6. A kancellária működése.
116. A kancellária működése.
A kancellária feladata, hogy a konvent előtt tett bevallásokról az okleveleket, a különböző közhatóságok megkeresésére végzett eljárásokról pedig a relatiókat kiállítsa, tehát általában a konvent hiteleshelyi működésével összefüggő írásbeli munkát látja el. Kiadványai ennélfogva kétfélék: 1. befejezett jogi intézkedést tartalmazó oklevelek és 2. a különböző peres stb. ügyek egy-egy mozzanatára vonatkozó jelentések, relatiók.
A bevallásokról szóló oklevelek kiállításának fázisai a következők:
Az érdekelt felek megjelentek a konvent előtt és előadták ügyüket, amint ezt az előzőkben részletesebben is vázoltuk. E bevallásnál állapították meg a kiállítandó oklevél formáját is.
Kezdetben az oklevél megírása mindjárt a bevallás után következett. Később a forgalom növekedésével az oklevelet nem rögtön, hanem néha csak több nap eltelte után szerkesztik meg, azért a bevallásról a notarius rövid jegyzetet (signaturát) vagy fogalmazványt készít magának, hogy a megszerkesztéshez szükséges adatok megőrződjenek. E jegyzeteket és fogalmazványokat a XV. század óta registrumszerűen vezetik, amelyek különböző fejlődési fokokon keresztülmenve a XVI. század első felében egy végleges formában állapodnak meg.
A felek bevallása vagy a signaturák alapján a notarius vagy más megfogalmazta az oklevél szövegét. E célra eleinte a hulladék-pergament és a kész, de ki nem adott oklevelek üres részét használták fel, de néha külön lapokra is írták őket. Az ilyen signaturák és fogalmazványok nagy számmal találhatók a konvent levéltárában.* A fogalmazványok abban különböznek a kész oklevelektől, hogy formuláris részeik többnyire hiányoznak s egyszerűen csak a narratiót és a dispositiót adják,* bár néha, főleg a XV. század folyamán az oklevél teljes szövegét is tartalmazzák. Még könnyebben ismerhetők fel hanyagabb írásukról és a bennük található sok javításról. A XVI. század elején a fogalmazványokat bemásolják a protocollumokba.*
Az ú. n. Bercsényi-akták nagy része és a protocollumok számos darabja ilyen fogalmazvány.
L. o. lt. 1428. 32. sz.; 1417. 108. sz., stb.
L. a registrumokról szóló fejezetet.
Az így elkészített fogalmazványt azután a notarius vagy a custos a konvent előtt felolvasta,* aminek célja az oklevél tárgyi ellenőrzése volt.* Bizonyos ez a fogalmazványokon látható és a felolvasás megtörténtét jelző bejegyzésekből is, amilyenek: «lecta»;* «lecta et correcta per notarium».* A felolvasás idejére vonatkozólag nincs pontosabb adatunk. Valószínűleg egyszerre több fogalmazványt olvastak fel s ugyanakkor történt a már megírt és újból átvizsgált oklevelek megpecsételése is.
L. o. lt. 1466. 9. sz., stb.
Eckhart, 76 l.
L. o. lt. 1466. 9. sz., 1454. 55. sz., stb.
U. o. I. Prot. 13. l. 1506.; Eckhart, 88. l.
A megfogalmazott oklevélszöveg felolvasása után következett annak lemásolása.* Ez nagy óvatosságot kívánt, mert a kész oklevélbe nem volt szabad hibának becsúsznia.* Ha az oklevélben javítottak, ezt külön is megemlítik.* A relatiókban azonban nem nagyon ügyeltek, mert bennük aránylag igen gyakori a törlés és javítás.* A felek is igen nagy gondot fordítanak arra, hogy okleveleik hibátlanok legyenek, mert a hibák számukra sokszor kárral járhatnak. Ezért az Ars Notarialis szerzője e tekintetben nagy vigyázatra inti a notariust.* Ha oklevelükben a felek valami hibát fedeznek fel, akkor közvetlenül* vagy közvetve, valamely közhatóság útján javítást vagy új oklevelet kérnek a konventtől (mandatum correctorium).*
Erre, valamint az oklevélkiállítás fázisainak fejlődésére vonatkozólag l. még a registrumokról szóló fejezetet.
Eckhart, 77. l.
U. o.
Múz. Kállay-cs. lt. 2,050. sz. 1389.
Ars not., 135. l.
Ilyen javításra vonatkozó legrégibb példánk 1356-ból való: «Item feria quinta sigillavimus tres litteras… tertiam vero patentem, pro nobilibus de Ieyke, quia dominus Nicolaus bone memorie male scripserat… correximus, quam dominus fecit (restituere) gratis.» (J. t. lt. 287. sz.)
A mandatum correctorium alapján való javításra 1397- és 1412-ből van adatunk. 1397-ben Zsigmond kir. Dragh vajdának adományozza Kővárt. A konvent két patens és egy privilegialis oklevelet állít ki a statutióval kapcsolatban, de az író tévedésből kifelejtette az oklevelekből az adományozott nevét. A vajda e hibát észrevevén, a királyhoz fordul, hogy lássa el okleveleit királyi nagypecsétjével. A király ezt nem teszi meg, azonban utasítja a konventet, hogy a kérdéses okleveleket állítsa ki újból, de hibátlanul. (L. o. lt. 1397. 7. sz.) 1412-ben pedig egy statutoriális relatióban kifelejtették a birtokok felsorolását. A király elrendeli, hogy a konvent küldje ki újból emberét és ez a homo regiussal írja össze ismét az adományozott birtokokat s ennek alapján adják ki a félnek az oklevelet, de a mandatumot ne mutassák meg neki. (L. o. lt. 1412. 20. sz.)
A letisztázott oklevelet a hiteles helyek rendszerint csak akkor pecsételték meg, ha a notarius az illetéket a felektől átvette. Leleszen e tekintetben nincs rendszeres gyakorlat, hanem többnyire csak a megpecsételés után történik a taxa lefizetése.* Ezt néha el is engedik.* A fél fizeti a munkán kívül az oklevélhez szükséges anyagot is, mint a hártyát vagy papirost, a pecsét viaszát és zsinórját,* hacsak ezt maga nem hozta, amire szintén van esetünk.* A tintát házilag állították elő.
J. t. lt. 287. sz.
U. o. u. az.
Pl.: «Debet solvere pro cera denarios 6.» (L. o. lt. 1549. V. Fasc. 8. sz.)
Pl.: «pergamen, ceram et sericum dedit.» (L. o. lt. IV. Prot. 117. l.)
12A megpecsételés körülményeiről nincsenek bővebb adataink. Az 1355–56-i pecsételési lajstrom írója többesszámban beszél a megpecsételésről, de e jegyzék szövegéből kivehető, hogy ott volt a notarius vagy subnotarius és a custos, aki különben is a pecsétnek az őre. E lajstrom szerint egyszerre több oklevelet pecsételtek meg. Még ünnepnap is van pecsételés.* A kész oklevelet azután átadták a feleknek. Ezt vagy a custos, vagy az alkalmazott adja ki, aki a jövedelmet kezeli és nyilvántartja. Van rá eset, hogy a kész oklevelet valami közbejött okból visszatartják.*
J. t. lt. 287. sz.
Pl., ha a felek személyazonossága kétséges: «Item sigillavimus unam procuratoriom… quod procuratorium non est redemptum, quia notitiam non habuimus.» (J. t. lt. 287 a. sz.)
A pecsét maga kétféle: a privilegiumokon függő, a patenseken és zárt okleveleken a befüggesztett pecsét.
A megpecsételéssel kapcsolatban meg kell emlékeznünk az oklevelek dátumáról is. 1356-ból való két adatunk azt mutatja, hogy az oklevél dátuma nem a megpecsételésre, hanem a bevallásra, illetőleg az oklevél megírására vonatkozik.* A lajstromból azt is megtudjuk, hogy vasár- és ünnepnap is vettek fel fassiókat.* A XVI. századi konventi kiadványokból viszont azt kell megállapítanunk, hogy nem a bevallás, hanem a megpecsételés napjáról vannak keltezve.* Vannak azonban esetek, amikor a két időpont teljesen egybeesik, ilyenkor tehát a bevallás és az oklevéladás egy napon történt.*
1356-ból u. i. három olyan oklevelet ismerünk, melyek megpecsételési ideje a többször említett lajstromban fel van jegyezve. Az első dátuma: 1356. I. 25. (Zichy, III. 22. l. 8. sz.), megpecsételése azonban a lajstrom szerint január 26-án történt. A másodiknál a két időpont egybeesik (Múz. Kállay-cs. lt. 112. sz.); a harmadiknál már ismét van eltérés, mert dátuma II. 14. (Zichy, III. 23. l.), megpecsételésének a napja azonban II. 15. Tehát itt a dátum megint nem a megpecsételésnek a napja. Ez utóbbi esetben egy perbehívásról van szó, amely nem is II. 14-én, hanem 13-án történt. Ebből tehát az következnék, hogy a relatio dátuma nem is a végrehajtás napja, hanem a homo regius jelentésének az ideje. (Eckhart, 80. l.)
J. t. lt. 287. sz.
E mellett tanuskodik az egy ügyre vonatkozó signaturák és fogalmazványok, illetve oklevélszövegek dátumainak összehasonlítása. Pl. egy, az I. Liber Signat. 130. lapján található signatura a XIII. Prot. 624. lapján van meg, fogalmazvány alakjában. A signatura dátuma: 1503. V. 14., míg a protocollumban levő oklevélszöveg V. 17-ről van keltezve. Hasonlókép egy prohibitio signaturája szintén V. 14., fogalmazványa pedig V. 17. keletű. (L. o. lt. I. Liber. Signat. 131. l.; XIII. Prot. 603. l.) Ezeken kívül számos hasonló esetet találunk a signaturák és az oklevélszövegek közt. Ezek mind azt bizonyítják, hogy az oklevelek dátuma és a bevallás dátuma néha nem esik egybe s ez esetben az oklevél dátuma az oklevél kiállításának, illetőleg megpecsételésének az időpontja.
L. o. lt. I. Liber. Signat. 104. l.; XIII. Prot. 584. l., stb.
A XVI. századi signaturás könyvekből még az is kitűnik, hogy, bár ünnepnap is előfordul oklevéladás, főleg signaturafelvétel, mégis inkább hétköznapokon volt nagyobb forgalom.*
J. t. lt. 287 d. sz.
A relatiók megszerkesztésének szintén több fázisa volt. Ezek: a kiküldött emberek jelentése, a relatio megfogalmazása az illetékes hatósághoz. Ez az általános kiállítási mód egyes részeiben különböző fejlődési fokokon ment keresztül, mielőtt a XVI. században végleg megállapodott volna. Eleinte mindjárt a kiküldöttek fassiója alapján fogalmazták meg a jelentést. Ez a forgalom növekedésével nem mindig volt lehetséges, úgyhogy a relatio megfogalmazását későbbre hagyták, de, hogy az adatokat el ne felejtsék, a notarus rávezette azokat a mandatum hátlapjára egy jegyzet (signatura) alakjában. Ezek a jegyzetek a XIV. század közepe óta mind nagyobb és nagyobb számban tűnnek fel, a mandatumban elrendelt végrehajtásnak az idejére, nemére, módjára, a végrehajtással megbízott személyekre és egyéb körülményekre vonatkoznak. Vezetőjük a notarius, amire stílusukból is következtethetünk.* Ezek a jegyzetek még nem fogalmazványok, hanem a végrehajtás fontosabb adatainak a megrögzítői, s mint ilyenek, a mandatumon való megfogalmazás előkészítői. Kezdetben még igen hiányosak, lassankint azonban pontosabbakká válnak a mandatum természete szerint.
Az első ilyenfajta jegyzetet I. Lajos egy 1364-i mandatumán találjuk a következő alakban: «Homo regius Ladislaus de Kis-Tarkan, conventualis frater Michael, sicut tenor continet, par citabitque.» (L. o. lt. 1364. 1. sz.) Helye a mandatum alsó margóján van. A következő, szintén 1364-ből való mandatumon a kiküldött személyeken kívül a végrehajtás ideje is fel van tüntetve: «Homo regius Balent de Homok, conventualis frater Nicolaus, feria quarta ante dominicam in Ramis.» (U. o. 1364. 2. sz.) E jegyzet szintén a mandatum alsó szélén van, de a sorok fordítva állanak. Egy harmadik 1364-i mandatumon a jegyzet már a végrehajtás helyét is megjelöli: «Homo regius Johannes filius Jacobi, noster Laurentius sabbatho proximo post festum Omnium Sanctorum in possessione…» (U. o. 1364. 3. sz.) E jegyzetekről alaposabb írásösszehasonlítás alapján mondhatjuk, hogy, bár sokszor u. azon éven belül is több kéz írását mutatják, a XVI. sz. közepéig mégis általánosságban a kancellariai alkalmazottak tollából valók.
Később a XV–XVI. században mikor a gyakorlat tökéletesebbé válik, általános szokássá lesz a relatiónak a mandatumon való teljes megfogalmazása. A fogalmazványok mellett azonban továbbra is megmaradnak a régi, sablonos, a végrehajtásra vonatkozó signaturák.
Az első relatio-fogalmazvánnyal 1367-ben találkozunk.* Ez teljes fogalmazvány, de még hiányzanak belőle a relatio formuláris részei. Az eddigi jegyzetekkel csak abban egyezik meg, hogy a mandatum alsó margóján kezdődik (szintén fordítva), folytatása pedig a túloldalon van meg. A soroknak a megfordítása a XIV. század második felében általános. 1390 után fejlődést tapasztalunk a fogalmazványok szerkezetében, mert egy 1393-i mandatum relatiójának fogalmazványa már a formuláris részekből is mutat valamit.* E forma a jelentés bevezetése, mely így bekerült már a relatiófogalmazványba is. A XV. század első évtizedében a jegyzet és a fogalmazvány alkalmazásában újabb szokás lép életbe. Eddig ugyanis ezek váltakozva szerepelnek, mert amelyik mandatumon van jegyzet, hiányzik róla a fogalmazvány: ettől fogva csaknem minden mandatumon megvan végrehajtásának a jegyzete és relatiójának a fogalmazványa. Ennek első példáját 1408-ban találjuk.* Természetesen szigorú következetességgel itt sem találkozunk, de az adatok nagyobb része emellett bizonyít.
L. o. lt. 1367. 11. sz.
U. o. 1393. 9. sz.
U. o. 1408. 16. sz.
A XV. század második felében a fogalmazványok újabb változáson mennek keresztül s több átmeneti forma után a XVI. század elején fölveszik a relatió teljes formáját, a jegyzet azonban még mindig a régi szerkezetet és alakot mutatja. Ennek első példáját Mátyás király egyik 1482-ből való mandatumán látjuk.* Itt a fogalmazvány a relatió szokásos bevezető soraival kezdődik. Ezek után van egy jel (θ), mely a mandatum szövegének a közbeszúrását jelenti, majd maga a jelentés. Megjegyzendő azonban, hogy a relatiofogalmazvány ez alakjával már 1390-ben találkozunk, de csak egyszer, anélkül, hogy a gyakorlatba átment volna.*
U. o. 1482. 9. sz.; (1496. 3. sz. is).
U. o. 1390. 14. sz.
A XV. század végén a fejlődés egy további lépése az, hogy nem a mandatum hátsó lapján, hanem közvetlenül a szöveg alatt írják meg a relatió bevezető részét.
A relatió fogalmazványának végső és legpraktikusabb formája a XVI. század elején alakult ki. Ebben a mandatum szövege előtt a lap felső margójára írják a relatio bevezető formuláját, ez után következik maga az eredeti mandatum szövege, végül ehhez csatlakozik a konvent jelentése a maga szokásos részeivel. Az ilyen fogalmazvány első tekintetre magának a relatiónak a benyomását 13kelti és csak alaposabb megtekintés után tűnik fel a kétfajta írás közti különbség. Lényegtelen eltérésekkel itt is találkozunk; pl. ha a mandatumnak elég széles margója van, akkor ezt is felhasználják s ilyenkor a fogalmazvány szövege keret gyanánt veszi körül a mandatum szövegét.* A relatiók fogalmazásának e módja 1513 után válik általánossá és ezentúl hosszú időn keresztül megmarad a konvent kancelláriájának a gyakorlatában. A relatiók fogalmazványai tehát ettől fogva teljesen a relatiók formáját mutatják. A jegyzetek ezután is megmaradnak a gyakorlatban, de a XVI. század 40-es évei óta szintén megváltozott formában. Eddig u. i. a signaturát a notarius vezette rá a mandatumra obiectiv formában, ezentúl a kiküldött konventi emberek maguk szerkesztik meg subiectív alakban.* Ezt egy ideig a mandatum hátlapjának valamely üres és feltünő helyére írják, majd az a szokás honosodik meg, hogy a kiküldött emberek a végrehajtás adatait a pecsét rutaalakú borítólapjára vezetik rá. A jegyzet ebben az időben igen pontos és a relatióra nézve minden fontos adatot magában foglal. Nyelvük latin, magyar nyelvűvel az egész korszakon keresztül csak egyszer, 1556-ban találkozunk.*
U. o. 1500. 7. sz., stb.
Pl.: «Executio facta est per me fratrem Petrum de Chegled Sabbatho proximo post festum Epiphaniarum Domini facie ad faciem repertum in oppido Kys-Warda, Georgium Leue. Via non soluta.» (L. o. lt. 1547. IV. Fasc. 36., 37. sz.) A plébánosok már a XV. sz.-ban így írják jegyzeteiket (U. o. 1418. 10. sz., stb.), s valószínűleg ez a csírája a jegyzetek – később általánossá vált – subiectiv vezetésmódjának.
