II.
II.
Második házassága Kun Istvánnal.
Széchy Mária élete drámájának egyik felvonását rekeszti be a férj korai halála. A hősnő maga nagyon kevésbbé zajos szerepet játszott e felvonásban. Jó hitves, gyöngéd anya volt s mint ilyen nem lépett ki igazi világából, a családi szentély csöndjéből. Ritkán emlegetik, de mindig tisztelettel a valóban egykorú – 1627–33. évi – följegyzések.
Élete e szaka mindvégig olyan viszonyok közt telt el, melyek kevés tért engedtek a kisértésnek, az elbukásnak. Fiatal kora, a nevelés, melyet női erényekben tündöklő anyja mellett nyert, a férj, ki minden vágyát kielégíté, a szeretet, melyet gyermeke iránt táplált, zavartalan, boldog családi életre vallanak és férje kiterített holttestével szemben a legdicséretesebb bizonyítványt állítja ki erkölcseiről apósa idősb Bethlen István, midőn magasztalólag említi, «a megmondott Széchy Mária asszony menyemnek eleitől folyvást hozzám megmutatott leányi engedelmességgel való szelid magaviseletét és azt is, hogy az én istenben kimúlt szerelmes fiamhoz tökéletes szeretettel viseltetvén, halála órájáig őtet tisztelte és becsülte».* Ez világos és félre nem érthető nyilatkozat, még pedig a legilletékesebb részről. S mégis a század egyik emlékírója – igaz csak huszonöt évvel az esemény után – erős vádat emel Mária hitvesi hűsége ellen. Kemény János önéletrajzában azt állítja, hogy férje életében szerelmi viszonyt folytatott saját sógorával, Zólyomi Dáviddal. Zólyomi, a kis gróf nővérének volt férje s a gróffal is a legbensőbb barátságban élt mindvégig. Sokszor említik és dicsőítik e barátságot a kortársak. Zólyomi Achatesének, Jonathanjának – Saulra czélozva – nevezik Bethlen Istvánt* s a két férfiú viszonyába nem keverik a Széchy Mária nevét. Csak huszonöt évvel később, 1657/8-ban, a tatárfogságban elkeseredve a világ s az emberek, a többek közt Wesselényi Ferencz ellen, kinek akkor Széchy Mária neje volt, írta Kemény János művét. Két ízben s mindig röviden emlékezik meg Máriáról.* Egy helyen tényleges tévedései könnyen kimutathatók. De nem oly könnyű megdönteni a vádat, melyet Mária mint Bethlen Istvánné ellen emel, mert a női becsület ellen emelt minden vád, bármi könnyelműen van oda vetve, halhatatlan marad s végig kíséri a századokat. Kemény szerint Mária viszonyának híre már kicsordúlt az emberek közén.* Ha ez igaz, kétségkívül maga a Bethlen-család szintén tudott róla, ha talán a férj nem, úgy a rokonság, de legalább a megcsalt asszony és atyja, az idősb gróf, kinek tisztes erkölcsi érzetét bizonyára fellázították volna a gyermekei körében folyó efféle botrányok. És akkor képzelhető-e, hogy Máriának épen hitvesi hűségét magasztalta volna, sőt magasztalta volna annak holtteste előtt, a kit ez az asszony meggyalázott? A későbbi években, midőn a Bethlen-család hosszú pörben állt Máriával, az öreg gróf sok minden vádat emel egykori menye ellen. Szemére hányja kapzsiságát, önzését, de arra, hogy elhúnyt férje nevét szégyenbe ejté – pedig a pörpatvar épen a férj hagyatéka körül forgott – sehol a legtávolabbi czélzást sem teszi. Vagy épen ő nem értesűlt volna a szárnyaló hírekről s nem értesítették volna akkor, midőn formaszerű háborúságban állt Máriával? Ez képzelhetetlen s minden a mellett szól, hogy Kemény vagy egyszerűen tévedett vagy szándékosan rágalmazott, a mi e szenvedélyes, gyűlölködő embernél leginkább valószínű.
Ecsedi szerződés 1633 márczius 1. A már idézett helyen.
