II.
II.
Wesselényi Ferencz.
A levelet Wesselényi Ferencz füleki kapitány írta. Először merűl föl e név Mária életében? Vagy szerepelt-e benne már előbb? Azok, a kik a murányi regény részleteit közvetlenűl hőseitől hallották, határozottan azt állítják, hogy soha előbb nem látták, nem ismerték egymást. Nincs is ok ez állításuk valóságában kételkedni. Nem teszi érdekesebbé, regényesebbé történetöket, inkább megnehezíti krónikásaiknak* az esemény elmondását, mert kissé mesterkélt, erőszakos eszközöket kénytelenek használni, hogy elfogadhatóvá tegyék azon érthetetlen kiinduló pontjukat, hogy egy férfi és egy nő kölcsönösen megszeresse, mielőtt valaha személyesen látta egymást. Az Olympus összes istenei sem teszik elfogadhatóvá ez állítást, ha csupán koholmány. Mint ilyen, merő képtelenség s a mellett fölösleges, mert mi oka lehet a szereplők bármelyikének eltagadni régibb ismeretségök egyszerű tényét, mikor ez alapon regényök csak természetesebbé, érthetőbbé válnék? Ha tehát mégis azt mondják, hogy nem ismerték egymást soha, ennek igaznak kell lennie, mert csak mint igazságnak van értelme. Az életben sok valószínűtlen, fordúl elő s érthető, hogy a sors szeszélye két idegen embert közös munkára egyesít, de az nem, hogy két régi ismerős, kinek nevét siker és dicsőség kapcsolja össze, legbizalmasabb környezetöket tévutra akarnák vezetni az iránt, mikor látták egymást legelőször.
Murány megvételének két megbízható, nagy vonásaiban teljesen hiteles, előadása maradt fenn. Az első franczia nyelven JEAN DE LABOUREUR SIEUR BLERANval, XIV. Lajos franczia király egyik udvaroncza írta. 1645 végén Gonzaga Mária neversi herczegnő IV. László lengyel királyhoz ment nőül. Máriát fényes franczia követség kísérte Guebriant marsallné, mint a franczia király rendkívüli követe vezetése alatt Varsóba. 1646 áprilban indúlt el a lengyel fővárosból Guebriant marquisné s nagyszámú kísérete, hogy Magyarországon át térjen haza. Árva megyén s a Vág völgyén át május 9-én érkeztek Pozsonyba, hol négy napot kellett tölteniök. A mint megérkeztek, Wesselényi Ferencz azonnal megismerkedett velök s lovagias figyelemben részesíté a marquisnőt és kíséretét. Ennek egyik tagja volt LABOUREUR, ki a murányi esetet «Histoire des Amorus du Comte et de la Comptese Vesseleny» czímmel valami húsz lapon igen részletesen beszéli el. Kijelenti, hogy az egész eseményt, mely rendkívül fölkelté érdeklődését s melyet «la plus memorable de nostre siécle»-nek nevez, minden részletében magától Wesselényitől hallotta. De még neki sem hitte volna el, ha egészen szavahihető emberek meg nem erősítik s Wesselényi néhány okmánynyal nem igazolja állításait. A hihtetlennek látszó esetről szólva, egy helyen említi: «Je ne l’aurais point creu a la simple relation que ce Compte m’en fit; s’il ne m’avoit esté assuré de plusieurs personnes digne de foy; si toute la Hongrie n’en avoit esté assuré de plusieurs personnes digne de foy; si toute la Hongrie n’en avoit esté temoin; et si l’Émpereur lui mesmes n’en temoignoit quelque chose dans les lettres d’investiture de cette fameuse forteresse de Mouran, qu’il luy donna; lesquelles j’ay leues et extraites en propre original. «Munkája Relation du voyage de la Royne de Pologne stb. czímmel Párisban 1647-ben jelent meg. LABOUREUR tehát egyenesen Wesselényi előadása után mondja el a történetet. Így hiteles forrás és pedig annál inkább, mert