A HELMECZIEK NEMZETSÉGE A KÖZÉPKORBAN ÉS ANNAK KORLÁTH-ÁGA.
71A HELMECZIEK NEMZETSÉGE A KÖZÉPKORBAN ÉS ANNAK KORLÁTH-ÁGA.
(Második, befejező közlemény.)
Valamely területnek a megosztozás után is fenntartott közös birtoklása, a családtörténet tanúsága szerint, rendszerint egyenetlenkedés magvát rejtette magában. Vélt, vagy ténylegesen elkövetett sérelmek, a közös birtokrésznek egyik vagy másik részről egyoldalú előnyösebb kihasználása az addig egymással békességben élő osztályosokat egymással sokszor szembeállította s hosszantartó perlekedésekbe kergette, amelyek a még közösnek fennmaradt birtokterület végleges elosztásával értek csak véget.
Hasonló folyamat ment végbe a Helmeczi-nemzetség kebelében. Az 1298. évi osztály alkalmával járhatatlansága miatt osztatlanul maradt s ezért közösnek nyilvánított, nagykiterjedésű Nagyerdőt mind a két megosztozott ág tagjai jó darabig, majd nyolc évtizeden át, amikor még az osztozók és ezek fiai éltek, békés egyetértésben használták, makkoltatták benne sertéseiket, legeltették tisztásain nyájaikat, halászták halastavait és élvezték mindazon hasznokat, melyeket az erdőségek nyujtanak. Midőn azonban Jákó utódai birtokterületük határán, a Stripo déli folyásánál elterülő részét irtogatni kezdték, hogy termőföldjeiket gyarapítsák, és oda jobbágyaikat telepítették, ez szemet szúrt a másik ágbeli atyafiaknak. Az irtásos földrészek ugyanis, melyeket a közös Nagyerdőből így kiszakítottak és sajátjukhoz csatoltak, a másik ágat is egyenlő jogon megillették.
Kétségtelenül ez a tény indította ebből az ágból az 1298-ban osztozkodók egyikének, Helmeczi Salamonnak az unokáját, (I.) Benedeket arra, hogy Garai Miklós nádornál – mindenesetre többi érdekelt vérségi rokonai képviseletében is – a Nagyerdő kétfelé osztását szorgalmazza. A várható felosztás a Jákó-utódokra nézve kétségkivül érzékeny károsodást jelentett, mert az, mint majd kiderül, az ő részükről művelt, de a közösből kisajátított fenti irtásföldekre is kiterjedt. Benedek fellépése tehát tulajdonképpen ellenük irányult.
A kirobbant ellentétek a két ág között tovább harapóztak s ugyanezen időtájt birtokaik határai körül is fellángoltak. Alkalmat erre az 1298. évi osztály idején felállított vagy kijelölt határjelek pusztulása adott. Amikor pedig a Jákó-leszármazók: Batiz fia (III.) István, Domokos fia (IV.) István és (III.) Miklós fia Jakab az ő helmeci részük határain megkísérelték a határjeleket egyoldalúan felújítani, a másik főágon élők, ú. m. Salamon fia György és ugyanannak (II.) Miklós fiától származó unokája, a fenti Benedek, továbbá Simon fia Péter, Lőrinc fia (VI.) Miklós és Ninaji Mihály fia György úgy találták, hogy amazok őket a határmegújítás kapcsán nagyobb földdarabbal meg akarják rövidíteni. Ennek tiltakozás, a tiltakozásnak pedig per lett a vége. Nagy Lajos király parancsára azután 1379-ben a leleszi konvent és a király embere megjárta a két fél birtoka között a határt, mégpedig az egri káptalannak a Helmecziek első, főosztályát tartalmazó 1298. évi oklevele alapján. Több helyütt azonban a régi határjelek egy részének eltűnése miatt ők se tudtak boldogulni. A Hluboka-patakot ugyan mind a két fél elismerte közös határnak, sőt a legtöbb szakaszon is egyetértett, de az említett patak északi medrének mindkét partját a perbehívott tiltakozók a magukénak állították; azonkívül a közös helmeci egyházhoz és ezen túl a Stripo folyásáig, mint utolsó határjelig terjedő, jeltelenné vált határszakasz ellen is kifogást emeltek. Végül is a Jákó-utódok győzedelmeskedtek, miután a nekik megítélt esküt a szomszédok és a hivatalos kiküldöttek jelenlétében a szokásos módon: saruikat levetvén, a vitás területen állva és ebből fejük fölé földet tartva, a maguk igazára letették. S így a birtokhatárok az ő óhajuk és az általuk megjelölt módon állapíttattak meg. E mellett természetesen változatlanul fönntartattak az 1298. évi osztály alkalmával létrejött megállapodások, melyek szerint a megvont határoktól keletre és délre a Jákó-maradékok, északra és nyugatra pedig a másik főágbeliek a birtokosok.*
Kende-lt. 1379. évi csonka oklevél. A leleszi konvent teljes szövegű másolatában u. o. az 1730. évnél. Továbbá Lelesz: 1379. Met. com. de Ung. Nr. 58. és Proth. anni 1730, fol. 39. – Ez a határjáró oklevél a helmeci birtok határainak és elosztásának, valamint a leszármazás és a személyek identitásának megállapítása szempontjából igen becses.
72Valószinű, hogy ezért az alulmaradásért is akart visszafizetni a pervesztes Helmeczi-ág, illetőleg ennek képviseletében Benedek, amikor a Nagyerdő elosztására a törvényes lépéseket megtette, azzal a rejtett céllal, hogy ennek kapcsán a Jákó-ágbeliek által a közösből irtott területek is kétfelé osztassanak.
A Nagyerdő fekvését egyszer már leírtuk. Ehhez még hozzátesszük, hogy ez a hatalmas erdőség északon, Felsőszlatina alatt, a Hluboka felső folyásánál fekvő s északra a Homonnaiak, délfelé a Pálócziak és Helmecziek birtokait egymástól elválasztó úgynevezett Közbérc- vagy Középbércből indult ki, melyet jávorerdeje után Jávornakhegyének is neveztek,* s a Hluboka- és Szlatina-patakok között, majd utóbbit átlépve, javarészt járhatatlan ősvadonként húzódott nagy kiterjedésben dél felé Demjénháza (Demjén tisztása) nevű földön túl egész a Sztára-folyó tájáig.* Irtásra elsősorban síkabb és enyhébb kéleti részei, különösen a mai Oroszkomoróc táján elterülő, Ligeterdőnek nevezett szakasza kínálkozott legalkalmasabbnak. Természetes tehát, hogy a keleti birtokterület urai, a Jákó-leszármazók láttak hozzá legkorábban s végeztették jobbágyaikkal. A XIV. század közepe táján már nagyobb irtásterületet kapcsolnak hallgatagon saját birtokukhoz a közös erdőből.
Így nevezik a Pálóczi- és Homonnai-birtokokat elválasztó határ megjárása alkalmával. (Nemz. Múz, lt.: Gr. Barkóczy-lt. 1415. év.)
Kende-lt. 1417.
A nádor Benedek kérésére 1381-ben valóban elrendelte a Nagyerdőnek, összes halastavaival, szántóföldjeivel és rétjeivel, a kettéosztását. A parancsot azonban az ő és az egri káptalan kiküldöttjei a régi ok, az erdő sűrűsége miatt képtelenek voltak végrehajtani. Ezért a Nagyerdőt továbbra is közösnek hagyták s csupán a benne talált szántóföldek és rétek két részre osztására szorítkoztak. Az 1298-i osztály elve alapján ezek nyugati felét Helmeczi Benedeknek és természetesen az ő ágán levőknek, a keletit a Jákó-ágazatához tartozóknak juttatták.* Az ez alkalommal felosztott nagyerdei tisztások között egyéb kisebb földdarabokon kívül van egy Aranyszem (Aranczem), egy Polyánka nevű rét és egy «Tarpichenzegh»-nek nevezett földrész.*
Kende-lt. 1381.
U. o. 1417.
Eddig simán ment a dolog. A két fél statuciója is. Ennek megtörténte után azonban Benedek váratlanul azzal állt elő, hogy van a helmeci birtok keleti felében egy körülbelül 200 holdnyi irtott terület, melyet másik főágbeli osztályos atyafiai nem az első osztály alapján bírnak, hanem jóval azután, körülbelül húsz éve az osztatlan Nagyerdőből hasítottak ki, amit az ott látható sok fagyökér is bizonyít. Követelte, hogy ez is osztályra menjen. Mindjárt meg is mutatta ezt a helyet. Méltányosságra is hivatkozott, rámutatva arra, hogy utóbbiak helmeci osztályrésze sokkal nagyobb, termékenyebb és jövedelmezőbb, mint az ő ágáé. A föntebb fölsorolt Jákó-ágbeliek, akikhez most már Albős fia Konrád, a Korláthelmeczi Korláth-család névadó őse is csatlakozott, hevesen tiltakoztak. Az irtásokat az ő jogos birtokrészeiknek állították és bizonyítgatták, hogy ama helyek, melyeken a Benedek által megjelölt földek elterülnek, t. i. a Ligeterdő, meg a Hluboka- és Szlatina-patakok között, a Helmecből Valkájába vezető «nagyút» alatt fekvő s szintén az ő birtokuk határai felé eső vitás területek különben sem részei a közös Nagyerdőnek. De hiába. Az egri káptalan és a leleszi konvent nádori megbízásból eljáró kiküldöttei még ott találták az áruló fatönköket és utóbb a váradi káptalannak ugyanebben az ügyben helyszíni szemlét tartó emberei is másként vélekedtek.* Egyébként, hogy a Ligeterdő az ugyanitt elterülő Mocsárerdővel együtt csakugyan a Nagyerdőhöz, mégpedig ennek – mint a név mutatja – a folyók árterületére lenyúló részéhez tartozott, későbbi oklevél is igazolja.* Jóllehet Garai Miklós nádornak az volt intenciója, hogy a tényállásnak megfelelően ebből az irtásos területből Benedekék számára az ő birtokuk felé eső oldalon megillető részt hasítsanak ki, vagy ha ez nem volna lehetséges, akár másutt is, – ez mégsem történt meg. Az egri káptalan 1298-i oklevele alapján, mely csak általánosságban beszél, nem tudtak dűlőre jutni. Garai nádor utóda, Széchy Miklós 1385-ben egy csapásra akart pontot tenni a viszályra. Megbízta 73az egri képtalant, hogy az összes osztatlan birtoktesteket, beleértve a vitás irtásokat is, terjedelmük és értékük szerint mérje és becsülje fel, s aztán ennek mérlegelésével a két fél között ossza el oly módon, hogy mindegyiknek a maga része a saját birtokterülete felé essék. Ha ez így nem menne, vagyis ha a Nagyerdőt nem lehetne felmérni, ossza szemmérték szerint kétfelé.* Ezt azonban felmerült akadályok miatt ezúttal sem hajtották végre. Maradt tehát minden a régíben, anélkül, hogy a Jákó-utódok fáradságának gyümölcse felerészben a Benedekék ölébe hullott volna. 1386-ban tovább folyik a per,* ám pozitív eredmény nélkül, s a Nagyerdő felosztásának problémája még ezután is hosszú időn át megoldatlan marad.
U. o. 1382., 1383., 1384., 1386., 1417.
U. o. 1472.
Kende-lt. 1417.
U. o. 1386.
1417-ben a két főág között felmerült, jelentéktelennek látszó eset kavarta fel újból ezt az ügyet. A Jákó-utód Jakabfia (IV.) András és Albős fia Konrád szerint a másik főágbeliek közül némelyek bizonyos határjeleket, melyeket annakidején még András apja Jakab állított, átszántottak és az ő birtokterületükből nagyobb földrészt a sajátjukhoz csatoltak el. Utóbbiak a birtokbafoglalást nem tagadták; de azzal indokolták, hogy ez a darab föld az osztatlan, mindkét fél által közösen használt Nagyerdő területéből való. Az ebben az ügyben ítélkező Perényi Péter országbíró, miután a felek a Nagyerdőre vonatkozó összes előzményeket feltárták és az e tárgyban kiadott régebbi okleveleket felsorakoztatták, elrendelte a két korábbi, Garaiés Széchy-féle nádori ítélet haladéktalan végrehajtását. Ezúttal végre sikerült is a leleszi konvent e célra kiküldött tagjainak a sűrű Nagyerdőt, észak-déli irányban középütt haladva, kötéllel fölmérni, illetőleg két részre osztani. Ugyanők azután az említett ítéleteknek megfelelően északi és keleti felét Jákó ivadékaira, nyugati és déli felét pedig a másik főágon élő családtagokra ruházták.*
U. o. 1417. Az ezt megelőző ellenségeskedésekre nézve: Lelesz: 1415. act. nr. 15. és 1417. act. nr. 111.
A gyakorlatban azonban ennek az elosztásnak sem lett teljes foganatja. A Nagyerdő területének erdőborította vidéke ezután is közös birtokuk maradt. Ebből kifolyólag fel-felújulnak köztük, a viszálykodások. 1455-ben a nagyerdei «Asothpatak» (Ásottpatak), továbbá a Nagy- és Kispiszkoro nevű halastavak és a helmeci határban levő más vizek miatt kapnak össze.* 1467-ben pedig Albős fia Konrád unokája, Helmeczi Korláth Márton és a másik főágon levő osztályos atyafiak között a miatt van háborúság, amiért ezek az ő kondáját nem engedik a közös, osztatlan erdőkben legeltetni és makkoltatni. Ugyanő 1472-ben is panaszkodik rájuk és tiltja őket a Komoróc határában elterülő közös Liget- és Mocsár-erdőknek jobbágyaik által való egyoldalú vágásától.* Ez is mutatja, hogy a Nagyerdő irtása a XV. sz. folyamán sem állt meg, sőt oly serényen és gyors ütemben haladt előre, hogy 1523-ra ennek a rengetegnek már jóval több mint egyharmada változott át termékeny szántóföldekké és rétekké.* Végleges elosztása csak a mohácsi vész után következett be. Előtte három évvel – jövedelmeivel együtt – még mindig közös.*
Lelesz: act. anni 145. nr. 19.
Kende-lt. 1467., 1472.
Különösen 1518-ban ment végbe nagyobbszabású erdőirtás. (U. o. 1523.)
U. o.
Mindamellett az irtások, melyeket a Jákó-utódok a közös Nagyerdőből saját birtokukhoz csatoltak, a XIV. sz. végén és a XV. sz. elején hozott ítéletek értelmében ténylegesen is kétfelé oszlottak. Ezáltal, t. i. azok egyik felének a birtokbavételével a helmeci birtokterület északi és nyugati felében birtokos ág Jákó-ágbeli osztályosai keleten és délen elterülő, birtokának a körzetébe fészkelte be magát, s új részbirtokát, mely Helmec és Valkája helységekkel csaknem egy magasságban a Hluboka- és Szlatina-patakok között feküdt, igen rövid idő alatt betelepítvén, 1419 táján a Szlatina patak mentén falut alapított rajta:* Komorócot, melyet később Oroszkontorócnak hívtak s ma is így neveznek. A Jákó-ivadékok azonban, akiknek az irtott terület másik, Komoróctól keletre eső felével kellett beérniök, minthogy ezen a vidéken az erdőirtásokat kizárólag az ő és elődeik jobbágyai végezték, az ő fáradságukkal és költségükkel előhívott termőföldek és rétek feléről nem tudtak könnyű szívvel lemondani. Tiltakoznak is 1419-ben 74a másik ágnak e területen végbevitt falualapítása és a rajta levő termés elhordása ellen, mert szerintük a régi osztály alapján ez az egész földdarab is az ő águknak jutott részhez tartozik.* Pedig – már tudjuk – nem volt igazuk; mert jóllehet közvetlenül az ő bírtokuk határán terült el, már az osztatlanul maradt Nagyerdőhöz tartozott, s ezért mint ennek részén most jogszerint meg kellett osztozniok.
... «villam et populos ordinando locassent» ... (Kende-lt. 1419.)
Kende-lt. 1419.
A Nagyerdő körüli huzavona közben Helmeczi Salamon fia György azzal kellemetlenkedik Jákóágbeli rokonainak, hogy többek, köztük munkácsi jobbágyok segítségével kifosztja szlatinai jobbágyaikat.* 1394-ben meg a nemzetségnek ugyancsak a másik főághoz tartozó valamennyi nagykorú tagja, ú. m. (III.) Simon és (VI.) Miklós, Péter fiai Gábor és András, továbbá László, András, Balázs, Kelemen és György, valamint Ninaji Mihály fia (VII.) Miklós összefognak és királyi adományt szereznek Jákó utódainak ketergényi birtokára és Helmecen meg Szlatinán levő egyes birtokrészeikre,* melyek utóbbiakra Jákó fivére Ders unokájának, Ketergényi Máriás fia (IV.) Miklósnak megszakadásával a nemzetségi öröklés rendje szerint, mint vérségileg legközelebbi atyafiakra szálltak. A jogalapot megkerülő adományszerzésnek azonban, melyhez hasonlók Zsigmond király idejében nem tartoztak a ritkaságok közé, a sértettek foganatos tiltakozása miatt nem vették hasznát. A Jákó-ivadékokat «hereditario iure» megillető fenti birtokokba nem vezettettek be. Későbbi utódaik 1449-ben hasonló módon ismét megszerzik Ketergényt s ekkor már be is iktattatják magukat birtokába.* Azonban a jogtalan szerzeményt ezúttal sem tarthatták meg sokáig. Ketergényen ezentúl is, s most már háborítatlanul a Jákó-leszármazók, illetőleg az ő vonalát már csak egymagában képviselő Korláthelmeczi Korláth-család tagjai a földesurak.
U. o. XIV. sz. évnélküli oklevél.
U. o. 1394.
Lelesz: Stat. Ung. 1449. nr. 45.
A Jákó-utódok nemcsak helmeci birtokukon, hanem Ketergény határában is szorgalmasan írtogatták az erdőket. De Ninaj és Ketergény összefolyó határainak bizonytalansága miatt itt is összeütközésbe kerültek a másik főágból kiágazó ninaji birtokosokkal, a Ninaji-család tagjaival. Így 1421-ben Helmeczi Jakab fiai (IV.) András és (IX.) Miklós, fiaíkkal együtt, továbbá Helmeczi Korlát fiai, István és György, mint ketergényi birtokosok, arról panaszkodnak, hogy Ninaji János fia (II.) Lőrínc, «Keresztfiú» Miklós és fia (IV.) Mihály, meg Balázs és Kelemen, a Kozma fiai, a két birtok határa mentén az ő jobbágyaikkal végeztetett erdőírtások helyén keletkezett réteket, kaszálókat és szántóföldeket hatalmasul elfoglalták, a füvet lekaszálták és hazavitték. Megállapodás szerint még ez évben a leleszi konvent előtt fogott bírák közreműködésével kellett volna megegyezniök. A kitűzött napon azonban csak Korlát fia István jelent meg.* A következő évben ugyan úgy, ahogy kiegyeztek, felállítván a határjeleket;* de a békesség nem volt tartós, mert 1424-ben ismét halljuk a panaszt a Ninajiak ellen, hogy a határt megint elpusztították és Ketergényből nagy földrészt saját birtokukhoz csatoltak. A per még két év mulva is folyik e miatt; további fejleményeit azonban nem ismerjük.*
Kende-lt. 1421. évi oklevelek. – Lelesz: 1421. act. nr. 29.
... «intuitu quarundam particularum terrarum sub una inclusione metarum adiacentium» ... (Leleszi elench. fasc. met. Ung. 1422. jelzet alatt. Nemz. Múz.-lt.: Középkori oklevelek másolatai 1422. év.)
Kende-lt. 1424., 1426.
