7. A konvent kiadványai.
7. A konvent kiadványai.
A leleszi konvent oklevelei más hiteleshelyek okleveleivel egyezően privilegialis, patens vagy zárt alakban készültek. A formai különbségek az oklevél tartalmával, a bennefoglalt intézkedéssel is összefüggnek, annak hordereje és jelentősége szerint változnak, mert a privilegium ünnepélyes alakban örökérvényű, a patens egyszerűbb formában inkább ideiglenes s a zárt oklevél rövid és átmeneti jellegű intézkedést tartalmaz.
De a felektől is függött az oklevél formája s ebbeli kívánságaik az oklevelek zárórészében gyakran külön is meg vannak említve.* A patensekben ezenfelül gyakran találunk megjegyzést, mely szerint a konvent a felek kívánságára bármikor kész a kérdéses oklevelet privilegium formájában átírni.* 1334-ből pedig arról van tudomásunk, hogy zárt oklevelet is átírtak privilegiumra.* A kérdéses zárt oklevél átírása 1389-ben tényleg meg is történt.*
Pl. «Unde nos ad petitionem partium et ad firmitatem ordinationis litteras nostras dedimus sigilli nostri bini roboratas.» (Múz. Törzsa. 1273.)
L. o. lt. 1390. 28. sz.
Ezt egy 1334-i zárt oklevélre írt következő jegyzet bizonyítja: «Preterea sciendum est, quod quandocunque redierint, istam litteram reportando, cum litteris nostris privilegialibus confirmetur et sit confirmata.» (L. o. lt. 1389. 8. sz.)
U. o. u. az.
A konvent privilegiumainak anyaga pergamen, mégpedig az ú. n. északi hártya; a délire csak egy példát ismerünk.* A patens és zárt oklevelek kezdetben pergamenre íródnak, a XIV. század eleje óta pedig a zártaknál általában papirost, a patenseknél vegyesen hol pergament, hol papirost használnak. Rendesen a nagyobb jogot biztosító patenseknél pergamen, a kisebb értékűeknél papiros az oklevél anyaga. Az általunk legrégibbnek ismert papiros konventi kiadvány egy 1325-ből való relatio,* az első papiros patenst pedig 1366-ban adták ki.*
U. o. 1405. 31. sz.
MODL. 2,296. sz.
Múz, Kállay-cs. lt. 1,497. sz.
Az oklevél alakja általában fekvő téglalap, a papiros okleveleknél azonban találunk charta transversa-t is. Az írás a középkorban általánosan használt írások típusát mutatja. A privilegiumoké szebb, díszesebb és gondosabb, mint a patenseké vagy a zárt okleveleké, némelyik valóságos műremek és sokszor közel áll a codex-íráshoz.* A privilegialis oklevelek első sora általában nagyobb betűvel, néha igen díszes initialéval kezdődik.* Sokszor a patens is initialéval kezdődik, de a zárt 14oklevelek kezdőbetűje ritkán van díszítve. A privilegiumok és patensek gyakran halvány vonalozást mutatnak.* Az első sor, vagy a benne levő nevek sokszor scriptura longiorral vannak kiemelve,* néha codex-írással,* de a zárt oklevelekben soha. Az első betű díszítése az oklevél megírása után történt, de a ki nem adott privilegiumokban és par-chirographumokban a legtöbb esetben elmarad a díszítés.*
L. o. lt. Statut. B. 588. sz. 1414.
U. o. 1381. 33. sz.; Múz. Kállay-cs. lt. 763. sz.
U. o. 1391. 18. sz., stb.
U. o. 1415. 40. sz.; 1418. 5. sz.; 1428. 13. sz.; 1423. 85., sz. stb.
U. o. Bercs. 1433. 33. sz.
L. o. lt. 1435. 44. sz.; 1436. 19. sz.
A privilegiumok legnagyobbrészt a chirographum formáját mutatják és ilyenkor az ABC betűi is a legváltozatosabb alakúak és díszítésűek.
A pecsétet a privilegiumokon kizárólag függő alakban alkalmazták. Formája az ú. n. cipópecsét, anyaga sárga viasz. Egy oklevélre egy pecsétet alkalmaztak, de ismerünk a konvent gyakorlatában egy esetet, amikor egy privilegiumra két pecsétet függesztettek.*
Múz. Törzsa. 1273.
A pecsétnek a privilegiumra való ráfüggesztése hártyaszalaggal vagy selyemsodrattal történt. E két pecséttartó anyag használatában sokáig nem következetes a gyakorlat,* 1388 óta azonban már csak selyemsodratot használnak. A pecsét súlya miatt a privilegiumokon plica-t alkalmaztak. A pergamenszalag esetében egy, a sodratnál két helyen kellett a plicát átmetszeni.
1271-ben egy oklevélen selyemzsinóron függ a pecsét. (MODL. 31,182. sz.) A fent említett 1273-i oklevél két pecsétje már hártyaszalagokra volt függesztve (Múz. Törzsa. 1273.); 1287- és 1293-ban pergamen (MODL. 1207. sz.), 1366-ban szintén hártya (Múz. Kállay-cs. lt. 448. sz.), 1345-ben azonban zsinór (U. o. 763. sz.), 1380–81-ben pergamen (L. o. lt. 1380. 1., 7., 12. sz.; 1381. 32., 33. sz.), 1382-ben ismét selyemzsinór a pecséttartó anyag (U. o. 1382. 17. sz.).
A selyemzsinór színe többféle. Ennek, valamint a zsinór és pergamenszalag váltakozásának az oka valószínűleg abban a szokásban rejlik, hogy az oklevélhez szükséges anyagot a felek maguk is beszerezhették.
A konvent maga bizonyára egynemű és minőségű anyagot használt s ez a XIV. század folyamán a pecséttartó szalagot illetőleg a pergamen lehetett, azután a sodrat.*
Kivételkép 1450-ből is ismerünk a hártyaszalagra példát. (L. o. lt. 1450. 1. sz.)
A patensek és zárt oklevelek pecsétje az ú. n. befüggesztett pecsét és ez az oklevél hátlapjára van ráerősítve.* Ezeknél a pecséttartó vékony szalag még az újkorban is pergamenből van, s a zártaknál ezenfelül az oklevelek zárására is szolgál. A «cum capite sigilli» megpecsételés alkalmával Leleszen a pecsétképet alkotó kereszt nagyobbik, felső felét nyomták a viaszra.*
Ezt sokszor az oklevél corroboratiójában is megemlítik. Pl.: «In cuius rei memoriam, firmitatemque perpetuam presentes litteras nostras sigilli nostri authentici munimine a tergo impressione roboratas duximus extradandas.» (L. o. Statut. A. 10. sz. 1456.)
L. o. lt. 1389. 8. sz.
A leleszi konvent okleveleinek belső szerkezete részben a királyi oklevelek, részben más hiteleshelyek hatását mutatja. A XIII. században és a XIV. század első felében formáik nem mutatnak állandóságot: ezek csak a XIV. század ötvenes éveiben állapodnak meg véglegesen.*
Ami annak a jele, hogy ebben az időben a konventnek még nincs állandó és szervezett kancelláriája, vagy az írnokok nem ragaszkodnak egységes mintához.
Jelenleg a legrégibbnek ismert leleszi kiadású privilegium 1271-ből való. Ez az intitulatióval* kezdődik, amelyben a prépost megnevezése és a formula devotionis, továbbá az intitulatio után következő inscriptio és salutatio* a királyi oklevelek mintáját követi.* Arengája a jogügyletek írásbafoglalásának a jelentőségét fejezi ki. A promulgatio, narratio, dispositio, corroboratio és a dátum megint a királyi oklevelek megfelelő részeihez hasonlít, azért ennek az oklevélnek az írója királyi oklevelet használt mintául.
«Nos frater Benedictus miseratione divina prepositus et Conventus monasterii Sancte Crucis de Lelez.» (MODL. 31,182. sz.)
«Omnibus Christi fidelibus presentem paginam inspecturis salutem in omnium Salvatore.» (MODL. 31, 182. sz.)
Pannonh. r. t. II. 336. l. 1271., stb.