majdnem a legcsekélyebb részletekig megegyezik a hivatalos kútfőkkel, de különösen GYÖNGYÖSIvel, kinek 1664-ben kinyomatott Márssal társalkodó murányi Venusa, mint történelmi kútfő is nevezetes. GYÖNGYÖSI évek során át előbb Wesselényi s ennek elhunytával Széchy Mária környezetében élt s mindkettőnek bizalmas embere volt, ki százszor hallhatta tőlök a kaland legcsekélyebb részleteit, ismerte az összes mellékszereplőket, a helyiségeket s általában nem is annyira költői, mint történeti munkát akart írni. Ajálásában ezt megis mondja s főczéljának tekinti «Nagságtok örök emlékezetet érdemlő cselekedet»-ét «jövendőben a feledékenységtől» megmenteni. Minthogy hősei életében adta ki művét, legalább a Wesselényi és Mária személyét illető részletekre egészben hitelesnek vehető. Másban, így például az esemény évének meghatározásában téved, mert ez reá nézve egészen mellékes. De két főalakja szerepét híven adja elő. LABOUREUR és GYÖNGYÖSI tehát a murányi regény két megbízható egykorú krónikása. Mindketten világosan mondják, hogy Széchy Mária és Wesselényi előbb nem ismerte egymást. LABOUREUR ezt ismételve említi: «Il – mondja Wesselényiről – ne l’a jamais veue». «Bien qu’elle – írja Máriáról – ne l’eust jamais veu ny autrement connu, que comme ennemy du Prince, qu’elle reconnossoit.» GYÖNGYÖSI szintén többször említi, hogy nem ismerték egymást. Így a II. 9. versalakban mondja Wesselényiről:
Nem látta soha és mégis ég érette,
Ily ismeretlenűl miként szerethette?
Ily ismeretlenűl miként szerethette?
GYÖNGYÖSI állítását valónak fogadja el PAULER Gyula már említett érdekes művében (Vas. Ujság 1865) s a legtöbb történetíró. Csupán DEÁK Farkas mondja (Wesselényi Ferenczről írt jellemzése) de nem idéz forrást az állítás bővebb indokolására, hogy Mária már két évvel a murányi eset előtt szeretője volt Wesselényinek. A murányi regénybe a legenda sok mindent belevitt. Jó barát és ellenség a maga módja szerint színezte ki a hősökre hízelgően vagy becsmérlően az esetet s azok, kiknek volt okuk Murány elvesztése miatt neheztelni Máriára, talán azt hitték vagy híresztelték, hogy régen kedvese Wesselényinek. Ilyesmi Rákóczy György fejedelem körében kevéssel Murány elfoglalása után szóba jött, de már ott ellentmondással találkozott. LABOUREUR és GYÖNGYÖSI állításai e pontban nemcsak találkoznak, de az igazságnak is megfelelnek.
GYÖNGYÖSI MURÁNYI VÉNUSA ELSŐ KIADÁSÁNAK CZIMLAPJA.
A budapesti ref. főiskola könyvtárában levő egyetlen fenmaradt példánya után.
Gyöngyösi István Murányi Venusa első, 1664-diki kassai kiadásának czímlapja a budapesti ref. főiskola könyvtárában levő példány után készült. E kiadásból nem egy, hanem két példány maradt fenn. A mű könyvészeti leirása Szabó Károly: Régi magyar könyvtár. I. k. 423. lap.
De ha előbb nem látták egymást, hallani mindenesetre hallottak egymásról eleget. Wesselényiék özvegy Széchy Györgynével jó viszonyban éltek s többször megfordultak Murányban. Különben is Wesselényi szintén azok közé tartozott, kiket gyakran szárnyára vett a hír, kik bőven adtak anyagot a közbeszédnek. Régi vagyonos családból származott, mely azonban nem játszott első rangú szerepet, mert birtokai főleg Erdélyben és Lengyelországban feküdtek, hol a család szintén honfiusítva volt. Ferencz 1605-ben született.*
Ezt DEÁK Farkas írja. De az egykorúak szerint 1667-ben hatvanadik évében halt meg. E szerint 1608-ban született volna.