Ha a nemzetség ágazatai már egymás között is ilyen féltékenyen őrizték osztályszabta birtokhatáraikat, annál erélyesebben védték birtokaik területi épségét idegenekkel, elsősorban szomszédaikkal szemben. Ezért állapíttatja meg 1416-ban Ninaji Mihály fia Miklós, Helmeczi Korláttal együtt Konczházi Koncz János ellen Ninajnak és Ketergénynek Koncháza felé eső határait.* És ezért emelnek azonnal óvást a többi Ninaji- és Helmeczi-családtagok, amikor imént említettek, t. i. Ninaji Miklós és Helmeczi Korlát 1418-ban unokáiknak, Palágyi (Palaghi) Daczó Mátyásnak és Demeternek itteni birtokukból egy részt el akarnak idegeníteni, hogy ezek azt a maguk Darma birtokába olvaszthassák.* A többnyire nem Palágyinak, hanem Őrinek nevezett Daczókkal s ezek társaságában a Palágyiakkal és Tarnócziakkal, mint szomszédaikkal a családnak már korábban is meggyűlik a baja. 1414-ben ninaji földeket 75foglalnak el tőle.* A Helmeczi-rokonság, Ninajiak, Helmecziek egyaránt, feleletül megdézsmálják a következő évben darmai gyümölcstermésüket; majd 1417-ben tarnóci erdejükben makkoló sertéseiket hajtják el.* 1423-ban viszont ismét a Tarnócziak a támadók: megveretik a Helmecziek ketergényi jobbágyait.* Nem sokkal utóbb (1424) meg már újból a Koncz-család egyik tagja, a fenti János fia Mihály ellen folytat pert most már Helmeczi Konrád fia, István, amiatt, mert előbbi a ninaji, helyesebben a felperes ketergényi határából egy darabot a maga Kecsefölde (Koncháza) nevű bírtokához csatolt.*
U. o. 1416.
U. o. 1418.
Lelesz: act. anni 1414. nr. 100.
U. o. act. anni 1413. nr. 37; 1417. nr. 111.
U. o. act. a. 1423 nr. 31.
Kende-lt. 1424.
A XV. sz. elején sorra került a helmeci birtok Valkája felé eső, Kisvalkája pusztát is magábanfoglaló területének a rendezése is, melynek határai miatt egy évszázad előtt a Jákófiak véres viszályokat folytattak. Midőn Valkája földesura, Császlóczi László fia Péternek a fia Lampert 1414-ben a leleszi konvent által e birtoka határait megjáratta, a határjelek kitűzése alkalmával Helmeczi Simon fia (III.) Lőrinc és Jakab fia (IV.) András, mint nemzetségük két főágának képviselői, bejelentették, hogy a Lampert részére körülhatárolt terület egyharmada jogszerint az ő nemzetségüket illeti. S meg is tudták jelölni, melyik az a követelt harmadrész. Császlóczi Lampert azt felelte, ha csakugyan így van, ő nem bánja, de a saját költségükön indítandó perrel keressék és bizonyítsák igazukat.* Erre egyenlőre nem került sor, mert 1421-ben az időközben elhalt Lampert testvére, Mihály, önként elismerte, hogy a szóbanforgó 1/3 rész jogos tulajdona a Helmeczieknek, s azt nekik át is engedte.*
Perényi-lt. 1414.
Kende-lt. 1421.
Valkája birtok északon a Homonnaiak birtoka közelében, egy Nagybükkösnek nevezett erdőnél kezdődött és a Kantapataka nevű örvénylő vízfolyás (gurges) és Szlatina patak között nagyobb távolságban, a Szlatina helységből Csertészbe vivő útig délfelé húzódott; innen határa délkeletre kanyarodott s egy Kátyu-(Kathyo-)nak nevezett sertésfürösztő pocsolya mellett elhaladva, a Viela (régen Villye)-patak irányában a Helmec és Dubróka közti úttól délre fekvő Ligeterdőt is elhagyta; majd ismét az erdő és az úgynevezett Mocsárerdő között széles távon Harkály (Harkal) nevű mezőhöz ért, s miután a Viela-patak felé még egy vizenyős Egreserdőt is maga mögött hagyott, ennek közelében bevégződött. A birtoknak Szlatinapatak, vagyis a helmeci birtokterület felé eső egyharmada lett a Helmeczieké, míg a többi, Vielapatak felőli kétharmadrésze a Császlócziaké maradt.*
Kende-lt. 1421. – Lelesz: Met. Ung. nr. 46.
A Helmecziek meg voltak elégedve. Császlóczi Mihály nővérei azonban, Feliciána, a Baksanembeli Eszényi Tamás özvegye, és Erzsébet, Kölcsei Jakab fia Dénes felesége, valamint saját fia Péter ily jelentékeny birtokrésznek az elszakításába nem tudtak belenyugodni. Mit tehettek mást, protestáltak.* Kisvalkája s fenti tartozékai azonban a Helmeczi-család birtokában maradtak.
Kende-lt. 1421. évi másik oklevél.
