Az anjoukori felöltőnevek közül ismerjük a rövid mentét, melyről a már említett Zbraslowi Péter szól, a magyarok «curtas mentes» nevű ruhájáról irván; aztán a dolmán-korszovágytot, melynek első része a hadi felöltők török eredetű magyar elnevezésének felel meg, utórésze pedig a «corset»-nek, «kursit»-nak s bőrdolmányt jelent, a Zsigmond-kori szójegyzékek hol «joppá»-nak (jube, jube, jupon, gippon, giupone, al-huba), hol «bambusium»-nak (gambeson, wambeson) magyarázzák, de nyugoti értelemben véve mindegyik más volt s a «corsettől» is különböztek, a «joppa» név nem más, mint a magyar «suba», csakhogy mi hozzánk kelet felől jött a név és az így nevezett bundaféle bőrruha, míg a nyugoti népekhez a móroktól jutott «mór pánczél» értelemben s a XIV. században már a gyapjuból készült fegyverkabátnak is «joppa» volt a neve, ebben különbözött a bőr «corset»től; ellenben «bambusium»-nak, mely alatt a XIII. században az újjnélküli bő és hosszú fegyverkabátot értették, a XIV. század folyamán a redőbe szedett és kivattázott újjas, rövid és szűk felöltőt nevezték, mint a «Chronicon Colmariense», már a 1298. év alatt mondja, még mindig használták a garnacia vagy garnatus (ganache, canache, garnache) elnevezést, csakhogy most már lebernyeges újjal és csuklyával ellátott, nem pedig újjatlan hosszú felsőkabátot, «epitogium»-ot értettek alatta; a schlägi szójegyzékben találjuk az olasz «gabbano»-nak vagyis köpenynek megfelelő szlávos kabanicza, kabaricza (délszláv: kabanica, cseh-tót: kabanica) szót, melyet máskép tabirruhának vagy tabardának is neveztek s miként a mai tótban «szűrkankót», rövid szűrt jelent, úgy régen is a rövidebb fajta palástnak volt a neve, csakhogy rövid újjal is ellátták s mint Péter szőllősi plébános 1317-ki okleveléből látjuk, vadmacska- vagy más vadbőrrel szegélyezték (tabardam cum vario volutam). A tunika elveszti régi jelentését, a XIV. században vagy legalább a század második felében már «szoknyát» értettek alatta.