III. HUNT ÉS PÁZMÁN LETELEPEDÉSE.
III. HUNT ÉS PÁZMÁN LETELEPEDÉSE.
Történetíróinknál eltérő nézet nyilvánul a Hunt-Pázmán nemzetség letelepedésének évére nézve. Mindannyija azonban Gejza fejedelem idejére teszi, és a 979-ik és 996-ik év között mozog; s a hozzávetés valószinűségével akarják az igazat megközelíteni. Kisértsük meg, a vélemények eltéréseit röviden előadva, saját tanulmányunk alapján lehetőleg meghatározni a Hunt-Pázmán nemzetség beköltözésének évét. E kísérlet azonban korántsem hajt bennünket az elbizakodás karjai közé, mert az olvasóközönség itélete birálja el majd: ha vajjon a kísérlet, kisérlet maradt-e? vagy pedig a positivitás eredményét mutathatja fel.
Kéza Simon krónikájának függelékében* írja: «azon időben jött Geiza vezérhez Fanbergi Tiboldus comes, a ki Graun Tiboldnak hivatott, és ezek Németországból valók. Ezek után jött Hunt és Pázmán két testvér, a kik Svábországból eredtek. Kik katonáikkal Magyarországon keresztül a tengeren túlra iparkodtak, a kik Gejza vezér által visszatartattak, s a kik aztán István királyt a Garam vizében német szokás szerint lovagkarddal körülövedzték.
134. lap.
Gejza vezérségének melyik évében jöttek be Hunt-Pázmán, erről Kéza, Muglein, Thuróczy és 73Bonfin hallgatnak. Pray György* azon idegenek letelepedését, kik Német- és Olaszországból nem csekélyszámú kisérettel bejöttek s kiket Gejza befogadván, birtokadományokkal ellátott, 974 és 979 évek közé helyezi. Jos. Innoc. Desericius 983-ra teszi.* Palma* a Hunt-Pázmánok bejövetelét 983-ik évre írja. Engel a 994-ik évnél tesz erről említést.* Katona Thuróczi után a Hunt-Pázmán nemzetség bejövetelét 996. évre teszi.*
Historia Reg. Hung. Pars I. pag. CXXIX.
Tom. IV. pag. 249.
Notitia Rer. Hung. Pars I. pag. 38.
Geschichte des Ungar. Reich. Pars I. pag. 100.
Hist. crit. Tom. I.
Ezen véleményekre vonatkozólag szükségesnek tartom a történeti tényeknek azon sorozatát fölemlíteni, melyek netalán a Hunt-Pázmánok bejövetelének évét meghatározni engedik.
Az kétségtelennek látszik, hogy Hunt és Pázmán, mielőtt Gejza vezér a béke előnyeit nagyobb mértékben élvezheté vala, s mielőtt a németek ellen harczokba vitt fegyvereit letette volna, tehát 972. év előtt Hunt és Pázmán Magyarhonba nem jöhettek, mint ezt Engel Adalbert tanúsága szerint tudni lehet;* de még 973-ban sem telepedhettek itt le, mely évben I. Ottó császár, az ifjabb II. Ottóval, schaffnaburgi Lambert feljegyzése alapján* Quedlinburgba ment, hol több nemzetnek követei is voltak, s nagy fényességgel jelen valának a magyarok követei is.
Biogr. Tom. I. pag. 98.
Katona Epit. Chron. Pars. I. pag. 40.
I. Ottónak halála után 974-ben Hunt és Pázmán Gejza vezér által vissza nem tartathattak, mert II. Ottó, a bajor Henrik zavargása által háborúba kevertetett.* A háborúban elfogott, s Geilheimba foglyúl vetett II. Ottó azonban nemsokára megszökött fogságából és 975-ben a karantánokkal, csehekkel, lengyelekkel és a magyarokkal szövetséget köt, minthogy tudvalevőleg a magyarok Henrik részén valának,* s a magyarok a németeket ellenségeiknek tekintették, a mint ezt Desericius Hansicius után megjegyzi.*
Muratori, Geschichte v. Italien. Tom. 5, pag. 505.
Stiltingus Katonánál: Histor. Ducum.
Inn. hung. Tom. 4. pag. 244.
Muratori szerint azonban daczára a megkötött szövetségnek II. Ottóval, a magyarok és Henrik elleni ellenségeskedése még 976-ban, 977-ben és 978-ban is tartott, mely körülmény nem teszi valószínűvé, hogy Hunt és Pázmán 974–978. évekre eső időszakban hazánkba költözött volna, a mint azt Pray György véli.
Hansicius* írja, hogy Gejza vezér és a magyarok még 979 évben sem szüntek meg Németország határait betöréseikkel háborgatni, pusztítani; mondván: hogy a magyarok az Erlaffa folyón átmenve, a Pechlárnál és a regensburgi egyház közelében Wolfgang regensburgi püspök által nem régen oda vitt népeket, lakosokat és élelmiszereket háborgatták. Ezen népeket és élelmiszereket pedig Wolfgang azért vitte oda, hogy Zvizala helyén, ott hol a nagyobbik Erlaffa a kisebb Erlaffa vizével összeömlik, a magyarok háborgatásai ellen egy erősséget emelhessen, a mint ezt Ottó császár Wolfgang püspöknek az erősség építésére adott szabadalmi levélben 979. évből megemlíti.
Desericiusnál Tom. IV. pag. 245.
A 979-ik évtől kezdve több éven át élvezték a magyarok a béke áldásait, de mind a mellett is Ausztria határszéleit háborgatták. Aloldus* XI. századbeli író feljegyzi, hogy Leopold a Babenbergiek törzséből, a ki Ausztriának első őrgrófja volt, Gejza vezérnek praefectusát Gizót* a Pannonia határán lévő medlingi várból kiűzte. Aloldus ez eseményt a 979-ik évre teszi, a mostani osztrák történészek azonban ezt 982–88. évek közé helyezik, mi azonban a magyar honnal határos egész Ausztriának Leopold által történt elfoglalására értendő.
Katonánál. Hist. crit. Ducum pag. 587.
U. a. u. o. 599
Hogy Ausztria határain a béke némileg helyre állott, ez Gejza vezérnek tulajdonítható, a ki már 983, 984 és 985-ben a béke eszközlésén fáradozott, a ki az akarata ellenére Ausztriába betörő magyaroknak segélyét is megtagadta.*
Katonánál. Hist. Crit. Ducum pag. 598.
Midőn ezek a magyarok és osztrákok között történnének, II. Otto császár, Németországot kibékítve, a bajor Henriket elfogva, s a magyarokkal jó viszonyban levén, neje Theophania és VII. Benedek pápa tanácsára, Olaszországot, Apuliát, Calabriát, a görögök tartományait, a római birodalomba akarta kebelezni,* s a görögök és saracenek elleni hadseregek gyűjtésével foglalkozott 74981-ben. A következő 982-ik évben, Basilius és Constantin görög császárokkal Calabriában hadakozván, a csatában megöletett. Az Annalista Saxo* szerint a calabriai szerencsétlen csata után, ujabb hadsereg gyűjtése után látván, Veronában sok mindenféle nemzetből álló sereget gyűjtött össze, kik között frankok, ligurok, szászok és svábok is valának, és elhatározá Siciliát megtámadni; ezen terveinek kivitelében azonban a 983-ik év deczember elsején bekövetkezett halála meggátolta.
Muratori. Gesch. v. Ital. Tom. 5. pag. 590.
Muratorinál, u. o. Tom. 5. pag. 595.
