Női viselet a XIII. században.
Női viselet a XIII. században.
A női viseletnél a mi XIII. századbeli emléket ismerünk, abban semmi magyaros jelleget nem találunk, holott a velenczei ú. n. scythák csoportozatának női alakjánál (20. t., 9.) eléggé megállapíthatók a keleteurópai és középázsiai hagyományos női viselet jellemző sajátságai. Gertrud királyné képe (22. tábla 6.) thüringiai Herman stuttgarti codexében vagy Szent Erzsébeté cividalei imádságos könyvében s a III. Endre király († 1301) özvegye, Ágnes királyné († 1364) által már a következő időszakban készittetett üvegfestményen (22. t. 10.), aztán V. István († 1272) özvegye, a kun eredetű Erzsébet anyakirályné képe kettős pecsétjén – nagyon is az ismert nyugoteurópai chablonos fejedelemnői viseletet tüntetik föl az egész testet takaró bő inggel, fölötte a rövidebb, csak térdig érő bú újju tunikával s a fejre kötött és a koronával leszorított széles fátyollal, melyet egészen más módon viseltek, mint a hogy a velenczei scytha nőnek (20. t. 9.) a kis kerek süvegalaku főkötő körül csavart szalagszerű fátyolnál láttuk. Egészen kiválik úgy ezek csoportjából, mint az egész nyugoteurópai viselet köréből a már említett cividalei Gertrud-féle psalterium fejedelemnője (VII. t. 12), a kit föntebbi fejtegetéseink után meráni Gertruddal azonosíthatunk. Csakhogy ezt a viseletmód sokkal inkább mondható byzanczi elemekből alakult délszlávnak, mint magyarnak. A lábfejig érő kék selyemből készült bő tunika alul széles arany paszománttal van ellátva, melyet piros és kék gyöngyök vagy ékkövek diszítenek. E fölött van a byzanczi omophoriumból alakult s ékkövekkel és gyöngyökkel dúsan behintett arany paszomántos vállkötő, mely VII–XI. századbeli császárnők képein látható byzanczi előképétől abban különbözik, hogy míg ez utóbbinál a vállkötő lecsüngő része egy szalagból áll s csak a felső részén megy át villaszerüleg kettős szárnyu szalagba, úgy hogy ily módon a vállkötőn egy kerek nyilás lesz, a min a fejet átbujtatták: Gertrud vállkötője két ágban csüng alá, keskenyebb középrészénél vetve a vállra, két szárnyát a mell fölött keresztbe hajtva s derékban övvel átkövtve, a vállkötő két szárnya az övön alul kiszélesedik s a felső kissé rézsutosan megy, úgy hogy az alsó szárny egy része is látható. Gertrud fején ékkövekkel diszített széles abroncsu diadéma van, melyről byzanczi szokás szerint zsinórra fűzött gyöngysor csüng le, haja szintén byzanczi módon hálószerű vörös kelméből készült könnyü főkötőbe van foglalva. Az oklevelek, minők Bors ispán (1231) és Bezter fia Demeter nejének 81235–69) végrendelete, a női viselet darabjai közt említik: a palliumot, vagy palástot, aztán a fekete, vagy kékszinű prémes menteféle clamist, a skarlátból készült s vadmacskabőrrel szegélyezett supertunicalet, vagy felső tunikát s a hasonókép szegélyezett, szintén skarlát tunikát, melyből a régebbi ingforma ruha helyett már a XIII. század első negyedében a későbbi hosszú és újjnélküli szoknya (szlávoknál: sukna, németeknél: suckenie, sukni) kezdett kifejlődni; továbbá említik a bársonynyal bélelt subaféle bőr pelliciumot, a férfiak hadi felöltőjéhez hasonlítható újjnélküli bibor bumbachiát, az aranyozott gyöngyös főkötőt vagy vittát, a szintén aranyos és gyönyös pártát (aurifrigium) és fátyol (peplum, populum) és az aranyozott ezüst párta-ővet (cingulum de aurifrigio).*
Bors ispán nejének végrendeletében a következő öltözékfélék fordulnak elő: «Item margarete sorori mee… de indumentis meis clamidem coloris blauei et tunicam orratam cum pellibus uariis, tunicam et clamidem nigri coloris similiter forratas. Item filie sorois mee… supertunicale de scarleto forratas de pellibus uariis et pallium et supertunicale et tunicam de scarleto bruneto similiter forratas et pellicum de exameto forratam cum scindato et omnia pepla mea et duas vittas, unam deauratam et unam simplices, – – et omnes camisias meas. Purpura bumbachia propuncta. Vnum cingulum argenteum deauratum.» sat. 1231. Knauz N. Monum. Strigon. I. 280. – Bezter fia Demeter nejének végrendelete: «item cingulum de aurifrigio, tres marcas argenti continentem sine aurifrigrio», «Item sorori mee lego vittam de gemnis. Item cooporterorium capitis aureum. Item aurifrigium ad crines crispandum. Item populum quod fatyl vocatur de gemmis et auro hec omni lego sorori mee.» Haz. Okl. VIII. 122.
