III.
III.
A találka.
Máriát meglepte az idegen embertől származó levél, de kellemesen lepte meg,* ámbár írója szándékairól legföllebb homályos sejtelmei lehettek. Más asszony talán megütközéssel küldte volna vissza a levelet, melyben egy ismeretlen, ki a mellett nagy nőhódító, don Juan hírében állt, ki még ellenség is volt, feltolja szolgálatait s légyottért esdekel. Némelyek női erényök ellen tervezett merényletet, mások politikai fondorlatot sejtettek volna Wesselényi felszólításában s több-kevesebb zajjal utasították volna vissza a tolakodót.
Elle fut trés aisé de cette lettre – mondja LABOUREUR.
De Máriát temperamentuma és helyzete egyaránt arra ösztönözték, hogy másképen cselekedjék. Kalandos hajlamait, élénk képzelő erejét épen úgy fölvillanyozta a levél, mely egy híres, lovagias vitéztől, egy férfi kora javában álló özvegy embertől jött, a mint a várban alakult viszonyok folytán józan esze, okossága tanácsolta, hogy legalább meghallgassa, mit kíván tőle Wesselényi. Épen ez időtájt készült Illésházy Kassára s mintha sejtené, hogy távolléte idején nem lesz jó Máriát Murányban hagyni, egyre sürgetőbben igyekezett rávenni, kísérje el a fejedelmi udvarba.
Mária ösztönszerűleg félt ez úttól. Másrészt Wesselényi felszólítása új irányba terelte phantasiáját. Nem csupán a kalandra gnodolt; fölébredt benne a sejtelem, hogy itt több áll kilátásban, az, a mi szükségképen vágyai netovábbját alkotta, – a férj.
Nem habozott tehát. Válságos helyzetében isten újját látta a levélben. Megragadta az alkalmat. Felelt Wesselényinek. Csak annyit írt, hogy legközelebb elküldi hozzá egyik bizalmas szolgáját, ki előtt őszintén nyilatkozhatik.
A levelet* sárga viaszba burkolta s Nagy János köpenyének egyik ezüst gombjába dugta el.
LABOUREUR szövegezése szerint Mária válasza ez volt: Uram! Noha nem képzelhetem, milyen szándékból írt nekem s tudom is, hogy nem vagyok képes Kdnek semmiféle szolgálatot tenni, még nem tagadhatom meg, a mit tőlem kért. Elküldöm egyik nemes szolgámat, ki hű lesz Kdhez, mert hozzám is az; bízzék benne érettem, és legyen meggyőződve, hogy ámbár személyesen nem ismerem Kdet, azért nem kevésbbé bízom becsületében. – GYÖNGYÖSI szerint is lényegileg így szólt a Mária válasza.
Harmad napra a válasz a türelmetlen Wesselényi kezében volt.
Az első lépés sikere kielégíthette. Minél behatóbban meghányta-vetette a dolgot, annál inkább tisztába jöhetett, hogy reá nézve kétszerte komoly a dolog s hogy Murány várával feleség is jár.
Ez sem riasztotta vissza. Közel állt negyvenedik évéhez. Kitombolta magát; eleget kóstolta a szerelem pillanatnyi mámorát. Unni kezdte s fölébredt benne a vágy a nyugalmas házas élet után. Gyermekei nevelése, a saját egészségi állapota – lábát egy golyó sebesítette meg s noha évek óta járogatott a hévvízbe, sokat szenvedett s rászorúlt a gondos ápolásra – szintén újabb házasságra ösztönözték s nem tartotta bajnak, hogy Murány megszerzésével ebbeli vágya is teljesül.*
Hogy első neje elhunyta óta csak pár hó telt el, az akkor nem jött tekintetbe, mert a gyászév megtartása még nem volt rendesen szokásban. Bizonyítja ezt GYÖNGYÖSI Kemény Jánosa A mint Lónyay Anna első férje elhunyt, azonnal fölébredt Keményben a gondolat, hogy megkéreti az özvegyet. A férj temetésén pedig már a kérők egész serege ostromolta az ifjúözvegyet.
Széchy Máriát nem ismerte ugyan személyesen, de a házassági combinatiókban akkor a személyi mozzanatok még inkább háttérbe szorúltak, mint ma. A háztűznézés rendszerint csak akkor esett meg, ha a kérő már előbb tisztába jött azzal, hogy a kiszemelt leány családi, vagyoni s társadalmi viszonyai megfelelnek a maga igényeinek. Csak azután nézte meg a leányt s ha megtetszett, megkérte, ha nem, tovább állt egy házzal. Wesselényinél a találka, melyet Máriától kért, pótolta a háztűznézést. Minden egyébbel már tisztába jutott. A házasság az ország egyik legelső, legvagyonosabb főuri családjának ivadékával csak elősegíthette a carričreben, melyről dicsvágya mindenkor álmodott. Különben is érezhette, hogy Murány állandó megtartására nem lesz elég csupán a tényleges birtokba vétel, a fegyverrel való elfoglalás jogczíme. Erősebb, hathatósabb jogot is igyekezett szerezni, melyhez csak házasság folytán juthatott.
A válasz után, melyet Nagy János hozott Murányból, Wesselényi bármennyire fölkelté türelmetlenségét az első siker, teljes passivitásra volt kárhoztatva mindaddig, míg Maria bizalmas embere hozzá nem jött. Nyugtalanul várta. Végre ötödnapra megjelent Kádas Mihály, de a találkára nézve nem hozott határozott igéretet. Wesselényi legalább a murányi viszonyokról szerzett részletes tájékozást s ajnádékaival, igéreteivel megnyerte magának és terveinek Kádast, kit egyik meghittjével, Pál Gergelylyel küldött vissza Murányba. Ujabb levelet vittek s gyöngéd figyelemképen egy ezüst órát a levél írójtól. De csak hét nap múlva érkezett Fülekbe Mária várva várt üzenete. Kész volt megjelenni a légyotton; a határidőt a jövő heti szombatra – valószínűleg július 23-ára tűzte ki, színhelyül pedig a murányalja-tiszolczi országút mentné valami fél mértfölddel Tiszolczon innen levő erdős völgyet, hol
Találni bőv rákos és pisztrángos helyre.*
GYÖNGYÖSI. De ma nem ezt nevezik Wesselényi forrásnak, hanem azon erek egyikét, melyek a murányi várhegyből fakadnak.
Kádas, ki a jó hírt maga vitte Fülekre vasárnap – júl. 17-én – indúlt haza közölni úrnőjével, hogy Wesselényi a kitűzött napon megjelenik a találkán. Meg is jelent. Nagyobb csapattal indúlt útnak; ellenséges földön járt, azt sem tudta, nem hálóba csalják-e; kész akart tehát lenni minden eshetőségre. De nem bántotta senki, csak egy kis nyári zivatar áztatta meg. A kijelölt hely közelébe érve az erdőben elbujtatta katonáit. Mária fölkérte, hogy a találkára minél kisebb kíséretet hozzon. Csupán hat embert vett maga mellé, három bizalmas tisztjét, Vadászi Pált, Farkas Fábiánt és Farkas Ferenczet, egy inast, egy német fegyveres katonát s a kaland első megindítóját Nagy Jánost s velök jelent meg a légyott színhelyén.
Sokáig vártak. Rég elmúlt a kitűzött óra s Mária nem mutatkozott. A kis társaság nyugtalankodni kezdett. Egyszerre trombitazaj, dobpergés hangzott a közelben. Nagy számú lovas jelent meg az országúton. A hét ember megijedt; azt hitték, hogy tőrbe ejtette őket az asszonyi csalárdság. De a lovasok elhaladtak a nélkül, hogy észrevették volna a lombos fák közé rejtőzködőket. Csakhogy Máriát is hasztalan várták. Nem oly könnyen szabadúlhatott a várból. Kirándulásához ürügyül azt használta, hogy rákászni, pisztrángot fogni megy le a közeli völgybe. De mikor épen indúlni akart, Illésházy Gábor toppant be hozzá s reggelire hívatta meg magát. Mária türelmetlenül, izgatottan látta a «kelletlen vendéget». De nem árulta el magát. Jó kedvet, vidámságot színlelt; időközben elküldte Kádast a légyott helyére, hogy késedelme miatt megnyugtassa Wesselényit. Kádas az örvendetes híren kívül zöld zománczos arany órát hozott a türelmetlenül várakozónak.
Végre kilencz órakor Mária oda fenn a várban a faképnél hagyta vendégét; azt mondta, hogy indúlnia kell szokott mulatságára, különben halászó helyének vizét kiveszik a parasztok. Ekkor történt, hogy leitatta Illésházyt, ki mámorában azután nem sokat törődött sógorasszonyával.
Jó nagy számú cseléd kíséretében indúlt el Mária a várból. Elszántan tette meg az emlékezetes útat. Lenn a völgyben embereit «színes beszédével», a pataknál hagyta, maga pedig két hívével tova vágtatott. Még mindig jó lóháti menyecske volt. Egyszerre kipirúlt arczczal állt Wesselényi előtt, ki a lódobogásra egy bokor mellől előlépett. A férfiak bámulva, meglepetten nézték a daliás asszonyt, ki, mielőtt bárki segélyére sietett volna, könnyedén leugrott a lóról s kezét nyujtotta Wesselényinek.
Nedves, harmatos volt a pázsit; a lovagias Wesselényi leterítette palástját, ráültette Máriát, maga pedig féltérdre ereszkedve foglalt helyet közelében, míg kísérőik a háttérbe huzódtak.
Mit beszélt az első találkán a férfi a nőnek, azt a lyrai áradozásokat kedvelő Gyöngyösi kevéssé jellemzően tudja kifejezni. Komoly vállalatra készűltek mindketten, mely a legteljesebb bizalmat igényelte. Nem csupán Murány sorsáról határoztak; saját becsületök, egész jövőjük állt koczkán. Ha a nő hálót vet a férfinak s verembe csalja, úgy ezzel nem egyedűl szabadságát, hanem esetleg életét is veszélyezteti. Ha viszont a férfi rászedi a nőt, ha eszközűl használja és azután eldobja, úgy becsülete, egész élete meg van bélyegezve. És ha végűl bármilyen árulás idő előtt meghiusítja szándékukat, úgy nemcsak Ferencz esik el egy fényes és jutalmazó hadi tettől, de Mária védetlenűl ki lesz téve sógora megtorlásának, s legalább is hosszú börtön az, mely reá várakozik. A legfontosabb érdekek forogtak szóban, sőt végűl nemcsak az önérdek, a dicsvágy szerepelt; a kölcsönös vonzalom is lángot vetett szívökben.
Komoly pillanatok voltak azok, melyeket az erdő árnyában, a zúgó fenyvesek közt eltöltöttek s ez időtől fogva szerepel a murányi regényben egy nagy, hatalmas motivum, a szerelem.
A dévajkodó Wesselényi talált alkalmat a tréfára e komoly helyzetben is. Egyszerre azt mondotta Máriának, hogy rabja, hogy nem ereszti többé haza, hanem magával viszi Fülekre. Mária komolynak vette a fenyegetést s lovagi becsületére emlékezteté Wesselényit, ki sietett bocsánatot kérni neheztelő hölgyétől. Lelkesen adta elő terveit s egyre élénkebben sürgette Máriát, nyújtson módot, hogy Murány várát a király pártjára visszahódoltassa. Mária sokáig habozott, vonakodott. Elmondotta, hogy nem tehet semmit, hogy a várat ébren őrzik, a kapu kulcsai nem nála vannak a hatszáz főnyi helyőrséget eltántorítani, lekenyerezni nem lehet. De az érdeklődés, melylyel a terv iránt viseltetett, elárulta, hogy közreműködése megnyerhető, de csak egy feltétel alatt.
Nem kellett megmondania, mi az? Wesselényi sokkal jobb asszonyismerő volt, semhogy maga ki nem eszelte volna. Mit akart? Mit akarhat egy elvált, egyedűl álló asszony abban a korban, olyan helyzetben, melybe Mária jutott, egy özvegy férfival szemben, ki negyven éve mellett még mindig megnyerő alak, kire fényes jövő, sikerben gazdag pálya vár? Férjet akart. Tetszett neki Wesselényi, ki könnyen hevülő természetével szintén megkedvelte az élte javában álló asszonyt s kivel fellengző költője így beszélteti:
Hattyúi termeted mert szívem igen szép
Vagy és vidám, deli, egész testedben ép,
Nyelved friss, eszed nagy, orczád is kedves kép,
Magad kelletése szemeket fogó lép.
Vagy és vidám, deli, egész testedben ép,
Nyelved friss, eszed nagy, orczád is kedves kép,
Magad kelletése szemeket fogó lép.
Aligha ilyen hangon folytatták a társalgást. De a különös helyzet, a regényes találkozás és a kilátásban álló veszélyek izgató hatása felfakaszthatta mindkettőjöknek kalandra áhítozó lelkében a vonzalom és rokonszenv érzetét.
