Lakodalmi énekek és halotti búcsúztatók

Teljes szövegű keresés

106Lakodalmi énekek és halotti búcsúztatók
Az alkalmi énekszerzés két legfőbb ihletője a házasság és a halál; illetve az életnek ezekkel kapcsolatos nyilvános eseményei: a lakodalom és a temetés – vagy kivégzés, melyek a versek előadásának is a színterei voltak.
A lakodalmon elhangzott énekszövegek egy része szorosan kapcsolódik egy bizonyos réteghez: a diáksághoz, mégpedig annak szegényebb, az iskolát még el nem végzett részéhez. A tréfás gúnydaloknak ők voltak a szerzői is, előadói is. Tevékenységük célja a pénzszerzés volt. A régebbi korok hivatásos mulattatóinak gyakorlatát folytatták és valószínű, hogy témáik egy része is régebbi gyakorlatból eredt. Verseik egyik csoportja mulatónóta (Hallad-e pendítsd az lantot…, Vásárhelyi-dk.), legfőbb tárgyuk azonban a csúfolódás; ennek főbb típusai: tréfás leány-seregszemle (Nem szólok én senkiről, Csak az asszony népekről…, Vásárhelyi-dk., Mátray-k.); vénlány- és asszony-csúfoló (Az vén asszony borjút őriz…, Vásárhelyi-dk.) és a lakodalmi sereg kigúnyolása. Társadalmi környezetük is más, mint a szerelmi énekeké; a trágár szavakkal kicsúfolt lakodalmi sereg legtöbbször különböző mesteremberekből áll s a vőlegény és a menyasszony is megkapja a magáét. Efféle énekek aligha hangozhattak el nemesi vagy éppen főúri esküvőkön.
A lakodalomban előadott énekek egy másik része már komolyabb hangú, s a 16. századi házasénekek hagyományát folytatja. Ezekben a menyasszonyt intik leendő asszonyi kötelességeire, vagy tréfás hangon mondják el, mi a különbség a jó és rossz asszony között, nyilvánvaló oktatási szándékkal (Asszony népek vegyétek eszetekben…, 1622. Szentsei-dk.; Uj hírt mondok minden reá hallgasson…, 1636. Szentsei-dk.). Szerzőik iskolamesterek és prédikátorok, talán éppen azokból a deákokból lett prédikátorok, akik a trágár hangú gúnyénekek szerzői és előadói voltak. Az ő versszerzői tevékenységük a magasabb szintű prédikátor-költészettel is érintkezik; az egyik ilyen erkölcsös lakodalmi ének (Aki indul hosszú útra… ) az Istenes énekek függelékébe is bekerült. Az ugyanitt két igényes bűnbánó verssel szereplő Kőrösi István komjáti rektornak az egyik lakodalmi éneke (Szoktak házasokat megajándékozni…, 1621. Komáromi-ék.) viszont a kéziratos énekeskönyvekben terjedt el valamelyest. Ez utóbbi egyúttal ajándék-kísérő vers is: az ajándékul küldött madár tulajdonságait állítja követendő példának a menyasszony elé.
A rektorok és prédikátorok másik fontos feladata volt a halotti búcsúztatók készítése. E műfajnak ebből a korból maradtak fenn első példái – feltehetőleg korábbi gyakorlatot követve –, s a 17. század folyamán igen általánossá váltak. (Mint láttuk, e műfaj kereteibe még a politikai propaganda is belefért, a következő korszakban pedig a vitézek harcra buzdítására tették alkalmassá.) A halotti búcsúztatók tipikus formai megoldása az első személyes előadásmód. Vagy maga a halott szólal meg bennük, mint Kőrösi Istvánnak egyik halotti énekében (ebben Forgách Miklós meghalt leánya beszél a gyászoló sokasághoz), vagy a halott valamelyik hozzátartozója, mint a Mely csalárd ez világ, ki mer neki hinni… kezdetűben, mely az özvegy nevében búcsúzik a halottól. Ezek az alkalmi szövegek nyomtatásban is terjedtek és a terjedés során a szöveg egyéni vonatkozású strófái lekoptak, s a megmaradt strófákat bármely hasonló helyzetben alkalmazni lehetett. Ily módon a halotti búcsúztatók egy része az egyházi temetési énekek közé is bekerült.
107Az első személyben írt s az egyéni sors konkrét mozzanataira is utaló halotti búcsúztatóknak rokona egy ma már bizarrnak tűnő verstípus: a halálraítéltek búcsúéneke. Nehéz ugyan elképzelni, hogy egy halálra ítélt személy kivégzése előtti utolsó éjszakáját azzal töltse el, hogy éneket írjon, a 17. század fordulójáról azonban három ilyen éneknek a szövege is fennmaradt. A műfaj térbeli és társadalmi elterjedettségét mutatja, hogy az erdélyi Gyaluban, a felvidéki Újfaluban (Sáros m.) és a dunántúli Sárvárott készültek; az egyiket, Báthori Boldizsár szerzeményét (1594), az előző periódus udvari lírájának tárgyalásakor már említettük; a másiknak a hőse, közönséges tolvaj (Nagy Péter), a harmadiké egy polgár (Lakatos Péter). E búcsúénekek sablonos mozzanatai: az ártatlanság hangoztatása vagy a vétkek töredelmes bevallása, a forgandó szerencse álnokságának emlegetése, búcsúzás a rokonoktól és ismerősöktől, az elítéltet bámuló nép megszólítása. Ez utóbbiból arra következtethetünk, hogy e szerzeményeket a kivégzés előtt el is énekelték. Az említett énekek a kéziratos énekeskönyvekbe is bekerültek (Lugossy-k., Lipcsei-k., Szentsei-dk.), a műfaj pedig a 19. századig nyomon kísérhető, egyes elemei a betyár-balladákban lelhetők fel.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT