IV. A KÖZÉPKORI MAGYAR VISELET.*

Teljes szövegű keresés

IV. A KÖZÉPKORI MAGYAR VISELET.*
Boncz Ödön: Vázlatok a magyar viselet történetéből. Budapest, 1887,. 2. r. – Rómer Flóris. A magyar jelmezről. Akad. székfogl. (Akad. Ért. 1872. 139–146. l.), Régi falképek Magyarországon. Budapest, 1874. és Magyar viseletképek. (Arch. Közl. 1871. VIII. 199–202.) – Henszlmann Imre: Pécs középkori régiségei. (Monum. Arch. I. k. 2. r.) II. k. Pest. 1870. 166 s köv. l. 173–238. A kisbényi román izlésü egyház. (Arch. Közl. 1862. III. k. 1. f. 16.) és A bécsi 1873. évi világtárlatnak magyarországi kedvelőinek régészeti osztálya. Budapest, 1875/76. 101–104, 143 s köv. – Gerecze Péter: A pécsi székesegyház régiségei. (Arch. Ért. XV. 1895. 36, 129, 333, 401. l.) és Szent Simeon próféta ezüst koporsója Zárában. (Arch. Közl. 1895. XVIII. 45–53.) – Huszka József: A sz. László legenda székelyföldi falképekben. (Arch. Ért. V. 1885. 211–220) és Magy. szentek a Székelyföldön. (U. o. VI. 1886. 123–134.) – Schultz Alwin: Das höfische Leben zur Zeit der Minnesinger. Lipcse, 1889. I. 3. l. V. ö. még II. k. 39. l. (kasagân) – Karajan: Ueber den Leumund der Oesterreicher. (Bécsi akad. Sitzungsberichte. 1863. 42. köt. 491. l.)
A keresztyénséggel, a királyság megalapításával, az Árpádoknak a szomszéd uralkodóházakba való beházasodásával, a nyugoteurópai lovagoknak, olasz és német mesterembereknek hazánkba való beköltözésével a magyarság a korábbiaktól nagyon eltérő áramlatok befolyása alá került, melyek viseletét is átalakították, sőt időnkint az udvarnál s az udvar szokásait utánzó főnemességnél ki is szorították.
Az a helyzet, melyet a magyarság Szent István korától kezdve elfoglalt a nyugoti világban, ellenségévé tette egykori környezetének, a melyből kiszakadt s minél mélyebben átérezte a nyugoti czivilizáczióhoz való simulásnak a szükségét, annál többet vett át külsőségeiből is és igyekezett viseletében is feltüntetni azt a nagy ürt, mely közte és keleti barbár rokonai között támadt. A keleteurópai viselet, mit magával hozott, a byzanczi és német császári udvar módjára berendezkedett királyi ház, a sok időn keresztül jobbára külföldiekből, olaszokból, németekből és francziákból álló papság s az idegenből jött és a legelőkelőbb méltóságokra emelt lovagok, a Venceliek, Huntok és Pázmánok, Guthok és keledek, Tiboldok, Hermannok, Volferek és Héderek, Hahotok és Buzaltok, Rátoltok, Becsék és Gregorok sat. ivadékai előtt nagyon is pogányosnak, az akkori idők nyelvén szólva nagyon is kunszerűnek tünt fel s nem is igen tartották igaz keresztyénnek, valódi lovagnak, ki megvetve a keresztyén lovagok Európaszerte divatos viseletét, kun módra öltözködött. Régi családaink közt a középkorban gyakran találkozunk egyik-másik tagnál ezzel az elnevezéssel; dictus Kun, a Kunnak nevezett; ilyen volt például az Ákos-nemzetség pelsóczi ágából; a XIV. század első felében élt Miklós, csetneki Benedek-fia, a ki hét testvér között egyedül fordult elő «Kun» melléknévvel; az Osl nemzetségből csornai Imre fiát, a Nagy Lajos korabeli Jánost nevezték «Kunnak», kinek aztán ivadékai is megtartották e nevet, ép úgy, mint a Gutkeled nembeli rosáli György fiának, Lukács «dictus Kun de Rosaly»-nak (élt 1373–96.) ivadékai. Ha a két előbbi nemzetségnél még valahogyan föltehető volna is, hogy a «Kun» melléknév a nemzetség kun eredetével van összeköttetésben: a sváb ősöktől származott rosályi Kunokra bajos volna ilyet ráfogni. Nyilván tehát azokra ragadt a «Kun» név, a kik a nyugoti divat korában is ragaszkodtak a régi keleteurópai szokásokhoz, melyek a XIII–XIV. században a kunok nevéhez voltak füződve s a mi nem felelt meg a nyugoti, olasz, német és franczia viseletmódnak, kunnak nevezték még akkor is, ha talán nem is annyira kun, mint inkább a honfoglalóktól öröklött viselet volt.*
Kun Miklós, Detrefi Benedek fia 1322. Anj. okl. II. 36. – 1326. Fejér Cod. Dipl. VIII. 3. 133. – 1340. Anj. okl. IV. 53. – Osl nb. Imre fia Kun János 1370. sopr. okl. I. 389. Csornai Kun György fia Miklós 1398. Uo. I. 528. néh. Chornai Kun György 1400. Uo. 537. U. e. fiai 1404. uo. 562. sat. – Rosályi Kun családról l. Turul X. 1892. 23. l.
A középkornak ez az uralkodó felfogása magyarázza meg azt a különös jelenséget, hogy a középkori magyarság viseletére vonatkozó hazai emlékek, pecsétek, sirkövek, falfestmények, miniatureök sat., csekély kivételt leszámitva, azt a benyomást keltik a szemlélőben, hogy a középkorban a külön magyar viseletnek minden hagyományra megszakadt, teljesen kiszorította a nyugoti divat s mostani nemzeti öltözetünknek a XVI. század előtti időkben nincs nálunk semmi előzménye. Idegenek után tudjuk, hogy nem így volt, hanem mindig megvolt a magyarságnak a nyugotitól különböző viselete, mely, miként másfél század óta a huszárruha, nem egyszer terjedt Magyarország határain túl. Már az utolsó Babenbirgiről, II. Fridrik osztrák herczegről megjegyezték, hogy magyar módra öltözködött. A Helbling-féle verses krónika a XIII. század végén az idegen divatot utánzó osztrákokkal, csehekkel szemben dicséri a magyarokat, hogy hívek maradtak régi szokásaikhoz. A Képes Krónika a XIV. század általános európai viseletében ábrázolja a magyarokat, a Nagy Lajos udvarát feltüntető czímképen azonban a főurak már keleti viseletben vannak. Mátyás királyt a róla fennmaradt ábrázolatokon mindig renaissance-kori olasz viseletben találjuk, Hunyady László, Kinizsi Pál, az Ujlakyak, Szapolyayak, Perényiek sirköveinek alakjai ép úgy lehetnének német vitézeknek, mint magyaroknak a képei, semmi olyan nincs rajtuk, a mi arra mutatna, hogy az ő korunkbeli magyar viselet szorosan összefüggött a későbbi erdélyi udvar főurainak viseletével; ezt csak I. Miksa császár önéletrajza, a rajzokkal ellátott Weisskunig, valamint a szintén Miksa-féle Triumphzug után állapíthatjuk meg, a miből egész világosan kitünik, hogy a Bocskay és Bethlen korabeli magyar ruha egyenes folytatása volt annak a magyar viseletnek, mely Mátyás uralkodása vége felé s a Jagellók alatt volt divatban.*
Schultz Alwin: Das höfische Leben zur Zeit der Minnesinger. I. k. 321 s köv. l. 329. – Karajan: Ueber den Leumund d. Oesterreicher. (A bécsi akad. Sitzungsb. 1863. 42. 491.) – Boncz Ödön: Vázlatok a magy. visel. tört. 2. r. 8, 27, 43. l. A Helbling Seifried lovagnak tulajdonitott Reimchronik szerzője mások sz. Horneck vagy Stiriai Ottokár volt.
Megvolt tehát a külön magyar viselet az egész középkoron át s a későbbi lengyel-török befolyás csak módosítólag hatott nemzeti viseletünk XVI. századbeli alakulására, de nem ez volt az alap, melyből a magyar ruha keletkezett. A mi azonban e befolyásnak különös jelentőséget kölcsönöz, az abból áll, hogy maga a lengyel és török viselet is ugyanarra a közös forrásra megy vissza, melyre a magyar, tehát míg a középkoron át a magyartól teljesen idegen nyugoti viselet volt befolyással nemzeti viseletünk fejlődésére, a XVI. századtól kezdve rokon elemek hatása alá került.
A nyugoti divat két oldalról jött Magyarországba: a németektől és olaszoktól. A két áramlat az egész középkoron át tartott, befolyása azonban időnként különböző volt; Szent Istvántól kezdve az Árpád-korszak tartalma alatt – a XI–XII. században váltakozva a byzanczival – a német befolyás volt az erősebb, az Anjouk alatt pedig és Mátyás korában az olasz a túlnyomó, közben azonban Zsigmond idejében jelentékenyebb német hatással. Ezekhez járult különösen a XIII. század második felétől kezdve, de már előbb is a kun befolyás, melynek jelentőségét azonkivül, hogy újabb elemeket hozott viseletünkbe, még inkább abban találom, hogy a magyar viselet keleties jellegének veszni kezdő hagyományait fölébresztette; hatása legkirívóbb módon II. István és Kun László idejével esik össze, de az Anjouk alatt sem szünetelt s kétséget sem szenved, hogy nagy befolyást gyakorolt a XIV–XV. századbeli magyar viselet alakulására.
Három különböző korbeli emlékcsoport vet világot középkori viseletünk fokozatos átalakulására, ezek: a velenczei Sz. Márk-templom többször említett scythái és indusai az Árpádok korából, a Képes Krónika czímképe Nagy Lajos uralkodásának első szakából s végül a Miksa-féle Weisskunig és Triumphzug magyarjai Mátyás végéveiből s a Jagellók korából. Minden más emlék vagy töredékes képet nyújt, vagy pedig – mint föntebb is megjegyeztük – nem a magyar, hanem a nyugoti keresztyén világhoz tartozó embert akarta föltünteni.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT