Csákány. Csatabárd.
Csákány. Csatabárd.
Az Árpádkori fegyverek közé tartozott még a csákány, mely – mint említettük – a honfoglalás korában csak kivételesen fordul elő, annál gyakoribb a XI–XIII. századbeli sirleletekben, minők a hódmezővásárhelyi, déméndi (Hont m.), szomolányi (Pozsony megye), somos-ujfalusi (Nógrád m.), gyömörei, (Győr m.) sat. csákányok. Alakja a népvándorlás korától fogva alig változott (v. ö. 9. t. 10., 11., 26., 32. és 12. tábla, 12., 15.), megmaradt a hosszú, keskeny s éle felé kissé kiszélesedő penge, kisebb-nagyobb eltérések csak a nyéllyukunál és csákányfoknál tapasztalhatók, a mik azonban ép úgy előfordulnak a népvándorlás korában, mint az Árpádok alatt, például a déméndi csákány, mint a népvándorlás idejében, kiálló kis négyszögü fokkal van ellátva (v. ö. 9. t., 32.), a mi a honfoglaláskori csákányoknál, a székesfejérvárinál és gombásinál hiányzik, e helyett a nyéllyuk pereme a foknál alul-fölül kicsúcsosodik (v. ö. 12. t. 12., 15.). Hosszaságuk 13–17 cm., szélességük 4 1/2–6 cm. között váltakozik. Legnagyobb a somosujfalusi csákány, mely 21 cm. hosszú, szélessége azonban 5 cm. A volgamelléki orosz leletekből, Nagy-Bolgárországból sat. ismert kétélü csákányok is elvétve előfordulnak nálunk (23. t. 24. v. ö. 9. t., 21-22.); jellemzi ezeket a kettős penge, melynek középrészén van a nyéllyuk, egyik oldalon hosszú keskeny, másik oldalon széles, nagy pengével, mely utóbbit egy keskeny és rövid nyak köti össze a nyéllyukkal. Ezek mellett a német befolyás elterjesztette nálunk a nyugotiaknál divatos nehéz csatabárdot, melynek neve is német eredetü s a hagyomány szerint Szent Lászlónak volt a kedvelt fegyvere; az Árpád-korszak első századaiban a nyugoti csatabárd, mint a bayeuxi szőnyeg normann harczosainál látjuk, a nyéllyuktól kezdve alól-fölül fokozatosan szélesedő pengét képez, ugy, hogy alapjában véve a nyéllyuknál megcsonkított háromszöghöz hasonlítható; később mindinkább az egyenközü négyszögidomhoz közeledik igen hosszú éllel, mely két változatban fordul elő, egyiknél a pengének középrészét (23. t. 23), másiknál felső testét köti össze a nyéllyukkal egy rövid és keskeny nyak.*
Arch. Ért. XVI. 1896. 359. – A régi magyar csákánynak egy ujabb typusa az utóbbi időben zemplénmegyei honfoglalás- és árpádkori leletekben, Bodrog-Vécsen és Kis Dobrán fordult elő. (Arch. Ért. XVIII. 1898. 10. XX. 1900. 40, 59. l.), melyhez hasonló typus a Kaukázusból ismeretes. (Chantrč E. Recherch. anthr. d. le Caucase. III. k. X–XI. t.) Ez a csákányforma tehát bátran «kabar»-nak nevezhető.
