 1832. XI. 1. † 1834. III. 17.), 6. Sámuel (* 1834. VIII. 24. † 1839. XII. 26.), 7. Mária (* 1836. XI. 26. † 1837. I. 4.), 8. András (* 1838. VIII. 23. † 1840. I. 7.), 9. András (* 1840. X. 10. † ugyanazonnap).
Ifjú (hídvégi) P. Andrásnak és feleségének, Nagy Évának hét gyermeke közül a keresztelési anyakönyv szerint háromnak volt neve Judit: az egyik 1794. augusztus 10-én kereszteltetett s meghalt 1795. augusztus 15-én; a másik kereszteltetett 1799. október 27-én, meghalt november 2-án; a harmadik kereszteltetett 1801. szeptember. 9-én, s ez úgy látszik tovább maradt életben, mert a halálozási bejegyzések közt a következő években nem fordul elő.
P. Sámuelnek pedig Dányi Zsuzsannával való házasságából született 11 gyermeke közül ötnek volt a neve Zsuzsanna, kik közül négyen kisgyermekkorukban háltak meg, de az utolsó azután 80 esztendőt élt.
Ha tehát egy családban másodszor, vagy többször is találjuk ugyanazonnevű gyermek születésének a bejegyzését, bizonyos, hogy az erre a névre korábban keresztelt gyermek a másiknak születése előtt meghalt, ha nem is találjuk meg halálának bejegyzését a, halottak között.
Az azonosnevűség különösen zavart okozhat a többször házasultaknál, mivel a vőlegény apja még a XIX. században sem volt mindig bejegyezve, így nem tudjuk, hogy több azonosnevű közül melyikről van szó. De a másodszor vagy többször házasulónak „özvegy” jelzéssel szokásos beírása igazíthat útba. Pl. P. Istvánról, aki 1824. január 26-án mint „özvegyember” házasodott, tudjuk, hogy nem lehet azonos a fentebb említett P. Istvánnal, mert ennek felesége, Fodor Zsuzsanna még 1840-ben is élt, s az 1824-ben nősült „özvegy” P. István Polyák Borbálát vette feleségül. De P. István 1836. augusztus 12-én ismét mint „özvegy” házasuló van bejegyezve, s hogy az ő harmadszori nősüléséről van szó, azt igazolja a második feleségének, Polyák Borbálának 1829. január 2-i halotti bejegyzése. Visszafelé kutatva pedig azt is megtaláljuk, hogy P. István első házassága 1795-ben történt,
Viszont arra nézve, hogy a házassági anyakönyvben egymásután következő években bejegyzett 18azonosnevűek házasulása nem egy személynek többszöri házasságaként értendő, a vőlegény életkorának feljegyzése tájékoztat azóta, hogy ez többé-kevésbbé következetesen ki van téve, ami azonban, csak az 1850-es évek óta jött szokásba, így pl. 1853. március 16-án P. János 23 éves ifjú vette nőül Pintér Évát, s 1854. július 24-én a; 21 éves P. János Bese Máriát. Meg is állapíthatjuk az életkor alapján, hogy az 1853-ban házasuló a P. Mihály fia volt, a másik: P. János pedig, aki 1854-ben nősült, a P. Istváné.
Bizonyára az ilyen esetek vezettek az anyakönyvi bejegyzéseknél arra, hogy a régente fogyatékos adatok mindinkább bővültek s ezáltal pontosabbakká lettek. Az 1870-es évek óta kezdték az anyakönyvbe bevezetni a menyasszony szüleinek a nevét is, eleintén inkább csak olyankor, amikor a községben más, a menyasszonyéval azonosnevű leány is volt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem