Parthus- és Szasszanidakori viselet.
Parthus- és Szasszanidakori viselet.
(II. tábla. A. 2–5. – I. tábla 10–12. és 15–16. 14–15. tábla.
Az irán kultúra befolyása a kelet-európai turánokra már jóval a hunnok előtt megkezdődött. A mi különösen a viseletet illeti, a parthus uradalom idejében kölcsönös volt az egymásra gyakorolt befolyás. Midőn a Kr. e. III. század közepén Arsakes a parthusokkal, egy szkitha eredetü közép-ázsiai törzszsel meghódította Perzisát, a parthus viselet, mely tulajdonkép a régi szkitha viseletnek volt egyik változata, lassankint kiszorította az Akhaimenidakori ó-perzsa viseletet, ugy hogy a Szasszanidakori perzsa viselet nem az ó-perzsa, hanem a parthus viseletnek a továbbfejlődése. Viszont a perzsa kultúra által módosított, előállításában diszesebbé s anyagában finomabbá vált parthus ruházat annál is inkább elterjedt a kelet-európai turánoknál, mert hiszen a Kr. e. I. századtól fogva maguk is a parthusok uralma alá tatoztak, sőt még akkor is, midőn a III. század dereka felé a Szasszanidák megbuktatták Perzsiában az Arszakidákat, az Alsó-Volga és a Kaspi-tenger nyugoti partvidékén tanyázó maszkhitok fölött a IV. század első felében az Arszakida-házból származott Szaneszán uralkodott.*
A parthusoknak a perzsa viseletre gyakorolt átalakító befolyásáról. l. Weisz H. Kostümkkunde. Mittelalter. 177. s köv. ll. – Az Arszakida eredetü Szaneszán hunn-.maszkit királyt említi Faustus Byzantinus. (Gesch. Armen. Köln. 1879. 10–12. l.)
A parthus és a Szasszanida-kor elejéről való viseletet a kazeruni, naks-i-rusztami és a naks-i-redsibi sziklaképek után ismerjük. Csak azokat a részeket emeljük ki itt, a melyek a mi szempontunkból fontosak. Megvan a bő gatya és a czombot verő hosszu ing, mint a Trajanus idejebeli jazigoknál, az ingujj azonban – eltérve a jazig ingtől – hosszu, még pedig a jobb karon a kézfejig ér, míg balfelől jóval hosszabb, a kézfejet is eltakarja s alant kibővül, úgy hogy a magyar lobogós ingujj előképének tekinthetni. A gatyára, mint Strabo mondja, egy másik lábravalót is huztak, kétségkivül téli időben, s úgy látszik, a szárt ilyenkort kötötték össze bokában alól, mint a szkithák. Felső ruhájuk körülbelül térdig érő, elől nyitott, oldalt kissé felhasított s ujjal ellátott derék nélküli kabátból állt; volt egy másik fajta kabát is, melynek szabása emlékeztet az atillára vagy a régi dolmányra, ez már derékkal volt ellátva s derékon alul fokozatosan kibővült, amannál hosszabb volt, úgy hogy néha majdnem bokáig ért. A ruhát nemcsak vászonból és gyapjuszövetből készítették, hanem a Khinával való összeköttetésnél fogva a selyemruhák sem voltak nálunk ismeretlenek. A magas és hegyes süveg olyan, mint a jazigoké, azzal a különbséggel, hogy nincsen válltakarója, ellenben a dunántúli magyar parasztnál ma is feltalálható a régi parthus süveg alakja; van aztán egy másik változat, a mely egészen alacsony, félgömbidomu s el van látva váll- és fültakaróval, egészben véve olyan, mint az ellenző és orrvas nélküli XVI–XVII. századbeli magyar sisak. Lábbelijük a zancae vagy izancae (v. ö. finn: kenke = czipő) néven emlegetett rövid száru félcsizma volt, melyet piros bőrből készítettek; a piros parthus bőr nagyon hiressé vált s még a X. század derekán élt Konstantinus Porphyrogenitus is említi, a mikor az Azovi tenger mellett fekvő Khersonban készítették.*
A parthus-perzsa viselet, l. 1. tábla 10–12. sz. a. a kazeruni sziklakép után; a többire nézve V. ö. Weisz H. Kostümkunde Mittelalter. 178–182. l. – A hunnok a piros bőrt a byzancziaktól kapták, mint Priskus Rhetor írja, a ki felhozza, hogy a byzanchi követek Attila nejét egyebek közt piros bőrrel – ερυϑροις δερμασι, a latin fordítás szerint «velleribus rubris» – ajándékozták meg. A latin «vellus» szó, a mi alatt nemcsak lenyuzott állatbőrt, hanem gyapjut is lehetett érteni, félrevezette Thierryt s «Attila történetében» (Szabó K. ford.) pirosra festett gyapjut említ az ajándékok között. Excerpta e Prisci Historia. 185. l. (Corpus Script. Hist. Byzant. Pars I. Bonn. 1829.) – A Khersoniak bőrkészítéséről Konstantinus Prophyrogenitus (De administrando imperio. Bonn. 1840. III. k. 72. l. 6. fejezet) a bessenyőknél cserekereskedést űznek s szövetféléket, bársonyt, posztót sat. s parthus bőrt, βλαττια, πρανδια, χαρερια, σημεντα, πεπερι, δερματια αληϑινα παρδικα (a latin fordítás szerint: «blattas, prandea, pannos rariores, segmenta, biber, pelles pardorum purpureas»)adtak nekik; a δερματια αληϑινα παρδικα a latin fordítás szerint biborszínű párduczbőr volna; Weisz H. id. m. 181–182. l. parthus bőrnek magyarázza.
