Avarkori viselet.
Avarkori viselet.
Az avarokról a bizancziak annyit jegyeztek meg, hogy nyelvben és szokásokban hasonlók voltak a hunnokhoz s ezektől csupán a hajviseletben különböztek, mert míg a hunnok a föntebb részletesen méltatott déloroszországi Szasszanidakori ezüst tál dombormüve szerint rövidre nyirt hajat viseltek, az avarok két oldalról szalagokba font üstököt eresztettek (V. ö. 5. 5.), mint a pogány magyarokról olvassuk s a hogy szibériai rokonainknál, a voguloknál, aztán a mongoloknál és mandsuláknál ma is szokásban van. Hadi viseletükről, mint már említettük, a nagy-szentmiklósi kincs 2. számu korsójának vitéze után (4. 2.) alkothatunk képet magunknak. Ez a viselet a régi parthus-jazig pikkelyes vértből állt, mely Közép-Szibériától kezdve az Uralon át a Dunáig el volt terjedve a Krisztus születése utáni első évezred turánjainál (4. 3–4.). Mindamellett a jazigoktól a nagy-szentmiklósi vitéz koráig már többféle változás történt e viseletben. A felső ruha itt is derékig ér ugyan, de a ruhaujj csak a könyökig van pikkelyekkel borítva, azon alul a kézfejig vaslemezek vannak az alsó karra erősítve; ép ugy a lábszár is csupán a térdig pikkelyes, azon alul már a vaslemezzel borított csizma következik; a nyak és váll nem áll szabadon, hanem az alacsony csúcsos sisakról lecsüngő pikkelyes csuklyaszerü bőrtakaró borítja, mely a váll fölött egy gyürüvel van leszorítva. A sisak baloldalról két tollal van diszítve. A vitéz jobb kezében rövid nyelü lobogós kopját tart, a lobogó felső része fecskefarkban végződik. A lobogós kopjára, melyet avar fegyvernek a byzanczi taktikusok is említenek, a nagy-szentmiklósi vitéz s aztán az altáji turkok idejéből (Kr. u. VI–VIII. század) származó közép-szibériai Kara-Jusz melléki sziklakép vitéze (4. tábla, 3.) eddigelé a legrégibb emlék. A mi a lószerszámot illeti, a nagy-szentmiklósi korsón egyszerübb, de egészben véve megfelel a már többször említett déloroszországi hunnkori fejedelem lova fölszerelésének; ép ugy el van látva sallangokkal a ló fejénél, szügyénél és faránál, mint emez; megvan a ló szügye fölött és farka alatt áthuzott szíj; a ló farka csokorba van kötve, a sörénye is be van fonva; feltünő azonban, hogy kengyel nincs s ha valami, talán leginkább ez adhatna okot arra a kételyre, nem kell-e mégis régibbnek tartanunk a korsóval együtt magát a viseletet is a VII. századnál? De akár régebbi, akár nem: mindenkép a népvándorláskori turánok viseletét tünteti föl, a mely főbb alkatrészeiben századokon át tartott, ugy hogy a lobogós kopjának idoma a nagy-szentmiklósi vitéz korától fogva egész a XIV. század derekáig, a pikkelyes válltakaróval ellátott alacsony sisak pedig nálunk a XV–XVI. századig, a Kaukazusban napjainkig fenmaradt azzal a különbséggel, hogy a válltakaró sodronyos részből áll.*
A hunnok hajviseletére l. a 22-ik jegyzetet. Az avar hajviselet Theophanes említi. Chronographia. 6050 (Kr. u. 550.) év alatt (Bonni kiad. 1839. 359. l.) Ezen időtájban jelent meg – írja – egy Byzanczban eddig ismeretlen nép, az avar, kikhez hasonló népet még eddig nem láttak, «hátul pántlikával összefont hosszú hajat viseltek, ugyanis, egyéb viseletük hasonló a hunnok viseletéhez.» τω δ αυτω χρονω εισηλϑεν εϑνος εν τω Βυξαντιω παραδοξον των λεγομενων Αβαρων και πασα η πολις συνετρεχεν εις ϑεαν αυτων, ως μηδεποτε εωρακοτες τοιουτον εϑνος. ειχον γαρ τας κομας οπισϑεν μακρας πανυ δεδεμενας πρανδιοις και πεπλεγμενας. η δε λοιπη ϕορεσια αυτων ομοια των λοιπων Ουννων. A Corippus (De laudibus Justini minoris. Bonni kiad. 1836. 163. l. Az előbeszéd 4-ik sorában) szerint az avarok haja kigyómódra volt összefonva «Colubrimodis Avarum gens dira capillis.» A vogul és osztrák hajviseletre l. Ethnographia. V. 1894. 356. l. Az altaji tatárok déli törzsei, az oirotok és telengitek, kik régebben mongol befolyás alatt álltak, szintén csimbókot viselnek. Archiv für Anthrop. XXVI. k. 3. füz. 788. l. V. ö. Hottenroth Fr. Trachten der Völker. 2. kiad. Stuttgart. 1884. I. k. 155–158. l. 110. tábla 5, 7, 11, 24. (kalmik, burját, csukcs), 111. t. 8. (osztyák), 113. t. 11. (mongol.)
A mit még tudunk az avar viseletről, az a Maurikios-féle taktika egy pár megjegyzéséből áll, mely szerint az avarok kerek és rojtos gallérral ellátott, bő ujju, bő és hosszu nemez «gurniát» viseltek, mely a térdet is eltakarta; ugy látszik, a mai szürnek volt ez a régebbi alakja; íjjuk az övről csüngött alá; kopjájuk kis lobogóval s a nyél közepén szíjjal volt ellátva; a ló elejét nemez pánczél takarta s ugy az eleje, mint a fara kis lobogóval (sallanggal?) volt diszítve. Ékszereiket, fegyvereiket a leletekből, Szent-Endréről, Kunágotáról, P. Tótiról, Nagy-Mányokról, Madarasról, a baranyamegyei Kassáról stb. ismerjük. (V. ö. 7. tábla.) Ékszereik közt jóval gyakoribbak az aranyból készültek, mint az előbbi korban. A szíjvégek, övtagok idoma még sokszor hasonló a hunn-germánkoriakhoz, de a bepréselt viráglevél-diszítés már sokkal kezdetlegesebb; vannak továbbá kereszt alaku, meg középen kidomborodó négyszögü övtagok s aztán füllel ellátott kerek gombok; a gömbös fülbevalók most is divatban vannak, de a gömb annyira megnő, hogy a fülbevaló karikája majdnem eltünik mellette, ezeken kivül előfordulnak a piramis alaku fülbevalók is, melyek szintén diszítve vannak kisebb-nagyobb gömböcsökkel; a nyilt karpereczek végük felé aránytalanul megvastagodnak; a pasztagyöngyök más szinü kidudorodó berakással vannak ellátva. Fegyvereik közt első helyen említjük a szablyát (7. 6.), mely a kassai és kecskeméti leletekből ismeretes, az egyélü penge kissé meg van görbítve, a markolat egyenes, a két végén tojásdad alaku keresztvas rövid és széles, közepén néha préselt diszítésü négyszögü arany lemezkével ellátva; e mellett használták még az előbbi korszak egyenes, de egyélü kardját is. A kopjavas (7. 4–5.) aránylag keskeny, a hirtelen kibővülő köpühöz képest. A nem valami nagy nyílcsúcs hegye három szárnyu s alant szegben, néha köpüben végződik. A zabla (7. 8.) feszítő rúddal volt ellátva. A kengyelvas (7. 2., 9.) kerek, alma idomu, hosszu füllel, a szár átmetszete négyszögü, a talp nem valami széles.*
Maurikios taktikájából egyes részeket közölt gr. Kuun G. Relationum Hungarorum cum oriente gentibusque orientalis originis historia antiquissima. Kolozsvár. 1895. II. k. 163–167. l. – L. Salamon F. A magyar haditörténethez a vezérek korában. Budapest. 1877. 70–72, 89–90. l. Az avar leleteket l. Hampel J. A régibb középkor emlékei. I. k. 52–60, 142–145 és II. k. 427–428, 482–484. l. – Az avar szablyáról tüzetesebben szólt Hampel J. id. m. II. k. 44–48. l.; e typusból eddigelé ismeretes a 7. tábla 6. sz. a. közölt kassai szablyán kivül a kecskemét-miklóstelepi (Hampel id. CCLXXXVI. t. Szendrei J. Hadtört. Eml. 37.), kecskemét-nyirerdei. (Hampel id. m. II. kiad. 47. l.), tisza-eszlári (U. o. CCCXXIX.) legujabban Székesfejérvárott is találtak egyet. Az avar kengyel benyult az Árpádok korába is; Mike-Budaházán IV. István-féle réz éremmel találtak együtt. (Arch. Ért. 1896. XVI. 363.)
Ime! nagyjában, a mennyire a gyér adatokból megállapítható, ilyen volt a népvándorláskori turánok viselete.
