Miskolci Csulyak István

Teljes szövegű keresés

Miskolci Csulyak István
A provinciális alkalmi költészet sokoldalúságát, tematikájának változatosságát Miskolci Csulyak István (1575–1645) munkássága jellemzi a legjobban. Eltérően a többi alkalmi versszerző többnyire elveszett életművétől, az ő kéziratos kötete, melybe valamennyi verses szerzeményét összegyűjtötte, fennmaradt korunkra. A 17. század elejének jeles prédikátor-nemzedékéhez tartozott, ő maga is református prédikátor gyermeke. Iskoláit többek között Sárospatakon és Debrecenben végezte, majd 1600-ban Thököly Miklós báró nevelője lett s vele együtt tanult Németországban, főként a heidelbergi egyetemen. Hazatérése (1607) után előbb tarcali rektor, majd szerencsi, miskolci, végül pedig 1616-tól haláláig liszkai prédikátor lett. 1629-ben a zempléni egyházmegye esperesévé is megválasztották s ettől kezdve nevezetes vezető szerepet vitt egyháza közéletében.
Miskolci Csulyakot ismeretségi köre és műveltsége a késő-humanizmus prédikátor-íróihoz, Szenci Molnár Alberthez és társaihoz, illetve a református ortodoxia harcosaihoz kapcsolja; élvezte a Rákóczi-ház bizalmát is. Igen nagy műveltséggel rendelkezett, a kulturális szervező munkában és a mezővárosi érdekek védelmében komoly érdemei voltak; a puritánusok újító mozgalmával szemben viszont a Geleji Katona Istvánéhoz hasonló merevséggel küzdött. Személyét valamennyi kortársától megkülönbözteti grafomán szenvedélye, melynek az utókor felbecsülhetetlen értékű egyház- és művelődéstörténeti forrásanyag megőrzését köszönheti. A zempléni egyházmegye vaskos jegyzőkönyveinek kitartó írása mellett irodalmi ambícióval írt műveit is összegyűjtötte külön kötetbe (OSzK). Latin írásai (napló, önéletrajz, versek, ünnepi beszédek) között magyar nyelvű ünnepi szónoklatait és verseit is ebbe írta bele.
Tudós prédikátor-társaival ellentétben ő nem a személyes hangú vallásos lírát és a templomi énekszerzést művelte, hanem a legkülönbözőbb társadalmi 108szükségleteket kielégítő alkalmi költészetet. Az a társadalom, melyben versei gyökereznek, lényegében a lakodalmi csúfolódó énekek provinciális társadalma: mezővárosi polgárok, rektorok és prédikátorok társasága. Ezek számára és szórakoztatására vagy saját magánéletének eseményeire gyártotta nagy mennyiségben magyar és latin verseit. A magánélet főbb alkalmai (születés, házasság, halál) mellett a gyakoribb, szinte mindennapos események is versírásra ihlették. Versekkel invitálta lelkésztársait vendégségbe és köszönte meg ajándékaikat. Versek kerültek a templom tornyára, a parókia kapujára, sőt bent a lakásban az egyes ajtók fölé is. Feleségével a keszkenőbe vagy párnára is saját verseit hímeztette. Ha a mezővárosi polgárok valamilyen alkalomból, például bíróválasztásra összegyűltek, előbb Csulyaknak erre az alkalomra írt énekét hallgatták meg, Csulyak valamelyik fia előadásában. Versei egy részét főúri patrónusok számára írta. Verseket szerzett például a Rákóczi-család tagjainak halála alkalmával, s ezeket a temetési zászlókra hímezték, s a koporsóra is rávésték. Jellemző módon egyetlen szerelmes verse sem saját élményén alapul, hanem Thököly Miklós számára készült s nyilván az udvarolt vele.
Miskolci Csulyak az iskolás költészet formai ügyeskedéseinek biztos tudásával írta énekeit; kedvelte a bonyolult versformákat, az érdekes rímjátékokat. Versei mégis magukon viselik a provinciális verselgetés minden jelét, s gyakran egyenesen komikus hatást keltenek (pl. "Itt nyugszik Rákóczi Lajos, Ki volt sok töröknek bajos"). Szerzeményei közül csak néhány vált általánosabban ismertté, a kéziratos énekeskönyvekben pedig csupán egy igen sikerült, pattogó ritmusú lakodalmi éneke terjedt el, mesterembereket csúfoló strófákkal megtoldva:
Lakjatok vígan, igyatok gyakran, jo jo jo.
Az üdő mondja, gazda kívánja,
Fusson az bánat, töltsed az kannát, jo jo jo.
 

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT