XXX.
XXX.
A MERENGÉS halk s édes ünnepén
ha a múlt árnyait törvénybe hívom:
ajkamra sóhajt csal sok holt remény
s időm futását nyögi régi kínom,
megkönnyezek, bár ritkán sír szemem,
egy-egy barátot, kit időtlen éj fed,
és sírni kezd a megölt szerelem
és tünte fáj sok boldog szenvedélynek.
Gyógyult sebem újra szívembe hasgat
ilyenkor, s - kínra róva balga kínt -
számláit sok elpanaszolt panasznak
- nem először! - fizetem újra mind.
De ha közben Rád gondolok, barátom,
a veszteség kincs lesz s a gond csak álom!
ha a múlt árnyait törvénybe hívom:
ajkamra sóhajt csal sok holt remény
s időm futását nyögi régi kínom,
megkönnyezek, bár ritkán sír szemem,
egy-egy barátot, kit időtlen éj fed,
és sírni kezd a megölt szerelem
és tünte fáj sok boldog szenvedélynek.
Gyógyult sebem újra szívembe hasgat
ilyenkor, s - kínra róva balga kínt -
számláit sok elpanaszolt panasznak
- nem először! - fizetem újra mind.
De ha közben Rád gondolok, barátom,
a veszteség kincs lesz s a gond csak álom!
