I.
I.
10. MURÁNY VÁRA.
Murány váráról az ismeretes XVII. századi könyvekben – Priorato: Continuatione stb. művének egy érdektelen rajzán kívül, mely katonai czélokra készült s csupán az erődítményeket vázolja – nem találunk képet. Koburg Fülöp herczeg szent-antali kastélyában azonban meg van a régi nagy olajfestményű képe. Ez után készült a jelen fametszet. Murány egy másik régi képéről, melynek eredetijét azonban nem ismerjük, megjelent egy gyarló fametszet valamelyik felvidéki tót hirlapban.
Mária Murányban.
Három úrnője volt immár Muránynak; kettő férjes asszony, míg a legidősebb önerejére utalva állt a jövő bizonytalanságaival szemben. A középső nővér Kata és férje Listius János nem tündököltek kiválóbb tulajdonokkal. Végig élték életöket, fölnevelték gyermekeiket, kezelték vagyonukat, mint más főrangú kortársaik, kiknek nevéhez nem füződik számba vehető nyilvános esemény. Kata szigorú, kemény szivü úri asszony volt s jobbágyai ismételve panaszt emeltek ellene.* Listius János a vállalkozó kedv és kezdeményező erő nélküli emberek közé tartozott, kik könnyen hajlanak mások szavára s beugratják magukat olyasmibe is, mi rokonszenvükkel és meggyőződésökkel ellenkezik.
A király e miatt meg is intette 1651-ben. A leirat Lipcse, zólyommegyei község irattárában, hol jobbágyainak ellene irányuló nehány panaszlevele is van. Egyébiránt 1643 decz. 16-án a király mind a három Széchy-nővért megintette, mert azt hallotta, hogy kath. jobbágyaikat ütik-verik, kínozzák, vallásuk elhagyására kényszerítik, a papokat elkergetik, a templomokat elfoglalják. A három nővér 1644 január 30-án hosszabb felterjesztésben védi magát. Kiemeli, hogy Deresken azért kellett szigorúbban eljárni, mert a lakosság a törökkel kaczérkodva nem akarta jobbágytartozását fizetni. Orsz. L. Litt. Privatorum I. 644.
Igényletesebb, de kevéssel jelentékenyebb volt ifjabb sógora gróf Illésházy Gábor, Széchy Éva férje. Ingadozó, hebehurgya fiatal ember, különczködő hajlamokkal, élénk hiusággal és erős adag dicsvágygyal, melynek kielégítéséhez a tehetséget és a kitartást egyaránt nélkülözte. Könnyen belekapott mindenbe, de a legkisebb ellenállásnál elvesztette fejét. Vallását és politikai elveit a pillanat sugallata szerint meggondolatlanul szokta változtatni. Alapjában jó szíve volt; szerette övéit, de még inkább a bort, a víg társaságot s a tele kancsó mellett elfeledett minden gondot, de kötelességet is. Nejében élt ugyan valami anyja lángoló hitbuzgalmából; s egy ízben vissza is térítette férjét a protestáns egyházba, de a kiszámíthatatlan emberre állandó befolyást gyakorolni ő sem tudott.
A rokonok e körében Széchy Mária nemcsak a legidősebb, hanem lelkileg is a legkiválóbb volt. A küzdelmek és hányatások, melyeken átvergődött, megérlelték szellemét s irányadó szerepet jelöltek ki neki Murányban. Eleinte egyedül lakott ott. Listiusék Köpcsényből, Illásházyék trencsénmegyei birtokaikról gyakran ellátogattak ugyan a fényes úri lakba, de csak az év végén költöztek oda. Még azelőtt Mária fontos üzleti ügyet rendezett velök. Anyja végrendeletének egy reá nézve hátrányos intézkedését szüntette meg közös egyetértéssel. A nagy enyiczkei, csányi és derencséni jószágokban Mária csak akkor lehetett egyenrangú társörökös, ha két nővérétől e jogot bizonyos összegen megváltotta. Pénze azonban sohasem szokott lenni, sőt anyja temetése előtt hatodfél ezer forintot el is költött az osztatlan készpénz-örökségből. Másrészt súlyt helyezett reá, hogy az enyiczki jószágban mielőbb társ-tulajdonos legyen. Azt hozta fel, hogy mikor tasnádi udvarházába rándúl, Enyiczkén kell megszállnia; de nem mint vendég, mint idegen, hanem mint úrasszony akar ott megjelenni. Ez volt-e igazi, ez volt-e egyedüli indoka, az mellékes. Elég az hozzá, hogy czélját el tudta érni az illető összeg lefizetése nélkül. Illésházyékat ajándékokkal kenyerezte le, Listiusnénak messzemenő biztosítékokat adott, szóval megtalálta az eszközöket mindegyik sógora és nővére megnyerésére s nehány hóval anyja halála után harmadrészben tulajdonosa lőn a nagyterjedelmű jószágoknak.*
1643 szept. 27-én Murányban kelt Illésházy Gábor és neje nyilatkozata, melyben kijelentik: «Homonnay Mária testamentuma szerint az enyiczkei jószágban és annak barom és őszi, tavaszi vetésbeli majorságában, továbbá a derencséni jószágban Széchy Mária sógor és néném asszonyunknak semminemű része nem lehet vala, valamíg előbb vérszerint való atyjafiainak bizonyos summa pénzt le nem tenne; mindazáltal előttünk viselvén az igaz atyafi szeretetet s annyival inkább, hogy nekünk egy lóra való jaspisos gyöngyös ezüstös aranyos szerszámot szögyellőstől és egy bársonyos ezüstös kármány nyerget, annak fölötte egy vörös bársony öreg mívű, skófiumos aranyos virágokkal varrott csapragot (melyek egy summában ezer tallért megérnek) adott ő klme» – ők az illető birtokrészt átengedik úgy, hogy Mária egyenlő jussal birhassa, még mielőtt a végrendeletben kitett összeget lefizeti. Orsz. Lev. N. R. a.
Egy hónappal később kelt a Listius Katával kötött egyezmény, mely a murányi életről is több érdekes adatot közöl. Az okmány így hangzik: Én Széchy Mária asszony vallom ezen levelemnek rendiben, hogy jóllehet az üdvözült anyám asszony az enyiczkei udvarházat benne levő minden majorsággal és pertinentiával és Csány nevű falubeli portiót és azon határon levő malmot, melyek mind Abaujvármegyében vannak; item a derencséni jószágot, mely Gömör, Heves, Pest és Nógrád vármegyékben vagyon, az ő testamentumában az én részemre jutandó summának letételéig csak az én két öcsém asszonyoknak, Széchy Kata Listius János úr felesége és Széchy Éva gróf Illésházy Gábor uramnak feleségének ő Klmének mint maga pénzén vett jószágot legálta volt, mely dispositiónak vigora szerint ő Klmek is az édes öcsém asszonyok azon jószágokat és majorságokat az én részemre cedáló summának dispositiójáig de facto apprehendálván szabadosan birhatták volna. Mindazonáltal concordálván már ennek előtte is ezen dologról s mind üdvözűlt asszonyunk anyánk hideg tetemének eltemetése előtt a készpénzből nekem adott hatodfél ezr forintról az én édes öcsém Széchy Éva asszonynyal és sógor gróf Illésházy Gáborral ő Klmével mindkét rendbeli adósságról plenarie is contentálván, az én édes öcsém Széchy Kata asszonyom is az igaz atyafiui szeretetet s vérséget szeme előtt viseltén s meggondolván azt is, hogy én tasnádi házamhoz menő s ide jövő utamban azon enyiczkei szállás és ottan megpihenés nélkül nem lehetnék, azon enyiczkei curia, majorság és pertinencziákbeli, csányi portió és malombeli s az egész derencséni jószágbeli megnevezett üdvözült asszonyunk anyánk testamentuma szerint való praetensioival cedálván azokból az én portiómat de facto kezemhez is bocsátotta. Mely ő Klme atyafiságos szeretetiért én is nem csak hasonló jó akaratomat igérem, de sőt azonfelül azon specificált és részemre jutandó jószágomnak de facto kezemhez való bocsátásáért és megnevezett üdvözült anyánk temetése előtt levált hatodfél ezer forint summából ő Klme részének lefizetésére kötelezem magamat ő Klme Széchy Kata asszonynak és maradékinak 4.300 frtot készpénzűl letévén és mennél hamarabb lefizetvén ily módon: Hogy a minő pénzbeli proventus akárminemű computusból is esztendőn által is e murányvári jószágból én számomra cedálna, valamennyi a közönséges szolgarendeknek fizetéséből megmaradna, a generalis perceptor, mostani és jövendőbeli, abból az édes öcsénknek esztendőn által másfél ezer forintot meggyüjtögetvén egy avagy két terminuson, valamikor ő Klme vagy maradéki kivánják, administráljon minden fogyatkozás nélkül mindaddig, valamíg azon 4.300 frt summa pénzről contentáltatnék quietantiát vévén mindenkor ő Klmétől öcsém asszonytól is, a mi azon másfél ezer forintból megmaradna, az én kezemhez magam és cselédim sustentatiojára szolgáltassa. Mely administratióban és perceptióban én is fogadom az úri asszony becsületemre, hogy azon 4.300 frt summának letételeig generalis perceptort és öcsém asszonyt vagy maradékit semminemű szín alatt vagy egyéb akármely kigondolta okokból meg nem bántom és háborítom. Milyen fogadásomat ha valami okból elfelejteném, fölbontanám avagy a generalis perceptort a specificált 4.300 frt summának exolválását, administratioban vagy az öcsém asszonyt és maradékit azon summának perceptiojában megháborítanám; tehát in tali casu szabadsága legyen ő Klmének és maradékainak vigore prćstantis compromitti azon vármegyék birái által, a melyekben specificált udvarház és jószágok vannak, statim et immediate elfoglalni és mindaddig bírnia, valamig a felül megírt 4.300 frt summa készpénzzel ő Klmét öcsém asszonyt és maradékit nem contentáltuk. Hol pedig az időközben, míg a generalis perceptor által ő Klme és maradéki a prćscripta summáról contentáltatnak engemet isten az árnyékvilágból kiszólítana, tehát in tali casu, hogy elsőben is azon ingó javaimból azon summának hátramaradt és ki nem fizetett részéről ő Klmök contentáltassanak; hol pedig a jó isten ingyen való kegyelméből engemet addig éltetne, míg a felül megírt summát modo prćmisso ő Klmének öcsém asszonynak és maradékinak kifizetném, tehát ő Klmek is tartozzanak azután ezen levelemet és compromissumomat nekem resignálni és visszaadni. Ennek pedig a compromissumnak nagyobb erősségére és megmásolhatatlanul való megállásra adom ezen irást és szokott pecsétem alatt emanált levelemet, melyet a felűl megirt 4.300 frt summának kifizetéséig szintén oly helyesnek, hitelesnek és állandónak ismerjük lenni, mintha valamely judex ordinarius, locus credibilis előtt emanáltatott volna. Datum in arce Murány 18 Octobris 1643. – Az eredeti Széchy Mária sajátkezű aláírásával és fekete pecsétével Orsz. Lev. N. R. A. 512: 38. Külső lapján női kéz írással: Mária asszony adóslevele. – Egykorú másolata az akademia kézirattárában.
Az élet első tavaszán áthaladva, de ama korban, midőn a nő szelleme érettségével pótolja az ifjúság varázsos himporát, viruló egészségben, törhetetlen életkedvvel kerűlt Széchy Mária vissza a magyarországi főuri világba. Az előkelő úrnő erdélyi viselt dolgai hamar feledésbe merűltek. Ama kor társadalma könnyen vette, enyhén itélte meg az ilyesmit s bűnbocsánatot adott sokért, min a mai emberöltő fínoman fejlődött erkölcsi érzete megütközik. Hogyan gondolkodtak Máriáról a kortársak, arra nézve fenmaradt egy kifogástalan, igazán classicus tanúbizonyság. Mint ma, úgy régente is a nők voltak a nőnek legszigorúbb birái s egy kiváló asszony, egy anya nem találta méltatlannak Széchy Máriát szóba hozni saját fia házassági combinatioiban. Mikor Csáky István gróf, Szepesvár ura harmadszor nősülni készűlt, öcscse László, Máriát nagyon buzgóan ajálotta testvérbátyja számára. A két fivér anyja, a tiszteletre méltó, szigorú erkölcsű Wesselényi Anna nem lelkesűlt ugyan e tervért, de nem is ellenezte föltétlenűl. Elismerte, hogy jó feleség válhatik Máriából olyan férj mellett, a kit megszeret.*A házasságból semmi sem lett s Mária tán sohasem tudta meg, hogy Csáky István gróf nősülési tervezgetéseiben szerepelt.
A levelet 1642 júl. 18-án a tarcsai savanyúvíznél írta Wesselényi Anna fiának, Csáky Istvánnak. Fölemlíti, hogy némelyek a 17 éves Forgách Máriát ajálják. Fia, Csáky László, ezt is jónak tartja, ha István nagyon fiatal nőt keres. «De – folytatja Wesselényi Anna Lászlóról – néha Murány felé is fújja a szél gondolatát, kit én sokképen ellenzettem szóval. De azt mondja, ha hozzád megyen szeretni fog, és így életed rövidítését nem kívánja; magad sem gyűlölheted, mert sokféle ok lehet; a lelkét is ha megnyered, nagy jó esik; ha jó módjával lehetne meg a látás, úgy mint látni nem ártana elsőbben.» DEÁK Farkas: Wesselényi Anna. Ugyan e szerzőtől: Csáky István élete.
Helyzete minden irányban kielégíthette. Erdélyi jószágán kívül hét vármegyére terjedtek nagyértékű birtokai.
Családjával, nővéreivel, sógoraival szívélyes viszonyban élt, a királyi oltalom biztosítva volt számára, az ország békés időnek örvendett s fel sem támadhatott az egyedül álló nőben az aggodalom, hogy jogait, vagyonát, érdekeit valahonnan veszély fenyegetheti. Nem gondolta akkor sem, midőn Listiusék, a télen pedig Illésházyék Murányba tették át állandó lakásukat. Szívesen fogadta őket; volt a várban alkalmas épület elég; jutott a három tulajdonos mindegyikének egy-egy külön úrilak.
11. LISTIUS JÁNOS.
Wiedemann Com. Glorić II. gyűjteményéből.
1643 decz. 19-én indúlt el Illésházy Gábor nejével Murányba s ezzel kezdődik előjátéka annak az érdekes drámának, mely nyolcz hónappal később a várban lejátszódott. Atyja nem szívesen bocsátotta el maga mellől Gábort. Az öreg gróf Illésházy Gáspár rajongó szeretettel csüngött gyermekein s hónapokon át ellenezte, akadályozta fia elköltözését. De a lágy szívű, gyöngéd atya végre is engedett s sóhajtva bocsátá el köréből fiát.* Gábor bizonyára nem ok nélkül szállt szembe atyjával. Megszerette Murányt, mint előtte és utána minden magyar birtokosa. Ellenállhatatlan vágyat ébresztett benne a festői vidék, a hatalmas erősség: magasröptü tervek czikáztak át agyvelején. Egyelőre talán csak homályos, bizonytalan vágyak és eszmék forrongtak benne. Akart valamit. Szerető atyja kívánsága ellenére elhagyta tehát a maga jószágait, melyek egyedüli ura volt s elment Murányba, hol két más egyenrangú társtulajdonos osztozott vele az uralomban.
Az öreg Illésházy Gáspár nagyon szívesen forgatta a tollat. Időnkint naplót vezetett, rendesen pedig a kalendariumba szokta bejegyezni a családja körében fölmerűlt különféle mozzanatokat. 1643. évi naptárába ezt írta be: «Die 19 Decembris ment el Muranba fiam Gabriel feleségestül, azoknak az isten adjon jó utat. Kinek talán nem kellett volna lenni sed omnis libertas sit». Nemz. Muzeum.
A közös gazdálkodás a Széchy-jószágokban kétségkívül sok hátránynyal lehetett egybekötve s ez ébreszthette Illésházy Gáborban az eszmét, hogy elő kell készíteni a jószágok felosztását. Eleinte nem gondolt rosszra; legfölebb az lebeghetett előtte, hogy az osztályból a java részt – Murányt – magának fogja tartani. Listiussal könnyen végezhetett. Katáék kezdettől fogva inkább a lipcsei várra és tizennégyig falut befogó urodalmára vetették szemöket s Lipcsén otthonosan kezdték magokat berendezni. Illésházy eleinte bizonyára Máriát sem akarta egyszerűen kifosztani.
Neki szánta Enyiczkét* s talán már e gondolat vezette, midőn a megfelelő pénzösszeg lefizetése előtt atyafiságos készséggel elismerte e jószágban is társtulajdonosnak. Oda akarta szoktatni e birtokba, melynek emeletes négy szögletbástyával ellátott kastélyát elegendőnek itélte egy magányos asszony számára. Efféle tervek forrongtak benne, ilyen szándékok vezethették, midőn Murányba költözött. A maga felfogása szerint méltányos kívánt lenni; ki akarta elégíteni Máriát is, mert béke idején erőszakra, jogfosztásra különben sem gondolhatott.
Enyiczkéről, a gazdaságról és hozzá tartozó birtokokról fenmaradt az 1657 nov. 27-én készült leltár. E szerint az enyiczkei kastély emeletes volt minden szegletén egy-egy bástyával. A földszinten volt a kapitány, a kulcsár, a cselédség lakása, továbbá a különféle éléstár. Az emeleten a garádics oldalán volt a pohárnok szállása, azután az ebédlő palota, melyből jobbra-balra nyiltak szobák. Az emeleten volt a kápolna s az asszony ő nagysága háza szép borított pléhes ajtóval. A két ablakos – az egyiken vörös posztó – szobában két ziczelő szék, két asztal, vörös posztó rajta, egy kárpit s egy nyoszolya állt. Innen a kert felé nyiló bástyában levő nagy négy kristályüveg ablakos szobába lehetett jutni. Egy vörös bársonynyal borított ziczelő szék, egy fekete bőr ziczelő szék, két paraszt egyes karszék, egy vörös posztóval borított asztal, egy olasz fal s három ablakra való posztó voltak benne. Orsz. Lev. N. R. A. 989. 35.
12. LIPCSE VÁRA.
Csakhogy a béke nem sokáig tartott s az országos események sodra a vérmes Illésházy gondolatait hirtelen más irányba terelte. Megjött a jó alkalom a vagyonszerzésre; beköszöntött a háború. I. Rákóczy György erdélyi fejedelem berontott az országba.
Az ilyen háború mindig a polgárháború jellegét viselte magán s nagy változásokat szokott előidézni a birtokviszonyokban.
Az előnyomuló erdélyi fejedelem lefoglalta azok javait, kik a király pártján harczoltak, a pozsonyi kamra viszont azokat sújtotta, kik az erdélyi fejedelmet támogatták. Igazi szerencsejáték folyt, s a kinek a véletlen kedvezett, a ki – mint egykor Széchy György – ravaszul ki tudta lesni az alkalmat, mikor kelljen az egyik hadakozó féltől a másikhoz átszegődni, az hamarjában dús vagyonra tehetett szert.
Minden háborúban a magnáérdekek hatalmas versenyharcza folyt párhuzamosan a csatatéri mozgalmakkal; a nagy jószágok ügyszólván a levegőben röpködtek, s a kinek esze, ügyessége, szerencséje volt, az könnyen megmarkolhatta egyikét-másikát. A háború minden féket, minden korlátot összedöntött. Rokonok, jó barátok áhitoztak egymás vagyonára s még ki sem tört a háború, máris lesben állt, mindenki várva, hogy szomszédja compromittálja magát, valami baklövést tegyen s e jogczímen neki eshessenek vagyonának. «Mint az éh-ebek a konczot – írja ez időben Weselényi Ferencz – sokan úgy lesik, ha ki javát kaphatják.»*
Ezt 1643 decz. 21-én írja WESSELÉNYI Fülekről bizalmas barátjának osgyáni Bakos Gábornak, figyelmeztetve őt, vigyázzon magára, el ne pártoljon a királytól, különben elveszti jószágait.
Rákóczy György támadása, noha következményeiben nagyfontosságúnak bizonyúlt, mert a linzi békére vezetett, megindításakor a magyar protestans felföldön kevés rokonszenvvel találkozott. Kívánta a békét mindenki, mert ama tíz-tizenkét évben melyen át zavartalan maradt, új erőt kezdett gyűjteni a kimerűlt lakosság. De bármi népszerűtlen volt Rákóczy támadása a magyar urak és a nép körében, Illésházy Gábor mégis nyomban hozzá csatlakozott. Önzése elvakította; az a kilátás, hogy az erdélyi fejedelem segélyével Murányra vonatkozó szándékait valósíthatja, pártütővé tette királya ellen. De nem csupán királya, hanem elhúnyt anyósa, Homonnay Mária ellen, ki egykor szent fogadást tett, hogy még végrendeletében is megtiltja, hogy Murány az erdélyi fejedelem vagy hozzá tartozó ember kezébe jusson.
Volt-e tudomása Máriának ezen sokáig titokban folyó fondorlatokról és sejtette-e Illésházy Gábor eljárásának valódi rugóit, az alig hihető. Őt magát, mint magyarországi nagybirtokos asszonyt az önérdek, az önfentartás ösztöne a király pártjához fűzte. Ott is akart maradni, mert midőn a hadi veszély actualisabb alakot öltött, télvíz idején lesietett Tasnádra, hogy értékesebb javait onnan a gömöri sziklafészekbe szállítsa. Ha Rákóczy pártjára akart volna állani, a fárasztó utat fölösleges lett volna megtennie. Mint eddig, ezután is bátran Tasnádon hagyhatta volna mindenét. Szerencsésen leérkezett távoli jószágára. De mielőtt dolgát elintézte és sok értékét kocsira rakatta, még a télen, februárban kitört a háború s
Teli az utczákat mindenütt sok veszély.*
GYÖNGYÖSI István: Murányi Venus I.
Máriát nyugtalanság fogta el; tudta hogy ilyenkor
– – – jár s kél a katona,
A ki látván módját, örömest fosztana.*
A ki látván módját, örömest fosztana.*
GYÖNGYÖSI István Murányi Venus I.
Eleinte arra gondolt, hogy Tasnádon várja be a vihar lezajlását. De hosszú háborúra nyilt kilátás. Utra kelt tehát; elhagyta az erdélyi földet örökre. Elszántan neki ment a viszontagságos útnak, fölfegyverezve magát Rákóczy biztosítólevelével. Volt baja elég. Minduntalan megtámadták a hosszú kocsisort, mely egy asszony vezetése alatt haladt előre. De Széchy Mária sem ijedt meg az árnyékától. Szembe szállt hajduval, katonával, előmutatta a pecsétes leveleket s a fejedelem boszujával fenyegette azokat, kik személyében vagy jogaiban meg mernék károsítani. Elszánt, bátor fellépésének volt hatása, s noha
A sok kóborlók közt csak isten vezére,
jó hosszú távollét után végre vissza érkezett Murányba.
Míg odajárt, otthon teljesen megváltozott a helyzet. Illésházy Gábor a saját magyar és német zsoldosaival rakta meg a várat, s mivel külön fegyveres csapata Máriának különben sem volt, Illésházy lett a helyzet ura, legalább ő döntött a várbeliek politikai magatartása felett. Listius János formalisan nem pártolt ugyan el a királytól, de mint gyámoltalan ember sógora terveit nem ellenezte és egyébbel sem törődött, mint anyagi érdekei megvédésével. Ezekre pedig Illésházyval már megegyezett.* Titkos véd- és daczszövetség létesűlt a két sógor és a két nővér közt. Ki ellen? Szerződésök nem említ senkit. De midőn a három tulajdonos közől kettő kölcsönösen biztosítja egymásnak Murányt illető minden jogát, a harmadikat pedig hallgatással mellőzi, mintha nem is léteznék, akkor világos, hogy az ilyen egyezmény a nem említett harmadik társtulajdonos kijátszására irányul.
Az egyezségről LISTIUsék következő érdekes okmányt állítottak ki: «Én Listius János és rimaszécsi Széchy Kata asszony fogadjuk hitünkre és becsületünkre, hogy a tekintetes és nagyságos gróf Illésházy Gábor és házastársa gróf rimaszécsi Széchy Éva asszony llen soha sem titkon, sem nyilván vagy portékájoknak fölverésében és akármely ingó-bingó marhájoknak s tárházuknak rájok ütésében sem a practicalunk, sőt sem magamnak, sem feleségemnek ezen várnak erősségében sem egy sem másképen nagyobb jurisdictiónkat ő Kegyelmeknél nem prćtendáljuk és tulajdonítjuk, hanem a vitézlő rendet is igaz úgy mint magunk hűségére az ő Klknek hűségére a szerint megtartjuk, ő Klket sem személyekben a kapun kin s ben való járásból, sem pedig ő Klknek szolgáit nem prohibealjuk. Melyre isten minket úgy segéljen. Ennek nagyobb erősségére adjuk a kezünk írásával és szokott pecsétünket megerősített levelünket. Actum in arce Murány die 25 martii 1644.» Következik a két sajátkezű aláírás. Eredetije Nem. Muzeum.
Ez egyezmény nagy részben megadja nyitját azoknak a regényes eseményeknek, melyek nemsokára Muráyy várában lejátszódtak. Egész kis összeesküvés létesűlt a védtelennek tartott Mária kifosztására. Ekkor sem tekintették többé egyenrangú társtulajdonosnak, mert akkép intézkednek mindenben, mintha a vár egyedül kettőjöké lenne. Csak arról biztosítják egymást, hogy az egyik sógor nem követel több jogot mint a másik, és sem egymás javait bántani, sem egymás cselédeit háborgatni nem fogják. Máriáról, jogairól, vagyonáról, szolgáiról szó sincs. Őt számításba sem vették és Illésházy, kinek Listius a cselszövény egész vezetését átengedte, lesni kezdte az alkalmat, hogy egészen lerázhassa nyakáról. De sokkal kevésbé volt merész, elszánt ember, semhogy az alkalmat maga meg tudta volna teremteni. Ha fogságra vetteti, ha a várból kiviteti Máriát, mihez lett volna hatalma, mert övé volt a fegyveres erő, minden szándékát büntetlenűl kivihette volna. Ettől azonban visszariadt s csak kicsinyes, férfiatlan eszközöket mert alkalmazni.
Mária csakhamar tisztába jöhetett sógorai terveivel. Noha külsőleg a család tagjai közt tovább is barátságos érintkezés folyt, Mária helyzete mindinkább kényelmetlenné alakult. Szellemi fölénye keveset segített rajta. Minél nagyobb sikereket arattak a fejedelem hadai, annál gyöngédtelenebbül éreztette vele felsőbbségét Illésházy. Kezdte tudtára adni, hogy fölösleges a várban s okosan cselekednék, ha önként máshová vonulna. De Mária nem tágított. Nem tette ki lábát Murányból. De meg nem akadályozhatta, hogy mindenféle ürügy alatt meg ne rövidítsék úrasszonyi jogait s alárendelt állásba ne szorítsák le.* Költőjénél* ilyen szavakkal panaszkodik cselédeinek:
PAULER Gyula, Vas. Ujság 1865.
GYÖNGYÖSI III. 251–2. versszak.
Tudjátok méltatlan sok szenvedésimet,
Atyámfiaitól vett kisebbségemet,
Melyek éles tőrként sebhetik szívemet,
Epesztik mint méreg keserves fejemet.
Atyámfiaitól vett kisebbségemet,
Melyek éles tőrként sebhetik szívemet,
Epesztik mint méreg keserves fejemet.
Borúlt volt miattok, életem homályban,
Ők voltak a napok, s fénlettek Murányban,
Én mint homályos hold öltöztettem gyászban,
Töltvén óráimat sok titkos sirásban.
Ők voltak a napok, s fénlettek Murányban,
Én mint homályos hold öltöztettem gyászban,
Töltvén óráimat sok titkos sirásban.
De azért nem mozdúlt a várból. Hasztalan hívták Kassára, Rákóczy fejedelem főhadi szállására. Nem ment s ellenkezése Illésházyt végre annyira felbőszítette, hogy már-már a végső eszközhöz folyamodott s – «majd erővel viszi a fejedelemhez».
Mária tehetetlenül állt a veszélylyel szemben. Egy bizalmas szolgája, a költők által sokat emlegetett nemes Kádas Mihályon s nehány nőcselédjén kívül senkire sem számíthatott. A helyőrség sokkal nagyobb volt, semhogy lekenyerezésére gondolni lehessen. Egy ideig a királyba vetette reményét. De csakhamar meggyőződött, hogy onnan hasonló veszély fenyegeti. Az udvar körében nem tettek különbséget közte és Murány többi birtokosai közt. Mihelyt Illésházy Gábor elpártolása bebizonyúlt s Eszterházy nádor komoly intése sem tért vissza a király táborába, a pozsonyi kamara megtette az előkészületet, hogy Murány «összes mostani birtokosai» ellen megindítsák a hűtlenségi pört s lefoglalják birtokaikat.* A mint híre ment a kamara szándékának, tüstént jelentkeztek a pályázók, kik igényt emeltek a lefoglalandó javakra. Minden befolyásos embernek megvolt a maga jelöltje, kinek a préda egy részét szánta.* Mindezt tudták Murányban is s Mária egyszerre két felől veszélyeztetve látta vagyonát. Nehéz bánatban folytak napjai; sokat töprengett, sokat busult, mert jót sehonnan sem várhatott. Egyszerre a legnagyobb veszély közepett segítséget kapott.
A királyi kamara 1644 jún. 2-án a felséghez felterjesztést intézett, melyben felsorolja azokat, kik hűtlenségbe estek. Első helyen áll Illésházy Gábor, ki megszegve a köteles hűséget, seregével az erdélyi fejedelemhez állt. Ezzel hűtlenségbe esett s összes javai a koronára szálltak. «Simili prorsus perduellionis labe infectos esse mandavimus – folytatja a fölterjesztés – possessores modernos arcis Murány.» Az ő vagyonukat is le kell tehát foglalni. Orsz. L. N. R. A. 1649. 76.
1644 jún. 9-én írja LIPPAY érsek a nádornak, hogy az Illésházy Gábor «gyerek porczióját én Eszterházy Dániel uramnak szántam volna, ha a Kd jó concursusa accedal reája, kész is vagyok munkálkodni benne».
Akadt megmentője s Mária habozás nélkül, elszánt lélekkel, erős kézzel ragadta meg az alkalmat.
Egy furfangos paraszt legény érkezett a nagy éberen őrzött várba. A várbeli hölgyeknek idei ugorkával, a mi akkor még ujság volt Murányban, akart kedveskedni. Csakugyan egy zsák ugorkát hozott; megmotozták s nem találtak nála gyanusat. Pedig vitt valamit, a mi Murány sorsát eldöntötte. Az ugorka közt egy levél volt elrejtve s az ügyes ficzkó, amint az őrségen át tudta csempészni, úgy kezébe is játszotta annak, a kinek szólt, Széchy Máriának.