A Bethlen halálára készűlt kölemény vagy tizenöt szaka dicsőíti az elhúnyt és Zólyomi közti barátságot. A többek közt ezt mondja Zólyominak az elhúnytról:
Mert ez volt egyetlen egy hű Achatesed,
Tégedet, mint magát féltő Piladesed,
Szóval sógorod volt, mint tulajdon lelked.
Kétséges dolgokban volt biztos tanácsod.
Szándékoznak végben vitelében másod.
Jódon örvendező s kártól őrző társod.
Erősek voltatok mint két oroszlánfi,
Meglött, akartatok valamit ketten ti
Ellenetek nem mert moczczanni is senki stb.
Tégedet, mint magát féltő Piladesed,
Szóval sógorod volt, mint tulajdon lelked.
Kétséges dolgokban volt biztos tanácsod.
Szándékoznak végben vitelében másod.
Jódon örvendező s kártól őrző társod.
Erősek voltatok mint két oroszlánfi,
Meglött, akartatok valamit ketten ti
Ellenetek nem mert moczczanni is senki stb.
KEMÉNY a kis gróf halálát említve, ezt állítja: «A temetés végbe ment; onnan a grófnét Széchy Máriát (Zólyomi) Dévára kíséré külső színe alatt megholt urával való kötelességének, noha belső oka más vala, mert egyébiránt adták volt magokat egyben gonosz erkölcsökkel, noha Zólyominak felesége egy vala a megholt gróffal. De nyavalás Zólyomi feleségét nem szerette, igen alkalmatlan élete vala vele és fajtalan élete vala vele és Széchy Máriával való összeszövetkezéseknek híre már ki is csordúlt vala az emberek között; én onnan is tudtam, mert fogságából Fogarasból irott nehány szerelemlevele akadt kezemhez, kiket nem küldöttem meg Széchy Máriának» Önéletrajz 246–7.
Jellemző, hogy 1644-diki leveleiben KEMÉNY Széchy Máriáról még semmi rosszat sem tudott mondani s csak tizennégy évvel később jutott eszébe a Zólyomira vonatkozó pletyka. Hogy KEMÉNY néha a leglényegesebb dolgokban is téved, azt volt alkalma tapasztalni minden történetírónak, a ki egyes állításait kritikailag bonczolta. It csak DEÁK Farkast és SZILÁGYI Sándort említem. SZILÁGYI S. épen legutóbb mutatta ki, hogy Kemény olyan ügyre is rosszúl emlékezett, melynek eldöntésében ő volt egyik legfőbb tényező. Csak a tudákosság leplébe burkolódzó rosszakarat mondhatja tehát, hogy Széchy Máriát szépíteni akarja az, a ki KEMÉNY reá vonatkozó s minden más egykorú adattal ellenkező állításait vakon elhinni nem akarja. A Zólyomi-féle pletyka ellen egyébiránt még sok mást is felhozhatni. Így például azt, hogy Zólyomi 1632-ben nagy külföldi vállalatra készült, mely hosszabb időre eltávolította volna Mária közeléből, hogy 1632 második felében Zólyomi hónapokon át Erdélyben, Mária pedig Ecseden volt, a mi mind nem a mellett szól, hogy viszony állott fenn köztük. A gyöngédség, melyet neje tanusított a fogoly Zólyomi iránt, szintén gyanut kelhet KEMÉNY állításai ellen, valamint az, hogy Máriának hamar akadtak kérői.
A temetés után Fehérvárról Dévára vonúlt Széchy Mária. Saját vagyona volt, saját jószágaira huzódott. Mint Rákóczy fejedelem mondja, az idősb Bethlen István magaviselete nem igen csábította az ifjú nőt arra, hogy közelében maradjon. Az egész Bethlen-családban csak egy ember, Zólyomi Dávid, férje kebelbarátja tanusított iránta jó indulatot. Ő kisérte el özvegyi székhelyére Dévára. Ehhez a tényhez fűzi Kemény János gyanusító megjegyzéseit. De akár igazoltak voltak ezek akár nem, Zólyomi alig nehány nap múlva megszűnt Máriára nézve veszélyes lenni. Tizenegy nappal a kis gróf temetése után, 1633 ápril 4-én Rákóczy György elfogatta Zólyomit, ki börtönben maradt, egész haláláig. Az ő egyénisége töbé nem szerepel Mária életében. Nem zavarta özvegyi gyászát, visszavonultságát s Kemény János nyugodt lelkiismerettel kézbesíthette volna neki az állítólagos «szerelemleveleket», melyeket a rab hozzája intézett, mert egy élőhalott írta azokat. Mária bizonyára sajnálta a börtönben sínylődőtt, de életútjának további fejlődésére ez az ember nem gyakorolt többé befolyást.
