A MAGYAR TUDÓS TÁRSASÁG LEVELEZŐ TAGJA, 1844–1848
A MAGYAR TUDÓS TÁRSASÁG LEVELEZŐ TAGJA, 1844–1848
Mészáros pályájának jelentős állomása volt az 1844. esztendő, amikor alezredesi előléptetésének napján, a Magyar Tudós Társaság XV. nagygyűlése 1844. december 16-i első ülésén javasolták levelező taggá választását. Az ajánlólistán ez olvasható: „Mészáros Lázár főőrmestert ajánlja levelező tagul Széchenyi István. Scheidel Ferencz mint a magyar ügy apostolát Lombardiában. Különösen ajánlja B. Eötvös József.” Ezek után az ajánlást az alábbi sorrendben aláírták: Fáy András, Kubinyi Ferenc, Kiss Károly, Tarczy Lajos, Fogarasi János, Vörösmarty Mihály, Balasházy János, Luczenbacher János, Frivaldszky Imre, Szontagh Gusztáv, Beghard Xavér Ferenc, Döbrentei Gábor, Nagy János, Vásárhelyi Pál. A december 21-i ötödik ülésen felolvasott 29 levelező tagnak ajánlott sorrendjében a 17. Mészáros Lázár volt, akit a december 24-i hetedik ülésen 21 szavazattal választottak meg.
Széchenyi István másod elölülő és Toldy Ferenc titoknok 1844. december 30-i leveleikben értesítették Mészárost, hogy az MTA levelező tagjává választották. O a megtiszteltetést Lodiból, 1845. január 17-én a Magyar Tudós Társaságnak írt levelében köszönte meg, kijelentve: a „Tekintetes Tudos Társaság ügyét helyzetem s tehetségem szerint magaménak vallani, és előmozdítani igyekszem.” Terhes szolgálati elfoglaltsága mellett nagy szorgalommal kezdte meg levelezőtagi kötelességeit teljesíteni. Ezt bizonyítják 1845. július 9-i és augusztus 26-i leveleinek mondanivalói és a hozzájuk mellékelt tudományos munkák. Ezek közül a legfontosabb A katonaságról című székfoglalója, amit az MTA kisgyűlés 1845. október 28-i ülése, Schedius Lajos igazgató tag elnöklete alatt, az első napirendi pontként tárgyalt. Az eseményt a jegyzőkönyv így örökítette meg: „Korponay János 1. t. olvassa Mészáros Lázár 1. tagnak beköszöntő értekezését a katonaságról.”
Amikor felolvasták székfoglalóját, Mészáros már hazájának ismert katonafia, aki polgári kötelességének tartja, hogy tudományos munkásságával, írásaival részt vegyen az ország közügyeiben. Ez adta az indítékot, hogy nem keveset kockáztatva, a katonai előírásokat figyelmen kívül hagyva, a magyar tudományos közvélemény elé tárja hadügyi reformgondolatait. A magyar katonai gondolkodás reformkori történetében Mészáros Lázár volt az első magasabb rendfokozatú hivatásos törzstiszt, aki leírta és nyilvános fórumon kifejtette hadügyi és honvédelmi tételeit.
Mészáros elmélyülten tanulmányozta, miként alakult ki a magyarországi torz hadügyi szimbiózis és az ósdi honvédelmi rendszer. Jól tudta, hogy előzményei az 1715. évi VIII. törvényig nyúlnak vissza, amely szabályozta Magyarországon a nemesi felkelés rendjét és az állandó hadsereg tartását. Ismerte, hogy a nemesség az országgyűléseken a katonáskodás kötelezettsége alól a „vérrel adózás” fikciójának hangoztatásával részben kibújt, az állandó hadsereg fenntartásának súlyos terheit (újonc állítás, adók stb.) pedig teljesen a jobbágyságra hárította. Mészáros előtt, aki ismerte kora hadtudományi irodalmát, nem volt titok, hogy az európai országok hadügyeiben kevés változás történt, viszont a katonai gondolkodásban nagy a szellemi pezsgés és óriási a hadtudomány fejlődése. Saját bőrén tapasztalta, hogy a Habsburg Birodalom hadseregére a pangás, sőt a visszalépés, az egészségtelen bürokrácia nyomta rá a bélyegét. A rendészeti feladatok ellátása volt a cs. kir. hadsereg fő funkciója, melynek szerverete nem változott, fegyverzete alig fejlődött, ellátása romlott, kiképzését a formalizmus uralta el, s hadviselési eljárásaiban sem haladt előre. Látta azt is, hogy ezek a körülmények hazája helyzete miatt még súlyosabban érintik a cs. kir. hadsereg létszáma egynegyedét kitevő, a Magyar Királyságból származó, magyar elnevezéssel szereplő, 12 huszár- és 16 sorgyalogezrednek mintegy 60 ezer katonáját. De figyelemmel kísérte a korabeli, különösen az 1839-40. és az 1843-44. évi magyar országgyűléseken a honvédelmi kérdésekben mindig élesen folyó vitákat: A követek jelentős részének – köztük számos ismerősének – követeléseit a hadsereg nemzeti jellege erősítésére, a magyar tisztek alkalmazására, a magyar ezredek külföldre helyezésének megtiltására, a magyar szolgálati nyelv bevezetésére, a rövidebb szolgálati időre, a civil törvénykönyv alkalmazására, az újoncállítás visszásságainak megszüntetésére, az általános katonai összeírás bevezetésére, az elavult nemesi felkelés helyett nemzeti katonaság létesítésére, a Ludovika Katonai Akadémián a magyar nyelvű képzés megindítására és más égetően szükséges katonai reformokra, hadügyi újításokra.
Mészáros tehát, sok kútfőből és forrásból merítve, értekezésében sokoldalúan vizsgálta a társadalom és a háború összefüggéseit, a hadsereg jellemzőit és szerepét kora átalakuló világában, a Habsburg Birodalomban és a Magyar Királyságban. Új vizsgálati módszer alkalmazásával, a lőpor (a tűzfegyver) és a sajtó (a könyv) segítségével vázolja fel az emberiség életében a háború és a hadsereg szerepét. Kiemeli, hogy az emberiség szerencséjére a lőpor, a tűzfegyver ellenszerét még idejében feltalálták, hogy „káros hatását az egész emberiség javára gátolhassa”. Igaz, az ember többet tett a tűzfegyver, szavai szerint a „pusztító elsőszülött hatásköre tágításán”, mint a sajtó, a nyomtatott szó, a „másodszülött jótékonyságának” elterjesztésére.
Álláspontja szerint a „sajtó az emberi ész kifolyásainak terjesztője, szellemi tehetségek művelője, legjótékonyabban hathatott” a társadalmi életre, ha az ész és értelem egyszerűen az embert és a vele viszonyban álló külvilág tényezőit teszi vizsgálata tárgyául. Szigorú ítélete az, hogy a tudomány és az irodalom nem sok sikerrel munkálkodott a népek sorsának és az „élet törhetőbbé” tételének javításán, pedig a népek, nemzetek „a jobb felé sovárogtak”. Ám Európa országaiban már ébredeznek azok az erők, melyek belátták, hogy „új és más módokról kell gondolkozni, miképen alkottassék egy jobb lét”. Általános tételeinek bemutatása után, esetenként ugyan körülírva vagy óvatosan fogalmazva, a magyarországi átalakulás folyamatait, a nemzet törekvéseit, hogy – mint írta – „a borúra derű következzen”, veszi elemzés alá. Ennek során meghökkentően újszerű axiómát fejt ki a háború elkerülhetőségéről, a katonaság ésszerű átalakításáról és békefunkciójának kibővítéséről.
Tétele szerint a hírhedt machiavellisztikus mondást – „Si vis pacem, para bellum – Ha békét akarsz, készülj a háborúra” – fel kell cserélni a „nemesebb, felségesebb és emberiségesebb mondással – Si vis pacem, para pacem – Ha békét akarsz, készülj a békére.” Ezt kívánja „a nemzetek kifejlődése és csinosodása” és ha „a mostani civilizáció el bírta hárítani a közönséges háborút egy negyedszázadon át, ennek ellenére elképzelhető a fegyveres összeütközés és a rendbomlás az egyes európai országokban’. Ilyen esetben a „legfőbb anomália a háború, mint a festményben a fény mellett az árnyék, szükségesnek, nélkülözhetetlennek, s így normális állapotnak kell tartani”. Ezért a háború tényezőit állandóan figyelembe kell venni, és legfőbb eszközét, a hadsereget úgy kell alkalmazni, hogy a nemzet többi részét „békés működésében és vagyonszerzésében ne hátráltassa”, hanem inkább előmozdítsa.
Mészáros Lázár a továbbiakban hadügyi reformelgondolásait három kérdés köré csoportosítva mutatja be. Az első kérdésére – „Mi a katonaság, mért van felállítva és mi a kötelessége?” – szokatlan, de mégis elfogadható meghatározását adja a hadsereg általa elképzelt hármas feladatkörének: Először, „a külső támadást visszaverni, azért elégtételt kivívni”, ami „rendeltetésének legszebbike”. Másodszor, „ha törvényelleni belső rendbomlás mutatkoznék – melynek kiegyenlítését a törvény önnön tekintélye által nem bírja –, azt helyre állítani eszközleni összemunkálkodjék”. Harmadszor, még „más kötelessége is lehetne, meny a mostani majd csaknem általános terménytelenségét terményítővé alakíthatná; ti. a rómaiak példája, – és más újabb nagy tekintélyű hademberek javaslata szerint, ollyan nagy munkákban, menyeknek hasznát az egész haza, vagy több hazák egy statusbani egyesülete érzené,… tevőlegesen részt venni.”
Egy máig heves vitákat kiváltó problémakört vetett fel második kérdésében: „Mit kell a katonaságtól követelni, hogy a mostani civilisatió iránya szerint, békés és hadi hivatásának megfelelhessen?” Válaszában hangsúlyozza a kor követelményeinek megfelelő tisztképzés és sorkatonai kiképzés nagy fontosságát. Kiemeli, hogy a katonai tudás gyakorlati alkalmazásához nélkülözhetetlen a hadsereg hármas rendeltetését biztosító korszerű szervezet és a fegyvernemek szerinti képzés. Kifejti egy örök problémáról is a véleményét, mint írta: „A katonaságot, mint Aristoteles az Asszonyt – Malum necessariumnak tartották.” Ám a szükséges rossz tétele megingott, mivel Európában 30 éven át nem volt háború. A hosszú békeidőszak hatására egyes körök elkezdték hirdetni – „A katonaság kiálhatatlan teher”. Jelzi, hogy ez a nézet jelentkezett a hazai közéletben is, sőt a kérdésről éles vita folyt az 1843-44. évi reformországgyűlésben. Erről Mészáros is megfogalmazta az alábbi álláspontját: „Hogy pedig béke idejében igazán teher a többi rendekre nézve, azt senki sem tagadja, sőt be is vallja, csak hogy ezen tehernek tartott testület, bátran kérdezheti, kié a hiba? -Az övé nehezen, mert közvetlenül rontásra nevelve, közvetve rendbomlott esetekben egyenlítőül, és fájdalom csak hébe-hóba itt-ott a közjót előmozdító munkákra használtatva, egyéniségén tul nem léphet.” Leszögezi, hogy a katonaságot „még sokáig, vagy amint az okosabbak nálamnál mondják, – soha sem fogják tudni elkerülni, tehát amit nélkülözni nem lehet, kár ócsárolni, mivel jöhet idő, hol használni kell, hogy a rossz után jó következzék”.
Erre a megállapítására alapozva veti fel a harmadik kérdést: „Amint most áll és szerkesztve van, megfelelhet-e legszélesebb értelemben vett hivatásának a katonaság?” A válasza élesen elutasító, mivel egyértelműen kijelenti, hogy a cs. kir. hadsereg és a magyar honvédelem, az anakronisztikus nemesi felkelés rendszere nem felel meg hivatásának. Mondanivalójából félreérthetetlenül kiderül, hogy a hadügy megújítása a Habsburg Birodalom kötelékében vagy azon kívül csak egy polgári átalakuláson keresztülment Magyarországon valósulhat meg. „Mikép lehet a hibákat javítani?” – tette fel Mészáros a kérdést. A feleletét négy pontban fogalmazta meg. Először, „amint most léteznek a társadalmi ügyek, bátran ki lehet mondani, hogy minden e tárgyban, az eddigi jobb, szebb s tudósabb javaslatok még mindig életbe léptetést várnak, úgy
azokat, ezen firkálással szaporítani kár volt, noha, ha ezen értekezés, egy új szempontbók felfogást” szeretett volna adni, de lehet, hogy megvalósításához időtlen időre lesz szükség. Másodszor, egy társadalom próbaköve az, hogy a jogokat és kötelességeket igazságos arányban osztja-e el polgárai között. Magyarországon a nemesség „véráldozat” adóját, az ósdi nemesi felkelés fikcióját, „a régi módorokat haladásiakkal kell felváltani° és mindenki számára polgári kötelezettség legyen a katonai szolgálat; a hadösszeírás. Harmadszor, a társadalom részét képező katonaságnak becsülettel kell helytállnia békében és háborúban. „De a becsülethez még kenyér is szükséges, azaz gondnélküli élet.” Negyedszer, az államnak a katonaságot fel kell használnia „pozitív jóra” és ezért nem szabad lemondania a hadsereg és fegyvernemei korszerűsítéséről.
Mészáros Lázár értekezése befejezéseként kiemeli azt a ma is érvényes alapigazságot, mely szerint: „Minden nemzet csak annyit ér, amennyiben munkája által szerzett nyers és feldolgozott terményeivel, önnön szükségét kielégítve, feleslegével világi viszonyban is részt veszen.” Ezért minden erőnek össze kell fogni a hazában, hogy „a rohanókkal vágtatva, a fontolva haladókkal léptetve’ segítsék a polgári átalakulás ügyét. A hadügy átalakításával kapcsolatban leszögezi: „Mig ezen radikál hibák nem lesznek elhárítva, addig időtlen minden jobbnak tettleges elérhetése, mert hogy a mint korok szükség szülte intézvényeit – menyeknek szükségessége ugyan most is áll, bár ha általános szükségén kétkedni merészkedek – foltozgatni, és a mostani viszonyokhoz alkalmazgatni lehet, és kell is, annak idejében pedig használni, igaz; még is minden tehetséget és akaratot nem ártana oda irányozni, hogy midőn a jó behozása elérkezik, a lehetőség, a szellemnek felvilágosítva, az alakítandó ügy egészében és részleteiben per analisim et synthesim fel fogva, és átdolgozva, célirányosan döntethessen el.”
Mészáros amikor elutasítja az elavult hadügyi rendszert, kitért arra is, hogy minden európai államban vita folyik a célszerű hadügyi rendszerről, és ő hazájának „a legszebb jövendőrüh álmokat” figyelembe véve fogalmazta meg alapelveit egy új magyar katonai rendszerről. A kritikus mondanivaló, a meghökkentő katonai reformjavaslatok miatt az MTT, félve a következményektől, nem tette közre a székfoglaló értekezést Évkönyveiben. Sőt nyolc hónapon keresztül hallgattak értekezésének fogadtatásáról és levelezőtagi oklevelét sem küldték el. Ez kiderül Mészáros Lázár Kiss Károly MTT hadtudományi rendes taggal és az MTT titoknokával való 1846. április 27-i, május 18-i, június 20-i, 30-i, július 1-i és 12-i levélváltásából. Végül az új levelező tag megkapta oklevelét és az értesítést, miszerint: „A katonaságról szóló beköszöntő értekezés, ugy a többi közlemények is figyelemmel fogadtattak társaságunk által.” Erre válaszul írta Mészáros, hogy örül annak, „ha szerény s igénytelenül irt zsengém figyelmet nyerhetett, és küldeményem kegyesen fogadtatott”. Igaz ekkor már elöljárói is figyelmeztették őt, hogy az MTA levelező tagjaként ne foglalkozzon hadügyi kérdésekkel, mert mint megjegyezte „a katonának nem szabad olly életbevágó kérdésekről tanakodnia nálunk, és nem nyílt sisakkal”.
Ebből az időből szükséges megemlíteni Mészáros Lázárnak egy másik igen jelentős tudományos kezdeményezését a magyarországi meteorológiai megfigyelő hálózat megalapítására. Itáliai példára hivatkozva 1845 augusztusában szinte azonos szövegű levélben javasolta a Magyar Tudós Társaságnak és a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Társaságának a Magyar Meteorológiai Egyesület létrehozását. Egy „időjárattanos (metheorologicus) egyletekre buzdító” felszólításában, menyet az alábbiakban közlünk, ezt írta:
„Ezen programból kitetsző, és magas szempontból kiinduló eszmének hasznát minden országokra egyaránt, a Tudós Társaságnak bebizonyítani, annyit tenne, mint Minervát tanítani akarni. Azonban legyen szabad érintenem, hogy bár ha sok másban s még ebben is hátramaradásunk világos, de mivel az időjárástan, mint tudomány csak a legujabb kor szüleménye, ugy bennünket hála Istennek talán az utolsó vándorlók előtt jötteket Európába, kevesebbet terhel a tudós megrovás, mint azon felvilágosodott és par excellence művelt nemzeteket, menyeknél”, neves tudósok, az idősebb Herschel, Humbold, Gauss, Kaemtz, Dove, Madler, Erman, Nervander, ifjabb Herschel és mások kutatásai, vizsgálatai eredményeként az időjárástan „a szétágazó tömérdek tárgy eddigi empiricus feldolgozása mellett, tudományá nem alakulhatot.
De hogy mennél elébb a népek haszna végett azzá alakulhasson, szükség, hogy mint a delejtes vizsgálatoknál, ugy ennél is mennél szétterjedtebb, és valahol tudós figyelmezeteinek központi rak s összesítő tárát leljen.
Nemzetünk földi viszonyai, más nemzetekével hason, és eltérő körülményekkel mutatkozva, az illy egyesület képzését annál inkább merényelhetné, mennél fogva
1-ször. Sok közt elosztva kevés költséggel eszközölhetné, midőn helyzetére Európában talán első csillagászi tornyot bír, menyről, mivel eddig sok tapasztalásait titokban tartva, csak ujonnan kendé nyilvánítani, a külföld nem legkedvezőbben ítél.
2-szor. Hol egy gazdag tudományos egyetem, tudós egyéneivel hatályos irányt tűzhetne, tudományával a serdűlő társulatot segíthetné, és magyar központi időjárat tárra szolgálhatna.
3-szor. Mivel ha egy kis városban Lodiban, olly időjárattanos egyesület, és pedig az elsők közül Olaszországban, egyénenkénti igen kevés pénzbeli áldozat (4 f. pp. évre) hozzájárultával, kevés ugyan de a kezdetre elegendő tőkével alakul, talán kevés jóakarattal honunkban is alakulhatna, és pedig
4-szer. Mivel akár hogy törekszünk, ha a Nap befolyását
földünkre, és ha ennek minden tüneményeit magok, és a Nap közti összekötetésőkkel, meg az állati, növényi s érezi viszonyokkal, és ezekrőli sok tapasztalatok gyűjtésével, rendszeritésével, tevőlégileg nem ismerjük, tudományos földészetre nem vergődhetünk.
Erre a czélra olasz nyelven kijött derék s az összes természettudományban tudós Oehl Ur Nap foltjairól szóló értekezését ide mellékelni bátorkodom.”
A Magyar Tudós Társaság Mészáros javaslatát azonban csak jó félév múlva, a kisgyűlés 1846. március 16-i ülésén „a Temészettudományi osztály részére” tárgyalta meg, amit aztán a jegyzőkönyv így örökített meg: „Olvastatott Mészáros Lázár 1. tagnak levele, menybe Oehl urnak: Sull importanza déllé macchie dél sol czimü munkácskáját közölvén a társasággal, ezt a florinczi meteorologiai egyesületre figyelmezteti s felhívja: hogy Magyarország különféle pontjain is meteorologiai vizsgálatok eszközöltessen.
Levél és munkácska Tarczy Lajos r. és Török József 1. tagoknak adattak ki, hogy belőlük kivonatot készítvén azt véleményeikkel együtt az osztály elébe terjesszék, honnén a szükségeseknek tatáltatandó lépések a magyar természetvizsgálók ez idei gyűlésén megjelendő tagoknak utasítással fognak adni.” Valóban Mészáros 1845. augusztus 26-i levelének ezt a részét lemásolták, mellékelték Mészáros fordítását az időjárásról és a meteorológiai egyesületekről, valamint az eredeti olasz tanulmány kéziratát, amit ma is együtt őriznek az MTAK Kézirattárában. Mészárosnak a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Társaságához intézett levele lényegében megegyezett a Magyar Tudós Társasághoz írt levelével és mellékleteivel. Csak az aláírásban volt különbség, az elsőn „Mészáros Lázár alezredes”, a másodikon „Mészáros Lázár levelező tag” olvasható. A régi akadémiai iratok között nem található meg Tarczy Lajos és Török József véleménye, valamint a Természettudományi Osztály álláspontja, esetleges lépései a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Társasága felé. Az viszont tény, hogy Mészáros nagy jelentőségű javaslatával a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Társasága sem az 1845. augusztusi pécsi, sem az 1846. augusztusi kassa-eperjesi nagygyűlésen nem esett szó, noha az „időjárási elmeretek” és „egy meteorologiai társulat alakítása” gondolata felvetődött. Mészáros igen hasznos kezdeményezése csak jóval később, 1870-ben valósult meg hazánkban, szinte teljesen elfelejtve egyik korai – 1845. évi – szorgalmazóját.
Mészáros elégedetlen ajánlásai sorsával, mégis tovább foglalkozik olyan tudományos és gazdasági kérdésekkel, melyek megítélése szerint hasznosak lehetnek Magyarország fejlődése szempontjából. Ezekről a kérdésekről rendszeresen gondolatokat cserélt itáliai és hazai tudós barátaival. Levelező tagi kötelességeit teljesítette, amikor 1846., 1847. évi leveleiben rendszeresen tudósította a Magyar Tudós Társaságot és több tagját a korabeli Európa új tudományos eredményeiről. Több javaslatot tett az Akadémiának a történelem, a pszichológia, a pedagógia és más tudományterület hazai fejlesztésére. Tevékenysége alapján 1847-ben a Magyar Gazdasági Egyesület is tagjai sorába választotta.
Egyedül a hadügyi kérdések vizsgálatától zárkózik el, de tollát felajánlja a hazai tudományos köröknek, leszögezve „csak ne katonai dolgokra, menyek ellenszenvedelmes vonzalmaimhoz tartoznak”. Leveleiben és cikkeiben valóban csak a „gyakorlatos tudományú” dinnyetermesztésről és „selyembogár nevelésről” írt, nem foglalkozva hadügyi problémákkal. A hadsereg és a honvédelem gondjaira utalva kijelentette, hogy „én gyűlölöm a hasztalan beszédet mesterségem felől, mivel ha valahol valami jót be akarunk hozni, azt törölnünk kell vagy terméketlen állapotából termesztővé tenni, az az átalakítani, mire a tudós társaság minden katona tagja aligha nem képtelenek lennének”.
Az érdekesség kedvéért meg kell említeni, hogy Mészáros, noha aktív levelezést folytatott az akadémiával, annak egyetlen nagy- vagy kisgyűlésén sem vett részt. Ebben megakadályozta itáliai katonai szolgálata, majd a szabadságharc eseményei, s végül számkivetése. Ennek ellenére éppen közéleti és tudományos munkásságának nem kis szerepe volt abban, hogy őt javasolták Magyarország első honvédelmi miniszterének.
