Hadi viselet és fegyverek az Árpádok korában.
Hadi viselet és fegyverek az Árpádok korában.
Az Árpádkori hadi viseletről néhány XIII. századbeli lovas pecsétet leszámitva, a fenmaradt fegyverek szolgáltatnak felvilágosítást.
Itt is, mint a ruházatnál, általánosságban megjegyezhetjük, hogy míg az előkelőbbeknél a külföldi lovagok divatba hozták a nyugoti fegyvereket és hadi viseletet, a nemzet zöme, a várjobbágyság megmaradt a régi hagyományoknál.
Tudjuk a tatárjárás idejéből, ugrin kalocsai érsek esetéből, hogy a XIII. század első felében a nehezebb nyugoti fegyverzet nálunk is mindinkább divatba jött. Míg a XII. században, mint a velenczei ú. n. indusok (20. t. 7.) vagy a novgorodi csudatevő Szűz Mária (21. t. 1, 2.) képén látjuk, a ruhára varrt érczpikkelyekből álló vértezet csak a czombig ért, föléje rövid mentét öltve, a XIII. században már szokásban volt a nyugoti lovagok módjára teljes vasöltözéket vagyis mint egy oklevélben olvassuk «arma Sueuica», viselni, a mi azonban ezen időben még sohasem volt vas sinekből álló pánczél, a mi csak a XIV. század második felében kezd feltünni, hanem vagy halpikkely-alaku vagy négyszögüre vagdalt apró lemezkéket varrtak a ruhára (22. t. 8.), vagy pedig a keresztes háboruk óta a sodronykarikákból összefont régi keleti vértezet nyert mindnagyobb elterjedést. A legföbb különbség a keleti és nyugoti vértezet között abban rejlett, hogy a keletiek a test alsó részének védelmére nem gondoltak, míg a nyugoti lovagoknál a nadrág is sodronykarikás vagy érczpikkelyes vértezetből állt. Az ilyen vértezetet csak a vagyonosabbak szerezhették meg; egy Ivachin nevű Dunántuli nemes 1199-ben végrendeletileg a veszprémi káptalannak hagyja sisakját, sodrony vértezetét a nadrággal együtt (galeam et loricam cum caligis), hogy annak fejében érte misét tartsanak. A vértezet fölé térdig érő, alján hasított bő és újjnélküli selyem- vagy vászoninget öltöttek (22. t. 5, 8.), mint Benedek bán 1221-ki s László somogyi ispán 1236-ki pecsétjén látható, melyet a németek Wambeisnak, a francziák gambisonnak neveztek, okleveleinkben pedig bambusium néven találjuk. A németekkel előfordul kursît néven is a vértezet fölé öltött ruha s ezt részint a bambusium fölött, részint alatta hordták; magyar neve a Zsigmond korabeli szójegyzék szerint olmán korszovágy volt, melyet mind hadi öltözetet, nem a ruhaneműek, hanem a fegyverek közt említenek.*
«Hoc archiepiscopus (Vgolinus) intuens, incepit eos (Tartaros) equorum insequi pleno cursu. Tandem terra paludosa reperta, illi velocius transierunt paludem. Hoc archiepiscopus non aduertens, cum proximus illis esset, festinus intrauit; et cum esset cum suis armorum pondere pressus, transie uel retrocedere nequierunt. Sed illi, ad eos velocius reuertentes, curcumdederunt paludem; et in ipsos sagittas velut pluuiam emittentes, eosdem ibidem totaliter neceaurent.» M. Rogerii Miserabile Carmen Cap. XXI. (Schwandtner: Script. Rer. Hung. Bécs. 1846. 303. l.) A pikkelyes pánczél, föléje öltött rövid mentével s alóla kilátszó hosszú tunikával a Helena császárnő Jeruzsálembe való bevonulását ábrázoló braunschweigi XII. századbeli falfestményen is előfordul (Schultz A. Das höf. Leben v. Zeit d. Minnes. 1889. II. k. 47.), mely tárgyánál fogva szintén a keleti viseletmódot akarja föltüntetni s festője – ugylátszik meglehetősen ismerte is. Feltünő e képen a lábszárig érő hosszú tunika, a mi csaknem olyan benyomást tesz, mintha gatya volna. – «Item arma sueica pro persona unius hominis apta, tamen in aliqua sui parte deficiencia.» Pápa nemb. Miklós végrendelete. 1317. Anjouk. Okl. I. 431. – Iwachin végrendeletét (1199.) l. Haz. Okl. V. 1. – László esztergomi prépost 1277-ki végrendelete is emlit pánczélt: «Item quamdam Loricam, quam habeo in pignore pro Centum Denariis, relinquo Pasco seruienti meo.» Knauz N. Monum. Strig. II. 71. – A bambusium nevet Pápa nb. Miklós előbb emlitett végrendeletében találjuk: «Item loricam propriam eiusdem comitis Nicolai cum omnibus apparementis preter Banbusium, pro quatuordecim marcis estimatam.» Id. h. – Schultz A. id. munkájában (II. k. 38–39. l.) a különböző fegyverkabátok közt emliti a vattázott «wambeis»-t (ó-francz. gambais, gambisie); ettől különbözött a kasagán, a mit könnyü vértezetül is használtak, mert némelyek vaslemezeket dugdostak a vatta közé; emliti p. Eschenbachi Wolfram: «Von samit ein casagân Ein pfellel drunde was getâ, Iser unde palmât Dâ zwischn gesteppet und genât.»; az itinerarium regis Ricardi VI. 4. sz. «Tela multiplici insutas loricas vulgo dictas casigans; Henri de Valenciennes (Hist. de l’empereur Henri 511.), a ki sz. Henrik konstantinápolyi császár 1207. egyik lovagját megmenti a bolgárok elleni ütközetből «et li empereres meismes i ala auques folement: car il n’avoit de garnison por son cors ŕ cel point ke un seul gasygan.» Alig lehet kétségünk, hogy itt a magyar (és ó-bolgár) kaczagányról van szó. – A kursît Schultz A. sz. (id. m. II. 57.) a. m. térden alul érő újjnélküli hosszu fegyverkabát, mely alant elül s hátul fel volt hasitva. A magyar szójegyzékek sz. bambusium a. m. doman Corsouag, dolmány korzovágy (Schlägli szój. 625. sz.), a beszterczei szószedet sz. korszovágy; a schlägli szójegyzék a joppát is (601. sz.) «doman korzowag»-nak magyarázza. (Szamota István: A schlägli magyar szójegyzk. A XV. század első feléből. Budapest. 1894. – Finály Henrik: A beszterczei szószedet. Latin-magyar nyelvemlék a XV. századból. Akad. értekezések a nyelv- és széptud. köréből. XVI. k. 1. sz. Budapest 1892.