Ennél az ügynél a Denklázon ugyan még részbirtokos, de már egészen ninaji, birtokához nőtt s így abban érdektelen ág, a Ninaji-család kivételével, a nemzetség valamennyi akkor élő férfitagját együtt találjuk. Ez a szorosabb összetartás és – leszámítva az ily népes nemzetségben elkerülhetetlen kisebb, terméselhordásból, határelszántásból, rétfoglalásból, jobbágyverésből keletkezett csetepatékat* – békés együttélés kivált azóta állott helyre, amióta a Nagyerdő körüli viták egyidőre elcsendesedtek, miután azokat 1417-ben, legalább formailag, egyelőre elintézték. És ezt az általános megbékélést azzal pecsételték meg, hogy régi birtokjogaik megszilárdítása végett összes, úgy Helmec, mint Ninaj körzetébe tartozó birtokaikra az egész nemzetségre kiterjedő nova donatiót szereztek a királytól.*
U. o. 1413., 1417., 1419. – Lelesz: act. anni 1413. nr. 57.
A Nagyerdő felosztása 1417. máj. 23-án, a nova donatio szept. 8-án kelt. (Kende-lt. 1417. – Lelesz; Stat. Ung. 1417. H. nr. 35.)
A régi birtokjogot mintegy felfrissítő, újraadományozó királyi oklevél fölsorolása szerint a nemzetségnek ekkor következő férfikorú tagjai élnek: Helmeci (I.) Lőrinc fiai: Simon és Miklós (I.) Péterfia András fiai: László és Gál (Vékeiek); ugyanazon Péterfia Gábornak a fia: Adorján 76(Vékei); Benedek fiai: Albert, Szaniszló, (III.) Péter és (IV.) János; Albős fia Konrád (Korlát); Jakab fiai: (IX.) Miklós és (IV.) András; Ninaji Mihály fia (VII.) Miklós és ennek fia (IV.) Mihály Ninaji (II.) János fia (II.) Lőrinc és Ninaji Kozma fiai: Balázs* és Kelemen, akik mind, mint az újadomány, részesei, az őseiktől öröklött birtokaikba be is vezettették magukat.
Az eredetiben: János. Ez nyilván tollhiba.
Tizenhét férfi, egyben túlnyomórészt családfő is! Az 1298-ban osztozó tíz családtag felének az ivadékai. Elég tekintélyes szám ahhoz, hogy a nemzetségi birtok kisebb porciókra felaprózódjék. Ehhez, ha a családi egységek vagyoni állapotát helytállóan akarjuk elbírálni, még azt is hozzá kell vennünk, hogy a nemzetség tagjai a lefolyt évszázad alatt ősi birtokaikat egyáltalán nem gyarapították újabb szerzeményekkel. Viszont az is igaz, hogy talpalatnyit sem idegenítettek el belőlük. Minden erre irányuló kísérletet idejében meghiusítottak és birtokhatáraikat egyes kapzsi szomszédjaik ellen is erélyesen megvédték. Emellett jó gazdáknak bizonyultak. Erdők írtásával, gazdasági utak vágásával, telepítésekkel igyekeztek a vadonokat kultúrterületekké változtatni s birtokaik értékét emelni. Az ősi földbirtok azonban az említett okoknál fogva a XIV. század végéig felszaporodott nemzedéket már nem tudta kellően ellátni. Bizonyára ebből fogantak azok az ismert törekvések is, melyek ezidőtájt egymás megrövidítésére irányultak. És kétségtelenül vagyonuk zsugorodása késztette Helmeczi Péter két fiát, Gábort és Andrást, hogy a társadalmi kapcsolatok felhasználásával a szomszédos Bodrogközön keressenek maguknak vagyonos feleségeket. A két árva Vékei-leány kezének megkérése már ezek fiúsításának a gondolatával történt, ami a Vékei-család birtokainak a megszerzésével bíztatott; aminthogy ez be is következett.
A XIV. sz. második felében a nemzetség kötelékébe tartozók elhelyezkedése az ősi birtokterületek egyes részein a következő: Az egyik főágból Helmeczi (II.) Miklós fia Benedek, továbbá (I.) Péter fenti fiai (II.) András és Gábor, úgyszintén utóbbiak unokafivérei, (III.) Simon és (VI.) Miklós, birtokosok Helmecen, illetőleg ennek északi felében (Hubkahelmecen), Denklázon (a XV. sz. elejétől az általuk alapított Komorócon is) és a másik főág szlatinai területén is vannak részeik; Ninaji Kozma, László és Lőrinc Ninajon, utóbbi Lőrinc és Ninaji «Keresztfiú» Miklós Denklázon. A másik főágból, vagyis a Jákó-ivadékok közül (III) Miklós fia Jakab Helmec másik, déli felében és (Alsó- vagy Nagy-) Szlatinán, Konrád (Korlát) és Jakabfia (IX.) Miklós ugyanott s azonkívül Ketergényben, végül (I.) László és Jakab fia (IV.) András csak Szlatinán.*
Orsz. Levt.: Dl. 32382. Összeírások a XIV. sz. végéről.
