IV. A HUNT-PÁZMÁN NEMZETSÉG CZÍMERE.
IV. A HUNT-PÁZMÁN NEMZETSÉG CZÍMERE.
Társadalmi osztályozására nézve a Hunt és Pázmán testvéreknek, kellő támpontot nyújt, nekünk bejövetelüknek azon nehány sorral való ecsetelése, melyet úgy hazai és a külföldi régibb íróknál találunk. Kéza Simon krónikájában 75imígyen ír:* «Post haec venit Hunt et Pázmán duo fratres carnales milites coridati orti de Svevia. Hi enim passagium, per Hungariam cum suis militibus facientes, ultra mare ire intendebant, qui detenti per ducem Geicham, tandem sanctum regem Stephanum in flumine Goron Teuthonico more gladio militari accinxerunt.»*
Horányi kiadása 136. l.; Podhradczky kiadása 78. lapon.
Horányi kiad. 136. l. Podhradczky kiad. 78. l.
A két testvér bejövetelének leírásában, a milites «coridati» és a «cum suis militibus» kifejezés az, a mely társadalmi osztályozásukra nézve irányadó, és fő momentummal bír, minthogy éppen e kifejezések bizonyítják, hogy Hunt és Pázmán Svábország legelőkelő, az első rendű lovagok osztályához tartoztak. Az, hogy a «coridatus» szó helyesen van-e írva? s nem-e «cordatus» inkább,* közömbös a dolog lényegére nézve; minthogy mind a két kifejezés értelme t. i. pánczélos és okos, alkalmazható a Hunt-Pázmán testvérékre. A «miles» szó középkori használata a latinban megfelel a német «Ritter» s a magyar lovag kifejezésnek. Erre nézve Krüniz* encyclopediája is ad felvilágosító útmutatást, így a többi között: «...sie wurden von andern berühmten Rittern wie auch von Bischöffen und Geistlichen zu Ritter geschiagen, weswegen man sie «Milites» nannte». Caylus* említi, hogy a «Miles» szó alatt a VI. században még Nagy Károly idejében is a nemest, az előkelőt, a lovagot értették. Ez állítást Mabillon is támogatja a benczések annálisaiban,* mondván nagy hírű munkájában, hogy 955–981-ig már igen gyakori volt a «miles» szó használata «nemes» értelemben. Du Fresne glossariuma nyomán «milites primi et primi ordinis... qui ecluendi vexilla in praeliis ius habent»* Heinecciusnál* olvassuk: «...antiquiore aevo maxime se distinguebant milites, qui apud Germanos nostros trium ordinum fuerant». A weingarteni krónika* szintén úgy értelmezi a miles szót: «...Ritter nannten die Deutschen die Mitglieder derselben und diese allein bezeichnete hinfort die lateinische Benennung Miles....»
Podhradczkynál Kéz. kiadása 18. lap, 3-ik megjegyzés.
Tomus 125, pag. 116.
Academie des inscript. Tom, 23. pag. 236.
Lehrgebäude der Diplomat. Tom, 6. pag. 36.
Pars II. pag. 543.
De sigillis Pars I. Cap. X. pag. 129.
Tomus V. pag. 63.
Hogy Hunt és Pázmán a svábországi lovagok első rendéhez tartoztak, ezt föltételezi a kíséret, melylyel az országon keresztűl utaztak, s kik a miles szó akkori értelme szerint szintén lovagok voltak, és a Hunt-Pázmán testvérek szolgálatában állottak, mint a német lovagi institucziók szerint azok, kik nem elég gazdagok voltak arra, hogy bizonyos számú feudalis zsoldosokat vagy más lovagokat tartsanak körükben, az ilyenek más előkelő lovagok zászlója alatt vitézkedhettek. Ilyen zászlós lovag volt Hunt és Pázmán, minthogy a krónikák egyhangúlag beszélik: «cum suis militibus». Erre nézve Rüxner Turnirbuchjában* találjuk: «Ein jeder Ritter, der nicht Mittel genug hatte, um eine bestimmte Anzahl Lehnsleute oder andere Ritter zu besolden, um solche unter dem Fähnlein, womit er seine Lanzen zieren dürfte, konnte ohne Antheil seiner Ehre unter dem Panier eines reichen dienen.»
Turnierbuch pag. 221.
De leginkább tanúskodik arról, hogy Hunt és Pázmán az első rendű lovagok sorába tartoztak, hogy a történelmileg ismert első tényük által Szent István királyt német szokás szerint a Garam vizében lovaggá avatták. A lovaggá avatást megtehette ugyan minden lovag, de ezen tényhez kiváltképen keresték a leghíresebb lovagokat, s nem egy példa van reá, hogy koronás fejedelmek is az egyszerű nemesi rendhez tartozó, de híres vitézek által magokat lovagokká üttetni szívesen engedték.*
Nachrichten von einigen Häusern des Geschlechtes von Schlieffen pag. 64; Krünitz Encyclopedie 49. Theil, pag. 296; Hübners Staats- und Zeitungs-Lexicon pag. 2083.
