9. A konvent registrumai.
9. A konvent registrumai.
A különböző jogügyletek érvényének s vele az oklevél szövegének a biztosítására és megőrzésére az oklevéladó testületek a különböző időkben különböző gyakorlatot fejlesztettek ki. Ezek közül legfontosabb a chirographálás és a registrumvezetés.
Az oklevélszöveg megőrzésének legrégibb módja a chirographálás. Ez eredetileg a pecsétet pótolta s célja az volt, hogy gyanu esetén a két oklevél összeillesztésével állapíthassák meg az oklevél valódiságát vagy hamis voltát. Később azonban csak azért chirographálnak, hogy ha valamelyik fél oklevelét elveszítette, a konvent a nála levő példány alapján új oklevelet állíthatott az érdekeltnek.
Ilyen chirographumokat főleg a XIV. században és a XV. század első felében állított ki a konvent, nevük «litterae per alphabetum intercisae». Kiállításuk a többi oklevéladó testületet gyakorlatával megegyező. Az utolsó chirographum, melyet konventünk levéltárában ismerünk, 1450-ből való.* A chirographálás jelentősége csaknem teljesen megszünt a registrumvezetés meghonosításával.
L. o. lt. 1450. 1. sz.
A registrumvezetés a chirographálásnál sokkal tökéletesebb módja az oklevelek megőrzésének. Ennek az eljárásnak a lényege az, hogy az illető hatóság az előtte kötött jogügyletekről nemcsak a félnek állít ki oklevelet, hanem azok szövegét, vagy legalább kivonatát a maga számára is külön könyvben megőrzi. Míg chirographumot nem minden oklevélről készítettek, addig a registrumba minden oklevél bekerült, így a chirographum eredetileg szűkkörű szerepe a registrumokba átmenve nemcsak meg nem szűnt, hanem minden oklevélfajtára kiterjedvén általánosabbá vált.
A chirographálásról a registrumvezetésre való átmenet azonban nem volt ugrásszerű s nem minden oklevéladó testületnél történt egyidőben.
19A leleszi konventben a registrumvezetés a XV. század elején kezdődik. A ránkmaradt legrégibb registrumtöredék 1418–1419-ből való s chronológiai sorrendben kivonatos oklevélszövegeket tartalmaz. Mivel pedig a töredék régi lapszámozása a 276. számmal kezdődik, feltehetjük, hogy az elveszett lapok a XIV. századra is visszanyúltak. Ezután 1450-ig nincs ilyen emlékünk, azonban 1450 után, a registrumtöredékek bő, csaknem szakadatlan sora következik. Teljes registrum-évfolyamaink csak a XVI. század második évtizede óta vannak.
A XV. századi töredékeken semmi feliratot, címet nem találunk. A registrum szó ilyen értelmű említésével 1446-ban találkozunk először egy oklevéladást elrendelő parancslevélben. Chebi János az 1446-i pesti országgyűlésen panaszt emel a konvent ellen, hogy több, már 1443-ban tett bevallásáról – que in carta seu registro more solito conscripte haberentur – a zavaros idők miatt eddig még nem kapott oklevelet. Az országgyűlés erre szigorúan utasítja a konventet, hogy a communis iustitiá-t szem előtt tartva, az okleveleket a parancs vétele után a registrum szövege alapján azonnal állítsa ki a félnek.*
«Mitigatis huiusmodi guerris, talismodi littere super premissis fassionibus et etiam alie iuridice per vos iam apte emanari possunt atque valent… quatenus mox habitis presentibus perquisito huiusmodi registro vestro litteras vestras memorato exponenti iuxta tenorem earundem extradare et emanari facere debeatis.» (L. o. lt. 1446. 20. sz.)
A XV. század közepe táján már általános és rendszeres lehetett a registrumvezetés, mert vannak adataink, melyek a XV. századi registrumok alapján a XVI. század közepén történt oklevélmásolatok kiállításáról szólnak.* Az 1446 előtti időből ismert mandatum-requisitoriumok még nem emlegetik a registrumot, hanem a konvent levéltárában elhelyezett par-példányok alapján rendelik el a másodlatok kiadását.* Sokszor pusztán az emlékezetre is támaszkodnak.* Ezek az adatok azt mutatják, hogy a XV. század előtt még nem vezetnek rendszeresen registrumokat, s hogy ezek igazán csak a század közepe óta lépnek életbe végérvényesen.
Így 1544-ben Ferdinánd parancsára adnak ki egy oklevelet egy 1468-as registrumban talált szöveg alapján. Az erről készített relatióban ezeket olvassuk: «Unde nos mandatis… obedientes… de pretactis paribus litterarum… in conservatorio dicte Ecclesie nostre ac libris prothocollorum nostrorum diligentem sollicitamque requisitionem faciendo, eadem paria litterarum nostrarum metalium… privilegialiter emanatarum in prothocollo ecclesie nostre comperi faciemus hunc tenorem continentia: Omnibus Christi fidelibus… Blasius prepositus…» (L. o. lt. Metales Bereg. 48. sz.)
«Quarum paria in vestra sacristia et conservatorio vestro reposite haberentur.» (L. o. lt. 1381. 2.; 1401. 1.; 1423. 23.; 1428. 8.; 1406. 12.; 1408. 14.; 1409. 5., 12.; 1412. 12., 17.; 1414. 67.; 1420. 47.; 1422. 55., 75.; 1437. 30.; 1438. 2. sz.)
«Si super premissa fassione annotati domini… quoquomodo recordari poteritis, extunc eisdem dominabus tenores eiusdem fassionis concedatis» (L. o. lt. 1398. 2. sz.), vagy: «…ad pretacta fidem et fidelitatem nostram in prescriptis litteris vestre serenitatis specificatam ad premissa respondemus, quod nunquam prefatus dominus et… ad fatum et memoriam nostram coram nobis aliquam fassionem, consensum, aut periussionem fecissent, nec litteras nostras super huiusmodi fassione emanari facere procurassent» (U. o. 1415. 44. sz.).
A XVI. századi registrumanyag címeiben egy ideig még ott van a registrum kifejezés,* 1519-ben azonban fellép egy újabb kifejezés: a protocollum szó, mely aztán teljesen kiszorítja a registrum elnevezést. E kettőnek a jelentése azonban lényegében nem különbözik, mert kezdetben mind a két kifejezést egymás mellett használják* s a mandatum requisitoriumok is ezt mutatják.* A különbség csak alaki lehet s a protocollum könyvet, bekötött registrumot jelent. Ezt bizonyítja elsősorban az a tény, hogy ezek a protocollumok a maguk eredeti teljes alakjukban és kötésükben* maradtak fenn. Ezenfelül az e korból való mandatum-requisitoriumokban található kitételek szerint a protocollum kifejezetten könyvet is jelent,* ezzel szemben a registrumok nem voltak bekötve s ép ez az oka annak, hogy belőlük oly töredékes anyagunk maradt. A registrum tulajdonképpen több ívből összehajtogatott füzet volt s ha ez megtelt, a notarius másikat készített magának, pl. az I. Prot. 10 ilyen füzetből áll. Ugyanezt bizonyítja az is, hogy a mai registrumkötetek új lapszámozásuak, de a régi lapszámozás is látható; a protocollumokban ellenben nem.
L. o. lt. IV. Prot. 1503., II. Prot. (1505.) 76. l., I. Prot. (1510.) 76. l.
Pl.: «Registrum, sive prothocollon…» (L. o. lt. V. Prot. 1. l.)
«Nos itaque… in dicto conservatorio Ecclesie nostre… requisivimus quamdam signaturam, in regestro sive prothocollo nostro inclusam, nondum tamen etiam emanatam comperimus hoc modo: Nos Benedictus Kornis… Unde nos prescriptarum litterarum… in conservatorio atque registro et prothocollo nostro inventarum tenorem in debita forma conficientes…» (L. o. lt. 1524. 61. sz.)
A kötés mellett minden kétséget kizáróan tanuskodik egy mandatum requisitoriumon levő köv. bejegyzés: «Fassio stat in Nygro (!) Prothocollo», mert a kötés rendesen sötét s a jelen esetben tényleg az. (L. o. lt. 1523. 5. sz.)
Pl.: «Unde nos… in conservatorio… ac libris prothocollorum nostrorum requisitionem faciendo…» (L. o. lt. Metales Bereg. 48. sz. 1524.), vagy: «Quere in alio libro Prothocollon» (U. o. IX. Prot. (1549.) 32. l).
A mondottakból tehát látjuk, hogy a leleszi konventben a registrumvezetés a ránkmaradt adatok szerint, a XIV. és XV. század fordulóján indul meg, a század közepén pedig rendszeressé válván a következő századokban tovább folytatódik. A névben már itt is fejlődést láttunk, ez azonban csak alaki és nem faji.
Ha azonban e ránkmaradt registrumtöredékeket és teljes protocollumokat tüzetesebben megvizsgáljuk, akkor nemcsak formai hanem lényeges faji különbségeket is találunk. Ilyen különbségekre mutatnak már címeik is. Ezek szerint a konvent kancelláriájában az írásmunka praktikus vezetése érdekében a XVI. század eleje óta többfajta registrumot vezettek, melyek közt maguk a vezetők is különbséget tettek. Mégpedig három csoportját különböztették meg a registrumoknak:
1. a tulajdonképpeni registrumokat, illetőleg protocollumokat,
2. az inquisitiókról és attestatiókról írt registrumokat és
3. a fassiókról felvett jegyzetek, signaturák registrumait.
E címeknek pontosan megfelel az alájuk foglalt szövegek természete is, mert a tulajdonképpeni registrumok, illetőleg protocollumok már megfogalmazott, teljes vagy részleges oklevélszövegeket tartalmaznak, az attestatiókról vezetett registrumok az ezekről kiadott relatiók anyagát adják, a signaturák registrumai pedig azok a könyvek, melyekbe közvetlenül a bevallásokról szóló, az oklevél megfogalmazásához szükséges adatokat, a rövid tényállást vezették be.
Itt még meg kell említenünk, hogy az oklevélszövegeket tartalmazó registrum és a signaturás 20registrumok között más különbséget is tettek: az első «registrum maius» volt, a másik «registrum parvum».*
A Prot. Parv. 229. és 231. lapján a signaturák alatt u. i. ezt a megjegyzést találjuk: «scripta est in maiori registro»; viszont egy, a II. Prot. (r. maius) 203. lapján levő notula alá oda van jegyezve: «In minori registro melius, hic nota».
E három registrum-csoport közül az attestatiók és inquisitiók relatióit tartalmazó registrumnak csak két példáját ismerjük: 1549- és 1550-ből;* ezután nem írják őket többé külön, hanem a többi oklevélszövegekkel együtt egy registrumba, sőt ezekben az esetekben is csak azokról a relatiókról van szó, amelyek nagy terjedelműek voltak, néha egész füzetet is kitettek, úgyhogy az eljárást elrendelő parancslevél hátára a fogalmazványuk nem fért volna el.* Ezért ezekkel nem kell külön foglalkozunk. A harmadik csoport: a signaturák registrumai nem mondhatók igazi registrumoknak. De mivel örökérvényű oklevelek tartalmát, mintegy kivonatát tartalmazzák, melyek alapján azokat újból ki lehetett volna állítani, továbbá, mivel sokszor oly anyagot tartalmaznak, amely a tulajdonképpeni registrumba nem került be s így azokat kiegészítik s végül, mivel – mint a következőkben látni fogjuk – fejlődésük és vezetésük módja mindig szoros összefüggésben volt egymással, róluk is itt, a tulajdonképpeni registrumok tárgyalásánál kell szólanunk.
L. o. lt. IX. Prot. 1–22. l. és XI. Prot. 1–90. l.
A rövidebb relatiókat u. i. – mint láttuk – az akkori gyakorlat szerint magán a mandatum üres részén fogalmazták meg s nem vezették be semmi registrumba.
A registrumok e két csoportjának a csirája az oklevélkiállítás két fázisában: a fassióról felvett signaturában és az ennek alapján készült oklevélfogalmazványban rejlik. Kezdetben, mikor még gyér volt az oklevéladás, mindjárt a fél bevallása után és annak alapján írták meg az oklevelet. De mivel a kész oklevélben semmiféle javításnak helye nem volt – a ránk maradt oklevelek pedig mind szép és hibátlan kiállításúak – már előbb meg kellett fogalmazniok a szükséges szöveget s csak ennek kijavítása után állították ki az oklevelet a maga végleges formájában. Ilyen célra általában a hulladékanyagot vagy régibb oklevelek tisztán maradt helyeit használták fel.* E fogalmazványok tehát ideiglenes jellegűek. Céljuk a kancelláriai folyómunka előmozdítása. Általában a kiállítandó oklevél teljes szövegét adják, legtöbbször azonban az állandó, formuláris részek nélkül. Később, mikor a forgalom megnövekedett, ha egy időben több bevallás is történt, akkor ezekről nem mindig készítettek mindjárt fogalmazványt, hanem feljegyezték a fassio főbb adatait, melyek alapján később megfogalmazták és kiállítátották az oklevelet. Idővel aztán észrevehették, hogy ezeket a signaturákat, illetőleg fogalmazványokat úgy lehet felhasználni, mint a chriographumokat, azért a régi gyakorlat érvénybenmaradásával már külön lajstromba – füzetbe – is kezdik őket írni egy újabb cél érdekében: az oklevélszövegek megőrzése céljából. Így változtak ezek a fogalmazványok tudatos registrummá.*
Ilyen pl. a Bercsényi-akták 1398. évi 7. száma, stb. Különben a Bercsényi-akták legnagyobb része ilyen fogalmazvány.
A par-kiadásoknál valószinűleg már korábban igénybevették ezeket, mert a prot. fogalmazványait is par-oknak mondják. Az átmenet természetesen lassú s eleinte nem minden oklevelet vezettek be a registrumba. 1418-ból pl. hat olyan oklevelet ismerünk, mely az említett registrum-töredékben nincs meg. (L. o. lt. 5., 24., 47., 51., 54. és 71. sz.)
Ez az átalakulás a XV. század elején ment végbe.* A legrégibb registrumtöredékünk 1418–1419-ből való 13 lapos, a következő 1450-ből való hét lapos töredék. Nagyságuk 15˙5×22˙5 cm. Az első töredék «1418. in festo B. Philippi et Jacobi Ap.» keltezésű darabbal kezdődik, eléggé hiányos, de szövegei közvetlen chronologiai sorrendre mutatnak. Kivétel az 5. l., mely egy 1417-es darabot tartalmaz; ez utólag került a töredékbe. Az 1450-ből maradt registrumrész darabjai között szintén közvetlen időrendi kapcsolat van.
Ez valószínűleg II. Miklós prépost (1405–1441.) érdeme, aki előzőleg királyi alkancellár és tárnokmester volt. (Adalékok Zemplén vm. történetéhez, II. köt. 4. sz. 106–110. l.)
A bennük levő darabok nem követnek egységes formát, hanem a legtöbb csak az oklevél tartalmát, kivonatát adja a résztvevő ügyfelek s ügyletük főbb mozzanatainak és dátumának följegyzésével.* Sokszor az oklevél teljesen meg van fogalmazva, csak a formuláris részek hiányzanak belőle.* Máskor meg a teljes oklevélszöveget találjuk a registrumban formuláris részeivel együtt. Relatiókat is találunk bennük, melyek rendszerint teljes alakjukat mutatják.
Pl.: «Stephano filio Andree Ormos de Checher coram nobis constituto per eundem… quod ipse… eidem Ladislao perpetualiter dedit et vendidit coram nobis, datum feria tertia… post dominicam… in anno vigesimo.» (L. o. lt. Prot. Parv. 2. l. 1420.)
L. o. lt. Prot. Parv. 18. l. 1450.
A XV. század közepe utáni időből már bővebb registrumanyag áll rendelkezésünkre, 1475 óta csaknem minden évfolyamból.
Forma tekintetében 1450-ben változás áll be, mert az eddigi 15˙5×22˙5 cm-es formátum mellett fellép a nagyobb gyakorlatnak jobban megfelelő 22˙5×30 cm-es alakú registrum, a kisebbik alak azonban még 1493-ig használatban marad. Ezeknek a nagyobb registrumoknak a tartalma teljesen olyan, mint az eddigieké volt.
Az oklevélszövegek e vegyes alakjából is arra következtethetünk, hogy a registrumok vezetésének a módjában nem volt következetesség. Az első, 1418–1419-ből való töredék arra mutat, hogy a signaturát vagy a fogalmazványt mindjárt a bevallás után írták be a registrumba. A signaturák is szabatosan vannak megszerkesztve. Úgy látszik, hogy jobban szerették a többé-kevésbbé részletes fogalmazványt, mint a puszta signaturát. 21A signaturát előbb mindig fogalmazvány alakjába öntötték s csak arról írták meg az oklevelet.* A többi XV. századi registrummaradványok is általában oklevélfogalmazványokat tartalmaznak, ami az egyes darabok külalakjából is bizonyos. E szövegek írása gyors, nem szép, néha nehezen olvasható. Sok bennük a javítás és törlés, ami lemásolt példányban ily mennyiségben elképzelhetetlen lenne. Megerősítik ezt az ügymenetre vonatkozó jegyzői utasítások és bejegyzések is, amelyek az egyes ügydarabok mellett találhatók.* Azonban már ebben az időszakban is ismerünk eseteket, amikor a registrum nem fogalmazványokat, hanem szépen lemásolt oklevélszövegeket tartalmaz.*
Erre mutat a Prot. Parv. 9. lapján található signaturának közvetlenül utána álló fogalmazvány alakja is.
Pl. a IV. Prot. 56. lapján egy 1450-ből való keresztülhúzott oklevélszöveg fölött e jegyzet olvasható: «Extracta et non secundum istam formam»; vagyis az oklevelet a registrumban lévő fogalmazvány alapján szokták megírni. A II. Prot. 6. lapján (1486.) egy szintén törött fogalmazvány fölött a notarius odajegyezte: «Valet et extradata.» U. o. a 42. lapon: «Non valet, sed alia est extradata.» (1491.) Stb.
Ilyen a Prot. Parv. 14–21. l.-ig (1450.) és a 115–127. l.-ig (1485.) terjedő része. Bizonyos, hogy registrumként használták ezeket. Könnyebbség kedvéért az egyes darabok elé kis regestákat írtak, de csak utóbb, a XVI. sz. táján. A XVI. sz. első negyede óta pedig a regesta már egyidős a darabbal.
A registrumok vezetésének ez a vegyes és következetlen módja a XV. század végéig maradt gyakorlatban. Ennek hátrányait a század végén maguk a notariusok is látják s a hibák kiküszöbölésére kezdenek gondolni. Ennek eredményekép olyan változtatásokat léptetnek életbe, melyek alapján a registrumvezetés addigi módja egészen megváltozik s még egy rövid továbbfejlesztés után tökéletesebb, végleges formában állapodik meg.
E reformnak leglényegesebb része az, hogy a fassiókról vezetett signaturákat elválasztják az oklevélfogalmazványoktól és külön registrumot kezdenek róluk vezetni. E registrum a registrum parvum, ellentétben a pusztán oklevélszövegeket tartalmazó registrummal, melyet registrum maiusnak neveztek. Ezt a szétválasztást természetesen nem hajtották végre szigorúan, mert ezután is találunk signaturákat a registrum maiusban és fordítva: fogalmazványokat a registrum parvumban. A szétválasztás idejét megfelelő adatok hiányában pontosan nem állapíthatjuk meg, hozzávetőleg azonban a XV. század utolsó évtizedére tehetjük.*
1499 előtt már biztosan végrehajtották, mert eredménye, az első ilyen registrum parvum ebből az évből való.
E kétfajta új registrum közül csak az egyik, az oklevélszövegeket tartalmazó az igazi registrum, mert ezentúl csak ennek igazi célja és feladata a beléírt szövegeknek a jövő számára való megőrzése, ami pedig a registrum valódi fogalmának a lényege; a registrum signaturarum pedig a kancelláriai folyómunka szolgálatába lép vissza. Azonban, mint már említettük, e kettő technikai és fejlődési szempontból annyira összetartozik, hogy a következő korszak registrumainak ismertetésénél a registrum signaturarumról is meg kell emlékeznünk.
A registrum signaturarum vagy notule fassionum a bevallásokról felvett jegyzeteket tartalmazza, melyek formája most is ugyanolyan, mint a megelőző korszakban. Eleinte rendszertelenül vezették ezeket, legtöbbnek a dátumát sem írták ki. Később szokássá vált, hogy az elsőben a végén feljegyzik a dátumot s a többit, ha ugyanazon a napon vették föl, item vagy eodem die dátumpótló kifejezéssel kezdik. Az 1502 utáni registrum signaturarumok már rendszeresebb formát mutatnak, mert csaknem minden signatura alatt megvan a pontos dátum. Az 1509-i registrumnak már a címsorát is ismerjük: «Signature anni 1509.» s az egész évfolyam teljesen megvan. Vezetésükben 1512-ben megint újabb haladást veszünk észre: az egyes darabok már a dátummal kezdődnek.* Ha ugyanaznap több notula van, akkor, mint régebben, csak az első élén van a dátum a többi, item vagy eodem die kifejezéssel kezdődik.* Kivételt azonban itt is találunk.
L. o. lt. Prot. Parv. 205. l.
L. o. lt. Prot. Parv. (1513.) 223. l.
Mígy a signaturák ilyen módon való vezetése 1560-ig állandónak mondható, addig a registrum külső formájában nagyobb ingadozást figyelhetünk meg. Az első ilyen registrumok 1503-ig kizárólag, 1517-ig pedig túlnyomóan a registrum parvum alakját mutatják. Emellett u. i. 1503-, 1504- és 1510-ben registrum maius-formátumot mutató signaturás registrumokat is használnak.* Hogy ez az eltérés nem véletlenül, hanem tudatosan történt, mutatja az is, hogy az 1503-i töredéknek címe is van. Viszont feltételezhetjük, hogy Joannes Bak de Veteri-Buda notarius, aki a szóbanforgó registrumot hivatalbalépésének a napján csinálta, öntudatlanul újított, nem ismervén még pontosan az addigi gyakorlatot.
U. o. IV. Prot. 1–12. l., I. Prot. 72–131. l.
Az 1517–1560-ig terjedő időből nem maradtak ránk ilyen signaturás registrumok sem a kis, sem a nagyobbik formában s nem tudjuk, vajjon külön vezettek-e ilyeneket? A tulajdonképpeni registrumok u. i. már megint sok signaturát tartalmaznak az oklevélszövegek között s az e korból való hulladék anyag szintén tele van ilyen jegyzetekkel.* Ezekből arra következtethetünk, hogy a rendszeres registrum signaturarumokat ekkor már nem vezetik, hanem az előbb vázolt móddal pótolták.
Ilyenek pl. az Act. Bercs. XIV. Fasc.-ban a 10., 30., 40., 44–53., stb. számok.
1560-ban újra megindul a signaturák registrumszerű 22vezetése, mégpedig egy véglegesen megállapodott formában. Ezóta a formátum megint a régi registrum parvumé (15˙5×22˙5), az egyes évfolyamok címe: Notule fassionum anni… Minden signatura élén áll a dátuma.* Ha több a notula, akkor mindegyik élén az eodem die kifejezést látjuk. A signaturák rendszeres vezetésére a megnövekedett forgalom miatt volt szükség, melynek mérvét épp e signaturákból ismerjük.* Ezenkívül – olyan előjegyzési naplófélék lévén – a notariusnak jó áttekintést adhattak az elvégzett és még elvégzendő kancelláriai munkáról. A signaturák vezetésének az a formája egészen 1726-ig maradt meg a konvent gyakorlatában.
