Középkor
Középkor
Az ókor utolsó időszakában, a perm derekán a növényvilág alapvetően megváltozik. A szárazföldön eddig uralkodó primitív formákat – köztük az uralkodó harasztféléket – kiszorítják a robbanásszerű fejlődésnek induló nyitvatermők. Az állatvilágban végigsöprő kihalási hullám néhány 10 millió évvel később jelentkezik, elsősorban a sekély tengerekben.
Eltűnnek a tengerekből a nagy testű egysejtűek, a háromkaréjos ősrákok (trilobiták), visszaszorulnak bizonyos korall- és tüskésbőrű típusok. A tengeri élővilág tehát valósággal „megtizedelődik”, ugyanakkor az összetapadó kontinensek óriási távlatokat nyitnak a hüllők különböző csoportjai előtt. Emiatt viszont a kétéltűek – elsősorban nagyobb testű, alkalmazkodásra kevésbé alkalmas típusai – eltűnnek a Föld színéről.
A középkor elején az óriási méretű Pangeán (az egységes szuperkontinensen) igen szélsőségesek az éghajlati feltételek. Az északi részeken (a későbbi, kettéválás utáni Laurázián) a szárazságtűrő ősfenyők terjednek el, míg a délsarki eljegesedés hatására a (szintén későbbi) Gondwana nagy területeit fagytűrő Glossopteris-vegetáció borítja. A hüllők egy meghatározott csoportjából alakulnak ki az ókor végén és a középkor elején az emlősök.
A korai emlősök többnyire apró termetűek, s még közel 200 millió éven át szerényen meghúzódnak a felvirágzó új hüllőcsoportok árnyékéban. (Az ókorban is élő hüllőcsaládok 80%-a kihal a perm időszak végén, kb. 240 millió évvel ezelőtt). Az új hüllőcsoportok nemcsak a szárazföldet, hanem a vizeket és a levegőt is meghódítják. Az Ichthyosaurus-félék (vagy halgyíkok) a nyílt tengerek lakói. Cuvier báró, a múlt század híres őslénykutatója ezt írja róluk: „Delfinpofájúak, krokodilfogúak, gyíkfejűek, cetuszonyúak, halcsigolyájúak, aki nem vizsgálta őket, nem hinné el, hogy éltek”. Ők a tengerek legnagyobb gerinces ragadozói, akadnak köztük 15 m-es példányok is. Egész életüket a tengerben töltik, áramvonalas testük torpedóra emlékeztet.
A különböző gyíkok, krokodilok, kígyók ugyancsak a földtörténeti középkorban jelennek meg először.
A madárvilág mellett a hüllők is meghódítják a levegőt. Az első vállalkozók még csak arasznyiak, a középkor vége felé azonban már 15 m szárnytávolságú óriások is akadnak köztük. A testfelépítés, a viszonylag nagy méretű agy és a repülő életmód ellenére mégsem a repülő hüllők a velük csaknem egy időben megjelenő madarak ősei.
Egyre több kutató szerint a Dinosaurusok is melegvérűek. Medencecsontjuk alapján két nagyobb csoportja osztják őket: a hüllőszerű és a madárjellegű medencecsonttal rendelkezőkre. Az előbbiek közé tartoznak a közel 30 m-es testhosszúságot elérő Diplodocus-félék. Ezek, valamint az akár 100 tonnát is elérő kortársaik valószínűleg a mocsarakban laknak, s többnyire növényevők. Ezek az óriás méretű állatok 120 millió éven át élnek.
A hüllőszerű medencecsonttal rendelkező Dinosaurusok közé tartozik minden idők legnagyobb szárazföldi ragadozója, a Tyrannosaurus rex. (Nevének jelentése: a zsarnok sárkánygyíkok királya). Hossza 10 m, két hátsó lábán jár, és – nevéhez méltóan – 5 m magasan hordja a fejét.
Az evolúció ugyancsak döntő fontosságú eseménye a középkor derekán, úgy 150 millió éve, a madarak megjelenése. A madarak őse, az Archaeopteryx, mindössze galamb nagyságú, küllemre félig hüllő, félig madár. Testét tollazat fedi, de hosszú farka a gyíkokéra hasonlít. Fán élt, de még nem lehetett valami kiváló repülő.
A középkor vége felé hasonló események történnek, mint az ókor végén. Az állatvilág egyes csoportjainak kihalását néhány 10 millió évvel most is megelőzi a növényvilág átalakulása, a tűlevelű erdők helyét ekkor veszik át a zárvatermők. Eukaliptuszok, diófák, sőt ősi tölgyek, bükkök, füzek és nyírfák jelennek meg a táj képében, liliomfák és magnóliafélék egzotikus szépségű virágai nyílnak.
A középkor végéig azután sorra kihalnak az utolsó Dinosaurusok, a tengerből eltűnnek az Ichthyosaurus- és Plesiosaurus-félék, a levegőből az óriási repülő hüllők. Az időszak végére a földi éghajlat hűvösebbre fordul.