A lovagrend a német nemzetnél már Nagy Károly idejéből ismeretes, s nem csekély kiváltságokkal bírtak, melyek bővítése kivált a lovagjátékok szabályszerű meghonosításakor, és még utánna is érte el tetőpontját. Külső, felismerhető jelvényeinek kiváló dísze vala a zászló és pajzs, a melyeken viselték azon ismertető jeleket, melyekről megtudni lehetett, melyik lovagcsoporthoz, vagy nemzetiséghez tartoztak, s ezen ismertető jel volt a czímer, mit kezdetben a lovagjátékoknál csak a zászlón, későbben pedig már a pajzson is viseltek. Ilyen czímeres zászlót és czímeres pajzsot hordottak a Hunt és Pázmán Svábországból eredett testvérek is. Valjon 76minő czímerkép volt az, mely az említett testvérek zászlóját és pajzsát diszítette, erre nézve is eltérő nézeteket találunk hazai krónikásaink és történetíróink között.
Thuróczy krónikájában a «De generatione Hunt et Pázmán» czimű részének kezdő betűjében van egy lovag, ki bal kezében melléhez emelt paizsot tart, melynek közepén egy vadászeb feje látható, jobb kezében egy zászló, melyen ugyan csak egy vadászeb feje van.* Ez volna tehát azon czímerkép, mit a Hunt és Pázmán testvérek viseltek. Kétségbe vonatott ugyan többek által, hogy Thuróczy krónikája első és második részének forrás-alapja volna, s hogy azt csak saját leleményessége iratta vele; ám de azt már Lambecius megczáfolta, midőn reámutatott a bécsi cs. kir. könyvtárban őrzött s 1358-ik évben írt és gyönyörű festményekkel gazdagon díszített hártya codexre, melyből Thuróczy krónikáját merítette.* Ezen hártya codexben van miniatur festésben azon czímerkép is, melyet a codex irója Hunt és Pázmán testvérek nemzetségének tulajdonít. Bél Mátyás a Forgáchok nemzedékrendében* Ivánkánál, ki 1226-ban élt, és Hunt-Pázmánoktól származott, leírja Ivánka czímerét, mely leirás szerint pajzsán kékes szürke színben, félig növő fehér farkast tüntetett föl. Lehoczky Stemmatographiájában* azt mondja, hogy a Hunt-Pázmánok czímerképe egy nyelvét kiöltő kutya feje volt. Hormayr és Mednyánszky* Ivánka, 1226-ban András király lovászmestere, czímerében fehér farkast lenni állít. Kovacsóczi szerint* is fehér farkas volt a Hunt-Pázmán nemzetség czímerképe. Mocsáry* kétségbe vonja Bél Mátyás, Hormayr és Mednyánszky állításait és tagadásba vevén azt; hogy a Hunt-Pázmán nemzetség czímere fehér farkas lett volna, utal az 1358-ik évi bécsi hártya codexre és Thuróczy krónikájára, melyek szerint úgy a zászlón mint a pajzson a Hunt-Pázmánok czímerképeül egy kutyafej van festve. Nagy Iván jeles munkájában* a két eltérő nézetet registrálja minden megjegyzés nélkül. – Hogy miként került az ujabbkori írók leirásába a Hunt-Pázmánok pajzsára czímerképűl a fehér farkas; erre nézve felvilágosítást nyújt Forgách József grófnak egy töredékes följegyzése, mely szerint pater Németh Jakab, jezsuita atya, ki 1634-ben, a Forgács-család oklevelei alapján össze állítván a Forgáchok nemzedékrendét, a családfára följegyezte, hogy a Hunt-Pázmánok czímere kékes szürke alapon egy növekvő fehér farkas volt. Ezen genealógiai táblát 1742-ik évben gróf Forgách Pál Bél Mátyás kezébe juttatta, ki is azt «Notitia nova R. Hung.» czímű nagy munkájának IV. kötetében a 383. lapon ki is adta s megjegyzi, hogy a Hunt-Pázmánokra vonatkozó adatok egy részét kitől kapta. Bél Mátyástól vették át később a czímerképre vonatkozó adatokat Hormayr-Mednyánszky, Kovacsóczy; egyikük sem vizsgálván az alapot, melylyel Németh Jakab a czímerkép vételét indokolni elfeledte.
Scriptores rerum Hung. Schwandtnernél Tom. I. pag. 87.
U. o. Tom. I. pag. XIII. az előszóban.
Not. nov. r. Hung. Tom. IV. p. 383.
II. köt. 187. lap.
Taschenbuch für vaterländische Geschichte; 1822. évf. 131. lap.
Árpádia 1835 II. köt. 182. lap.
Nógrád vármegyének ismertetése 4. köt., 37. lap.
Magy. csal. IV. köt. 197. lap.
A bécsi 1358-ik évi hártya-codex írójának és miniatorának valjon volt-e alapja arra, hogy a Hunt-Pázmánok czímerképeűl egy kiöltött nyelvü kutyafejet ábrázoljon? vagy az csak az auctor önkényének és képzeletének tekintendő-e? erre nézve a fehér farkasnak mint czímerképnek ábrázolási eredetét immár mint tarthatatlant kimutatva, minden valószínűséggel elfogadható, hogy annak történelmi alapja van. Ezt illetőleg buvárlataim a következő eredményre vezettek.
