III.
III.
Élete mint elvált asszonyé.
Tasnád, a kies fekvésű városka s a benne épült udvarház lett Széchy Mária lakóhelyévé, mindaddig, míg anyja halála után Murány magas várába vissza nem költözött. A tasnádi jószágot jelentékeny összegben bírta s hozzá ujabb szerzeményeket tett.* Míg ott lakott, a gazdálkodás kellő rendben folyt a szép birtokon. Mária nem volt szívtelen úrasszony, nem gyötörte elviselhetetlen terhekkel jobbágyait, kik a jóllét és vagyonosság elég kielégítő színvonalára vergődtek föl. A nép a béke áldásait élvezte s földasszonya sem fosztotta meg szorgalma gyümölcseitől.* Együtt laktak az úrasszony és jobbágyai. Ezek házaira pillantott le az emeletes úri lak.
A tasnádi birák nyilatkozata, melylyel bizonyítják, hogy «tekintetes és nagyságos rimaszécsi Széchy Mária asszony ő nagysága» a cservölgyi szőlőhegyen 24 különböző szőlőt megbecsültetett s az értök járó 1683 frt 60 fillért kifizette. Rajta Széchy Mária sajátkezű följegyzése «Tasnádi kert alatt levő szőlőkről való böczű levél.» Eredetije Orsz. Lev. Neoreg. A. 756. fasc. 8.
Széchy Mária tasnádi urodalmának egész terjedelmes összeirása és leltára, mely hivatalosan 1644 aug. 30-án készűlt, fenmaradt a Nemz. Muzeumban. Az összeirás egész kis könyv s ötvennél több sűrűn teleírt talpból áll. Össze van írva Tasnád egész jobbágylakossága, minden egyesnél meg van jelölve neve, foglalkozása, hány lova, ökre stb. van. A sorozatban 203 név fordúl elő, de közülök csak 93 család 176 gyermekkel földműves jobbágy, a többi mesterember. Mindegyiknek meg van említve összes szolgáltatási kötelezettsége és tartozása. A tasnádi földmíves jobbágyoknak volt 52 lovuk, 232 ökröé, 152 tehenök, 216 sertésök stb. Hasonló részletes urbarialis összeirás van Kegye, Kisfalu és Csány birtokokról, melyek szintén a tasnádi urodalomhoz tartoztak. Magát a curiát, s a körülötte fekvő épületeket az urbarium a legkisebb részletekig leírja, minden lakatot vagy ajtózárt is megemlít. Ez időben Széchy Mária már valami két éve, hogy elköltözött onnan s így az uri lak maga kissé el volt hagyatva, sőt az egyik emeleti palota mennyezete is beszakadt, padlata is elpusztult. A háború miatt 1644-ben a gazdálkodás sem egész rendesen folyhatott. A szérűs kertben még négy tavalyi és hat idei asztag buza ált csépeletlenűl. Az istállókban 459 sertést, 172 juhot, 24 tehenet, 9 meddő tehenet, 3 bikát, 44 küönféle ökröt, 51 lovat és csikót írtak össze. Az egész gazdaság akkor már jó régóta tisztán a cselédség gondozására volt bízva.
Tekintélyes épület volt, tágas termekkel, jó számú szobával. Sövénynyel kerített téres gazdasági udvarról jutott a vendég egy másik kerítéshez, honnan nagy, faragott, tölgyfadeszkából csinált, lakattal elzárható ajtó nyílt az úrilak külön udvarára. Ott volt a darabantház és a tömlöcz is, továbbá az új ház, ezzel egy födél alatt a sütőház, kuclsárház, konyhák, minden gazdagon fölszerelve. Hátul istállók, fészerek, szinek mindenféle gazdasági eszközzel, még hátrább a külön gabonaház, élésház s azon túl nagy szérüskert terültek el. Volt külön virágoskert, mint Déván, jelezve, hogy az úrnő kiváló kedvelője a virágnak. A pinczék, mint e kitűnő bortermő vidéken magától értetődik, telve voltak borral és ürmössel, míg az urodalom halastavai a halász-sport kedvelőinek nyújthattak bőséges szórakozást.
Maga az úrilak a palánk és a melléképületek közt emelkedett. Fagarádics vezetett a «leányasszonyok házába», innen a «kis házba», s a többi földszinti szobákba. Az emeletre széles falépcső szolgált. Odafenn három-öt ablakos «paloták» termek, melyek egyikében, a négy ablakos hálóházban több hársfanyoszolya állott – és a kisebb szobák elég tekintélyes sora volt, a kor izléséhez képest meglehetősen kevés bútorral ellátva. Egy öreg asztal, egy hosszas karosszék – pamlagféle – s hat jó karfájú gyantáros karosszék volt minden, a mi példáúl az egyik nagy, három ablakos teremben állt. De a lakásban egyszerűsége mellett is akadtak értékes mű-iparczikkek és fényüzési tárgyak fölös számmal.
Ez úrilakban s a körülötte zajongó gazdasági élet közepette töltötte Széchy Mária az év azon részét, midőn nem Murányban időzött. Nyugalma itt sem volt. Innen is ki akarták szorítani. Azt hitték: mert nincs mellette férfi, a ki oltalma legyen, könnyen el fognak vele bánni. Valami réges-régen elavult jogczímen követelte vissza tőle a jószágot Véglesi Horváth László, kinek atyjától az 1621-ben Bethlen Gábor fejedelem állítólag jogtalanul vette el. Per lett belőle, még pedig hosszú* s sokáig tartott míg az indokolatlan igényt véglegesen elutasították.
A pör Közép-Szolnokmegye előtt indúlt meg. A táblabirák Ákos mezővárosban 1638 márczius 23-re idézték meg először Máriát, ki ekkor ügyvédje által azon nyilatkozatot tette, hogy «szükséges és halaszthatatlan dolgaink végett urunk ő nagysága engedelméből kényszeríttettünk német császár urunk ő felsége dictioiban dolgainknak gondja viselésére, mely miatt ellenünk intimált causának leválásakor sem magam, sem itt való jószágomnak gondviselője azon nem találhatott lenni». A biróság helyt adott a kifogásnak és új határidőt tűzött ki. Orsz. Lev. Neoreg. A. 756. 5.
Mária több ízben kényszerűlt anyja támogatását s a murányi jogtudósok segélyét kikérni, hogy ez egyszerű és világos ügyben rövidséget ne szenvedjen. 1640 tavaszán is odahaza járt s Murányból a jogi és gazdasági tanácsadók egész törzskarával térté vissza. Péchy György, Budaházy János, Horánszky György és Meszessy Ferencz, anyja legkipróbáltabb főember szolgái, becsületes, okos, tapasztalt férfiak jöttek el vele, hogy – mint Széchyné a távolból* folyton nógatja őket – leánya «ottlevő dolgaink bizonyos és jó karban való hagyásában forgolódnának», és meg ne fogyaszszák semmiben, hanem legalább hárman mindaddig ott maradjanak, valamíg a szükség kívánja. A dolog pedig sokáig elhúzódott, mert még május végén ott voltak nemcsak hárman, hanem mind a négyen.* Nem csupán peres dolgokkal, hanem Mária egész gazdaságának rendbehozásával foglalkoztak, mi különösen szükségesnek mutatkozott a dévai jószág czélba vett eladása folytán.*
PÉCHY Györgyhöz Murányi 1640 május 6. Péchy családi levéltár.
BARNA György Murány 1640 május 24. Péchynek.
Érdekes az utasítás, melyet ez alkalomból anyja a Tasnádon levő murányi főembereknek adott. Inti és parancsolja nekik, «hogy odalenn az ifjú asszony dolgaiban fáradozzanak, emberséges, becsületnek örülős, az asszonyukat minden jóra tanácsló szolgákat fogadjanak ő nagyságának. Régi és előbbeni tiszttartóktól jó ratiókat vegyenek, minden jószágát, javait, ingó-bingó marháit, majorságát inventálják és ő Ngának jó, értelmes oktatással, tanácskozással hagyjanak, s dolgait jó karban állítván, jőjjenek haza ő nagyságától.» Ezen kívül az öreg asszonyság még azzal is megbízza a lentlevőket, hogy «Kun István uram állapotjáról és egyéb oda nem való állapotok felől is minden bizonyos híreket» hozzanak ide.
8. FORGÁCH ÁDÁM GRÓF.
Wiedemann Com. Glorić (II. coll.)-jából.
Maga Mária Murányból «öreg asszony»-t, társalkodónét és szakácsnét is hozott magával s életmódját Tasnádon egészen úgy rendezte be, mint ama kor előkelő hölgyeinél szokásban volt. Gyakran megfordúlt Váradon, a hozzá legközelebbi nagy városban; minden ősszel eljárt a szüretre, az Érmellék áldott bortermő hegyeire, hol több szőleje vala s mikor mások nem perlekedtek vele, ő inított pert minduntalan.
Nyugtalan lelke, tettvágya mindig foglalkozást keresett. Ha férfinak születik, bizonyára a csatamező véres szórakozásai foglalták volna le ideje javát. De mint asszony a perlekedés kevésbbé véres küzdő terén maradt. Elég sok gyakorlatot szerzett az effélében. Tapasztalatait értékesíteni törekedett s elválása után főleg Kun István nyakába zudította a legkülönbözőbb pörök egész jégesőjét. Valami nagy kárt ezzel nem tett senkinek s Kun Istánt sem igen sújtotta egykori házastársának ezen szeszélyes kedvtelése, mely különben a XVII. század embereinek egyik általánosan jellemző sajátsága volt.
Az év egy részét anyjánál Murányban szokta tölteni. Kivált az egyhangú téli napok, a hosszú esték elő menekült oda, hol nővérei és sógorai is gyakran megjelentek s hol több szórakozásra talált, mint a csöndes Tasnádon.
De nem csupán szórakozások várakoztka ott reá. Anyja kétségkívül hőn szerette gyermekét, de a maga módja szerint. Urnőjök és parancsolójok akart maradni s föltétlen engedelmességet követelt tőlök mindenben, még férjhez menetelök után is. Egyik leányával, gróf Thurzó Ádámnéval, ki később Forgách Ádám gróf neje lett, már régebben összetűzött s csak Pázmány Péter bölcs közbenjárása hárította el a komolyabb viszályt. Azóta Széchy Györgynét a gyakori betegeskedés még idegesebbé, hajthatatlanabbá tette. Még kevésbbé tűrte az ellenmondást s haragja meg könnyebben lángra lobbant.
Mióta Mária sokat eljárt Murányba, anyja pénzbeli támogatását is gyakran igénybe vette. Ellenben nem követte azon kétségkívül nagyon bölcs tanácsokat, melyeket tőle költekezéseinek és fényűző hajlamainak korlátozására vonatkozólag kapott. Így az egyformán akaratos, heves természetű anya és leánya közt nem maradhatott el az összezördülés. Az anya szép szóval, intéssel, jó tanácscsal kezdte, s Mária bizonyára mindent megigért. De azon nők közé tartozott, kik megtanulnak mindent, csak egyet: a takarékosságot nem.
E pontban anya és leánya nem találkozhattak soha. Hasztalan próbált Széchyné mindent, rábeszélést, utóbb fenyegetést. Végre megsokalta a dolgot s minthogy eddig igen jelentékeny pénzösszegekkel segélyezte,* most olyan végrendeleti intézkedéseket akart tenni, melyek Mária öröklési jogát a még életben levő másik két nővér javára lényegesen korlátolták volna.
Hogy csupán vagyoni okokból támadt anya és leánya közt az összekoczczanás, az kétségkívül kitünik Mária tiltakozásából. 1641 tavaszáig zavartalan volt a viszony anya és leánya közt s így a Kun István-féle esettel a sokkal későbbi viszály nem függ össze. Bizonyítják ezt Széchyné különféle levelei és intézkedései, melyekről már megemlékeztünk. Még 1641 elején, legifjabb nővére Éva esküvőjén Mária otthon volt s anyja szeretettel gondoskodott róla. Mikor Murányból távozott, Széchyné 1641 május 2-án azt írja Péchy Györgynek, menjen Enyiczkére, hol Mária bevárja, kísérje el onnan Homonnay János grófhoz Nagy-Mihályra s segédkezzék neki «minemű arany- és köves műve vagyon Homonnay uramnál, annak kiszerzésében». Egyszersmind meghagyja Péchynek, hogy útközben «Kd mindenüt mellette levén, böcsülletire igen diligenter advigiláljon és szállásától sehová el nem távozván, mindenütt azon leányunk szállásán háljon és mellőle sehova el ne távozzék.» A levél Péchy-levéltár Ujfalu
Hogy halála után se támadhassa meg a végrendelet érvényét, anyja írásbeli kötelező nyilatkozatot kívánt Máriától. De a leány nem akarta a reá sérelmes, jogait és érdekeit károsító okmányt aláírni. Tapintatos közbenjáró kétségkívül könnyen kiegyenlíthette volna a viszályt. De ilyen nem találkozott, sőt a rokonságban vagy anyja környezetében akadtak némelyek, kiknek örömük telt mindenféle fülbesugással és fondorkodással elmérgesíteni az ügyet. Valóságos cause célébre vált belőle, mely messze földön nagy feltünést keltett.
Az anya egyre követelőbben sürgette a nyilatkozat kiállítását, Mária folyton daczosabban tagadta meg a követelés teljesítését. Végre a katonás Széchyné drastikus eszközhöz folyamodott; elfogatta s Murányban «szoros, sőt kemény őrizet és erőszakkal s hatalmaskodóan letartóztatás» alá vetette s ott tartotta Máriát mindaddig, míg ez a kívánt okmányokat alá nem írta. Mária végre engedett a kényszernek; aláírt mindent, de csak azért, hogy szabadságát visszaszerezze.
A mint börtönéből kibocsátották, még Murányban érvénytelennek nyilvánította a tőle kicsikart okmányokat. Azután nyomban Nagy-Mihályba Homonnay János gróf országbiróhoz sietett, hogy ott (1641 október 10-én) ünnepélyesen is óvást emeljen a «rajta nem épen hosszú idő előtt ejtett erőszak» miatt s ismételje azon nyilatkozatát, hogy a szóban forgó okmányokat semmiseknek tekinti. Ha pedig anyja mindezek után is a törvényes magyar királyok által részére adományozott vagy adományozandó szabad rendelkezési jog alapján olyan végrendeletet tett vagy teend, a mely neki hátrányára lehet, ez ellen szintén ünnepélyesen tiltakozott.*
A tiltakozás eredeti szövege Orsz. Lev. Közzétettem Századok 1885.
De anyja haragja kevés idő multán elpároglott s még a télen megtörtént a kibékülés. Mária újra Murányban járt s jó kedvét nem zavarta tovább a kellemetlen összekoczczanás emléke.* Anyja szándékaival azonban még mindig nem volt tisztában; félt, hogy végrendeletében talán mégis túlságosan megrövidítheti. Ennek minden úton-módon elejét igyekezett venni. Először a királyhoz fordúlt s mint védtelen asszony, ki férjétől már régebben elvált, a felség és hatóságai oltalmát kérte ki mindennemű jogtalan károsítás ellen.* De más s talán hatásosabb eszközt is megpróbált, hogy elhárítsa magáról a veszélyt.
Ezt bizonyítja következő PÉCHY Györgyhöz intézett levele: Szolgálatomat ajálom Kdnek, mint jó akaró bátyám uramnak isten sok jókkal és egészséggel, hosszú élettel áldja és látogassa meg kdt kivánsága szerint. Ez alkalmatossággal nem akarom elmulatanom, hogy kdet levelem által meg ne látogatnám és kdnek egészsége felől nem tudakoznám, mivel bizonyos szolgáimat bocsátottam fel az eperjesi sokadalomban. Kérvén kdet, mint jó akaró bátyám uramat ne nehezteljen kd engemet jó akaró attyafiát tudósítania mind a kd maga egészsége felől s mind pedig ángyom asszony ő klme egészsége felől. Kegyelmednek megszolgálom. E mellett a minemű vizslácskát hagytam volt ott Kdnél, hogy kd szolgáival megtaníttassa, kérem Kdt Kd e levelem megadó szolgámnak adja kézben, kd is énnekem parancsolván minden időben jó szívvel szolgálok Kdnek mint jó akaró bátyám uramnak. Ezek után isten tartsa meg Kdt jó egészségben. Datum in Curia Tasnád die ultima May 1642. (Eddig idegen irás.) Sajátkezű: Kdnek jó szívvel szolgáló attya huga Szechi Maria.
A folyamatos 1642 julius havában kelt. Arra kéri a királyt, utasítsa az ország biráját, a kassai főkapitányt, az alkapitányokat, valamint a többi hatóságokat, hogy őt, mint a ki Kun Istvántól már régebben elvált, minden jogtalan károsítás ellen megvédjék. A folyamodvány kivonata Orsz. L. Prot. et Opiniones 1642 jul. 26.
Anyja közvetlen környezetében igyekezett jó embereket, szószólókat szerezni. Régi hivéhez és rokonához Péchy Györgyhöz fordúlt s behizelgően igyekezett őt megnyerni egy kis összeesküvés-féléhez, melynek czélja örökjoga sértetlen megóvása volt. De ilyen úton sem volt képes anyját föltett szándékában megtántorítani. A végrendelet némileg mégis az ő hátrányára ütött ki, csakhogy nem olyan nagy mértékben, mint eleintén hitte.*
Az egészen Mária által fogalmazott és leírt, eddig legrégibb ily levele így hangzik: Szolgálatomat ajálom Kdnek mint jó akaró bátyám uramnak, az úr isten Kdet minden kivánsága szerint való jó egészséggel áldja meg. Minthogy Kegyelmedet mivoltától megesmertem, igen tökéletes atyám fiának tudom lenni, melyet Kd én hozzám jó akaró atyafiához tapasztalhatóképen megmutatott. De kiváltképen Péchy Ferencz uram által levő üzeneti annál is inkább el hitette velem Knek hozzám való atyafiságát, melyet én is Kdnek teljes életemben megigérem szolgálni. Mivel tudja penig Kd édes bátyám uram az én nyomorúlt állapotomat, miben legyen és én magam sem érthetem úgy, a mint én is magamra tudhatnék gondot viselni. Kdhez e levelem megadó hiteles szolgámat küldöttem át, ki erős hittel köteles hozzám és jobbágyom is. Kérem annak okáért Kdet édes bátyám uram az én atyafiságos szolgálatomért, hogy a mit Kd a dologban értett, adja értésemre általa. Sem becsülete ellen, sem lelkiismerete ellen való dologra nem kérem Kdet, mert látja az én istenem, hogy nem hamisságban, hanem a közönséges igazságban törekedem. Kd pedig édes bátyám uram ne kételkedjék, mert soha bizony e dolog ki nem tudódik, bár becsületem ne legyen Kd előtt érte. Szóval pedig Kdnek minden dologról bőven üzentem. Édes egyetlen egy bátyám uram újra az istenre is kérem Kdet, hogy legyen jó akarattal hozzám, meglássa Kd hogy bizony megszolgálom Kdnek. Tartsa meg isten Kd jó egészségben. Irtam Tasnádon 3 Juli 1642 Kdnek igaz tiszta szívből való attyafia Szechi Maria.
Anyja mindinkább közeledni érezte halálát s nem akarta egyik gyermeke átkát sem levinni magával a sírba. A férjétől reá maradt javakat egyenlő részben három leányának hagyta s csupán saját szerzeményű javaiban tett Máriára némi megszorításokat. Ekképen kibékülve gyermekeivel és a világgal fejezte be 1643 május 28-án nemes életét.
A végrendeletet a király is megerősíté s végrehajtása minden akadály nélkül megtörtént. Julius 21-én megjelentek Murányban a megyei és káptalani küldöttek s a három leányt – Mária mint özegy gróf Bethlen Istvánné szerepel a hivatalos jegyzőkönyvekben – ünnepélyesen beigtatták előbb a vár, azután a hozzá tartozó összes jószágok birtokába.
9. SZÉCHY GYÖRGYNÉ HOMONNAY MÁRIA ALÁÍRÁSA.
A HOMONNAY-CZIMER.
Széchy Györgynének a radványi kastélyban levő sírkövéről rajzolta Kimmach László.
Ugyanonnan vétetett a Homonnay-czímer, Széchy Györgyné sírkövéről. Rajzolta Kinmach. A színnyomatu műlap Deutsh M. budapesti műintézetében készűlt. Az utóbb említett három képen levő latin feliratokat közli Tomasik Sámuel: Denkwürdigkeiten des Muranyer Schlosses. 115. lap.