Wesselényi szíve hamar szikrát fogott. Föllelkesedett, szablyájára, lovagi becsületére tett esküt Máriának, hogy feleségül veszi. Ez áron végre a hölgy is hajlandónak mutatkozott s megfogadta, hogy kezére játszsza Murány várát.
A módozatok kieszelése Mária leleményére maradt bízva. Arra nem lehetett gondolni, hogy éjnek idején a vár kapuit megnyissa s Wesselényi embereit bebocsássa. A falon kellett tehát valamikép bejutni. Ez azonban a roppant magas bástyákon teljes lehetetlenségnek látszott. Máriára hárult a feladat, hogy a szükséges létrákról és kötélhágcsókról gondoskodik, azokat a várfal azon pontján helyezi el, melyet alkalmasnak talál, e mellett megtesz minden egyéb biztonsági intézkedést s mindenről értesíti Wesselényit, ki folyton készen áll s a mikor Mária levelét veszi, azonnal útra kél, hogy a feladat reá váró részeit teljesítse.
Végeztek. Mária felkelt; Wesselényi meg akarta csókolni menyasszonyát, de ez sebesen tova iramlott s lóra ült. Wesselényi szemére hányta kegyetlenségét. Mária ismét közelebb jött s megerősítendő a kötést, mely közöttük a zúgó erdőben, isten szabad ege alatt létesűlt, «gyenge hajából vert pereczet» adott neki s azután gyors lován elvágtatott.*
LABOUREUR Wesselényi elbeszélése nyomán hosszasan leírja az első találkát. Előkészítését és külsőségeit egészen úgy mnodja el, mint GYÖNGYÖSI. A Wesselényi és Mária közötti beszélgetést így vázolja: Wesselényi elmondá, hogy lelke sugallatából kereste a találkozást, noha nem ismerte Máriát. Mivel most első kísérlete olyan szerencsésen végződött, támogatását kéri azon terve kiviteléhez, hogy Murány várát a királynak visszaszerezze. E nagy szolgálatért a király Máriát is méltó jutalomban részesíti, ha a kivitelben segédkezet akar nyujtani. Mária szabadkozott; a vára 600 kiszemelt erdélyi katona őrzi s ő még ha akarná, sem tehetne semmit. Wesselényi azonban makacsul tovább esedezett. Mária visszatetszés nélkül hallgatta. A szerelem meg kezdte lágyítani szívét s végül így felelt: «Nagyon csodálkozom magamon, mért nem utasítom méltatlankodással vissza az ajálatot, melyet nekem tesz; hisz becsületemmel és vallásommal ellenkezik az. Elismerem, hogy már ezzel hibát követtem el s nem tudom eléggé megróni erényem gyöngeségét, melyet sokkal erősebnek hittem. Ezt nem tulajdoníthatom egyébnek, mint az első hiba következményeinek, melyre akkor követtem el, midőn beleegyezésemet adtam e légyotthoz, ámbár ettől semmi olyast nem várhatok, a miért szemrehányást nem kellene magamnak tennem. Hogy mégis mért jöttem el, az olyan itok, melyet magam sem értek, főleg mert be kell vallanom azt is, hogy korántsem bánom, hogy önt láttam, sőt örömöt érzek felette, mely nem engedi nekem, hogy úgy bánjak önnel mint ellenséggel, holott ön nagyobb ellenség, mint minőnek szabadna lennie, mert olyan kegyetlen volt, hogy engem ide csalogatott, hűségemet csábításnak téve ki». Wesselényit e szavak csak biztatták. Folytatta a rábeszélését: ékesszólása nem hagyta cserben. Utalt egybekelésökre. Azt mondotta, hogy házasságuk az ég határozata, hogy a vállalatban mindkettőjöknek kedvez a sors, hogy Mária halhatatlan dicsőséget szerezhet magának, hogy a segítségével elfoglalt vár szerelmök zálogát fogja képezni és színhelye lesz a leghíresebb házasságnak, mely valaha Magyarországban létesült. Wesselényi szavai végre megtették hatásukat. Mária ráállt mindenre; nyilt szívűen felelte, hogy nem képes a tettetésre; különben sincs ideje ellenállást színlelni. Beleegyezett tehát Wesselényi terveibe. Elválásukkor mindketten hűséget s a lehető legnagyobb buzgalmat fogadtak egymásnak.
