XXXIII.
XXXIII.
SOK büszke hajnalt láttam: a hegyek
ormára tűzte úr-szemét a Nap:
rőt arca csókolt smaragd réteket,
arannyá bűvölt sápadt tavakat,
de nemsokára szennyes pára, köd
s felhő borúlt az égi arc elé
s láthatatlanúl a vesztett föld fölött
lassan lopózott el nyugat felé:
Így verte egykor forró, büszke fény,
napom győzelmes fénye homlokom,
de jaj! csak egy órára volt enyém:
a felhőfüggönyt föl nem bonthatom!
Ne vess meg, édes: elhomályosúlhat
földi nap, ha égiek elborúlnak!
ormára tűzte úr-szemét a Nap:
rőt arca csókolt smaragd réteket,
arannyá bűvölt sápadt tavakat,
de nemsokára szennyes pára, köd
s felhő borúlt az égi arc elé
s láthatatlanúl a vesztett föld fölött
lassan lopózott el nyugat felé:
Így verte egykor forró, büszke fény,
napom győzelmes fénye homlokom,
de jaj! csak egy órára volt enyém:
a felhőfüggönyt föl nem bonthatom!
Ne vess meg, édes: elhomályosúlhat
földi nap, ha égiek elborúlnak!