Ettől eltérő és határozatlanabb formát mutat egy 1273-ból való privilegium.* Intitulatióval és inscriptióval kezdődik, amelyek a kir. oklevelek hatását mutatják, corroboratiója és dátuma azonban meglehetősen szabad fogalmazású. Az előbbihez képest visszaesést mutat.
Múz. Törzsa. 1273.
Korban a harmadik ismert, 1286. X. 6-án kelt leleszi privilegium egy mondatból álló inscriptióval, intitulatióval, salutatióval és promulgatióval kezdődik. Ezek, valamint corroboratiója és dátuma teljesen az akkori káptalani és konventi oklevelek stílusát és gyakorlatát mutatják, bizonyára azért, mert írója káptalani oklevelet használt mintául.* E három adatból is kitűnik, hogy a konvent XIII. századi privilegiumainak kiállítása alkalomszerű.
L. pl. Pannonh. r. t. II. 143., 341. l.
Ugyanaz az ingadozás tapasztalható a XIV. század első felében is, de a formák már határozottabbak s a többi hiteleshely okleveleivel általában megegyeznek. Egy 1304-ből való privilegiumunk* szabad fogalmazású, illetőleg több minta után készülhetett. Az 1286-itól abban tér el, hogy inscriptio helyett intitulatióval kezdődik. 1326-ban már ismét inscriptióval kezdik a privilegiumot, mégpedig csaknem abban a formában, amelyben az a XIV. század közepén végleg megállapodik.* A többi rész csak stílus tekintetében tér el az eddigi általános formulától. Az ezutáni ingadozásnak az lehet a magyarázata, hogy a konvent oklevéladó forgalma, főleg a privilegialis formájúak tekintetében, ekkor még nem olyan nagy, hogy e részben önálló és következetes gyakorlata fejlődhetett volna ki, úgyhogy ez az alkalom és az író szerint változik.
L. o. lt. Metales Zemplén. 45. sz.
Ez pedig a következő: «Universis Christi fidelibus, presentibus pariterque futuris Blasius prepositus et Conventus monasterii Sancte Crucis de Lelez salutem in Omnium Salvatore. Ad universorum notitiam harum serie volumus pervenire.»
Az időközben véglegesen megállapodott kancelláriának az eredménye, hogy a XIV. század második felében a privilegium formái is megszilárdulnak. Ettől fogva a privilegiumok belső részeinek 15sorrendje a következő: 1. inscriptio, 2. intitulatio, 3. salutatio, 4. arenga, 5. promulgatio, 6. contextus, 7. corroboratio, 8. dátum, 9. a jelenlevők felsorolása.
Ezek közül az arenga és a jelenlevők felsorolása igen ritka jelenség.
Az inscriptio, intitulatio és salutatio egy mondatba van szorítva a következő formában: «Omnibus Christi fidelibus, presentibus et futuris presentium notitiam habituris… prepositus et Conventus Sancte Crucis de Lelez salutem in salutis Largitore.»* Ehhez a formulához még az újkor folyamán is ragaszkodnak, leszámítva a XV. és XVI. sz. fordulójának néhány esetét, amikor a privilegium e része a következőkép hangzik: «Nos… prepositus Ecclesie Sancte Crucis de Lelez memorie commendamus tenore presentium significantes quibus expedit universis.»* Ez az eltérés bizonyára a nagyváradi gyakorlat hatását mutatja, amilyen hatás ekkor a patensekben és a relatiókban is megfigyelhető. (L. ott.) Kisebb eltéréseket ezután is megfigyelhetünk, de ritkábban, s ezek is csak más szavak vagy kifejezések alkalmazásából állanak s az írók szabad fogalmazásának az eredményei.*
Pl.: L. o. lt. 1379. 3. sz., stb.
MODL. 18,093. sz. 1478.; 20,483. sz. 1496.; 20,866. sz. 1497.; 21,095. sz. 1500.; 21,427. sz. 1505.
Ilyenek pl. az «In salutis Largitore» helyett «in Omnium Salvatore» (L. o. lt. 1382. 17. sz.); az «et» helyett «pariter», vagy a «presentium notitiam» helyett «presens scriptum» kifejezések (U. o. 1382. 17. sz.).