Ezen történeti kútfőkből jobban kiviláglik, mint Kéza krónikájából, hogy Hunt és Pázmán mely évben érkeztek Géjza vezér hazájába; midőn is t. i. Magyarországon átutazván nem hívattak be Gejza vezér által; de a tengeren túlra iparkodván, letartóztattak általa. Ugyanis Hunt és Pázmán Magyarországon keresztűl a tengeren túlra Olaszországba és Siciliába mehettek csak, hogy az Otto által a saracenusok ellen szervezett hadjáratban részt vegyenek 984-ben, de mert Otto már 983-ik év deczemberében Ravennában elhalálozott, lehet hogy szándékukat megváltoztatták, s vagy saját beleegyezésükkel itt maradtak, vagy talán Gejza vezér szándékosan letartóztatá őket, nem akarván, hogy azok Ottónak a saracénok elleni harczaiban segélyére legyenek, mint hogy akkor még a bajor Henrikkel 974-ik év óta barátságban volt, II-ik Ottónak pedig, – a mint azt a magyarok Ausztria határszéleire való betörései, a medlingi várnak elfoglalása is bizonyítják – ellensége vala; hallván pedig a Magyarországon átvonuló Hunt-Pázmán testvérek Ottónak 983-ik évben történt halálát, lehet hogy jóvoltukból Svábországot a magyar hazával cserélték föl, midőn 983-ban itt átvonúltak. Legnagyobb valószínűséggel bír tehát Desericius* véleménye, midőn a két testvérnek hazánkba jövetelét a 983-ik évre teszi.
Tom. IV. p. 249.
Hazai iróink között némelyek a «Passagium» szó alatt keresztes hadjáratot értenek, melyet Hunt és Pázmán a keleten a saracénok ellen Jeruzsalembe indítottak. Így értelmezte Batthyány Ignácz erdélyi püspök is a szent Gellértre vonatkozó munkában,* midőn is írja, hogy Hunt és Pázmán seregeikkel II. Orbán pápa előtt a szent földre keresztes hadjáratot szerveztek; a második, a ki így értelmezi a «Passagium» szót, Piringer Mihály* egy német kis munkájában, hol ezek olvashatók Gejza vezér idejére: «dass viele Fremde eingewandert sind, darunter waren nur manche Ritter, die zugleich eine streitbare Mannschaft mit sich brachten, z. B. die Brüder Hund und Pázmán, welche aus Schwaben einen Kreutzweg in das gelobte Land unternommen hatten, aber auf die Einladung des Herzog Gejza in Ungarn sich niederliessen.» Már pedig midőn, Kéza Simon krónikájában áll, hogy «ultra mare ire intendebant», itt szó sem lehet a sokkal későbbi keresztes háborúkról a szent földön keleten; de mindig csak az ádriai tenger értendő az ultra mare alatt, s valósággal azon hadjárat, melyet – a mint már feljebb is említettünk – II. Otto császár, a Basilius és Constantius görög császárok és az azokkal egyesült saracénok ellen Olaszországban és Siciliában vívni akart. Bizonyítja ezt Kéza Simon említett krónikájának több helye, hol a «mare» alatt nem mást, mint az ádriai tengert kell értenünk. Így például az 56. lapon: «omnes cives urbe (Aquilegia) derelicta in insulam maris fugerunt»; a 126. lapon «ad naves redeuntes (Apuliát érti) per mare in Dalmatiam revertantur;» a 127. lapon: «Bela quartus a mongolis devincitur anno Domini 1241, ipso Bela coram eis ad mare fugit in Dalmatiam». Az eddig felhozott adatok a legnagyobb valószínűséggel bizonyítják azt, hogy Hunt és Pázmán testvérek Svábországból hazánkba akkor jöttek, s utaztak át, a tengeren túlra igyekezvén, midőn II. Otto császár Olaszországban Calabriában hadait 983-ban összegyűjtötte, és 984-ben Ottó halála után a testvérek vagy saját akaratukból, vagy pedig Géjza vezér által visszatartva, itt maradtak.
Edit. Alba Carol. 1790 in Dis. praev. Pars II. p. LVII.
Editio Wiennae 1810. Tom. I. pag. 247.
