Nyugoti hatás.
Nyugoti hatás.
Úgy látszik tehát, hogy a pécsi domborművek a velenczei mozaikképek előtt divatozó magyar vagy szabatosabban mondva magyarországi viseletmódra vetnek világot, a miből az tünnék ki, hogy a XI. század vége felé, XII. század elején a nyugoti viseletnek volt nálunk nagy divatja. Számba kell azonban vennünk, hogy a domborművek csupa bibliai dolgot ábrázolnak, készítőjük mindenesetre külföldi minták után dolgozott, hihetőleg maga is olasz vagy franczia, vagy bármiféle más külföldi mester volt, a kire csekély befolyást gyakorolt a magyarországi környezet s ezért nem vitt be az általában nyugoti viseletmódba valami egyéb különleges sajátságot, a mi az itteni szokásoknak felelne meg, mindössze a gubás és bocskoros s hátra fésült, hátul kerekre nyirt, hosszu haju, tarisznyás pásztorokban van valami nemzeties vonás (19. 15–16.), csakhogy az sem magyar, hanem szláv vagy oláh, ez a népies elem pedig Felső-Olaszországban sem lehetett ismeretlen. De bár nem tartom valószinünek, hogy a nyugoti viseletmódnak olyan általános elterjedése lett volna nálunk, mint a minőre a pécsi domborművek utalnak azzal, hogy hiányzik belőlük minden magyaros elem; mégis a dolog természetéből folyik, hogy a Sz. István korától fogva megindult nyugoti áramlat nem maradt hatás nélkül nemzeti viseletünkre. A legszembetünőbb befolyást, mint már föntebb is utaltam rá, abban találom, hogy az úri és ünnepi viseletben a csizmát fölváltotta a nyugotiak czipője, majd pedig a byzanczi befolyás alatt a szalaggal felkötött bocskor; a mente alól kilóggó ing s a nyugotiak tunicája közt eredetileg sem volt valami lényeges különbség s föltehető, hogy a nyugoti divat befolyása alatt a szines szövetből készült inget felső részén is ellátták diszítéssel, nyakán paszománttal s ilyenkor természetesen elmaradt a rövid mente. A szük nadrág, mely régebben csak a hadi viselethöz tartozott, mind általánosabb lett; a nyugotiak nem ismerték a bő gatyát, mely a Szasszanida-korban udvari viselet volt a keleti népeknél, bizonyára tehát a honfoglalóknál is; a nyugoti befolyás azonban nálunk ezt is kisebb körre szorította, miként a csizmát, melyhez hasonlóan a gatyát is lassankint póriasnak kezdték tekinteni.*
Boncz Ö. Vázlatok a magy. visel. tört. 2. r. 30. l.
A külföldi divat befolyását a magyar viselet alakulására kétségkivül nemcsak abban kell keresnünk, hogy bizonyos idegen eredetü öltönydarabok honosodtak meg nálunk, hanem még inkább abban, hogy a már meglevő ruhaformák közül mindig azok jöttek használatba, melyek leginkább egyeztek az általános, akár nyugoti, akár keleti divat időnkinti áramlatával. Vagyis a honfoglalás előtti régi magyar viseletben, mint az előbbi fejezetben kifejtettem, megvolt már a különbség a testhez álló és bő, rövid és hosszu ruházat között, e ruhadarabok közül már most annak volt a divatja, a melyik legjobban beleillett az általános divatba. Csakis így érthető meg, a mit már Boncz Ödön is kiemelt, hogy az Árpádoktól fogva a szük ruha jellemezte a magyar viseletet, a mely ezen jellegénél fogva ugyan alkalmazkodott az Európaszerte szokásban levő ruházathoz, de mégsem az volt, a mi péld. a német vagy olasz ruha; a magyar szük ruházat a régibb specialis (hadi) rendeltetésü öltönynemüeknek az általánosítása, de a honfoglalás előtti időkben, akkor, a mikor keleten időszámításunk kezdetétől fogva a parthus- és Szasszanidakori bőruházatnak, a lobogós újju ingnek és a gatyának volt a divatja, a szük ruhának csakis harczban volt helye, ott alkalmatlan lett volna a bő ruha; az európai divat azonban nem kedvezett az asszonyi viseletre emlékeztető bő ruhának, a szük ruha lett a szokottabb és ünnepiesebb, mert Európaszerte így volt s így vált a régi hadi öltözet általános nemzeti viseletté. Ezért tapasztaljuk azt a jelenséget, hogy a mikor ruházat jellege az általános divattal egybehangzóan megváltozik is, magukban az egyes ruhadarabokban mindig megvolt a nemzeties színezet, a régi formákhoz való ragaszkodás, úgy, hogy ha nem összességében tekintjük a ruházatot, hanem darabról darabra vizsgáljuk, kisebb-nagyobb fokig mindig kimutatható róluk, hogy eredetüket a honfoglalás előtti viseletben kell keresni.*
Boncz Ö. id. m. 2. r. 6–9. 45. l.
A magyar viselet további alakulásánál tehát, a mikor már az emlékek is mindinkább szaporodnak, a külföldi befolyás vizsgálatánál mindig számba kell vennünk azt a kettős szempontot, hogy az idegen divat áramlata mikép jelentkezik a magyarságnál, csupán az öltözködés általános módjában-e vagy arra is kiterjed, hogy idegen ruhaformák honosodtak meg nálunk? S ilyen szempontból nagyon tanuságos a velenczei scythák és indusok viseletének összehasonlítása a pécsi domborműves alakok viseletével. Mindegyiknél ugyanazt az általános öltözködési módot találjuk, van egy térdig érő s derékban övvel átkötött felöltő, aztán van szük nadrág és könnyü lábbeli; de az egyik darabról darabra megfelel a nyugoti viseletnek, a másik az általánosságokban való egyezés mellett is magán hordja a régi keleti viselettel való szoros összefüggését.
De ha a nemzet nagy zömének viselete sohasem alkalmazkodott is annyira az idegen divathoz, hogy akár a mindennapi, akár az ünnepies, akár a hadi, akár a női viseletben elvesztette volna keleti bélyegét: a fejedelmi és egyházi viselet már teljesen azonos volt a külföldivel.