Az arenga a konvent okleveleiben a XIII. századon kívül főleg a XIV. század végén divatos s általában az oklevél jelentőségét fejezik ki benne.* A promulgatio általános alakja: «Ad universorum notitiam harum serie volumus pervenire.» Ha az arenga után áll, akkor «proinde»vel kezdődik.* A narratio és dispositio általában «quod»-dal kezdődik, terjedelme pedig az oklevélben foglalt intézkedés szerint nagyobb vagy kisebb. A corroboratio alakja többféle: vagy csak egyszerűen megemlíti, hogy az ügyről oklevelet adtak, vagy néha kiemeli, hogy az oklevelet a felek kérésére adták ki privilegium-alakban; ez utóbbi esetben azonban a corroboratio végén azt is feltünteti, vajjon a privilegium chirographált-e? Szigorú következetességét azonban itt sem találunk; az egyéni fogalmazásnak, főleg a kancellária első időszakában, itt is szabad tere volt. Az ügylet kötésénél jelenlevő konventuálisok felsorolása a leleszi konvent okleveleiben a legritkább jelenség, s eddig mindössze hat esetről van tudomásunk,* azért ezekben is idegen hatást kell feltételeznünk.
Pl. «Provida humane sagacitatis decrevit perspicacitas, ut ea, que in locis testimonialibus geruntur, in scriptis raborata ad memoriam revocentur.» (L. o. lt. 1382. 17. sz.)
L. o. lt. 1396. 18. sz.
MODL. 31,182. sz. 1272.; 2. Múz. Kállay-cs. lt. 763. sz. 1345.; 3. L. o. lt. 1402. 21. sz.; 4. U. o. Statut. C. 87. sz. 1506.; 5. U. o. II. Prot. 269. l. 1507.; 6. U. o. Statut. B. 30. sz. 1508.
A dátum jelölésében szigorú ragaszkodást találunk a korabeli általános gyakorlathoz. Kizárólag az egyházi ünnepek szerint jelölik a keltezést, de van példánk arra is, hogy csak az évet jelezték a nap meghatározása nélkül.* Az évszám a XIII. században félig római számokkal, félig szavakkal van kifejezve, mégpedig az ezres és a századok mindig számokkal, a tizesek és a tizen aluliak általában szavakkal, de előfordul, hogy még a tizesek is számmal vannak kifejezve.*
MODL. 31,182. sz.
«MC°C°LXX. tertio.» (Múz. Törzsa. 1273.)
Ez az időjelölési mód a XIV. és XV. században is használatos nemcsak a privilegiumokban, hanem a patens és zárt oklevelekben is. De már ekkor is találunk példákat az évszámnak teljesen szavakkal való kifejezésére, ami a XVI. században néhány ellenkező esettől eltekintve általánossá is válik.*
A registrumokban eleinte nem igen ügyelnek a dátumra, amiből később bajok is származhattak. Egy fogalmazványon pl. ilyen időmeghatározást is találunk: «Anno in presenti.» (L. o. lt. Bercs. XXIV. Fasc. 31. sz.)
A leleszi konventnek patens-alakban kiadott oklevelei már kezdettől fogva nagyobb egyöntetűséget mutatnak, mint a privilegiumok, mert egyszerűbbek és gyakoribb volt a kiállításuk. Kevesebb elemből tevődnek össze s ezek fogalmazata is eltér a privilegiumokéitól. Részeik általában: az intitulatio, inscriptio és promulgatio, majd a contextus, a corroboratio, a zárórész és a dátum.
Az intitulatio, inscriptio és promulgatio egy mondatból áll és általános alakja a következő: «Nos… prepositus et Conventus Ecclesie Sancte Crucis de Lelez memorie commendantes significamus quibus expedit universis.»* Ez a forma lényegében a XIV. század első felében is használatos, de különböző stiláris változatokkal.* Ez az ingadozás 1348 táján megszűnik s ettől kezdve a XIV. század hetvenes éveiig a következő forma marad gyakorlatban: «Nos… prepositus et Conventus Ecclesie Sancte Crucis de Lelez, memorie commendamus per presentes…»* Ekkor a «per presentes» kifejezés kimarad belőle s a megmaradt forma az egész középkoron keresztül lesz használatos. Újabb változást e tekintetben csak 1483 táján tapasztalunk, amikor a leleszi konvent Váradról kapott gubernátort, aki az előbbi otthonában használt formát igyekszik Leleszen is meghonosítani.* Ezóta a patensek intitulatiójában vegyes a gyakorlat s hol az újabb, hol a régi rövidebb formulát használják, miáltal a gyakorlat egysége e tekintetben végkép felbomlik.*
Múz. Törzsa. 1290.
U. o. 1315.; MODL. 31,198. sz.; L. o. lt. 1319.; Jerney 102. l.; Múz. Kállay-cs. lt. 575. sz. 1342.; MODL. 31,347. sz., stb.
L. o. lt. 1348. 35. sz.
U. o. 1483. 24. sz.
U. o. Statut. I. 26. sz., stb.
Az intézkedés stílusa a tartalom természete szerint változik. Ezt követi a corroboratio, sokszor egy zárórésszel, amely a patensnek privilegiummá való átírását helyezi kilátásba. Ezek stílusa is az írók szerint más és más. A dátum teljesen olyen elemekből áll, mint a privilegiumoknál.
A legegyszerűbb formát a zárt oklevelek mutatják. Ezeknél különbség van a fassiókról adott oklevelek és a relatiók között, amelyeket szintén zárt alakban adtak ki. A zárt oklevelek belső részei alakultak ki és állapodtak meg leghamarább, szintén alakjuk egyszerűsége és kiadásuk gyakori volta miatt.
A XIII. századból nem ismerünk leleszi eredetű zárt oklevelet. A XIV. századi zárt oklevelek az intitulatióval egybekötött promulgatióból, az intézkedésből és a dátumból állanak.
Az intitulatio általános alakja: «Nos… prepositus et Conventus Ecclesie Sancte Crucis de Lelez damus pro memoria.»* Ez a forma az egész középkoron át változatlanul megmarad a gyakorlatban.
Múz. Kállay-cs. lt. 537. sz. 1303.; Anjou, 58. l.
A contextus a tárgy és az író szerint más és más, a dátum azonban olyan, mint a privilegiumoknál és a patenseknél. Néha ezekben is találunk zárórészt, amely az oklevélnek más formában való esetleges kiadására vonatkozik.* A zárt oklevél hátsó oldalára rávezették annak rövid, regestaszerű tartamát.
L. o. lt. 1398. 8. sz.
16A relatiókat zárt formában állították ki.* Tartalmuk szerint különféle nevük volt a középkorban, aszerint, hogy milyen tárgyú mandatumra vonatkoztak. Külső sajátságaikról csak annyit mondhatunk, mint a többi oklevelekről. Belső részeik azonban már különálló, az oklevelekétől eltérő gyakorlatot követnek.
Kivéve a birtokügyi mandatumokra adott relatiókat, mert ezekről a relatio mellett kiállíthattak a feleknek oklevelet is patens v. privilegium formájában. Ez esetben az oklevél contextusa egyenlő a relatio szövegével. (L. o. lt. Statut. A. 33. sz. 1504.: «Litteras nostras privilegiales ad fassionem dictorum Domini nostri regis et nostri hominum duximus concedendas.»)
A relatio formája általában a mandatumhoz igazodik. Ezeknek megfelelően egy üdvözlő formulával kezdődik, melynek részei a király vagy a hatósági személy megnevezése és az üdvözlés; majd a mandatum vételének megemlítése és szövegének átírása, végül a végrehajtásról szóló részletes jelentés, mely a dátummal végződik.* A külzet a király vagy az illetékes hatóság címéből és a relatio rövid tartalmából (a relatio neme és az érdekelt fél megnevezése) áll.
Eckhart, 144. l.
A leleszi konvent relatióinak bevezető része a XIV. század közepéig ingadozó formát mutat,* s még ugyanazon éven belül is nagyobb eltérésekkel találkozunk.* A XIV. század közepéig a következő formula van szokásban: «Excellentissimo domino eorum Karolo, illustrissimo regi Hungarie… prepositus et Conventus Sancte Crucis de Lelez, orationes in Domino pias et devotas»;* de ez is kisebb eltérésekkel, melyek az írók szerint változnak.*
Fejér C. D. VI. 2. 272. l.; MODL. 2,669. sz. 1331.
