A megőrzött mandatumokból, fogalmazványokból, majd a registrumokból, protocollumokból s a felek által megőrzés végett elhelyezett oklevelekből idővel a konvent meglehetősen gazdag levéltárra tett szert. Miként másutt, Leleszen is a sekrestye szolgált a levéltár helyisége gyanánt s csak az újkorban nyert más helyet. A mandatum requisitoriumok «sacristia seu conservatorium»-ot emlegetnek, a relatiók hasonlókép. Itt őrizték a konvent egyházi kincseit és a pecsétet is. A monostor saját birtokaira vonatkozó oklevelei azonban másutt vannak elhelyezve.
Két levéltár van tehát: hiteleshelyi és rendi levéltár, melyek közül az előbbi – mint már említettük – a sekrestyében volt elhelyezve. A sekrestye a torony lábában volt és vasajtóval volt ellátva.
A hiteleshelyi okleveleket is valószínűleg éppen úgy szekrényben és ládában őrizték, mint ahogy ezt a rendi iratokra vonatkozólag a Pálóczy prépost halála után történt hatalmaskodásról szóló idézetben már láttuk. A levéltár kezelésére vonatkozólag nincsenek adataink. Bizonyos, hogy valamilyen kezelési rendszerük volt, mert az oklevelek 1–2 darabján pl. ilyen felírás található: «Varia fragmenta», vagy: «Privilegia.»
A levéltár őre és kezelője a custos. Requisitio esetén ő intézi el a keresést. Szükség esetén több rendtagot is kirendelnek melléje a sekrestye, illetőleg a levéltár védelmére.
Mint a levéltárak a középkorban általában – főleg mert kincstárul is szolgáltak, – a leleszi is sokszor ki volt téve a hatalmaskodók erőszakoskodásainak. Ezek és egyéb csapások folytán sok oklevél elpusztult. A konvent a levéltár megőrzésére és megvédésére igen nagy gondot fordított. 1403-ban is kemény ellenállást fejt ki a támadásokkal szemben, minek következményeképpen egy áldozata is akadt. De káros volt a levéltár anyagának teljességére a prépostnak az a szokása is, hogy a levéltárat és az authentikus pecsétet nagyobb útjukra magukkal viszik.
A levéltárral kapcsolatban a hiteleshelyi működés keretei között bizonyos levéltári működést is megfigyelhetünk. Idetartoznak az oklevélmásodlatok és transsumptumok kiállítása, valamint oklevelek és pénzösszegek deponálása.
Az oklevélmásodlatok kiállítása mindig a király vagy valamely közhatóság parancsára (mandatum requisitorium) történt. Ebben az esetben a felek nem a birtokukban levő eredeti oklevelekkel mentek a konventhez, hanem, minthogy azok elvesztek, a konvent levéltárában levő par-ok alapján kérnek másodlatot. A másodlat kiállítása a levéltárban levő chirographum vagy registrum alapján történt. (Ez a kétféle par-szöveg lehetett a levéltárban.) Az eljárás megfelelő szabályokhoz volt kötve, melyeket minden hiteleshely követett.
Az oklevél átírása (transsumptio simplex) annyiban tér el a par-kiadástól, hogy itt a felek a birtokukban levő oklevél alapján kérnek új oklevelet, átírást.
A levéltár anyaga nem egyedül a hiteleshelyi működés productumaiból állott, mert oda mások is elvihették okleveleiket megőrzés végett. Az így elhelyezett idegen okleveleket valószínűleg a többitől elválasztva kezelték. Később – főleg az újkorban – a fontosabb okleveleket, az armálisokat nagyobb biztonság kedvéért a konvent protocollumaiba is bevezetik.
A felek végül pénzösszegeket vagy értéktárgyakat is deponálhattak a levéltárban. Ha valamely per vagy egyéb jogügylet folyamán a felek bizonyos esedékes összeget nem vehettek fel, mert a feltételeket, amelyekhez ez kötve volt, még nem teljesítették, az összeget erre az időre a konvent levéltárában deponálták. Erről a konvent nyugtát állított ki, amely a deponálás főbb adatait, feltételeit és egyéb körülményeit tartalmazza.