A KARD A MAGYAR HERALDIKÁBAN.
100A KARD A MAGYAR HERALDIKÁBAN.
(Felolvastatott a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság 1935. október 28-án tartott igazgató-választmányi ülésen.)
Címereink egyik legkedveltebb motívumának eme vázlatos ismertetése összehasonlítás céljából kitér a külföldi heraldika idevágó jelenségeire is. A kardnak mint fegyvernek történelmi fejlődésére nézve főleg néhai Charles Buttin, a kíváló szaktekintély megállapításai voltak irányadók.
Nyelvünk a kard szót az egyenes és a görbe pengére egyaránt alkalmazza, megegyezve ebben az arabbal, hol szaif szintén mindkét fajtára szól, ellentétben a legtöbb európai nyelvvel. Angol: sword-sabre; német: Schwert, Degen-Säbel; holland: zwaard-sabel; francia: épée-sabre; spanyol: espada-sable; olasz: spada-sciabla, sciabola; orosz: mjecs-szablya. A görbe kard mindeme elnevezése közös eredetre vall. Másutt az idők folyamán kialakult és állandóvá vált különleges nemzeti kardtípusnak megvan saját speciális neve; így a hegyi skót claymore, a lengyel karabela, kaukázusi saska, török kilidzs, perzsa samsir, észak-nyugat- és középindiai tulwar. A fegyvertípusok elnevezése, hely és idő szerint, jelentésében tudvalevőleg gyakran teljesen megváltozik, így a perzsa eredetű kard szónál is. Perzsiában az egyenes pengés tőr vagy kés egy válfaja: kard vagy karud. A cseh kord pedig úgylátszik, egyenes, szúrásra is alkalmas fegyver.
A karddal, mint címerképpel, nyugaton már a XIII. század első felében találkozunk,* nálunk pedig először Nagyszeben címeres pecsétjén 1328-ban.* XV. századbeli pecsétjeink, címeresleveleink már e címerkép közkedveltségéről tanúskodnak. Egyenes kardot markol a lemezvértes, a páncélinges vitézi kar. A Kőszeghy-címer 1415-ben koronából kinövő két veresruhás kar; az egyik kardot, a másik búzakévét tart, mintegy az «ense et aratro» jelmondatot illusztrálva.* A vitézlő rendnek tehát minden rétegében divatos az egyenes kard.
Richard van Straten 1226.: Három kard hegyével lefelé harántosan egymás mellett. – De Raadt: Sceaux armoriés des Pays-Bas. Pl. XXXII. Walter Vogt v. Soest 1240. Két haránt keresztbe tett kard fölött sas. Philippi-Tumbuelt-Ilgen: Westphälische Siegel des Mittelalters. T. 224. Nr. 2.
Haránt keresztben két kard, hegyével lefelé. Nyáry: A Heraldika Vezérfonala 79. l.
Turul, 1892.
A görbe kard a távol nyugat heraldikájában ezidőtájt mint a keleti «pogányság» exotikus jelvénye lép fel. Rövid, görbe kard – falchion – lord Fitz Payn badge-e; szójátékos utalás a családnévre: payen, paynim = paganus. Régnier Pot de la Roche de Nolay francia nemes 1396-ban, a nikápolyi csata évében, aranyban kék pólyás címerét új, ezüst-fekete kockás mezővel négyeli, benne egymásfelett harántosan két vörös hüvelyes és szíjas, aranymarkolatos görbe kard: badelaire. Sir Richard Wydville lord Rivers 1450-ben a térdszalagrend lovagja, sisakdísze: szablyát – scimitar – emelő, fantasztikus öltözetű férfi felső teste.*
Zománcos címertábla (Garter-plate), Szent György kápolnája, Windsor.
Hasonló felfogás észlelhető nálunk is; ilyen szellemben szerepel már a bécsi krónikában a görbe keleti kard. A Mohorai-címerben (1418) a festő keleties jelleget igyekszik adni a patyolatos muzulman törzsét oldalozó kardpárnak. Talán ide sorozható a Gyoroki-címer 1431-ből is: koronából kinyúló kar markában görbe karddal.* Az 1466. évbeli Nagy-Szerdahelyi Huszár armális címerében pedig a magyarruhás lábba vágott görbe kard a török fegyver által ejtett sebet példázhatja.
Turul, 1898. 17. 1., 1909. 10. l.
101Címeres emlékeink alapos összehasonlítása megvilágítaná az egyenes kardról a görbére való áttérésnek, nálunk a XV. század derekára tehető, folyamatát. Távol a Kelet közvetlen befolyásától, Közép-Európa egyes részein szintén jelentkezik, inkább mint népies, nemes vitézhez nem igen méltó fegyver, a többnyire rövided, hegyénél enyhén hajló penge típusa.
Olaszországot járó turistáink Firenzében «Dominus Philippus Hispanus de Scolaris» Andrea del Castagno által festett ismert képmásán «magyar kardot» vélnek felismerni. Ozorai Pippo itt lebocsátott kezeiben maga előtt egyenes kardot tart, a pengét gyengén maga felé hajlítva.
Görbe kard látható már vármegyei tisztviselők 1440., 1449., 1454. évi pecsétjein.* Az ország minden részében elterjed a Miticzi Roson László trencsénvármegyei alispán és társai által 1495-ben kiadott oklevél egyik pecsétjének címere: félhold és csillag által kísért görbe kardot tartó ruhás kar.* Zlathynai Seban 1501. évben adományozott címerében a széles, vágott végű szablyát keresztény vitéz markában látjuk. Az 1506-ban kelt Dombay-armális festménye magyarnak, töröknek egyforma kardot ad; viszont a Lokachi Chawragh-címereslevél a görbe kardot töröknek mondja: ensem falcatum qualis Turcarum esse solet. A tudományos fegyvertörténet valamely kardtípusát, hovátartozóságát elsősorban a markolat, keresztvas alakulatának figyelembevételével állapítja meg. Idegen eredetű, távol országból származó pengét ki-ki megszokott vívási modorának megfelelő, kezelhető állapotba igyekszik hozni. A heraldikus ezeket a sokszor árnyalatokba menő különbségeket alig veheti számba a gyakran kisméretű ábrázolások variánsai, az armálisok szövege és címerábrája között sűrűn előforduló ellentmondó eltérések miatt. Ehhez járul a szakkifejezések állandó ingadozása. Címeresleveleink nyelvén az egyenes kard, pallos: ensis, gladius, gladius anceps, bipennis, mucro, acinaces, rhomphaea. A görbe kard olykor szintén ensis, gladius, ensis recurvus, gladius curvus, de legáltalánosabban: framea. Ez a – voltaképpen dsidát, kelevézt jelentő – szó már 1519-ben ilyen értelemben szerepel Szigeti György deák címereslevelében.* Törteli Kun címereslevelében (1549) «gladius Hungaricus». Báttaszéki Bornemisszánál (1555) a pallos: ensis, a szablya: framea. Nagybaráthi Huszár-címerben (1572) ugyanezen fegyverek: gladius anceps, gladius Hungaricus.* Huszárságunk kedves fegyverét, a hegyestőrt ábrázolásban hosszú vékony stiletszerű pengéje és különleges keresztvasa különbözteti meg a pallostól. Az armálisok szövegében: pugio, mucro, acinaces, gladius, ensis néven szerepel. A Ghyczy-család 1564. évi címerbővítő levelében: pugionem seu gladium ... ensem utpote pugionem.*
Turul, 1909. 10. l.
Rudnay Béla: A Zsámbokréthyak, 13. l.
Turul, 1886. 102. l. – Aldásy: Cím. Lev. I. k.
Turul, 1889. 193. l., 1909. 175. l., 1892. 101. l.
Családi levéltár, M. Nemz. Múzeumban. (Orsz. Levt.)
A harci jelenetet, személyes összecsapást oly közvetlenséggel szemléltető Zrinias mindkét tábort karddal, szablyával fegyverzi fel. Magyar részen előfordul a fringia, fringia szablya, egyszerkétszer a pallos, kétélű pallos, valamint a hegyestőr, utóbbi török kézben. Említésre méltó, hogy a vitéz olykor a szablyát is két kézre markolva sujtja.
Amennyire népszerű címerkép nálunk a kard, annyira ritkán találkozunk vele mint főmotivummal. A Sye alias Demeter-címer (1418) koronából haránt kinyúló véres pallos.* A Habsburgház trónörökösödési jogát biztosító 1492. évi oklevél egyik pecsétjén korona felett keresztbe tett két kard* az Ártánházi Bornemissza-címer. Apaffy Ferenc 1493. évi pecsétjén napsugarakra fektetett, harántos pallost látunk hegyével felfelé.* Ferdinánd király 1552-iki oklevelében, melyben a kunok kapitányainak nemességet és címert adományoz, a címerábra vörösben hegyével felfelé keresztezett három pallos (gladii arcipites), a pajzsfőben félhold és csillag.*
Turul, 1896. 15. l.
U. o. 1896. 150. l.
U. o. 1890. 84. l.
Áldásy i. m. II. k.
GHYCZY PÁL.