Ez Földváry András konventuális signaturája a következő alakban: «En feoldwari Andras Lelezi Convent Zent Benedek nap eleot walo Chyterteken, Anno 1567. kiral w felsig Hivatalanak hiuta Dobo Estwant Dobo-Ruzkai Hazatul, mel haza Ungvar megybe vagion, de Zemile zerint ot nem talaltam, hanem Birai és wdvar biraia altal wgian azon wdvar eleot.» (L. o. lt. 1566. 23. sz.)
A relatio-fogalmazványt szintén felolvasták a konvent előtt s ekkor történtek a még szükséges javítások, akár a fassiók fogalmazványainál. Ezután lemásolták, megpecsételték s elküldték (a fél által) az illetékes hatóságnak. A megpecsételés az 1355–56-i pecsételési lajstrom szerint a fassiók okleveleivel egyszerre történt.* A hatóságokon kívül az érdekelt felek is kaphattak par-t a relatióról, amiről a mandatumokon található egyéb bejegyzésekből van tudomásunk.* Azonban van rá eset, hogy egyik fél sem kap a relatióból par-t.
J. t. lt. 287. sz.
Így 1504-ben egy fogalmazványon ezeket olvassuk: «Extradata utrique parti; actori et in causam attracto.» (L. o. lt. Statut. Z. 172. sz. 1504.)
A relatiók dátumára még meg kell jegyeznünk, hogy ez a homo regius jelentésének az ideje és nem a konvent emberéé, bár rendes körülmények között e kettő egybeesik.*
Ezt bizonyítja a konvent egy 1428-ból való statutorialis mandatumán levő következő jegyzet: «Homo Gregorius de Pasa, noster frater Franciscus in festo sancti Carnisprivii accessissent et statuissent nullo contradictore.» Majd ugyanazzal az írással: «fassio non est, non solvit pro labore.» Mivel tehát a fél nem fizetett, a homo regius nem tette meg jelentését. A jelentés később mégis megtörtént s dátumát más tintával hozzáfűzték az előbbiekhez: «Datum feria tertia proxima ante Cathedre Beati Petri Apostoli.» Tehát a díj lefizetése után a homo regius megtette jelentését s ennek napja lett a relatio dátuma. (L. o. lt. Statut. B. 192. sz.; Eckhart, 79. l.)
Az előbbiektől eltérő gyakorlatot mutat a statutiókról és határjárásokról, valamint a nagyobb inquisitiókról szóló relatiók megfogalmazása. Ezekben az ügyekben a kiküldöttek a helyszínen hosszabb jegyzéket készítettek maguknak, s ennek alapján készült el azután a relatio. Ezeket a jegyzeteket registrumoknak nevezték s a határjárásoknál és statutióknál mindig készítettek ilyet, amire több adatunk van.* Erre a registrumra azért is volt szükség, mert a statutióról és reambulatióról a relatiót csak a végrehajtást követő 15. napon írták meg.* A relatio megírása a registrum alapján történt, mire ez utóbbi a levéltárba került.*
Egy 1487-i mandatumban pl. ezeket találjuk: «…in sacristia, seu conservatorio vestro diligenter perquirere et iuxta illius continentiam atque memoriale, sive signaturam, quam testimonium vestrum tempore illius statutionis et contradictionis presente homine nostro regio fecit, litteras necessarias, vedelicet statutorias et evocatorias eidem exponenti dare, decernere et emanari facere debeatis.» (L. o. lt. 1487. 21. sz.; Metales Máramaros. 1438. 45. sz., stb.)
1475-ben a konvent a következőkép felel a király egy mandatumára: «…quia licet prefati vester et noster homines… prenotatum registrum, prenotatam reambulationem fassi fuerint exequisse, tamen tandem quarto, quinto et decimo diebus, usque scilicet quindecim dies, infra scilicet quos relatio reambulationis secundum consuetudinem communem in talibus ubique in locis testimonialibus observari solitam conficere non consuevit.» (L. o. lt. 1477. 9. sz.)
Erre a következő sorok utalnak: «reliquus progressus usque in finem habetur iuxta registrum signature reportate in sacristia.» (L. o. lt. X. Prot. 10. l.)