Egészen másra, sokkal jelentőségesebb eseményre, egy szerencsétlen házasságra volt szükség, hogy lényének szenvedélyesebb vonásai előtérbe lépjenek. Élete tavaszán és élete alkonyán gyöngéd, jó hitvessé tette az olyan férj, kiben öröme telt, kit szeretni tudott. De végzete egy rossz pillanatban olyan férjhez fűzte, a kivel megférni nem bírt. Ez összeütközésre, küzdelemre vezetett, melyben Széchy Mária teljesen átváltozott; nem találva a szerelem boldogságát házi tűzhelyénél, kilépett az élet piaczára s ez időtől fogva neve gyakran előfordúl nagy családi pörökben, politikai mozgalmakban épen úgy, mint a chronique scandaleuse zajt keltő eseményeiben.
Magára volt hagyatva fiatalon, előkelő névvel, dús vagyonnal. Nem voltak gyermekei, kiknek szeretetét szentelhette volna. Egészsége visszatért; elérte ama kort, midőn a nő leginkább áhitozza a szerelem örömeit, az ünnepeltetést, a fényt, az élet zajosabb szórakozásait.
De vagyona védelmére is szüksége volt, hogy férfiú álljon oldalán. Az a nagyon megdézsmált érték, melyet az ecsedi szerződés kezén hagyott, szintén veszélyben forgott. Ama korban a nagy vagyon hamar fölébreszté a hatalmasok írigységét, kapzsiságát, mely ellen minden jogintézménynél hathatósabb védelmet nyújtott, ha maga birtokosa képes volt sajátját először nevének súlyával, s ha ez nem volt elég, önerejével megvédelmezni. Széchy Mária hunyadi javait már özvegysége első hónapjaiban komoly veszély fenyegette. A fejedelem vetette szemét a nagy jószágra s megkisérlé megszerzését.* Az ecsedi egyezmény végrehajtása szerint sok bajjal járt s ha egyéb nem, ez maga is elég volt arra, hogy Máriát az újabb férjhezmenetel gondolatával megbarátkoztassa.
Tört. Tár 1884. SZILÁGYI Sándor közleménye 111–13. A hunyadi jószágot Báthory Gábor vette el hűtlenség czímén birtokosától Török Istvántól, Bethlen Gábor pedig Dengeleghy Mihálynétól. Ezek örökösei Bethlen fejedelem és a kis gróf halála után Mária ellen pört akartak indítani. Rákóczy fejedelem, ki szintén vágyott Hunyadra, hozzájok küldé Chernel György bizalmas emberét, hogy jogigényeikről tájékozást szerezzen. A fejedelem előbb a fiskus jogán akarta Széchy Máriától Hunyadot elperelni. De erre Chernel megjegyzi, hogy a fiskusnak nincs joga, mert Báthory és Bethlen «legitimus fejedelmek» voltak s így adományaikat megtámadni nem lehet. Ellenben Chernel azt találta, hogy a fentemlített örökösök jogai alapján inkább lehetne pört indítani s a fejedelem azt «ezeknek igazságával fogja inkább megnyerni, hogysem a fiskuséval. Ezekkel (az örökösökkel) Ngod valamint akarja, úgy alkudhatik» – mondja Chernel. De Rákóczy nem követte e tanácsot. Nem bántotta az özvegyet, sőt 1633 nov. 8-án Beszterczén kelt okmányában, tekintve elhúnyt férje érdemeit, Váradon egy házat s több szőlőt adományozott 4650 frtban Máriának s e birtokokat minden közteher alól felszabadította. Az adománylevél Orsz. Lev. Neoreg. A. 922. 36.
Már a gyászév leteltével megvolt benne a szándék s valósítását készítette elő ama fontos lépés, melyet 1634 márcz. 13-án tett. Az ecsedi egyezmény ujabb házassága esetére megfosztotta Máriát Hunyadtól és Bábolnától s elhúnyt férje javaiból csak Dévát hagyta meg neki, sőt ezt is csupán élethossziglan, úgy, hogy már örökösei elestek volna e jószágtól. A nevezett napon személyesen megjelent tehát a gyulafehérvári káptalan, mint hiteles hely előtt s ott élőszóval előadott tiltakozásban semmisnek és érvénytelennek nyilvánította az ecsedi szerződést, mint a melyet oly időben, midőn férje még temetetlen, az ő lelkét pedig gyász és gyötrelem övezte, erőszakolták ki tőle.*
A tiltakozás latin eredetije Orsz. L. Gy. Iratok Prot. C. Bojthi III. Közzétette SCHMIDT.
Ezzel Széchy Mária kilépett a csöndes házi körből, melyben eddig napjai lefolytak. Határkövet jelez életében ez a tiltakozás. Ez időtől fogva folyton beszéltet magáról. Ezuttal a Bethlen-családnak üzent hadat. De tiltakozása mögött már a háttérben ott lappang – a férj. Az újabb férjhezmenetel sugallta föllépését. Ecsed visszaszerzésére nem gondolhatott, a többi jószágok özvegysége idején úgy is nála maradtak. Most elejét akarta venni,* hogy második házassága esetén Hunyadot és Bábolnát vissza kelljen adnia. Ez Rákóczy fejedelem óhajainak is megfelelt; neki sem lehetett ínyére, hogy annyi jószág halmozódjék össze a Bethlenek kezén.
Igazi czélját Mária meg nem mondhatta. E helyett, mint idősb Bethlen István 1635-ben írja – Nemz. Muzeum Illésházy-iratok V csomó – azt hozta föl, «hogy velünk való végezését retractálta és annihilálta a fehérvári káptalanban, hogy mi bontottuk volna föl a végzést Szent-Miklósnak elfoglalásával, a restancziák felszedésének megtiltásával s egyéb ingó-bingó marháknak megtartóztatásával».
A tiltakozást még az év folyamán követte a házasság 1634 november havában Széchy Mária már rozsályi Kun Istvánné volt.* A Kun család Szathmárban és a szomszédos megyékben előkelő szerepet játszott; régi, nagy tekintélyű, nagy vagyonú családaink közé tartozott, ámbár országos jelentőségű férfiú nem kerűlt ki kebeléből. István atyja Szatmármegye főispánja volt, István később szintén az lett, házassága idején azonban egyszerű vidéki nemes úr volt, igen erős hitbuzgó protestans «tekintetes jó személyes ifjú úr ember», mint a derék Szalárdi írja.
1634 nov. 16-án így nevezi Bethlen Péter, ki pört indít ellene az ecsedi szerződés alapján Hunyadi és Bábolna kiadása iránt. Minthogy az ecsedi szerződés szerint Mária e jószágokat az új házasságot követő napon volt köteles visszaadni, igen valószínü, hogy a házasság kevéssel azelőtt köttetett, mikor Bethlen Péter a pörös eljárás megindította. Bethlen panaszlevele. Nemz. M. Registrálatlan iratok.
Mivel nyerte meg Széchy Mária kegyét a jóravaló, de nagyon köznapi ember, ki mint egész élete folyama mutatja, kiválóbb szellemi tulajdonokkal nem dicsekedett, miért cserélte föl a nagyigényű hölgy a fényes Hunyadot, az ősi Dévát a rozsályi szállással, annak magyarázata csak az asszonyi szeszélyben kereshető. Kun Istvánnak vagyona sem csábíthatta, mert a magáé sokkal jelentékenyebb volt, sőt az esküvő tisztes és ünnepélyes megtartásának költségeit is Széchy Mária előlegezte* s csaknem egy esztendő tel el, míg a férj a saját jószágai egy részét halála esetére nejének lekötötte. Talán parlagi szépségével bájolta el Széchy Máriát, de nem sokáig, mert a házasság elejétől fogva szerencsétlen volt s férj és feleség közt hiányzott az a lelki összhang, az érzések és törekvések ama rokonsága, mely a boldog házasélet előföltétele. Máriának sem szellemét, sem társadalmi igényeit nem elégítette ki ez az új férj. Két ellentétesebb természet, mint Kun István és neje, bizonyára sohasem élt a rozsályi várban. A nő szokásaiban, kedvteléseiben igazi főrangú hölgy s e mellett épen abba a korba érve, midőn az asszonyban mindinkább előtérbe lépnek a hiúság, a nagyravágyás álmai, midőn leginkább követeli az előkelő színpadot, a hol élete szerepét fény és ünnepeltetés között lejátszhassa. A férj pedig jóra való, de korlátolt elme, ki szereti ugyan nejét, de lelke szükségleteit megérteni nem képes, s talán mást sem keres benne, mint jó gazdasszonyt, még pedig egy vidéki nemesi háztartás számára, mely nélkülözte a nagyúri élet minden külső pompáját, kényelmét.*
Széchy Mária egy pörirata 1643-ből Szilágymegye levéltára. Mária azt írja, hogy Kun Istvánnak ezer forintot adott kölcsön «primum ad decentem et honori ficam celebrationem solemnitatemque nuptiarum» résben pedig más sürgős szükségleteire.
Rozsály szathmármegyei falu. A Sárvize szeli át. A falu közepén emelkedett a vár egy ódon négyszögletes, kétemeletes épület, nem nagy udvarral. A várat sánczok s a Sár vize környezték; északi oldalán volt a kert, szintén sánczczal körülvéve. Az épület nagy szögletén négy bástya állt. A bejárás délfelől volt tizenkét öl hosszú hídon. A templom s a tiszti és cselédlakások a váron kívül épültek. SZIRMAY Szathmármegye II. 270.
E házasság nem vezethetett másra, mint catastrophára. Nem volt szükség, hogy egy harmadik személy idézze föl azt. Nem is igen szerepel benne harmadik személy, szerető vagy cselszövő képében. Az asszony maga elég erélyes volt, hogy véget vessen egy tarthatatlan állapotnak, melybe a sors gonosz szeszélye vagy saját könnyelműsége sodorta. Eleinte még előkelő ismerőseivel próbált férjére befolyást gyakorolni. Mikor erdélyi birtokain járt, elpanaszolta baját. Rákóczy fejedelemnek s nejének Lorántffy Zsuzsannának, kik többször közbevetették magukat, de sikertelenűl. Az okos fejedelemasszony hamar belátta, hogy a bajt orvosolni nem lehet.*
1656 deczember 9-én írja Lorántffy Zsuzsánna Váradról férjének: «Kd békéltesse Kun István uramat a feleségével, ha lehetne; itt volt most az asszony nálam, bement» Erdélybe. SZILÁGYI S. A két Rákóczy családi lev. 54.
Mária elkeseredését fokozhatta az a tapasztalás, hogy bonyodalmas birtokviszonyai rendezésében, megtámadott vagyona védelmében férjének vajmi csekély hasznát veheti. Második házassága óta folyton harczban állt a Bethlen-családdal és pörpatvara 1636-ban, midőn a Bethlennek fegyvert fogtak Rákóczy ellen, egész politikai jelentőségre vergődött s neve váltig említtetik a küzdő felek polémiáiban, a hivatalos okmányokban. Férje az egész epizódban mindinkább háttérbe lépett s lassankint egészen eltünt, mintha nem is létezett volna.
Az asszony önmagára volt utalva. Már a legelső pörben, melyet Bethlen Péter indított ellene, Kun Istvánnak inkább csak az ötödik kerék szerepe jutott. Neje maga jelent meg mindenütt, járt-kelt, alkudozott, a fejedelem jó akaratát igyekezett megszerezni s nem minden siker nélkül. Rákóczy közvetítőnek ajánlkozott, még pedig mint mondja, tisztán «keresztyéni affectus»-ból.* Erre azonban az öreg Bethlen azt felelte, hogy Rákóczy furcsa egy összebékéltető volt, s olyan egyezséget csinált, mely csak neki vált előnyére, mert békéltetése díjában a két féltől elszerezte Fogarast, Monorát, Bábolnát. Az egyezség, melyre ott czélzás történik, 1635 márczius 15-kén létesűlt Medgyesen a fejedelem jelenlétében Mária és Bethlen Péter közt. Mária lemondott Hunyadról s a Bethlen-javak maradványaképen csupán Dévát tarthatta meg.*
SZILÁGYI Sándor: Rákóczy és Pázmány 217.
Az egyezményi hosszas pörös eljárás előzte meg, melytől több okmány maradt fenn. Az egyezmény szövege s az okmányok a Nemz. M. különböző gyűjteményeiben találhatók.
De az új egyezmény végrehajtása sokág elhúzódott s Bethlenék megint pört indítottak. Mária Hunyadot épen kezökre akarta bocsátani, s a nyáron «ki is hordatta volt nagyobb részint mindenét» onnan, mikor az öreg Bethlen fegyvert fogott Rákóczy ellen. Ez kétségkívül figyelmeztette, ne siessen, hanem várja be a rendes pör lefolyását. Erre utalta az ügyet a Bethlenek s a fejedelem közt 1636 decz. 4-én létesűlt kibékülés* is, mely fölemlíti, hogy az összes jószágok Kun Istvánné kezén vannak és mivel a folyó pör kimenetele bizonytalan, a fejedelem, ki saját igényeit átruházta Bethlen Péterre, oda fog hatni, hogy kiegyezés létesüljön. Bethlen Péter nemsokára csakugyan megkapta Hunyadot s Mária ismét jó viszonyba lépett a Bethlenekkel.
Másolata a m. tud. Akad. levéltárában.
Ebben a sokféle pörpatvarban Mária egymaga képviselte és védte különféle érdekeit. Ügyvéde, Pathay Máté támogatta jogi tanácsával, de férje segélyét nem igen vette igénybe. Elvégzett mindent önmaga. Mindinkább hozzászokott az önsegélyhez, az önállósághoz; beletalálta magát a változatos élet minden helyzetébe s nem vesztette el bátorságát, önbizalmát soha. A kiállhatatlan rozsályi szállásról, a mikor csak tehette, el-ellátogatott erdélyi birtokaira.
Férjének, a kit megúnt, a kit nem szeretett soha, azt szokta mondani, hogy gazdasszonyi teendői hívják Tasnádra, Dévára. Ott azután kénye-kedve szerint rendezte be életmódját s átengedte magát kedvteléseinek szabadon. Lovagolt, vadászott, mulatott. «Jó lóháti és szemes asszony» volt, viruló egészségben, lángoló életkedvvel, mindinkább megszokva a szabadságot.
Lassankint oda szállította el összes ingó vagyonát, ékszereit, drágaságait, fényes ruháit, sőt értékesebb iratait is. Utoljára 1636 végén volt Rozsályon. Akkor a házasfelek közti viszony már az elviselhetetlenségig megromlott, s Mária lelkében megérlelődött az elhatározás, hogy törésre juttatja a dolgot. Azt mondta férjének, hogy dolga van Tasnádon. Odautazott, de kevés ideig maradt ott, hanem «paripára ülvén, szolgáival neki kele s Dévára nagy postán bément vala». Elhagyta az urát, s ezzel a szerencsétlen házasság tényleg felbomlott.
A Maros festői völgyében, közvetlenűl a várhegy alatt nagy lugosos kertben állt a «szép» udvarház, melyet úrnője bizonyára még első férje életében fényűzéssel rendeztetett be. Termeit drága bútor díszíté, a padlót pompás keleti szőnyegek takarták; szekrényei telve voltak értékes ruhaneművel, bársony aranyos lószerszámmal, miben akkor kiváló pompát űztek, kamrái eleséggel, pinczéi «jó borokkal», melyek bőven termettek a közelben.
Bőségben, gondtalanúl, szélsőségekre hajló természetét semmiben sem korlátolva, élt itt az ifjú asszony nőkiséretével és szolgáival, zajos mulatságokban keresve szórakozást és feledést házaséletének kellemetlenségei ellen. Kihivó viseletével mintha szívfájdalmát akarta volna elnémítani; zajos kedvtelései olyanok, mnitha nem annyira az élvvágy sugallaná őket, hanem egy távollevőt akarna sújtani, boszantani, gyötörni velök.
Kun István váltig hivogatta haza nejét a rozsályi várba, de hasztalanúl. Midőn végre Mária kereken felmondta az engedelmességet, a férj valóságos államcsínyt* főzött ki, hogy visszaállítsa házához a makranczos menyecskét.
Az esetet az idő meghatározása nélkül részletesen leírja SZALÁRDI Sir. Kr. 92–93. Széchy Mária a megrohanás idejét 1637 február elejére – circa festum Purificationis B. V. M. – teszi. Egy pörös irat Szilágymegye.
Sötét téli éjszakán lopózott el Dévára. De nem egyedül. Valami harmadfél száz lovas kísérte* s velök verte föl az álomba merűlt udvarházat. Csakhogy, mint mindenben, úgy ebben is ügyetlen volt. «A hálót boldogtalanságában jól meg nem vetette», s a zsákmány kiosont belőle.
Servitoribus suis propriis, ac aliis etiam plurimis – – – ex satellitibus penes se assumptis – mondja Széchy Mária egy 1643-ki periratban. Szilágymegye Levéltára.
Mária a zajra fölébredt, s éles eszével rögtön megértette a helyzetet. Nem vesztette el fejét; egy leánycseléddel s pár szolgájával az ablakon át a ketbe osont, honnan a kis ajtón felsietett a hegyre s a várba menekült. Férfias bátorsággal készült a védelemre s «öreg lövőszerszámokkal» üdvözölte a támadókat. Nem sok kárt ejthetett ugyan bennök, mert az udvarház a várhegy tövében állt, de viszont Kun Istvánnak is elment a kedve nejét a vár erős falai közt fölkeresni. Nem üldözte tovább. Megelégedett azzal a nem épen férfias hőstettel, hogy az udvarházat feldúlta,* mindent összetöretett, élésben, borban roppant tékozlást vitetett véghez s «hogy az asszonyt nem kaphatta s nem keríthette volna, azon haszontalanul teprenkedvén, bánkódván, pusztán hagyván a házat» másnap éjszaka, hogy a várból lövéssel ne bánthassák, a sötétség leple alatt embereivel együtt elillant.
Az okozott kárt Mária 70.000 ftra teszi s azzal is vádolja Kun Istvánt, hogy életére tört. Szilágymegye lev.
E hőstettével Kun István elvesztette a csatát, de nejét is, ki ez időtől fogva letette nevét végképen; ismét csupán Széchy Mária lett. Így írja magát kizárólag, habár mások még sokszor Kun Istvánnénak mondják. Azonnal megindúlt a válópör, még pedig mint Mária néhány évvel később említi, most már Kun István sürgette s különböző ürügyek alatt eszközölte ki a házasság felbontását.* E közben Déván folyt a zajos élet tovább. 1637 decz. 1-én írja Segesvárról Rákóczy György:* «Az elmúlt héten Kun Istvánné Vinczre ment volt lóháton, két pisztolya feltekerve, szablya a nyeregfőben, béllelt süveg a fejében, abban medáj, előtte két vezeték ló, azon is pisztolyok; egyetlenegy asszonyember vagy leány nem volt vele, csak mind férfiak. Többet is írhatnék felőle, de máskorra hagyom».
Se sub exquisitis coloribus separari fecisset – mondja Kun Istvánról 1643-ban egy pöriratban. De ez egyszerűen prókátori fogás lehet, mert a dévai eset kétségtelenné teszi, hogy Mária nem akart férjével együtt maradni.
Lorántffy Zsuzsannának. A két Rákóczy cs. lev. 57.
Utóbb vagy nem írt róla, vagy levele nem jutott ránk, a mi nagy kár, mert a fejedelem e néhány sorban élénk, festői képet ad a daliás asszonyról, ki mintha csatába indúlna, süveggel fején, pisztolylyal kezében, szilaj paripán vágtat kisérői élén. Attól tarthatott, hogy férje új merényletet tervez ellene; mindig harczra készen utazott tehát. De Kun Istvánnak elég volt a dévai kudarcz, mely roppant zajt csapott Erdélyben s a póruljárt férjet, mint Szalárdi előadása mutatja, köznevetség tárgyává tette.*
1642 julius 26-án már régebben felbontottnak mondja házasságát Kun Istvánnal. Propos et Oponiones. Orsz. Lev.
Mária ismét egyedül állott. De a rövid házasság letörölhetetlen nyomokat hagyott egész valóján. Megismertette az élet harczaival, hozzászoktatta a hányatáshoz, a zenebonához, perpatvarhoz, s fölszínre hozta lényében mindazon tulajdonokat, melyeket az ilyen életmód igényel.
Fölébredt benne a tettvágy, az erély, a bátorság. Katonás asszony lett, a ki nem ijedt meg többé saját árnyékától. Háborgó lelke örökös foglalkozást, szórakozást keresett.
Mint egykor atyja, úgy ő sem tűrte a tétlenséget. Nagy érdeklődést tanusított a gazdálkodás, a háztartás teendői iránt.* Járt-kelt különböző jószágain; serélt-herélt, folyton vett vagy eladott kisebb birtoktesteket.* Ez időben kezdődött pénzzavara, mely végig kisérte egész életén. Noha anyja, a takarékos főuri nő e mintaképének iskolájából kerűlt ki, fényűzési hajlamait jövedelmével sohasem tudta összhangba hozni.
Legrégibb reánk maradt levele ilyen dolgokkal foglalkozik. Idősb Bethlen Istvántól nehány szekér abroncsot kér, mert új hordókat akar csináltatni. A levél nem sajátkezű. Csak a «Nagyságodnak jó szívvel szolgál míg él Széchi Mária» szavakat írta maga. Eredetije Orsz. Lev. Széchy-levéltár. Közzétette DEÁK Farkas M. Hölgyek Lev.
Egy 1638 jan. 8-án Déván kelt nyilatkozata, hogy Arady Buda nevű nemes embernek harmincz ezüst talléron Laposnyakon egy házhelyet adott el, a következő hangzatos szavakkal kezdődik: «Én Széchi Mária ugyancsak rimaszécsi Déva várának szabados ura-asszonya adom tudtára minden renden levő tisztviselőknek, a kiknek illik, kapitányoknak, fő- és viczeispányoknak, szolgabiróknak, porkoláboknak, mostaniaknak és azután levőknek, kiváltképen mostani gondviselőm, Brumár Andrásnak stb.» Prot. Ora et Labora Orsz. Levéltár Gyulafehérvári iratok.
Nemcsak toilettjére, ékszerre, gyöngyre költött sokat; kedvelte a drága szőnyegeket, bútort, de főleg a köves, aranyos, ezüstös lószerszámot, értékes bársony, aranyvirággal hímezett nyergeket s más efféle fényűzési czikket, melyből mindig nagy készlettel rendelkezett.
E mellett nemes szívü, jótékony asszony volt, ki eszményi czélokra is készségesen áldozott. Már ez időben segélyezett szegény tanulókat s nagyobb adományokat tett kórházakra. Jó szíve és pompakedvelő hajlamai egyaránt kimerítették pénztárat. Szükségleteit különböző pénzműveletekkel kellett fedeznie. Hol ékszereit tette zálogba, hol áruba bocsátott birtokaiból egyetmást. Végre 1640. nov. 8-án eladta kalandjai színhelyét. Dévát* s Tasnádra költözött át. Erdélyi szereplésének mozgalmas napjai, melyek lelkét a murányi regényre megérlelték, immár közel álltak a befejezéshez.
Dévát 6000 talléron Rákóczy fejedelem vette meg tőle. Mária kötelezte magát, hogy huszonegy nap alatt a jószágot a vevő kezéhez szolgáltatja. Orsz. lev. Gyul. Iratok. Misc. Cista III. fasc. I.