MODL. 31,220. sz.
U. o.
1332–1335 közt pl. hét kéznek az írását különböztethetjük meg. 1332-ben a fenti formula bővül a «dei gratia» kifejezéssel. (Múz. Kállay-cs. lt. 315. sz.) 1335-ben a «Karolo» és «Regi» szavak közt van még a «Serenissimo» s a «pias» helyett «debitas» jelző (U. o. 383. és 414. sz.)
A XIV. század közepén a relatiók bevezető része megszilárdul s ezóta ez a királyhoz intézett relatiókban a következő: «Excellentissimo eorum domino Ludovico, dei gratia illustrissimo regi Hungarie… prepositus et Conventus Monasterii Sancte Crucis de Lelez Orationes in domino pro ipsius vita, pariterque salute.»* Azonban még ezen belül is tág tere maradt az írók egyéni fogalmazásának.* Ez a formula 1483-ig maradt a konvent gyakorlatában, amikor Georgius administrator a relatiókba is bevezeti a váradi formulát a következő alakban: «Serenissimo Principi Domino Mathie Dei gratia Regni Hungarie, Bohemie, Dalmatie, Croatie etc. Domino ipsorum gratioso Georgius prepositus et Conventus Ecclesie Sancte Crucis de Lelez Orationes in Domino devotas, perpetua cum fidelitate.»* Ezután ez a formula meg is honosodik és teljesen kiszorítja a régit.
Múz. Kállay-cs. lt. 1,112., 1,105. sz., stb.
Így: «orationes» helyett «orationum suffragia» (Múz. Kállay-cs. lt. 1106. sz. 1356.), «pro ipsius vita» helyett «pro vestra vita»-t írnak (L. o. lt. 1359. 6. sz., stb.) és néha kiteszik a király teljes címét is (L. o. lt, 1398. 1. sz., stb.).
L. o. lt. 1483. 1. sz.
A mandatum vételét általában ilyenfajta kifejezésekkel jelezték: «Maiestati Vestre declaramus per presentes, quod nos receptis litteris…»* stb., vagy: «litteras Vestre Serenitatis decenti cum honore quo decuit recepimus, hanc seriem continentes…»* Ezek szintén sokféle változatot mutatnak. A XIV. század közepe óta itt is állandóbb a gyakorlat s ettőlfogva a következő formájú: «Litteras Vestre Serenitatis honore quo decuit recepimus hunc tenorem continentes…»* Ha a mandatum más hatóságtól való, akkor e formula módosul: «Vestra noverit Excellentia, quod nos litteras domini palatini…»*
Fejér C. D. VI. 2. 272. l.
Múz. Kállay-cs. lt. 315. sz. 1382.
U. o. 1,200. sz. 1358.
U. o. 1,182. sz. 1357.
A mandatumok szövegének a relatióba való átvétele csak a XIV. század elején jön szokásba.* Ezután következik maga a jelentés, amely mindig egy – szintén különféle fogalmazású – sablonos bevezetéssel kezdődik, mint: «Nos igitur in omnibus preceptis vestre Maiestatis satisfacere cupientes, unacum… nostrum misimus hominem pro testimonio fidedignum…»* Ha a relatiót a nádor vagy az országbíró mandatumára állítják ki, a bevezetésben ezt is megemlítik.*
Eckhart, 144. l.
MODL. 2,669., 1,131., 31,220. sz.; Múz. Kállay-cs. lt. 315., 388., 414. sz.
Múz. Kállay-cs. lt. 714. sz. 1344.
A XIV. század közepe óta itt is nagyobb következetesség lép életbe, bár a szabad fogalmazás – egyes kifejezésekben – ezután is érvényesül. Az általános mint a következő: «Nos igitus [Unde Nos] preceptis Vestre Serenitatis [Celsitudinis] satisfacere cupientes ut tenemur, unacum… nostrum misimus hominem fidedignum ad premissa exequenda…»
A XIII. században és a XIV. század elején nem mindig írják be a relatióba a konvent emberét;* a XIV. század 30-as évei óta azonban ez általánossá válik.
