A magyarországi népvándorláskori turánok viselete.
A magyarországi népvándorláskori turánok viselete.
Mi járult ehhez abból a jazig-szarmata viseletből, mely Trajanus korától fogva a hunnokig és avarokig római és bizanczi befolyás alatt kétségkivül átalakuláson ment keresztül, adatok hiányában nem igen határozhatjuk meg. Bizonyos azonban, hogy a gatya tovább is megmaradt s az a sokszoros kapcsolat, a mi a III–IV. század folyamán a testvér roxolánokkal és alánokkal megszaporodott jazigok, meg a germánok közt volt, a nyugoti népeknél is elterjesztette a gatyaviselés szokását. Gatyát viseltek a Nagy Theodosius korabeli góthok a térd alatt átkötve s alant csipkézve s használata egész az angol-szászokig kimutatható. A római befolyást az övnél tapasztalhatjuk, mely a Trajanus korabeli jazigoknál még egyszerü keskeny szíjból állt, a IV–VI. századbeli leletek tanusága szerint azonban a római katonák övéhez hasonlóan sokkal szélesebbé vált, ugy, hogy a mai tót, oláh és csángó tüszőt lehetne belőle származtatni s erről, mint főövrül több mellékszíj lógott le, melyek az u. n. övkötényt képezték; mind a főöv mind a mellékszíjak áttört diszítésü, virágleveleket, indákat, guggoló griffeket, küzdő állatokat ábrázoló bronzelemekkel, pitykékkel, gombokkal voltak ellátva s diszes csattal összekapcsolva. E fajta tárgyakból álló leletek a Magyarországgal szomszédos tartományokat kivéve nyugaton nem igen fordulnak elő s tekintve, hogy a guggoló griffek és küzdő állatok előképét a kaukázusi és keleteurópai leletek szolgáltatják, ezeket a IV–VI. század folyamán beáramló turánokkal hozhatjuk összeköttetésbe annál is inkább, mert az ugyanezen időbeli germán leleteket a fibula s a rekeszes ékkövekkel ellátott ékszerek jellemzik s anthropológiailag egyik ilyen lelet, a keszthelyi temető népének tulnyomó részéről Török Aurél megállapította, hogy az a kaukázusi és mongol rassz keverékéből alakult lovas nép volt, minőnek tekinthetők a kelet-európai turánok. Mindezen leleteinkből, a keszthelyiből, mártélyiból, czikóiból, ordasiból, nemesvölgyiből, szirákiból és a többiről soha sem szokott hiányozni a kés, kova és aczél; a női ékszerek közül a különböző szines pasztákból álló gyöngyfüzér s az alul s néha fönt és oldalt apró gömböcsökkel ellátott kis nyilt karikát képező fülbevaló, meg a lemezes vagy vastag sodronyból készült karperecz; a fegyvernemüek közül gyakori a csákány és csatabárd többféle változatban, van keskeny hosszu pengéjü fokos csákány, egy másik változatnál a penge éle kissé lefelé kanyarodik, van aztán hosszu éllel ellátott csatabárd, melynek lefelé hajló nagy pengéjét keskeny hosszu nyak köti össze a nyéllyukkal, máskor a nyak a penge közepén van alkalmazva; ritkább a hosszu késhez hasonló tőr, aztán a kard, melyből Nemesvölgyön és Csúnyon már a keskeny pengéjü, egyélü s kissé görbe szablya is előfordul egyenes és közepén megnyult rhombus idomu keresztvassal (6. 33.); a hosszu hegygyel, alul köpüvel ellátott lándsa is csak elvétve található a sirokban, ugyszintén a nyilvas is, melynek hegye többnyire három szárnyu s alul szegben végződik, melyet a nyilvesszőbe dugtak s körülkötözve erősítettek meg. Jellemzi azonkivül e leleteket a kengyelvas, mely félköriv alaku vagy pedig kerek, alul széles talppal ellátva (6. 20–21, 24–25., 7. 1., 7.). Csupán a dunántuli, különösen pedig a balatonvidéki, keszthelyi stb. leletekben fordul elő a filigrános kosaras fülbevaló, a melyhez hasonlókat Magyarországon kivül Mainz vidékén a Mosel közelében találtak, tehát oly helyen, hova Nagy Konstantin szarmatákat telepített a IV. század elején.*
Hampel J. A régibb középkor emlékei Magyarhonban. – A gatyaviseletre l. Hottenroth Fr. Deutsch. Tracht. 50. és 127. l. – A népvándorláskori öv rekonstructióját a budapest-lóversenytéri lelet alapján megkisérlettem Budapest Régiségei. V. k. 1897. 73. l, E leletek népéről l. u. o. 87–92. l. – A keszthelyi temető népéről l. Lipp. V. A keszthelyi sírmezők. Budapest. 1884. 12. l. – A kosaras fülbevalókról l., Hampel id. m, II. r. 115. l. és Pulszky F. Magyarország Archaeologiája. Budapest, 1897. II. k. 73. l. Az itt említett szórványos emlékeken kivül egy Tirolban, Innsbruck közelében lelt kosaras fülbevalót közöl Hoernes M. Die Urgeschichte des Menschen. 1892. 324. l. A mainvidékieket l. Lindenschmitnél Handbuck der deutschen Alterthumskunde. Braunschweig. 1880. 388. l. és Westdeutsche Zeitschrift. 1895. XV. évf. 392. l. XX. t. 11. – A Mosel vidékén letelepített szarmatákat említi Ausonius. (K. Zeuss: Die Deutsche, und die Nachbarstämme. München. 1837. 692.)
Ezekben foglalható össze, a mit a hunn-germánkori magyarországi turánok viseletéről, ékszereiről, fegyvereiről tudunk. Képes ábrázolat nem maradt fönn, mert a nagy-szentmiklósi u. n. Attila-kincs, melyet a régebbi felfogás III–IV. századbelinek tartott, a legujabb összehasonlítások után alig lehet korábbi a VII. századnál, a midőn Magyarországból a germánok nagy tömegével a régebbi turán elem egy nagy része is nyugotra Galliába, Hispaniába, Italiába, Afrikába vándorolt, hazánkba pedig az avarok s utánok más rokontörzsek, a VI. század végén a tarniakok, koczagerek, a VII. század második felében pedig bolgárok, kotragok és onogurok, azon fölül pedig szlávok költöztek. A nagy-szentmikósi kincs egyik korsóján ábrázolt lovas vitéz tehát már az avarkori hadi viseletet tünteti föl.*
Hampel J. A régibb középkor emlékei. II. r. 252. s köv. ll. – és Arch. Ért. XIV. 1894. 34. l. szerint VIII–X. századbeli. – Pulszky F. Magyarország Archaeologiája. 1897. II. k. 55—65. l., a régebbi felfogáshoz ragaszkodik s IV–V. századbeli hunn fejedelmi kincsnek tartja. A 2. sz. korsó barbár vitézének viselete (4. tábla 2. sz.) különben egészben véve egyezik a közép-szibériai Kara-Jusz melléki sziklakép kopjás lovasának (4. t. 3. sz.) s nyugoti szibériai, barnauli bronz nyilas (4. t. 4. sz.) viseletével, csakhogy az utóbbiak sokkal primitivebb kivitelüek. Épen ez a vidék volt az avarok régi hazája; az avar jellegű kengyelek is (7. t. 2, 9.) e területen, Tomszk és Minuszinszk közt fordulnak elő (Arch. Ért. XVIII. 1898. 70. V. ö. 249. l.), nagyon valószinü tehát, hogy itt egyenesen az avarok hadi viseletével van dolgunk. A kincs elrejtését is leginkább az avarok és frankok közti irtó háboruval magyarázhatjuk meg leghamarább.