L. o. lt. I. Liber. Signat. 1. l.
Így pl. 1560. jan. 13-án 19 bevallásról vettek fel signaturát. (L. o. lt. I. Liber. Signat.)
A tulajdonképpeni registrumokat a XV. századvégi reform óta csak nagy formatumban vezették. A ránkmaradt registrumdarabok címeiben, – amint már láttuk – egyszerűen mint registrumok, majd 1519 óta* mint protocollumok szerepelnek. A protocollum szó jelentése lényegében ugyanaz, mint a registrumé, csak annyiban tér el attól, hogy alaki megkülönböztetést, könyvet is jelent. Ettől fogva általában megfogalmazott oklevélszövegeket tartalmaznak, mégpedig vagy formuláris részeikkel együtt, vagy azok nélkül. Ez utóbbiak rendesen csak az oklevélbe foglalt tényt tartalmazzák, quoddal kezdődnek és a dátummal végződnek.
L. o. lt. V. Prot.
Az 1494-es registrumtöredékekben* még ilyen nem teljes oklevélszövegeket látunk. Az 1495-, 1496-, 1497- és 1498-ból való registrumokban* már vegyes a gyakorlat: a teljes és részleges szövegek váltakoznak egymással. 1503–1519-ig már csak túlnyomóan teljes oklevélszövegeket ismerünk. 1519–1522-ig ismét vegyes a gyakorlat. Nem teljes szövegeket nagyobb számban találunk még 1526-, 1527-, 1529-, 1530-, 1531-, 1532- és 1539-ben.* Az 1551–1569-ig terjedő időszakból teljesen épen ránk maradt protocollumok* már csak teljes oklevélszövegeket tartalmaznak. Kivétel azonban itt is előfordul, mindenesetre ritkán.
L. o. lt. II. Prot. 7–12. l., IV. Prot. 119–122. l.
U. o. II. és III. Prot.
U. o. IV. Prot.
U. o. VII., XII. és XIII. Prot.
Vezetésük módja is egészen más, mint volt a XV. században; e korszakban is fejlődik, mely fejlődésben 1569-ig három fokot különböztethetünk meg. Az első a XVI. század elején volt gyakorlatban s a következőkép történt: Az írnok a bevallásról készült signatura alapján egy külön papírlapon megfogalmazza a kiadandó oklevelet. E fogalmazványt ugyanaz vagy más írnok kijavítja s ezt a kijavított fogalmazványt másolják be a registrumba. A registrumban levő szöveget ezután a konvent előtt felolvassák, mely alkalommal, ha szükséges, mégegyszer javítanak rajta, s csak e végleges szöveg alapján állítják ki a fél részére magát az oklevelet. E módszernél tehát két főmozzanatot kell megkülönböztetnünk: 1. a signaturának fogalmazvánnyá való átalakítását és 2. ennek a fogalmazványnak a registrumba való bevezetését. Az elsőre számtalan adat alapján következtethetünk.* Hogy pedig az e korból származó registrumokban levő oklevélszövegek nem eredeti fogalmazványok, hanem ezek alapján készült másolatok, azt az egyes darabok szép, hibátlan és könnyen olvasható írásán és javításnélküli külalakján kívül más adatok is bizonyítják.* Több esetben ismerjük egynéhány fogalmazványnak a registrumba is átírt szövegét, melyek teljesen a fogalmazvány javított alakját mutatják.* Végül, hogy a protocollum szövegét olvasták föl a konvent előtt, ezt, eltekintve attól, hogy sokkal egyszerűbb volt a másolt szöveget olvasni, mint a fogalmazványt, mutatja a registrum egyes darabjai alatti lecta szó is, amely e felolvasás megtörténtét jelzi és ezenfelül még azok a javítások, melyeket a felolvasáskor esetleg a registrumok szövegein végeztek, mert ezeket viszont a nekik megfelelő fogalmazványokon már nem találjuk meg.* Ismerünk e korból olyan esetet is, amikor a fogalmazványt még nem másolták be a registrumba, de az oklevelet a fogalmazvány alapján már kiállították. Ez kivételes eset.*
A Bercsényi-akták XXIV. Fasc. 15. sz. a. több signaturát ismerünk, melyek alatt ez az utasítás olvasható: «Redigantur in formam et diligenter perscribantur iuxta sensum presentium signaturarum.» A II. Prot. 169. lapján két signatura alatt ezt a megjegyzést találjuk: «Scripta sunt in charta inclusa ambe littere.» U. o. a 166. lapon: «Extracta in forma sequenti», s a 167. lapon meg is van a fogalmazvány. A Prot. Parv. 160. lapján az egyik signaturának megfelelő fogalmazványt az 1509. évi oklevelek 9. sz. a. találjuk meg. Hasonlókép a Prot. Parv. 163. lapjának egyik signaturája az 1509. évi 33., egy a Prot. Parv. 187. lapján levő az 1509. évi 50., végül u. o. a 200. lapon levő signaturának megfelelő fogalmazvány a Bercs.-akták XXIV. Fasc. 15. sz. a. ismeretes.
Ezek közül legfélreérthetetlenebb a Bercs.-akták 1507. évi 29. sz. a. fogalmazványra írt köv. utasítás: «Scribantur in registrum.»
Így az 1506. évi okl. 4. száma ilyen javított fogalmazvány s szövege a II. Prot. 17. lapján van lemásolva a javítások figyelembevételével. Hasonlókép az 1506. évi okl. 5. sz. a. fogalmazvány javított szövege megtalálható az I. Prot. 40. lapján, szintén a javítások figyelembevételével.
Ilyen javítást figyelhetünk meg pl. az I. Prot. 17. lapján levő szövegben, amely az 1506. évi okl. 4. sz. a., neki megfelelő fogalmazványban nincs meg.
Mutatja ezt a rávezetett jegyzet: «Extradata, sed nondum est scripta in registro.» Ha normális eset lett volna, akkor ez a jegyzet fölösleges.
A registrumvezetésnek ez a módja uralkodott a leleszi kancelláriában a XVI. század első évtizedében, pontosabban 1503–1508-ig, amely években az egyes, tisztán és teljes formában megírt szövegek alatt ott találjuk a konvent előtt történt felolvasást bizonyító lecta szót. A leleszi kancelláriai gyakorlatba valószínűleg Joannes Bak de Veteri-Buda vezette be e módot, akik 1502 és 1508 között működtek Leleszen,* s másutt szerzett tapasztalataikat itt értékesítették.
L. o. lt. Bercs. XIV. Fasc. II. sz.; IV. Prot. 12. l.
Az így készült registrumok már nem kisegítő eszközei a kancelláriai munkának, hanem a szó legszűkebb értelmében vett registrumok, melyeknek egyedüli célja kizárólag az oklevélszövegeknek az utókor számára való megőrzése. Természetesen 23ez a módszer elég körülményes és meglehetős munkát igényelt, azért elég korán, már 1509-ben kezdik abbahagyni, talán M. Bak de Veteri-B. notarius utódai alatt. Hibája csak az volt, hogy a másolt példányt sem kötötték be.*
Ennek szükségét 1519–1523 közti években látták be, valószinűleg II. Illés prépost alatt (1521–1525.), aki előzőleg kir. alkancellár volt.
Ettől fogva szaporodnak azok az esetek, amikor a signatura alapján közvetlenül a registrumban fogalmazzák meg az oklevelet.* E mellett a gyakorlat mellett szólnak azok a javítások, törlések és az egyes darabok melletti megjegyzések, amelyek e korszak registrumaiban megfigyelhetők.* Előfordul az ellenkező eset is, t. i., hogy a registrum maiusba írják be a signaturát s a signaturák registrumában fogalmazzák meg az oklevél szövegét.* De ez is csak azt bizonyítja, hogy az oklevélszövegnek a notula alapján való megfogalmazása minden közbeeső aktus mellőzésével közvetlenül a registrumban történt meg.
Így az I. Prot. 52. lapján ismerünk egy eredeti, de javított fogalmazványt, amelynek alapján készült egy oklevél, melyet azonban nem adtak ki s ma az 1509. évi okl. 24. sz. a. találjuk meg. Ez az oklevél teljesen követi a fogalmazványon eszközölt változtatásokat. Ugyanilyen eset: az V. Prot. 28. l.-ján van egy fogalmazvány, s ennek alapján egy oklevél az 1517. évi okl. 33. sz.-a. alatt; vagy V. Prot. 254. l. fogalm. egyenlő 1525. évi okl. 43. sz. okl.
Így a IV. Prot. 159. lapján egy keresztülhúzott szöveg alatt ezt a megjegyzést látjuk: «Vide melius in folio sequenti», ahol meg is találjuk az újabb, helyesebb fogalmazványt. Hasonló esetek még: a Prot. Parv. 279. lapján van egy signatura, melynek a fogalmazványa a XI. Prot. 57. lapján van meg; a Prot. Parv. ugyancsak 279. lapján egy signatura mellé írt: «Scripta in registro maiori» – jegyzet szintén azt mutatja, hogy a signatura megfogalmazása közvetlenül a registrumban történik.
Így a II. Prot. 203. lapján levő következő jegyzet szerint is: «In minori registro melius est, hic nota».
Ez a registrumvezetési mód 1509–1550-ig volt gyakorlatban, de nem kizárólag, hanem az előbbi móddal vegyesen. Néha az egyik van túlsúlyban, máskor a másik. Mindegyik megismerhető – mint már említettük – az egyes szövegek külső alakjából is, mert a másolt szövegek teljesek, szép és olvasható írásúak, javítás nincs bennük; ellenben az eredeti fogalmazványok általában nem teljesek, mert többnyire hiányzanak belőlük az oklevél formális részei, írásuk gyors, hirtelen, sokszor alig olvasható és végül sok bennük a javítás és törlés. Így 1510–1519-ig vegyes a registrumvezetési gyakorlat, 1519–1539-ig már túlnyomó a másolt szöveg,* de sok az eredeti fogalmazvány is, sőt még signaturát is találunk köztük. 1540–1545-ig megint gyakoriak az eredeti fogalmazványok, míg az 1546-og anyag inkább másolt szövegekből áll. 1546–1550-ig ismét vegyes a gyakorlat.
Pl. 1528-ban az V. Prot. 277. lapján levő oklevél fogalmazványa a XIII. Prot. 245–246. lapján van meg javításokkal.
Újabb gyakorlatot veszünk észre a registrumvezetésben 1550–1569-ig, mely Nicolaus lit. de Kalmanchey notarius hivatalbalépésével esik egybe s a következőkép történik: Először a signatura alapján egy külön papírlapon megfogalmazzák az oklevelet. Ezt azután a konvent előtt felolvassák és a szükség szerint kijavítják. Az így kijavított fogalmazvány alapján következik az oklevélnek a kiállítása s csak ezután másolják be a fogalmazvány szövegét a protocollumba is. Ez a módszer hasonlít az elsőhöz, csak az a különbség köztük, hogy abban a fogalmazványt írták be s csak ennek alapján állították ki az oklevelet.
Az 1550–1569-ig terjedő időből való akták között rengeteg ilyen fogalmazványlapot ismerünk, amelyekből eddig a legtöbb registrum állott. Ezeknek a fogalmazványoknak a szövegét számtalan esetben megtaláljuk lemásolt alakban az ugyanezen időből való protocollumokban. Hogy ezeket a fogalmazványokat olvasták föl a konvent előtt s hogy ezek alapján írták meg az okleveleket, azt mutatják a «Lecta» és «Scripta sub sigillum» notariusi jegyzetek, melyek csaknem minden e korszakból való fogalmazványon megtalálhatók.
