Kelet-európai turán viselet a hunn uralom idejében
Kelet-európai turán viselet a hunn uralom idejében
A midőn a hunnok szerepelni kezdtek, Perzsiában már másfél század óta a Szasszanidák uralkodtak. Ebből az időtájból, a IV–V. századból való egy Dél-Oroszországban lelt ezüst csésze, mely domborműves előállításban a Szasszanidakori műipar termékeinek egy nagyon kedvelt tárgyát, vadászó fejedelmet ábrázol, a mint vágtató lovon visszafelé fordulva nyíllal egy ágaskodó oroszlánra lő. (4. 1.) Mint iparczikk, kétségkivül perzsa munka; de maga a fejedelem nem a Szasszanida-uralkodók viseletében van előállítva. Fején nincs tiara, hanem egyszerüen szalaggal van átkötve; haja rövid, míg a Szasszanidák hosszura növesztett és fodrozott hajjal vannak ábrázolva, szakála sincs, mint ezeknek, sőt bajusza is nagyon vékony; lábán térdig érő hosszuszáru csizma van, melybe a kissé bő nadrág be van gyürve, ellenben a Szasszanidák hosszan lenyuló, néha még a lábfejet is eltakaró gatyát és elől csokorra kötött szalagos könnyü czipőt hordtak; kengyelt egyetlenegy Szasszanida lovasnál sem látni, mint ennél; a vágtató lóról hátrafelé nyilazó alak is olyan, a mi a Szasszanidáknál nem fordul elő, de annál gyakrabban emlegetik a különböző turánokról. Mindezek arra mutatnak, hogy a perzsa művész ebben az alakban egy déloroszországi turán fejedelmet akart előállítani s alig lehet kétségünk, hogy az Attila korabeli hunn fejedelmek és előkelő emberek viseletének eddigelé egyedüli emlékét e csésze domborműre tartotta fenn az utókorra. Magában a viseletben világosan felismerhetők a parthus-szasszanida befolyás nyomai. Ilyen a fülbevaló, melyet a Szasszanida-királyok valamennyien hordtak; továbbá a derékkal ellátott, testhez álló, térdig érő dolmány, mely ezen időtől fogva állandóan megmaradt a kelet-európai népeknél. A dolmány elől volt nyitva s kihajtott szegélylyel vagy prémmel ellátva, fönt egy boglár, derékban az öv foglalta össze, mely ércz (bronz, arany) boglárokkal és gombokkal volt ékesítve; az övről csüngött két szíjjal fölkapcsolva a Szasszanidákéhoz hasonló elég hosszu és széles egyenes kard, minőre népvándorláskori leleteink közül természetesen nagyon megrongált állapotban a fenéki, keszthelyi és mártélyi kardokat lehet felhozni, a kardmarkolat egyenes s rövid és széles keresztvassal van ellátva, minő a baranyamegyei kassai szablyáé, hüvelye és a markolat pitykékkel diszítve. Mint a kard, szintén baloldalon volt az övhöz erősítve az íjjtartó tegez, jobb felől csüngött a nyílvesszőtartó; a meglehetős nagy íjj a szkitha íjjhoz hasonlóan két G alakban meghajlított szárból állt, melyeket középen egy pálcza foglalt össze, ugy hogy egészben véve az íjj háromidomu volt, a hosszu nyílvesszők alsó végükön szárnynyal voltak ellátva. A csizma, mely teljesen kifejlett idomában most tünik föl először s még félezredév mulva is a hunn-bolgár népség jellemző viseletének ismerték, két részbül volt összeállítva, alja sarok nélküli, fölkunkorodó orru papucsból állt, ehhez volt varrva a boka alatt, ha ugyan már ekkor hozzávarrták, a térdig érő szárból és csupán a láb tetejét takaró csizmafejből álló felső rész, a csizmaszár elől magasabb volt, mint hátul és fönt szegélylyel ellátva; föltehető, hogy piros bőrből készítették, a parthusokhoz hasonlóan, hiszen a «parthus» bőr-készítés hagyománya épen a hunnok lakta vidéken, az azovi tenger mellékén maradt fenn. A lószerszám, kantárszíj stb. gazdagon volt diszítve sallangokkal, pitykékkel, a nyeregkápából csak egy kis rész látható, alatta nyeregtartó, melyet egy a ló szügye fölött és farka alatt áthuzott s a nyeregtakaróhoz kapcsolt szíj fogott össze. A ló farkát alól, mint a Szasszanidáknál is tapasztalható, csokorba kötötték össze.*
L. 4. tábla 1. sz. a. A Szasszanidafejedelmek fülbevalójára nézve v. ö. 13. t. 6. és 14. t. 1. – A kassai kardot l. 7. t. 6. sz. a. és Hampel J. A régibb középkor emlékei. CXLVII. A fenéki kardot Hampel id. m. 61. l., a keszthelyit u. o. XLVII. t., a mártélyit u. o. CLIII. L. még Hampel id. m. II. rész 43–48. és 77. l. – A parthus bőrről l. az előbbi jegyzetet Konstant. Porhyrog. De administrando imperio. 6. fej. – A hunnok borotvált fejét Priskus Rh. is említi; ουτος δε τρυϕωντι εφκει Σκυϑη ευειμων τε ων και αποκειραμενος την κεϕαλην πεφαλη περιτροχαλα. (Bonni kiad. 1829. Corpus Scrip. Hist. Byz. P. I. p. 190.) – A ruhadíszítésről ugyanő beszél, a midőn Attila nejéről Krekáról szólva, ezeket mondja: και ϑεραπαιναι επι του εδαϕους αντικρυ αυτης καϑημεναι οϑονας χρωμασι διεποικιλλον, επιβληϑησομενας προς κοσμον εσϑηματων βαρβαρικων. (Eam. t. i. Crecam – famulorum multitudo inorbem circumstabat, et ancillae ex adverso humi sedentes telas coloribus variegabant, quae vestibus barbarorum ad ornatum superiniicuntur.) Excerpta e Prisci Historia. (Corpus Script. Hist. Byzant. Pars. I. Bonn 1829. 197–198. l.