13. WESSELÉNYI FERENCZ.
Wiedemann Com. Glorić I. gyűjteményéből.
A Wesselényiek hitbuzgó katholikusok voltak; különösen Ferencz atyja István, tűnt ki e téren. Fiát, Ferenczet azonban a rokonság protestansnak nevelte. Az ifjú csak a nagyszombati iskolában Pázmány Péter érsek befolyása alatt tért vissza a kath. egyházba.* Gondos nevelést nyert, már nem olyat, mint egy nemzedékkel előbb Széchy György. Az élet, a szokások, az erkölcsök három-négy évtized alatt gyökeresen átalakúltak a főuri világban. A magyar úr nem volt többé csupán katona; kezdett udvaroncz is lenni. A személyes bátorság és a vitézi gyakorlat mellett már nélkülözhetetlenné vált a szellemi és társadalmi műveltség, melyet ifjainknak akkor bő alkalmuk nyilt Pázmány Péter híres és a protestansoktól is irigyelt iskolájában elsajátítani. Wesselényi Ferencz ott végezte tanulmányait, s kevés ifju hagyta el ez intézetet, a ki annyira megfelelhetett tanítói eszményeinek, mint ő. Harczias, daliás, de jó modorú férfi vált belőle, ki épen úgy feltallta magát a csatatéren, mint a salonokban; épen úgy tudott bánni a karddal, mint a tollal; s a mily vitézül verekedett az ellenséggel, olyan ügyesen tuda megnyerni nagy urak kegyét, szép asszonyok hajlamát. Korának egyik legszebb ifja volt, ellenállhatatlan mindenben. A nagyszombati tanintézetből valódi lángelme nem kerűlt ki, de annál több közepes tehetség, jóravaló, művelt, magyar és hazafias ember, kik válságos időkben híven szolgálták nemzetöket és királyokat. Ezek közt díszes helyen áll Wesselényi Ferencz. Nem volt lángelme, nem is első rangú tehetség, de a közügyek iránti buzgalom, lángoló honszeretet és a szellemi élet iránti érdeklődés tekintetében kiállja a versenyt bárkivel. A kor, melyben neki nagyobb szerepkör jutott, igen szegény volt kiválóbb elmékben. Zrínyi Miklós a költő magasan kiemelkedik e nemzedékből, de szerencsétlenségére és az ország nagy kárára az udvar kegyét nem tudta megnyerni. Wesselényi kevesebb tehetséggel, de több ügyességgel megszerezte azt is. Elfogulatlan, pártatlan szellemét kora zűrzavaros politikai, egyházi és társadalmi küzdelmei közepett is meg tudta őrizni. A nagy Zrínyi Miklóssal ő kortársai közt az egyetlen, kiben öntudatra jutott a magyar államérdek s a ki a vallásos czivakodásnál, az egyházi sérelmeknél fontosabbnak tartott a haza, a nemzet megmentését. Nem pártember, hanem magyar hazafi volt. Ez rokonszenves egyéniségének egyik kimagasló jellemvonása.
DEÁK Farkas: A Wesselényi-család őseiről. Századok. Erősen megtámadja e föltevést, melyet azonban Wesselényi Ferencz egy későbbi levele megerősít. Azon hírre, hogy sógora, Illésházy Gábor, a consiliáriusságért pápista lett, megjegyzi: «Felteszem erről, hogy csak respectus vezérli, kevésért veszi ily jó hitét, a kin én, míg ifjú legény voltam, felette kaptam». 1650 aug. 14. Kassa, Tört. Tár. 1880.
Wesselényi zajos, mozgalmas életet folytatott, ámbár elég korán megnősült. Végvárbeli katona volt; magyarbéli Bosnyák Tamás füleki kapitány mellé kerűlt s a vagyonos főúr leányát Zsófiát, özvegy Serényi Mihálynét vette el.
Az ájtatos asszony épen ellentéte volt szilaj, hevesvérű férjének. Wesselényi szerette a zajt, az életet, mulatságot, míg neje hűséges hitves, gyöngéd anya, a világ hiuságait megvető, a rajongásig vallásos nő volt, kit már életében a szentség gloriolája övezett. Sokat betegeskedett, s férj és feleség közt annyira elütő természetök folytán valóban boldog élet nem fejlődhetett. Wesselényi gyakran és sokáig maradt távol nejétől, s másutt keresett szórakozást, víg czimboráknál, szép asszonyoknál. Bosnyák Zsófia mégis szerette férjét s lemondani tudó lelke megnyugodott végzetében. Viszont Wesselényi minden könnyelműsége mellett jó ember volt; szeretetreméltóságával, gyöngédségével árasztotta el nejét, ha közelében időzött; tisztelte-becsülte benne a jó anyát, az önfeláldozó, szeplőtlen életű asszonyt. «Édes, tökéletes feleségemnek» nevezte* s midőn a harcztérre indúlt, a legmelegebb szavakkal ajálá egy barátja pártfogásába, ha őt magát az ellenség előtt veszedelem érné.
1643 decz. 6. Pozsonyból írja Bakos Gábornak: «Ha az istennek bölcs rendelése, hogy életemet ott cseréljem meg a halállal, kérem Kdet, mutassa ha kivántatik édes, tökéletes feleségemhez és apró árváimhoz jó akaratját s nekem, ha sohasem lát, megbocsát ha mit vétettem». Orsz. Lev.
De nem Wesselényit, hanem gyöngélkedő nejét ragadta el a halál. Bosnyák Zsófia 1644 ápril 28-dikán befejezte istenes életét s két kiskorú fia Ádám és László nevelése a férjre maradt épen olyan időben, midőn a közügyek a legnagyobb mértékben igénybe vették figyelmét. Már javában folyt a háború, s Wesselényire, mint akkori főkapitányra hárult Fülek, a nagyfontosságú végház védelme. Bátorsága, ügyessége megtartá a királynak ez erősséget, melyet Kemény János hadai nem voltak képesek megostromolni.
A nyár elején a harczok színhelye Fülekről távolabbra húzódott s főkapitánya szabadabban mozoghatott. Tettvágyó szelleme foglalkozást keresett. Vitézi vállalatra gondolt s mivel az ellenség nem jött közelébe, maga igyekezett fölkeresni.
Gyakran bekalandozta csapataival a vidéket s elhatolt egész Murány közelébe, melynek erős falait Illésházy Gábor nehány száz főnyi serege védte.
E vár megvételére kezdett gondolni. Mi kelté föl benne az eszmét, hogy elhódítsa e várat, melyben ellenség fészkelt ugyan, mely azonban nem állami, nem is végvár, hanem egyszerű magánlak, habár a kor viszonyaihoz képest erődített hely volt?
A legenda, mely Murány megvételéről utólag alakúlt, természetfölötti, csodás okokban keresi a megfejtést. Vénust és Marsot, az egész Olympust mozgásba hozza, hogy megmagyarázza Wesselényi ez elhatározását.
De sokkal érthetőbb, emberileg megfoghatóbb magyarázat rejlik magában a helyzetben, a tényekben. Elemeire kell szétbontanunk a legendát, ha meg akarjuk ismerni az események lélektanilag indokolt, természetes fejlődését.
A murányi regény legelső stadiumában nincs semmi természetfölötti, sőt nincs semmi regényes sem. A viszonyok egyszerű ismerete vitte reá Wesselényit, hogy Murány vára megszerzésére kísérletet tegyen. Murány katonai, stratégiai szerepe az egész háború folyamán kevéssé érvényesűlt; magán-kastély, egy hatalmas urodalom székhelye volt és semmi egyéb. De épen ez az, a mi a füleki kapitány figyelmét reá irányzá. A vár megvételének gondolata egészen saját agyának szüleménye;* utóbb mindig a maga eszének és bátorságának rója föl érdeműl s azért önmagának igényli az egész zsákmányt. Junius havában hozta indítványba a pozsonyi kamra a hűtlenség bűnébe esett murányi földesurak javainak lefoglalását. Ez legkevésbbé sem maradt titok, hisz mindenfelől jelentkeztek az «éh-ebek», a konczra áhítozók. Wesselényi is megtudta s észrevette, hogy itt az alkalom nagy jószágok szerzésére. Foglalkozni kezdett a tervvel. Csakhogy a távoli Fülekben nem gondolhatott a hatalmasok kegyének és hajlamainak megnyerésére; ha czélhoz akart jutni, mást, nagyobbat, merészebbet kellett kigondolnia.
