Főuri viselet a XIII. században.
Főuri viselet a XIII. században.
Az előkelő osztály viseletére nézve igen becses adatokat találunk a már föntebb is említett s a XIII. század vége felé készült stiriai Reimchronikban. A biborból készült és szürke vagy tarka hermelinnel bélelt felöltő magas gallérral volt ellátva, mely nyest prémből állt és sokfélekép volt diszítve, úgy látszik tehát, hogy a gallért ekkor már felhajtva hordták, a mire különben már vagy félszázaddal előbb is találunk példát a bényi egyház egyik oszlopfején ábrázolt vadászok térdig érő felöltőjén (20. tábla, 10.); szintén felálló gallérral van ellátva a velenczei Sz. Márk-templom «Ongari» feliratu oszlopfején egy magas süvegü, bajuszos, szakállas és vállatverő hosszú haju férfi-mellkép ruházata (20. t. 11.). A felöltő szűk volt s alóla kilátszott a fehér bő ing, tehát nyilván olyanforma volt, mint a minő felötő látható a novgorodi csudatevő Szűz Mária képén (20. tábla), a mi e viseletmódnak egész Kelet-Európaszerte divatozó voltára mutat; ugyanilyen viseletet tüntet föl a hainburgi ú. n. Attila-szobor is (19. tábla, 9.), csakhogy itt a részletek már elmosódnak s legfölebb annyi állapítható meg, hogy a felöltő a czombig ért s átmenetül szolgál ahhoz a Nagy Lajos korabeli viseletmódhoz, a minőt Sz. Simeon zárai ezüst koporsójának domborművein látunk, a mit jellemez a hosszában futó sáv vagy levarrás által előállított redőzet. Az oklevelekben az újjnélküli felöltő neve garnacia, így p. László esztergomi prépost említi 1277-ki végrendeletében nyestbőrrel szegélyezett garnaciáját; a szoknya – vagy ing – forma tunika részint újjast, részint újjnélküli volt és szintén ellátták vadbőrből készült prémmel és béléssel, valamint a rövid menteszerű clamist is, míg a palliumnál (palást) ez hiányzott. A süveg, vagy mint a Reimchronik nevezi, magyaros kalap, melynek alakja a föntebb ismertetett cividalei codex szerint a XIII. század kezdetétől fogva két századon át fenmaradt, pávatollakkal, az előkelőbb uraknál ezüst gombokkal volt diszítve. A pávatoll Huszka J. szerint a honfoglaláskori ékszerek stilizálására is nagy befolyást gyakorolt s diszítésül való felhasználása kétségkivül az ősi hagyományos izlésben gyökerezik; süvegdíszül hamarább tünik föl nálunk, mint a nyugoti népeknél, melyeknél később szintén elterjedt s egyideig divatban volt, de utóbbi egészen felhagytak vele, míg a magyar népviseletben egész napjainkig fenmaradt, hogy a kalap mellé pávatollat tűznek.*
A Reimchronik ide vonatkozó sorai:
Die Vnger heten angesniten
Manig Hundert Scharlach,
Darunder man geczogen sach
Hermein, Puntt und grab.
Ez het der Kunig selben da
Mit Ern angetragen,
Manigen gie umb den chragen,
Als sew noch dunkcht, genäm
Ein Medrein geprem,
Auf ainem hohen Gollir,
Mit maniger hannde Zir
Riten zu dem mal
Geschokcht umb ir Chral,
Manig Hundert Scharlach,
Darunder man geczogen sach
Hermein, Puntt und grab.
Ez het der Kunig selben da
Mit Ern angetragen,
Manigen gie umb den chragen,
Als sew noch dunkcht, genäm
Ein Medrein geprem,
Auf ainem hohen Gollir,
Mit maniger hannde Zir
Riten zu dem mal
Geschokcht umb ir Chral,
majd alább:
do heten sy ez wol behut.
Auf jr Vngrischen Gut (Hut)
Da sach man gestekchet ein
Maniger hannd Vederlein
Von Phauen, die so schone glisszen.
Die Hohen Herren sich flisszen
Auf jrn Hueten Silberchnoph.
Ir Hars strenen und jr Zoph
Die gaben von Spehen gleis,
Ihr schiter Hemde warm weis,
Vnd giengen für die engem Rökch.
Auf jr Vngrischen Gut (Hut)
Da sach man gestekchet ein
Maniger hannd Vederlein
Von Phauen, die so schone glisszen.
Die Hohen Herren sich flisszen
Auf jrn Hueten Silberchnoph.
Ir Hars strenen und jr Zoph
Die gaben von Spehen gleis,
Ihr schiter Hemde warm weis,
Vnd giengen für die engem Rökch.
Cap 67. Peznél id. m. III. k. 80. l. – V. ö. Karajan Uenb. d. Leumund d. Oesterr. (Bécsi akad. Sitzungsber. 1863. 42. k. 491.) – Pauler Gy. Magy. tört. II. k. 334. – Vámbéry Á. A magy. keletk. 162–163. l. A hainburgi Attila szoborról l. Mittheil. d. Central Comm. 1870. LXXXVII. k. Rómer Fl. Arch. Ért. X. 1876. 10. l. Demmin sz. (Die Kriegwaffen. 1885. kiad. 271. l. 2. á.) XII. századbeli német lovag. (V. ö. 19. tábla, 9. sz.) – A garnacia, garnache, ganache, canache leirását l. Viollet le Ducnél: Dictionn. rais. du mobilier franç. III. k. 388–394. l. – László esztergomi prépost végrend. 1277. «Pelles mens de uentre variorum sub clamide Bruneta relinquo Detrico. Item Garnaciam meam cum forratura de Pellibus marturinis relinquo magistro Ambrosyo» és «Item Garnaciam meam de gamalyno cum forratura de Dorso variorum relinquo Fulcamario sacerdoti. Item Tunicam de ipso Camalyno relinquo Magistro Pouce.» Kanuz N. Monum. Eccl. Strigon. II. 71–72. – Huszka J. Magyar Ornamentika. – A pávatoll, mint kezdő-betünek a diszítménye, előfordul IV. Béla 1249-ki oklevelében is. (A Forgách család levéltárából a M. N. Muzeumban.)