Nem határozhatjuk meg pontosan, hogy mikor írták be e fogalmazványokat a protocollumba. Bizonyos, hogy ez csak az oklevél kibocsátása után történt meg, mert a másolásnál nem vették figyelembe az egyes oklevelek kibocsátásának az idejét, hanem – az eddigi protocollumoktól eltérően – minden különösebb rendszer nélkül következnek egymás után az oklevélszövegek. E körülményből arra kell következtetnünk, hogy a fogalmazványokat nem írták be a protocollumba mindjárt az oklevél megírása után, hanem félretették s a másolást csak alkalomszerűen végezték, akkor t. i., ha más munkájuk nem volt. A sorrend így az anyag mennyisége következtében könnyen megzavarodott, de erre nem is ügyeltek nagyon.* Az oklevél megfogalmazása és ennek a protocollumba való bemásolása közötti distancia néha egy, sőt két esztendőre is rúghatott, mert előfordul, hogy két évfolyam oklevélszövegei is váltogatják egymást. (Arra is lehetne gondolni, hogy előbb külön lapokra vagy füzetekbe másolták le az anyagot s csak azután kötötték be.)
Ilyen később, de folytatólagosan történt másolásra vonatkozik ez a három jegyzet is: «Hucusque sunt scripta per Gasparem Symonffy» (L. o. lt. XII. Prot. (1552.) 43. l.); «Hucusque sunt scripta per manus Stephani Némethy, notarii Body prepositi» (U. o. XII. Prot. 169. l.) és «Finis per manus Georgii Szylassy 1554.» (U. o. a végén.).
A registrumvezetésnek ez a módja 1569–1570-ben szűnik meg. Ekkor visszatérnek ugyanis egy régebbi és egyszerűbb formához, mely az okleveleknek közvetlenül a protocollumban való megfogalmazásából áll s ez után egészen a XIX. század közepéig marad meg a leleszi kancellária gyakorlatában.
Ami a registrumok vezetőit illeti, – a bennük talált címsorok szerint – a registrum a notarius registruma.* Ez azonban nem jelenti azt, hogy a registrumba kizárólag csak a notarius ír, hanem azt, hogy ő az irodai munka felelős vezetője s így a registrumok vezetésében az ő irányítása és utasításai mellett mások is részt vesznek. Mellette 24legnagyobbrészt a subnotarius dolgozik bennük, de van rá eset, hogy más személyt, néha rendtagot is alkalmaznak ilyen munkára. Már 1455-ben is háromféle írást különböztethetünk meg az akkori registrumtöredékekben, hasonlókép a későbbi időben is.*
Pl. L. o. lt. I. Prot. (1510.) 76. l.
Ezt bizonyítják ezek a jegyzetek is: «Hucusque sunt scripta per manus Stephani notarii» (L. o. lt. XII. Prot. 169. l.); «Manus fratris Georgii» (U. o. VI. Prot. (1537.) 90. l.). A felettük levő darabok írása egészen azonos e jegyzetekkel.
Bár a notarius és subnotarius gyakran minden kancelláriai munkában váltakozva szerepelnek, általában azonban megállapíthatjuk, hogy a notarius rendszeresen csak a fassiók signaturáit vezeti, a fogalmazás és másolás pedig a notarius szakszerű vezetésével a subnotarius vagy más írnok feladata.* Bizonyos ez már e feladatok természetéből is, mert a signaturák praktikus és pontos felvétele nagyobb gyakorlottságot igényelt, mint a fogalmazás és másolás. De vannak erre határozott adataink is. Így több esetben határozottan ismerjük az egy időben működő notarius és subnotarius írását és a tőlük származó szövegek közti különbséget is, amely mindig az előbb mondottakat erősíti meg.* Ezekben az esetekben és általában az egyes darabok mellett található s az ügymenetre vonatkozó utasítások kétségtelenül a notariusoktól származnak. Ilyenek: «extradata», «ambe extradate sunt», «extradata in duobus paribus»,* «lecta et correcta per notarium»,* «nequaquam debet extradari»,* «scribantur in forma consueta», «ista fassio non debet emanari»,* «Legatis et in meliori forma conficiatis rogo»,* stb., amelyek világosan mutatják, hogy milyen jellegű a notarius és subnotarius szerepe a registrumok vezetésében és általában a kancelláriai munkában.
Ennek hiányában minden munka a notariusra hárul.
1503-ban pl. a notarius Johannes Bak de Veteri-Buda. A IV. Prot. első 12 lapja a notarius signaturáit tartalmazza. Irását megkülönböztethetjük a subnotariusétól: a registrum címe és signaturái a notarius írása, míg a subnotariustól csak oklevélszövegeket, fogalmazványokat és másolatokat ismerünk. (L. o. lt. VIII. Prot. 230–233. és 237–239. l.; I. Prot. 153. l., stb.) A notarius vezetőszerepét erősíti meg az is, hogy a fogalmazványoknak a konvent előtt történt felolvasását jelző lecta szó a notarius írása. Így ismerjük 1483-ból Thomas de Zethen notarius írását (U. o. 1483. 10. sz.), mely eltér a fogalmazványok többségének az írásától (U. o. IV. Prot. 22. l.).
L. o. lt. IV. Prot.
U. o. I. Prot. 13. l.
U. o. IV. Prot. (1483.) 22. l.
U. o. IV. Prot. (1455.) 31. l.
U. o. 1566. 15. sz.; XIII. Prot. 92. l.
A leleszi konvent registrumainak itt vázolt képét csak kiegészítjük, ha még röviden a tárgyalt korszakból reánkmaradt registrumtöredékek és teljes példányok eredeti és mai állapotáról is megemlékezünk. Ugyanis ez a registrumanyag, mint már előbb is említettük, nagyobbrészt csak töredékekben maradt ránk, mert 1520 után kezdik őket könyvalakban vezetni. (V. Prot.) Addig sem a tulajdonképpeni registrumokat, sem a signaturák registrumait nem vezették könyvformában, hanem általában füzet alakjában.
A notarius maga készítette el a füzetet,* még pedig igen egyszerű módon: több ív papirost összehajtogatott és fonállal összefűzött. Ez utóbbi sokszor el is maradt. Ez a registrumkészítési mód a meglevő anyagon pontosan megfigyelhető. Ilyen 12, illetőleg 13 lapból álló füzet a legrégibb 1418–19-ből való registrumtöredék is. Ugyancsak füzet a következő, az 1450-ből való registrummaradvány is. Ma mind a kettő az ú. n. Prot. Parvumnak a része s az utóbbi a kötetből ki is vehető. Az I. Prot. pl. tíz ilyen füzetre osztható. A füzet-eredet mellett szól az a körülmény is, hogy míg ezeken a füzeteken belül az egyes oklevélszövegek szigorú chronologiai sorrendet követnek, addig a füzetek között nagy időrendi következetlenséget kell megállapítanunk.* E füzet-eredet mellett szól még az is, hogy az egyes registrum-címek többnyire ilyen füzetek első lapjain találhatók.* Így készültek a kis- és nagyformatumú registrumok egyaránt. Ennek azután az a káros következménye lett, hogy az idő folyamán felszaporodott füzeteknek nagy része a viszontagságok következtében elpusztult s a többi is vagy szétszórtan vagy megcsonkítva maradt meg. Sok anyag pedig azért nem maradt fenn, mert egyáltalában nem került bele a registrumba.
Erre utalnak e kifejezések: «Registrum… factum in anno», v. «Registrum… factum per magistrum… notarium…» (L. o. lt. IV. Prot.)
Az 1. füz. pl. 18 lapos és 1505-ből való; az 5. 42 lapos és 1510. sz. Benedek u. csütörtöktől sz. Bertalan ünnepéig tart; a 6. és 7. szintén 1510-ből való; a 8. már 1507-re, a 9. 1504-re ugrik vissza. A 10. már ismét az 1510. év anyagának a folytatása.
Pl. I. Prot. 42. l.: «Registrum post mortem Martini notarii», mely cím az 5. füz. elején áll.
E káros következményt, mely teljesen lehetetlenné tette a registrumok alapján való par-kiadványok kiállítását, a XVI. század elején veszik észre s ettől kezdve az oklevélszövegeket végleges megőrzés végett könyvekbe kezdik beírni. Ezeknek a könyveknek – amint már láttuk – protocollum elnevezést adtak. A régebbi anyag megmentésére azonban nem tesznek intézkedést. Erre csak a XVIII. század elején terelődik rá a konvent figyelme, amikor is elrendelik az anyag regestrálását és bekötését. A rendezésre vonatkozó első adatunk 1729-ből való.* A regestrálás hosszabb időt vett igénybe, mert a levéltár összes anyagára terjedt ki.* 1779-ben a rendezés már befejeződött s a bekötést is ekkor eszközölték.*
A XVII. Prot. elején található a köv. jegyzet: «Regestratum per Andream Szerdahelyi iuratum notarium.»
A CX. Prot. 72. lapjának köv. adata szerint még 1752-ben is folyik a munka: «Prothocollon cum adinventis suis originalibus per me unicum combinatum, numerizatum et regestratum esse testor. Franciscus Jelenik Inclitae alias Tabulae Regiae Partium Regni Hung. Transsylvaniarum Judiciariae iuratus notarius et pro eo tempore ad regnicolare archivum venerabilis Conventus Eccl. S. Crucis de Lelesz itidem iuratus regestrator.»
A Prot. Parv. elején található jegyzet: «In meliorem ordinem redactum et regestratum per Stephanum Márkos anno 1775.», valamint a XXXVII. Prot. elején levő: «Ego nobilis Gregorius Farkas compactor Karoliensis, qui arte mea compactoria renovavi omnia protocolla Venerabilis Conventus huius 1779., die 24. Junii» alapján gondolhatjuk ezt.
E rendezés elég hosszú volt, de mégsem pontos és szakszerű. Csak megközelítő pontosságra törekedtek s arra, hogy az anyagból lehetőleg arányos köteteket hozzanak ki. Az elosztást úgy hajtották végre, hogy a kisebb, registrum parvum-formatumú anyagból, tekintet nélkül a tartalmi különbségekre (oklevélszövegek és signaturák) egy kötetet csináltak, melynek neve ezóta: Protocollum Parvum; a nagyobb alakú, 1569-ig terjedő registrumokból szintén nem véve figyelembe a tartalmi eltéréseket nyolc kötetet hoztak i (1., 2., 3., 4., 8., 9., 10., 11. sz.), melyek ezóta a hét eredetileg is teljessel együtt (5., 6., 7., 12., 2513., 14., 15. sz.) a Protocollum Authenticum nevet viselik.
Valószínűleg ekkor kötötték be vagy legalább rendezték az 1560 utáni registrum signaturarumokat is,* melyek neve ettől fogva: Libri Signaturarum Notarialium.*
Ha eredeti lenne kötésük, az egyes évfolyamok között nem volna ugrás és hiány. Így 1560 után ugrás 1563-ra, a közbeeső 2 évfolyam hiányzik, stb.
Az 1560 előtti signaturás anyag alakja szerint vagy a Prot. Parv.-ba, vagy a többi Prot. Authenticumba került.
A konvent registrumanyaga ma is e három alakban és elnevezés alatt ismeretes a leleszi országos levéltárban.
Az 1569-ig terjedő időből tehát ismerünk egy drb. ú. n. Protocollum Parvumot, mely részben teljes oklevélszövegeket, részben pedig signaturákat tartalmaz, két drb. Liber Signaturarum Notarialiumot, melyek a bevallásokról felvett notulákat adják és 16 drb. Protocollum Authenticumot.*
Valóban csak 15-öt, mert a 9. és 10. egybe van kötve.