Fejér C. D. VI. 2. 272. l.; MODL. 2.669., 31,220. sz.
A jelentés a mandatum tartalma szerint kiterjeszkedik a végrehajtás minden részletére és körülményére.
A dátum általában olyan, mint a többi oklevélnél, néha azonban nem írják ki teljesen, hanem a mandatum vagy a végrehajtás dátumához, vagy a relatióban levő egyéb időadathoz viszonyítva fejezik ki.*
Pl.: «datum secundo die termini prenotati», stb.
A külzet formája következetes és magában foglalja a címzett hatóságot, a fél nevét és a relatio nemét, illetve tárgyát.*
Így pl.: «Domino regi, pro Ladislao filio Michaelis de Nagsemyen citatoria contra Johannem lengel (!) de eadem ad octavas Epiphaniarum Domini nunc proxime venturas.» (Múz. Kállay-cs. lt. 315. sz. 1332.)
A királyon kívül – mint már említettük – még a nádor, az országbíró és egyéb közhatóságok is adhattak a konvent részére mandatumokat. Ezek mandatumai, valamint a reájuk vonatkozó relatiók lényegükben nem különböznek a kir. mandatumoktól, illetve relatióktól. Különbség inkább csak a stílusukban van, mely egyszerűbb: tiszteletteljes, de nem él felsőfokkal, mint a királyhoz intézett relatiókban. Ezekben is van fejlődés, mely szintén a XIV. század közepén állapodik meg.
A nádor, az országbíró, stb. címe: «amicus ipsorum»* «magnificus vir»,* «honestus dominus»;* a szövegben: «magnificentia».* A XIV. század második felében a relatio e része a következő formában állapodott meg: «Magnifico viro Domino… Regni Hungarie Palatino et Judici Cumanorum Domino eorum honorando… prepositus et Conventus Ecclesie Sancte Crucis de Lelez, orationum suffragia devotarum.»* Némi fogalmazásbeli eltérést itt is megfigyelhetünk, de újabb lényeges változás csak a XVI. század elején áll be, amikor a régi mellett a következő formulával is találkozunk: «Spectabili et Magnifico Domino… Regni Hungarie Palatino et Judici Cumanorum… Conventus Ecclesie Sancte Crucis de Lelez, paratum obsequium cum sincero honoris incremento»,* vagy «…paratam amititiam cum honores.»* Ez a formula ezután a régivel váltakozva szerepel.
MODL. 2,296. sz. 1325.
U. o.
Múz. Kállay-cs. lt. 663. sz. 1343.
MODL. 2,596. sz. 1330.
Múz. Kállay-cs. lt. 663. sz. 1343.
L. o. lt. 1523. 18. sz.
U. o. V. Prot. 248. l. 1525.
A mandatumvétel jelzése és a mandatum szövegének ismétlése teljesen olyan, mint a királyhoz intézett relatiókban, csak a címzés eltérő: «Litteras Vestre Magnificentie debito cum honore recepimus hanc seriem continentes»,* majd a XIV. század közepe óta: «Vestra noverit Magnitudo»,* de itt is kisebb eltérésekkel. A relatio bevezetése egyszerű,* kezdetben következetlen, majd a gyakorlat állandósulása után a következő: «Nos igitur petitionibus 17vestre Magnitudinis in omnibus, prout tenemur, satisfacere cupientes…»,* természetesen szintén különféle fogalmazásbeli változtatásokkal.* A dátum és a külzet alkalmazása teljesen megegyezik a királyhoz intézett relatiókéval.
MODL. 2,596. sz. 1330.
Múz. Kállay-cs. lt. 1,428. sz. 1364.
MODL. 31,207. sz. 1325., 2,596. sz. 1330.
Múz. Kállay-cs. lt. 663. sz. 1343.
U. o. 1,840. sz. 1383.
Mindezekből láthatjuk, hogy a leleszi konvent oklevelei és relatiói belső forma tekintetében a XIV. század közepére fejlődtek ki és állapodtak meg véglegesen, aminek oka pedig csak egy rendszeres kancellária kialakulásában kereshető.
