2. A külső hiteleshelyi működés.
A fassiók mellett jelentős szerepet vitt a konvent az országos bíráskodásban és közigazgatásban is, mint a közhatóságok kisegítő szerve. E működése felöleli: 1. a különböző birtokügyekben való eljárást (introductio és statutio, stb.) és 2. a peres eljárásoknak úgyszólván minden mozzanatát. Mindezekben csak a király, vagy az országos közhatóságok parancsára és előírása szerint járhattak el. Ilyen mandatumokat ismerünk a leleszi konventben a királytól, a királynétól, a nádortól, az országbírótól, az esztergomi érsektől, az országos főrendektől, a tárnokmestertől, az ország kormányzójától, a XVI. századtól az országos főkapitánytól, a királyi és nádori helytartótól.
A mandatumban elrendelt ténykedésben a hiteleshely a communis iustitia alapján volt köteles eljárni, a parancsban előírt módon. Akinek szüksége volt ilyesféle eljárásra, az a királytól, vagy valamely közhatóságtól egy hiteleshelynek szóló mandatumot kért s ezt eljuttatta az illető hiteleshelyhez. Ez volt az ú. n. «exhibitio»: a mandatum bemutatása, átadása. Az előljáró azután felbontotta s elrendelte az intézkedés végrehajtását, amint ez a mandatumokon található bejegyzésekből is látható. Ezek a bejegyzések a leleszi kancelláriában főleg a XV–XVI. század folyamán gyakoriak, s az exhibitio tényét és dátumát tartalmazzák. A felbontás a custos dolga, de sokszor a prior is elvégzi, mint 1503-ban és 1504-ben. A XVI. század közepén, Ladislaus custos idejében (1545–1548.) rendszeressé válik az exhibitio tényét feltüntető és az ügy végrehajtását elrendelő záradék a következő formában: «Exhibite sunt in conventu feria… post festum Circumcisionis Domini. Ladislaus presbyter de Lelez. Exequantur.»
A kiküldetésekben bizonyos sorrend szerint vettek részt a konvent tagjai a királyi, illetve hatósági emberek kíséretében. Az 1351. törv. 21. art. szerint a hiteleshely képviselője csak olyan ember lehetett, akinek javadalma volt az illető egyházban. A későbbi törvények is ismétlik ezt, de a hiteleshelyek emberhiány miatt sokszor nem veszik figyelembe. Leleszen is a rend tagjain kívül a notariussal, subnotariussal, litteratusokkal, clericusokkal, officialisokkal, familiarisokkal, famulusokkal, sőt növendékekkel találkozunk a hiteleshelyi kiküldetésekben.
A XIV. század első felétől kezdve már a környék plébánosait is kezdik belevonni a hiteleshelyi működésbe, eleinte csak rendieket, később, a XV. század óta a világi plébánosokat is. A plébánosok rendszerint olyan esetekben kapnak megbizatást, ha saját községükben végrehajtandó ügyről van szó. A mandatumot a custos a fél által küldte meg nekik, s a végzést ilyenkor rávezették a mandatumra. Egyes adataink szerint az ő segítségükre főleg akkor volt szükség, amikor kevés volt a konvent tagjainak a száma, úgyhogy az elvégzendő munka erejüket meghaladta.
A kiküldetésben sorrendet tartottak és az idősebbek ritkán mentek ki. De találkozunk ilyen eljárásokban a préposttal, priorral és a custossal is, leginkább fontos ügyekben.
A kiküldéskor a konvent és a hatóság emberei esküt tesznek, hogy ténykedésükben igazságosan járnak el. Ennek a relatióban való megemlítésével, egy XV. századi adattól eltekintve, sűrűbben csak a XVI. század második felétől kezdve találkozunk. Azonban abból, hogy mikor a plébánosoknak is adnak megbizatást, nem vesznek tőlük esküt: arra gondolhatunk, hogy ezt csak a királyi, illetőleg hatósági emberrel tették esetről-esetre, s talán már itt van a csirája annak a későbbi szokásnak, hogy a konventualisok csak egyszer, hiteleshelyi működésük megkezdésekor teszik le az esküt, mely annak egész tartamára vonatkozik.
Ekkor következik a mandatum végrehajtása, amelynél szigorúan ragaszkodniok kell a szokáshoz és az előírt rendelkezéshez. Ismerünk azonban esetet, mikor ez nem történt szabályszerűen. 4A végrehajtásról a konvent előtt jelentést tesznek (fassio), s erre megszerkesztik a relatiót, amelyről a felek is kaphatnak par-t. A homo regius azonban csak akkor tett jelentést, ha díját kifizették. A jelentés írásban is történhetett. E fassiókra és relatiókra vonatkozólag a mandatumokon különféle kancelláriai feljegyzéseket találunk. A kancelláriában u. i. a munka rendszeres vezetése érdekében a mandatumra rávezették a kiküldöttek nevét, a végrehajtás helyét, nemét, rövid tartalmát és dátumát. A XVI. század első felében a kiküldött konventi emberek maguk írták rá a mandatumra e jegyzetet subiectiv formában. Ha a végrehajtásnál sok adatot kellett feljegyezni, a tényállásról jegyzéket, registrumot, esetleg libellum relatoriumot készítettek. A statutiónál, metalis reambulatiónál vagy hosszabb inquisitiónál mindig készítettek ilyet. Ezt a registrumot otthon oklevél, illetőleg relatio formájába öntik, róla lemásolják a kiadványokat s végül a levéltárba helyezik.
A mandatumot néha nem hajtották végre, többnyire a fél hibájából: vagy nem jelent meg, vagy erőszakosan lépett fel a kiküldöttekkel szemben.