SZÉCHENYIVEL „ÉDES HONUNK JAVÁRA”, 7837–1844
SZÉCHENYIVEL „ÉDES HONUNK JAVÁRA”, 7837–1844
Mészáros Lázár katonai szolgálata mellett egyre többet foglalkozott a társadalom jobbítása, a haza és haladás ügyével. Elérkezettnek látta az időt arra, hogy törzstiszti rendfokozatát is felhasználva a hazai közéletben szerepet vállaljon. A hazai újságok olvasása közben keltette fel érdeklődését a „Gőzmalom-állítás iránt” című tudósítás a Társalkodó 1837. július 5-i számában. Ebből kiderült, hogy Széchenyi Pesten vagy Budán „részvényes társasággal gőzmalom” létrehozását kezdeményezte, mely aztán mintául szolgálhatna az egész országban létrehozandó gőzmalmoknak. Az így létrehozott malomiparral hazánk a gabonakereskedelem helyett lisztkereskedelemmel foglalkozhatna, ami előidézhetné a mezőgazdaság és az ipar fejlődését.
Ez a felhívás adott okot arra Mészárosnak, hogy gőzmalom és más közügyekben levelezésbe kezdjen Széchenyivel. Mészáros Lázár cs. kir. őrnagynak ez a tette nem volt veszélytelen; mivel Széchenyi István állandó rendőri megfigyelés alatt állt.
Első, 1837. július 20-i levelében Mészáros tudtára adta Széchenyinek, hogy Milánótól nem messze, Melegnanóban egy éve működik egy hengermalom, melyet a svájci freuenfeldi és mainzi hengermalommal együtt a freuenfeldi részvénytársaság építtetett. A társaság az Európában csupán az említett három helyen működő új hengermalmi rendszerről és létesítésének feltételeiről bővebb felvilágosítást adhatna. Mészáros szerint a sikerrel működő malom és a régi malmok között az a lényeges különbség, hogy a malomkövek helyett „aczél hengerek által őrlet”.
Nagy izgalommal várta a magyar malomipar jövője szempontjából nem mellékes technikai újdonságról tudósító levelére Széchenyi válaszát, aki azt 1837. augusztus 26-án írta meg a „Vitéz őrnagyúr, igen tisztelt hazámfiá”-nak a „minden esetre érdekes s szemem előtt tartandó közléséért, mellyel mind édes honunk java iránti buzgóságát, mind személyemhez viselten különös jóvoltát bizonyítja”.
Széchenyi melegen megköszönte Mészáros közlését, de egyelőre a londoni Hunter és English céghez fordult, hogy adjanak felvilágosítást: mibe kerülne egy „1h pár köves 80 lóerejű gőzmalom” építése és üzemeltetése. A válasz azonban késett. Közben Mészáros ösztönzésére a melegnanói hengermalom igazgatója tájékoztatta a frauenfeldi hengermalom részvénytársaságot a pesti malomépítésről. Ennek nyomán 1837 decemberében a társaság Pestre küldte két képviselőjét, akik december 11-én Valero Antal pesti gyárosnál Széchenyi és mások jelenlétében ismertették az új hengermalmi rendszert, és részvénytársasági formában egy pesti hengermalom felépítésének feltételeit.
Széchenyinek a társaság képviselőivel folytatott tárgyalása eszébe juttatta Mészáros közlését a melegnanói hengermalomról. Ezért 1837. december 13-án levelet írt neki, hogy a melegnanói hengermalommal kapcsolatos hét kérdésére szerezzen pontos információkat.
Kérte a „következő adatokat lehető legpontosabb szigorúsággal ki tudni, és nekem minnél előbb meg írni: 1. Hány mázsa lisztet őröl a malom 24 óra alatt? 2. Nincs-e a vásárlókban ellenérzés a malom lisztje ellen? 3. Lisztje drágább vagy olcsóbb-e, mint más malomé? 4. Mióta működik a malom, és volt-e meghibásodása? 5. Ki a malom igazgatója? 6. Milyenek a malom pénzügyei? 7. Ön Magyarország körülményeit ismervén ajánlana-e hasonló vállalatot honnunkban?”
Mészáros Lázár gyorsan beszerezte a kért adatokat, és 1837. december 31-én Milánóból írt levelében válaszolt Széchenyi kérdéseire. Megírta, hogy „a malom most naponként 120 mérőt (kb. 240-245 bécsi fontot) őröl; a malom ellen csak a régi malomtulajdonosoknak van panaszuk, mivel lisztje olcsóbb, a közönség pártolja, mert lisztje jó és nincs vasszaga; a malom lisztje 1 centesime-val az az 1/5 krajcárral olcsóbb”; a malomnak kétévi működése alatt nem volt lényeges hibája, csak egy esetben tört el egy öntött vasrúd, ami „vertvasból valóval csak hamar kicserélődött”; a malom igazgatója Rickenbach milánói nagykereskedő és a másik Fehr mérnök; a vállalkozás pénzügyeiről nem sikerült semmi biztosat megtudnia, mivel titokban tartják, de a viszonyokból az tűnik ki, hogy sikeres lehet.
Széchenyi utolsó kérdésére Mészáros a következőket válaszolta: „Ami pedig az utolsó czikkelyt illeti, ajánlhatnám-e? Őszintén megvallom, hogy dilettans létemre sokba belátásom s ismeretem, de koránt sem fentikig ki merítő tudásom nem levén, amellett hogy hat évtől édes Hazámtól távol vagyok, ahol mint hiszem s reménylem, az előre haladást kezdve, evvel sok régi szokásoktól menekedve, ki fejlődésőkbe életmódfoknál is új rendszert kezdtenek határozva nem vagyok bátor ítélni. De amit merek állítani, az, hogy ha az illyes malom felállításának főbb czélja a liszttel való kereskedés meszsze vagy külföldre, vagy talán tengerre szállítást vagy a liszt szárazabb, és evvel bittósabb el küldhetési tulajdonsága, és különösen tisztasága tartóssága mellett, igen ajánlható, ha a költség, bevétel az amit Méltóságod jobban tud mérlegét nyereségre üti.”
1838. január elején Mészáros jóvoltából – mielőtt még a frauenfeldi társaság elküldte volna költségvetését – Széchenyi már rendelkezett a hengermalommal kapcsolatos legfontosabb információkkal, amelyet Mészáros újabb tudósításában új adatokkal egészített ki. 1838. január 2-án ugyanis Mészáros Richenbach igazgatónak tette fel írásban azokat a kérdéseket, amelyeket Széchenyi neki. A társaság igazgatója 1838. január 19-én küldte el Válasz a magyar őrnagy kérdéseire című kétoldalas írását, amit Mészáros mellékel Széchenyihez írt 1838. január 24-i leveléhez.
A hengermalom ügyében folyó, Széchenyi István és Mészáros Lázár közötti levelezés a későbbiekben rendszeressé vált.
Széchenyit ez idő tájt a szederfatermesztés és a selyemhernyó-tenyésztés is foglalkoztatta. A Mészároshoz intézett 1840. október végi levelében Széchenyi beszámolt a selyemhernyó-tenyésztés fejlesztése érdekében kifejtett tevékenységéről, a Sopron-vasi Szederegylet megalakításáról, és megküldte Selyemsül című könyvét is.
Mészáros Lázár 1840. december 3-án Lodiból kelt levelében elnézést kért Széchenyitől, hogy katonai elfoglaltsága miatt csak több mint egy hónap elteltével válaszol. Közli vele: ami a „selyemről írt érdekes könyvét illeti, legmelegebb részvéttel olvastam, mivel 10 éve tanúja vagyok, mikép egész Lombardia egy termesztményétől, selyméből, nem csak az egész adóját könnyen viseli, de még maradékot is szerez; és így érzem előre azon hasznot, mit édes Honom magának szerezhetne, ha ezen hat heti fáradsággal szerzendő iparágat honosíthatná.” Helyeselte, hogy a Széchenyi által szorgalmazott társaságokat hasznosságuk miatt meg kell alakítani az ország minden táján, mivel előidézik más iparágak terjedését és az elmaradott mezőgazdaság fejlődését; és ami a legfontosabb, a tőke, az ész és a munka segítségével növelhető a jövedelem, és ez a nemzet legnagyobb, de legszegényebb részének boldogulását szolgálná. Erre utal a levél következő részlete:
„Méltóságod előtt, ki nem csak azt tudja legjobban, hogy mi szükséges, mi lehető, de még azt is, hogy a szükségest mikép kellessen életbe hozni, ez időleges irat tartalmát taglalni akarni annak ki 28 évek óta rontani tanult inkább, mint sem alkotni, hiú szándéknál több volna. Azért mint már sok többekért, és a többek közt a minimum világba vetéséért üdvözlőttem, úgy most is üdvözlöm Méltóságodat, hogy alakulandó e társaság elvét, az eddigieknél nagyobb tágasabb alapra kívánja helyezni, mert igazán megvallom, ha mindjárt a divatos véleménytől kárhoztatnék is, én sehol sem látok boldogulást mint ott, ahol az Egyetem érdeke, az egyénekével öszhangzatban van, mit még az úgy mondott vagy vélt főbb értelmi lépcsőn álló nemzeteknél az angol és francziánál is hiába keressük. Azért mint mondám örülök, és az Isten áldását kívánom erre a társaságra, hogy a szegényebb sorsúnak is utat tárt, csekély pénz hozzájárultával tanulni, mit tehet, ha akarja az összes erő. Ha pedig Honunk többi részei látandják hasznát, amint bizonyára látni fogják, többek is más más társaságokba alakulva, és más meg más és mind hasznos s szükséges iparágakra terjedve, könnyebben foghatják előidézni azon időt, mikor a többi iparágakhoz, a még egészen rendszertelenül hagyott
mezei gazdaságot, a tőke, ész és a dolog viszonyos pro rata jutalmaztatási elv szerint kapcsolják és így a most legnagyobb, de legszegényebb részét boldogítandhatjuk a Nemzetnek.”
Mészáros Lázár örömmel értesült arról, hogy 1840 novemberében befejezték a pesti hengermalom építését a Lipótvárosban, a ma is álló Valero selyemgyár épülete mellett, a Stollár Béla utca 6. számú ház helyén.
Széchenyi István 1841. december 1-jén Mészáros Lázárhoz intézett levelében méltatja érdemeit a magyar gazdaság és kereskedelem fejlődését elősegítő korszerű malom – a Pesti Hengermalom – megteremtésében, amely megvetette alapját a virágzásnak induló és az országnak hírnevet szerző iparágnak. Kijelenti: „azon élvezetét azonban magamtul mégsem tagadhatom meg hogy Önnek az idevaló Hengermalom megindultát és meglehetős sikerű folyamatfát azon őszinte vallomással be ne jelentsem, mihez képest – ha Ön nem volna, alkalmasint a Pesti Hengermalom sem jő létre, mert hiúság nélkül: Én hoztam a dolgot életbe, ennek megismertetése, ajánlása azonban az Ón tette és érdeme! Az erészbeni csata megvan nyerve, mert jó a liszt és kapós; mennyire biztosítjuk és hasznosítjuk a diadal gyümölcsét az egyébiránt más kérdés és e tekintetben ezer még a tennivaló, míg lisztet visz ki a magyar gabona helyett, és Odesszával aztán bátran kiállhatja a versenyt. S pedig ez, s nem egyes malommali molnárkodás ‘végcélunk’. Nem de?
A selyem vagy inkább a szederfa dolga jól megindult honunkban.”
Ez a levél is bizonyítja, hogy Széchenyi nagyra becsüli Mészáros munkásságát, aki 1842 tavaszán szabadsága alatt PestBudán és Pozsonyban személyes ismeretségbe került a hazai vezető politikai, gazdasági és tudományos körök sok neves képviselőjével. Széchenyi István Mészáros őrnaggyal való találkozását így örökítette meg a 1842. április 22-i naplófeljegyzésében: „Mészáros Lázárral a hídon és a malomnál”. Találkozásokra került sor Deák Ferenccel, Eötvös Józseffel, Klauzál Gáborral, akikkel Mészáros szavai szerint már előbb is, „némely össze köttetésben voltam”. Valószínű ekkor találkozhatott futólag Batthyány Lajossal és Kossuth Lajossal is, aki mint a Pesti Hírlap előfizetőjét már névről ismerte. Látogatást tett a Magyar Gazdasági Egyesületben és lapjának (Magyar Gazda) szerkesztőjénél, Török Jánosnál, akivel megállapodott, hogy cikkeket ír a lapba.
Az 1842. esztendő azért is emlékezetes maradt Mészáros életében, mert első ízben jelent meg A szederfa tenyésztésének s kezelésének módja Olaszországban című írása nyomtatásban két részben a Magyar Gazda, 1842. szeptember 25-i és 29-i számában. A szerkesztő a cikk elején szükségesnek tartotta a következőket közölni az olvasókkal: „Mészáros Lázár cs. k. őrnagy tisztelt hazánkfia felfogván polgári hivatását, olaszországbani tartózkodását arra fordító, hogy a mezei gazdaság és ipar mezején mind azt, mi hazánkra nézve érdekes lehet, összegyűjtse, s Egyesületünk által hazánkkal közölje. E becses közleményeket részletenként át fogjuk lapjaink által adni a tisztelt közönségnek, s örvendünk ebbeli ígéretünk teljesítéséhez mai számunkkal foghatni.” Mészáros cikkében nagy szakértelemmel mutatja be a szederfa korszerű művelésének minden lényeges kérdését és megállapítja, hogy az itáliai tapasztalatok alapján bármilyen fajtáról legyen is szó, a legfontosabb a gondos művelés, mivel az biztosítja a szederfa gazdag levéltermését, mely a selyembogarak tápláléka és a gazdag selyemhernyótenyésztés alapja. Közben megállapítja, hogy az elmaradott hazai mezőgazdasági termelés egyik fő oka a kémia felhasználásának elhanyagolása. Ennek a hiányosságnak a megszüntetésére kell törekedni, melyet azonban csak a „chemiának a földművelésre és a növények phisiologiájára alkalmazásával tölthetünk be’.
A hazai mezőgazdaságnak a tudomány legújabb eredményeivel való fejlesztése Mészárosnak szívügye volt, amit az is bizonyít, hogy amikor a neves filozófus, Szontagh Gusztáv nyugállományú százados és az MTA rendes tagja, 1843 májusában megjelentette a Szenvedélyes dinnyész című könyvét és a Magyar Gazda, 1843. október 29-i számában a Szenvedélyes dinnyész ez évi dinnyetermesztése és tapasztalatai című cikkét, azokat elolvasva azonnal levelezésbe kezd vele a dinnyetermesztésről és más tudományos kérdésekről. Mészáros huszárőrnagy Cremonából 1843. november 11-én írta meg első levelét Szontagh Gusztávnak, melyben megjegyezte, hogy „nem igénylek önmagamnak semmibe szilárd tudományt”, de ennek ellenére szükségesnek tartja a dinnyetermesztésről saját és itáliai tapasztalatainak ismertetését, mert az „a szenvedélyes dinnyész reménylendő második kiadásának esetleg (csekély!) bővítményéül szolgálhatna”.