Rüxner adatai nyomán* felső Németországban a lovagjáték társasága Sváb-, Frank- és Bajorországban és a Rajna vidékén a Rothenburgi második lovagjátékon szilárd alapot nyert. Ezen lovagjátéknál, mit Konrád, frank- és svábországi herczeg 942-ik évben Rothenburgban határozott megtartatni, s melyen az egyes lovagcsoportok megkülönböztető jelvényeiket, hogy egymást könnyebben felismerhessék, a nyakukon vagy fövegükön viselték, jelen voltak 16 különböző jeleket viselő lovagcsoportok, mint a többi között, az oroszlány, a kos, a sólyom, a kövi zerge, a vadász eb, a griff, egyszarvú, a medve alakjával stb. díszített lovag csoportok. Rüxner* 77«Turnierbuch»-jában írja: «a lovagok csapatokra osztattak, mindenik egy állat vagy madár jelvényét kapta, mit csoportja viselt, s azt, hogy csoportja felismerhető legyen, mindig hordani tartozott nyakán és fövegén; a sváb lovagok jelvénye a vadászeb volt». Crussius annalisaiban* ezeket találjuk a Tubera folyó mellett fekvő Rottenburgban Conrád által tartott lovagjátékról: «...ibidem cuiusvis nationis regibus vel praefectis ludorum duodecim essent singulis symbola ut notae.... ut regi Sveviae supremae Godofrido Ellenbach pro tessere falco datus; mediae Friderico Gussenio rupi capra, infimae Wernhero Gundelfingen canis numellatus» ez ismét csak vadászebet jelent; hogy pedig a vadászeb a sváb lovagok czímerképeűl adatott a lovagjátékokon, valószínűvé teszi, hogy a sváb eredetű Hunt-Pázmán testvérek czímerképe a vadászeb feje volt; annál is inkább, ha figyelembe vesszük, hogy a czímerkép rendesen az illető személyére, tulajdonságára, kiváló tetteire stb. vonatkozik, és a német heraldikában különösen nagy becsű a kutya mint czímerkép, minthogy az a hűséget, az éberséget, az urához való ragaszkodást, személyének és vagyonának őrzőjét jelképezi.* A Hunt-Pázmán testvérek pedig mindezen tulajdonokkal valószínűleg bírtak is, mert Gejza herczeg és szent István királyhoz való hűségükre enged következtetni, hogy mint híres, hűséges vitézek szent Istvánt lovaggá avathatták, s mint okos, éber lovagokat a szent király Kupa elleni hadjáratában saját személyének őreiűl rendelte, s mint ilyenek a vadászeb fejét viselhették pajzsukon czímerképűl. Ez azonban nem zárja ki lehetőségét annak, hogy a három századdal későbben élt Ivánka czímerűl a növő fehér farkast használta, mert eleinte a czímer viselése a személyhez volt kötve, s azt az illető haláláig viselhette, de már fia arra jogot nem tarthatott, azt kiérdemelnie kelletett,* s ezt vagy a császár vagy az ország fejedelme adhatta valakinek. De vannak reá esetek, hogy azt adásvevés útján is meg lehetett szerezni, így példáúl Regenspurgi Luthold 1317-ik évben czímerképét Friedrich, nürnbergi várgrófnak eladta.* Későbben a czímer a nemességgel együtt örökölhető lett. Ha nincsenek is arra okiratok, hogy a XIII. században nálunk a czímerek királyi adomány tárgyát képezték, a Hunt-Pázmán nemzetség ivadékának czímere három század alatt megváltozhatott, a mint az egy századdal később ismét átalakúlt, midőn t. i. a Hunt-Pázmán nemzetség egyik ivadéka, az Ivánkától leszármazott Forgách Balázs 1386-ban Ghymes várát a hozzá tartozó 45 faluval adományúl kapta, s ugyan akkor megengedtetett neki, hogy czímerét az adományozó Mária királyné képével felcserélhesse,* mely czímerképet a Forgách-család mai napig is viseli. Arra nézve azonban, hogy ezen czímert csak ugyan akkor kapták volna, okiratos adatot nem ismerünk.
Krünitz Encycloped. Tom, 125, pag. 173.
Turnierbuch pag. XXXVII.
Annales suevorum Lib. III. pars. II. pag. 110.
Siebmacher Wappenbuch I. Theil pag. 21.
U. o. pag. 4.
Pist. Amaritates Tom. VIII.
Budai Ferencz: Polgári lexicona II darab 17. lap; Kovacsóczy: Árpádia 1835. II. köt., 182. lap. Bél Mátyás Notitia nova R. Hung. Tom. IV. pag. 383. Mocsáry Nógrád vármegye ismertetése IV. köt., 97. lap. Hormayr: Taschenbuch für vaterländische Geschichte 1822. évfolyam, 139. lap.
MAJLÁTH BÉLA.