Noha még GYÖNGYÖSI is azt állítja, hogy gróf Eszterházy Miklós nádor hagyta meg Wesselényinek Murány elfoglalását, ez is csak afféle szóbeszéd, mely a tényekben nem nyer megerősítést. Az ugyan kétségtelen, hogy mint Fülek főkapitányának hivatalos kötelessége volt Murányt is szemmel tartani. De specialis megbízást a vár megvételére a nádortól nem kapott, legalább Eszterházy levelezéseiben ennek nyoma sincs, hanem ellenkezőleg a nádor többször írja, hogy maga mellé rendelte Wesselényit. Már pedig nem hívhatta volna maga mellé, ha Murány megvételével bízta volna meg. A nádor levelezése Lippay György érsekkel 1644 julius hava. Akademiai kézirattár.
A politika mellékesen szerepelt tervezgetéseiben és a szerelem szintén csak utólag vegyült belé. Wesselényi szolgálatot akart ugyan tenni királyának, de első sorban önmagának. Tudta, mi történik Pozsonyban; meg akarta előzni azokat, kik csupán a protectio segélyével igyekeztek Murányt elkaparítani. Legelső akart lenni, birtokba akart helyezkedni, befejezett tényt akart teremteni. Ez volt a siker előföltétele. Tudta, ha egyszer benn ül a nagy javakban, nem egy könnyen fogják szűrét kitehetni, a mint utóbb csakugyan ki nem túrhatták többé, ámbár sok felől és hatalmas befolyások dolgoztak ellene.
A mint az óhaj, hogy a várat megszerezze, fölébredt lelkében, latolgatni kezdte az eszközöket, melyekkel czélját elérhette. Csak két út kinálkozott, az erőszak vagy a cselszövény. Erőszakra kár rendes ostrom, akár éjjeli megrohanás alakjában gondolnia is képtelenségnek látszott. A füleki helyőrség – a legjobb esetben alami ezer ember – elegendő volt ugyan e vár oltalmára vagy apróbb portyázatokra, de nem egy hatalmas, fegyveresekkel megrakott erősség elleni műveletre. Csak a cselszövény maradt tehát s Wesselényi ezt választotta.
A három murányi asszony közül az egydül állóra, az elváltan élőre gondolt.
Hallhatott Széchy Máriáról* eleget s a mit hallott, az csak bátorította azon elhatározásban, hogy hozzá forduljon. Kétségkívül ismerte a Murányban történő dolgokat is, Mária ottani helyzetét s azt az alattomos küzdelmet, melyet sógorai folytatnak ellene. Ki s be jártak a várban az emberek, a hadak közeledtére a vidéki nemes családok Murányba húzódtak s így az ottani viszonyok nem maradhattak titokban.
GYÖNGYÖSI szerint halálos ágyán Bosnyák Zsófia irányozta Wesselényi figyelmét a szép özvegyre, Széchy Máriára. A franczia LABOUREUR így adja elő a dolgot: Wesselényi folyton azon töprengve, hogyan szerezheti meg Murányt, egy ízben embereivel egy közeli faluban hált meg. Alvás közben úgy rémlett előtte, mintha egy nagy öreg ember felébresztené. Az aggastyán mellére tette kezét, mondván: Álmodjál minden jót Murány elfoglalásáról; tudd meg, bámennyire bevehetetlen, te mégis elfoglalod egy özvegy segítségével, ki a várban lakik! Ezzel a látomány eltűnt. Wesselényi fölkelt és utána futott. A zajra fölébredtek hadnagyai, kik vele egy szobában háltak s mindenütt keresték az öreg embert, de nem találták. Wesselényi fejéből azonban ki nem ment többé a gondolat, hogy az özvegy segélyével fogja a várat megszerezni.
Wesselényi tájékozva volt a helyzetről s erre alapította számításait.
Csak az actio megindítása okozott fejtörést. Az első lépéstől függött a siker. Ha szerencsétlenűl vezeti be a játékot, úgy az első percztől kezdve veszve volt az, mindazzal a sok magasröptű, dicsvágyó álommal együtt, melyet hozzá fűzött.
Jól meg kellett tehát gondolnia minden lépését. Napokon át, nyugtalan, búskomor volt s ájtatos fohászaival kérte a szent szűz támogatását vállalkozása számára.
A véletlen segélyére jött. Egy júliusi napon – a hó elején történt – Nagy János nevű parasztlegény érkezett Fülekre;* Kürthy Ferenczné jobbágya volt, azon vidéki nemes asszonyok egyikéé, kik a háborús idők elől Murányban kerestek menedéket. Wesselényi valószínüleg régebben ismerte Nagy Jánost s a furfangos ficzkót szemelte ki eszközül tervei valóításában.
Ezt GYÖNGYÖSI mondja, LABOUREUR szerint mint hadi fogoly élt Füleken.
Magához hívatta s beszélgetésbe eredt vele, mi közben hetven tallért mutatott neki.
Nagy János tűzbe jött a nagy pénz láttára s azon hitben, hogy Wesselényi orgyilkosságra akarja fölbérelni, hetykén azt mondta –
«Parancsoljon Nagyságod, bármilyen hatalmas legyen is, én megölöm!»
Wesselényi mosolyogva figyelmeztette, hogy egész más szolgálatot kíván tőle. Egy levelet fog neki átadni: vigye be Murányba s juttassa Széchy Mária kezébe, mely esetben még száz tallér jutalomra s örökös pártfogására számíthat.
Nagy János azt felelte ugyan, hogy nem igen szokott Mária közvetlen közelébe kerülni, de mégis elvállalta a megbízást, igérve, hogy kézbesíti a levelet, habár életébe kerűl.
Wesselényi nyomban megírta levelét.* Néhány sorba foglalta össze gondolatait. Fontos ügyben személyes találkozást kért Máriától. Kérte továbbá, hogy valamelyik bizalmas szolgáját küldje el hozzá.
LABOUREUR Wesselényi szóbeli előadása nyomán közli a levél lényegét, melynek szövegezése azonban egészen a franczia író műve. E szerint a levél így szólt: Nagyságos asszonyom! Örvendek, hogy e szolga által alkalmam nyílik értesítenem Kdet azon nyugtalanságról, melyben élek a miatt, hogy Nagyságoddal személyesen nem beszélhetek olyan dologban, a mely Nagyságodra nagyon fontos s a melytől az én egész boldogságom függ. Ennyi mindaz, a mit most üzenhetek, esedezvén, hogy ezt is titokban tartsa egy olyan ember kedvéért, ki Kdnek korántsem ellensége, ámbár az ellenpárthoz tartozik s ki teljes bizalmát helyezi a Kd nemeslelküségében. Részesítsen azon megtiszteltetésben, hogy küldje el hozzám hű emberét, ki előtt nyilatkozhassam s adjon hitelt azon biztatásomnak, hogy buzgó és alázatos szolgája vagyok.
A levélkét Wesselényi kis golyóvá gyűrte össze, melyet viaszszal vont be. A viaszos golyót azután elrejtették egy zöld ugorkába, mely a többi közé kerűlt, Nagy János iszákjába.
Jámbor, együgyű arczczal jelent meg a ficzkó Murány kapujában. Azt mondta, hogy asszonya Kürthyné jószágáról Rahóról hozza az ugorkát. De hogy az egyikben mi van eldugva, azt csak Széchy Máriának mondta meg.