XIV. sz.-i közéleti szereplésükről mindössze annyit tudunk, hogy a nemzetség egyik-másik tagja mint szolgabíró résztvesz a megyei hivatalos életben; többen, a kor szokása szerint, más birtokos nemesekhez hasonlóan királyi emberként szerepelnek. E részben több nem maradt fenn róluk.
Minthogy ehelyütt nem kívánunk tovább a nemzetség egyetemes, azaz a Korláthelmeczi Korláth-családon kívül valamennyi többi ágazatára is kiterjedő történetével foglalkozni, ezért az itt nem tárgyalt ágaknak a középkor hátralevő szakára eső és újkori történetéből a különböző levéltárakból gyüjtött forrásanyag alapján csak néhány kiemelkedőbb mozzanatot s a továbbiak megvilágításához szükségesnek ítélt általános ismertetést adunk.
A nemzetség Ninay-, későbbi nevén Minay-családja, mint névadó birtokának osztály alapján egyedüli ura, miután a helmeci birtoktesten, Deklázon fekvő részeitől is megvált, a többi ágaktól idők folyamán mindinkább eltávolodik és a későbbi századokban, bár a közös nemzetségből való származás tudata teljesen nem homályosul el nála, már egészen önálló életet él. A család ma is él.
A Vékei-ágat megalapító két Helmeczi testvér, Gábor és András, a fiúsított Vékei-nővérekkel kötött házasságuk és ezzel a bodrogközi Vékei-örökség megszerzése után ungmegyei otthonukat a zemplénmegyei Vékével cserélték fel s utódaik a fiúsítás révén a XII. sz.-ban élt Póka nemzetségéből kiágazott Vékey-családnak lettek mindmáig fenntartói. Ennek következtében annyira az ősi Vékei-birtokokhoz tapadtak, hogy helmeci birtokrészeiknek a XVI. sz. folyamán végbement eladogatása után századok multával a Helmecziek nemzetségéből való apai származásuknak még az 77emlékét sem őrízték meg. András utódai, unokájának, Tamásnak a Lasztóczi-családba történt beházasodása után a Laszlóczi Vékey-ágat képviselték. Ez a XVII. sz. első felében fiakban kihalt. Gábortól, akinek utódai Vékén maradtak, a Vékei Vékeyek származtak. A ma élő Vékey-család ebből az ágból ered. Ugyanezen ág másik, már alapítójának, a XVI. század derekán nagy szerepet vitt Vékey Ferencnek a halálával (1578) megszakadt, csak leányutódokban folytatódó hajtása többnyire Nagytárkányi Vékeynek nevezte magát.*
* Helmeczi Gábor – Vékei Klára (fiúsított leány); Vékei Adorján; Osvát – Bacskai Zsófia; Adorján – Nenkei másként Bajoni Erzsébet; Nagytárkányi V. Ferenc * 1500 körül, † 1578
(Lelesz: act. anni 1466. nr. 36.; 1468. nr. 25.;. Regestrum V. fol. 70. (1476. év); act. anni 1504. nr. 4. és XVI. századi eleuchnsok.)
Vékei és Nagytárkányi Vékey Ferenc volt a nemzetségben a legnagyobb birtokszerző. Nemcsak vagyonilag, hanem rangban, tekintélyben, közéleti szereplésben is ő emelkedett annak valamennyi tagja közül legmagasabbra. Ügyes, eszes, művelt ember volt. Róla a Vékey-családnak közeljövőben sajtó alá kerülő történetében kimerítő rajzot fogunk adni. Az előkelő és nagyvagyonú Nagytárkányi Tárkányi-családból házasodván, felesége, Tárkányi Fruzsina révén e család számos és nagykiterjedésű birtokához jutott.* De első felesége halála után kötött újabb kétszeri házasságával, a belharcok közepette ügyes, idejében alkalmazott hintapolitikájával és egyéni képességeivel is vagyonának oly nagymérvű növelését érte el, hogy a zemplénmegyei legvagyonosabb urak közé emelkedett. Négy vármegyében: Zemplén, Ung, Bereg és Szabolcs megyékben voltak sokfelé birtokai.* Ifjabb éveiben Szapolyai-párti, s mint Homonnai Drugeth György, majd Perényi Gábor főembere és párthíve résztvesz nevezettek által a Ferdinánd-párti Dobók ellen intézett nagyszabású támadásban, ezek ungmegyei birtokainak feldúlásában és pálóci várkastélyuk megostromlásában, s Perényi Gábor felkelése idején (1656) annak elfoglalásában.* Midőn fordul a kocka s Ferdinánd király hadai győzelmesen nyomulnak a Bodrogközre, Vékey Ferenc idejekorán Ferdinánd hűségére tér, sőt utóbbinak a Szapolyai-pártiak ellen kiküldött, vezérét, Telekessy Imrét és katonáit befogadja az általa korábban kiépített és várszerűen erődített, most pedig a Tiszától védett fontos stratégiai ponttá lett tárkányi várkastélyába.* Ezzel visszamenti nemcsak előbbi pártállása miatt elkobzott jószágait, hanem jutalmul bőkezű birtokadományokban is részesül.* Ferdinánd király a tárkányi várban kapitányává teszi;* majd alországbíró és a felvidéki részek hadbírája lesz.* Közben Zemplén vm. követe is a pozsonyi országgyűlésen.* E mellett messze vidékeken is keresett, kiváló prókátor.* Az ügyvédség pedig régente zsíros kenyér volt. Résztvett a Ferdinánd pártján folyt hadakozásokban és az országba betört tatárok (1566) kiverésére küldött csapatok szervezésében.* Nagy vagyonát, a sok birtokot, arany-, ezüst értékekkel és pénzzel telt kincsesládáit, miután fiai még az ő életében elhaltak, végrendelete értelmében legnagyobbrészt leányai, illetőleg ezektől származott – fiúgyermekek híján – szintén csak leányunokái örökölték. Ennek következtében birtokai, köztük elődeitől reászállt ősi helmeci birtokrészei is, a végrendeletben foglaltakra királyi consensust nyert leányági örökösökre, túlnyomóan 78a Beöki Paczóth- s utána a Sennyey-családra szálltak.*
Lelesz: act. anni 1541. nr. 35; 1543. nr. 47: 1546. fasc. 1. nr. 62., fasc. 2. nr. 33; 1547. f. 4. nr. 57. – Orsz. Lt.: Lib. Reg. I. 375.
L. végrendeletét Orsz. Lt.; N. R. A. fasc. 1748. nr. 1.
U. o. fasc. 805. nr. 3., 4.; f. 1794. n.r. 1.; f. 808. nr. 12. – Szirmay A.: Not. Hist. Com. Zempl. 69. l.
Adalékok Zemplén vm. tört.-hez, V. évf. 311. l. – Szirmay i. m. 77. l. – Orsz. Lt.: N. R. A. fasc. 1748. nr. 1.
Orsz. Lt.: Lib. Reg. III. (1558) 514.. 533., 537., 578. l.
Nemz. Múz. lt.: Törzsanyag, 1562. év.
Lelesz: Lib. sign. 2. nr. 73. – Szirmay: Not. Top. Com. Zempl. 288. l. – Nemz. Múz.-lt. Gr. Teleki-család nagyzabláthi-lt. 1566. év. – Tört. Tár, 1898. évf. 193. l.
Kende-lt. 1574.
Nemz. Múz. lt.: Törzsanyag; 1559. év. – Ad. Zempl. vm. tört. 21. évf. 347., 22. évf. 12. l. – Mon. Hung. Hist. I. oszt. 30. k. 310. l. – Leleszi konv. XVI. századi elenchusai.
Gr. Zichy-cs, zsélyi levt.: K 951, fasc. 215. nr. 431.
Orsz. Lt.: N. R. A. fasc. 1748. nr. 1 . – Ad. Zempl. vm. tört. V. évf. 311–13., 339–40. l.; VI. évf. 19–20. l. – Lelesz: Proth. 30. fol. 142; Lib. sign. nr. 55. fol. 31; Introd. et stat, 1629. év, 102. sz.
Ugyanezen főágnak az 1298-ban osztozó Salamontól és testvérének, Simonnak Lőrinc fiától származó ivadékai a helmeci terület északi felében fekvő birtokaikról sohasem távolodtak el, s ezért Huptkahelmeczi Helmeczyeknek nevezték őket. Annak ellenére, hogy idők folyamán meglehetősen felszaporodtak, a XVII. sz. közepetáján férfiakban kifogytak. Siettette ezt, hogy közülök többen 1526-ban, a mohácsi csatában elestek.* Birtokaikba részben leányági utódaik, részben idegen zálogbirtokosok ültek.*
Orsz. Lt.: Mokcsay-cs. lt. 1605. évnél.
Erről többet alább.
A másik főágon, a Jákó-ágon, az Albős fia Konrádtól vagy Korláttól származó s ennek nevét családnévül felvett Korláthelmeczi Korláth-család, miután a XV. sz. folyamán Jákónak András fiától lejövő vonalán is megszakadás állott be, a helmeci birtokterület osztályban e főágra esett részének, tehát déli és keleti felének s természetesen a szintén e főágat illető Ketergénynek is kizárólagos birtokosa lett. Magának Helmecnek az alsófelét, minthogy az ő tulajdona volt, ezentúl róla Korláthelmecnek nevezték. A XVII. század közepétől, a Hupkahelmeczi Helmeczy-ág kihalása után, az egész helmeci birtokterület határain belül a nemzetségből már csak a Korláth-családnak marad öröklött, ősi birtoka. A helmeci birtokok sorsa tehát, miként jelentékeny részben korábban is, ezentúl még inkább, végső alakulásában pedig teljesen a Korláth-családhoz fűződik; minélfogva azt csak e család történetével kapcsolatban kísérhetjük figyelemmel. Történetének bemutatása annál is inkább kínálkozík, mert a család ma is él és némely tagjainak még manapság is vannak Korláthelmecen birtokai; akiknek pedig már nincs, azok is csak a közelmultban váltak meg tőlük.*
Dr. Korláth. Endre közlése.
