II. A NÉPVÁNDORLÁSKORI TURÁN VISELET.
II. A NÉPVÁNDORLÁSKORI TURÁN VISELET.
(II. tábla, A. 2–5. ábra és B. 1. tábla, 10–12., 14–16. ábra. – 4. tábla, 1–7. – 5–9. tábla.)
Míg az ókori szkitha-szarmata népség viseletéről az emlékek után aránylag elég világos képet alkothatunk magunknak: a népvándorlás korában feltünt turánok, hunnok, avarok, bolgárok, kozákok viseletére csupán egy pár iró szűkszavu följegyzései, meg az olyan analógiák után vonhatunk következtetést, melyekről egy vagy más szempontból föltehető, hogy vagy hasonlók voltak ama népek viseletéhez vagy pedig arra befolyást gyakoroltak.
Háromféle elemet különböztethetünk meg abban a viseletben, melyet az V–VIII. századbeli hunn-avar népségnek tulajdoníthatunk s ezekből kisebb-nagyobb valószinüséggel e viselet főbb alkatrészeit is összeállíthatjuk. Ezen elemek részint olyanok, a miket a turánok Belső-Ázsiából hoztak magukkal, részint olyanok, a miket a kelet-európai, részint pedig, a miket a magyarországi turánoknál találtak.
A hunnok a Kr. u. II. századtól kezdve Belső-Ázsiából nyomultak előre Kelet-Európába, a Jajk és Közép-Volga vidékére, hol előbb szkithák tanyáztak. Ez utóbbiak, valamint a rokon szarmaták és masszagéták, vagy mint az örmény irók nevezik, a maszkhitok, kik most az alánokkal együtt az Azovi és Káspi-tenger közti sikságon, a Kaukázstól északra laktak, az iránokkal, kaukázusi népekkel és szlávokkal való vérkereszteződés következtében már rég elvesztették mongolos faji tulajdonságaikat (V. ö. 1. 13. – 5. 3–4.) s a mennyire a gyér emlékekből kivehető, feltünik köztük egy-egy olyan arcztipus, a mely nagyon emlékeztet a mai magyar tipusra. Ellenben a hunnokat a IV–V. századbeli nyugoti világ, Ammianus Marcellinus, a galliai Sidonius Apollinaris s később a gót Jordanes – ez utóbbi Attiláról szólva – még tiszta mongol fajbelieknek irta le, mint a kiket a mélyen benn ülő, átható tekintetü apró szem, kerek nagy fej, lapos orr, kiálló pofacsont, ritka növésü szakál, szennyes bőrszín, kis termet és az erősen kifejlett vastag felső testtel, széles vállal és mellel szemben elsatnyult altest jellemzett.*
A népvándorláskori turánok viseletéről alig van valami szó az ismert kosztüm-munkákban. Még annyit sem találunk bennük, a mennyit a fegyverekről szólva Boheim W. mond (Handbuch der Waffenkunde, Lipcse. 1890. 3. l.): «Mit dem Einbruche morgenländischer Völker im 4. Jahrhundert machten sich nicht unwesentliche Veränderungen in der Bewaffnung auch der nordischen Völker geltend. Von Osten her kam die Sitte, den Körper mit hieb- und stichsicheren Kleidern zu bedecken, in anderer Art wie die Römer, nicht durch geschlagene Platten, sondern durch Jacken und Beinkleider aus starkem Leder, mit Ringen benäht oder durch aufgenietete eiserne Schreiben verstärk. – Es unterliegt keinem Zweifel, dass der Einfuss gewisser orientalischer Völkerschaften, die den Westen betraten, einen kulturellen Einfluss auf die Germanen gehabt hatte.» Hottenroth Fr. (Trachten der Völker. I. k. Stuttgart. 1884. 96–105. l.) külön fejezetben tárgyalja ugyan a nagy népvándorlás törzseinek viseletét, de csak a germánokra, gothokra, longobárdokra és frankokra terjeszkedik ki. Legtöbb van még a magyar iróknál, igy Hampel J. A régibb középkor emlékei Magyarországban. Budapest. 1897. czimű munkája II. kötetében; tüzetesebben szól a népvándorláskori fegyverekről (34–69. l.), az öltözetről (70–92. l.) s aztán az ékszerekről (93–150. l.). V. ö. még Salamon F. A magyar haditörténethez. Budapest. 1877. 70–73, 89–91, 97. s köv. ll. A magyar nemzet története. Szerk. Szilágyi S. Bpest. I. k. CCXCIX–CCCI. – Jireček K. J. A bolgárok története. Ford. Mayer Dezső. N.-Becskerek, 1889. 124. l. – Vámbéry A. A magyarság keletkezése. Budapest. 1895. 65. l. – Boncz Ödön. Vázlatok a magyar viselet történetéből. cz. művében nem terjeszkedik ki ugyan a népvándorláskori turán viseletre, de méd-perzsa viselet cz. a (17–26. l.) összefoglalja a keleti népek viseletének fő formáit a legrégibb időktől az új korig. Az alánok és masszageták közti viszonyra l. Ammianus Marcellinust. XXIII. 5, 16. XXI. 2, 12. (Massagetas quos Alanos nunc appelamus; – ad usque Alanos, ueteres Massagetas.) Hogy ez nem egyszerü tudálékos magyarázat, mint a német irók állitják, kitűnik abból, hogy a IV. századbeli Faustus Byzantinus örmény történetiró (Geschichte Armeniens. Aus dem Armenischen übersetzt von Dr. M. Lauer. Köln. 1879. III. könyv. 6. és 7. fej. 10, 12. l.) a Kaukázustól északra lakó nomádokat soha sem említi alán, hanem maszkhit néven. A magyaros arcztipus megalakulásának idejére nézve l. az 1. fekete táblán 14. sz. a. Heraos indo-szkitha király s az 5. fekete táblán 3. és 4. sz. a. VII. Arszakes (II. Frahates) és X. Arszakesz (III. Frahates) parthus királyok képeit. A hunnok külsejére v. ö. Ammian. Marc. XXXI. 2, 2. Sidonius Apollinaris Panegyr. Anthem. II. 245–257. Jordanes cap. 35.
A belső-ázsiai hun viselet.
Parthus- és Szasszanidakori viselet.
Kelet-európai turán viselet a hunn uralom idejében
A magyarországi népvándorláskori turánok viselete.
Avarkori viselet.
