303. Debrecen, 1849 február 23. Kossuth utasítja Csányi Lászlót, hogy a Brassó körül állítólag feltünt cári csapatok ügyében kérj…
303.
Debrecen, 1849 február 23.
Kossuth utasítja Csányi Lászlót, hogy a Brassó körül állítólag feltünt cári csapatok ügyében kérjen felvilágosítást a határszélen parancsnokló cári tábornoktól.
Debrecen, 1849 február 23.
Kossuth utasítja Csányi Lászlót, hogy a Brassó körül állítólag feltünt cári csapatok ügyében kérjen felvilágosítást a határszélen parancsnokló cári tábornoktól.
Csányi László Kormánybiztos úrnak!
Három futár megyen visza – negyedik Petőffy, ki Bem táborához utasítandó.* Visznek 60,000 pftot.
V. ö. a 159. l. 2. jegyzetével. – Petőfi febr. 15-én érkezett Debrecenbe Bem táborából s a Közlöny febr. 17-i számában beszámolt az erdélyi sereg febr. 1. óta folytatott működéséről. Ekkor zajlott le közte és Mészáros hadügyminiszter között a közismert »nyakravaló-affér«, amelynek következtében Petőfi lemondott századosi rangjáról. (Petőfi Mészároshoz intézett lemondó levelét a hadügyminiszter közzétette a Közlöny febr. 18-i számában.)
Bemnek most pénzre nem lesz szüksége, mert amint írja, Segesvárt 100,000 pftig megadóztatta.*
Febr. 18-i, Medgyesről Kossuthhoz intézett levelében írta Bem, hogy Segesvár meghódolt és, hogy »az ellenünk annyira ellenséges érzelmű« várost és a hasonnevű széket 100 000 forint hadisarccal terhelte meg, hogy seregének zsoldját fizethesse. (OHB 1849: 4140. sz.)
Az orosz kormánnyal minden esetre méltóztassék diplomaticai érintkezés be lépni. Akár muszkák voltak a Brassó táján velünk ütközött idegen katonák akár nem,* annyi bizonyos, hogy a »Siebenbürger Bote« február 12-ki száma azt írja, hogy a szászok kérelmére Skariatin ezredes s császári general adjutáns vezérlete alatt 1500 muszka ment be Nagyszebenbe s Brassóba s ez utóbbi helyen velünk ütköztek is.
Csányi febr. 20-i jelentésében azt írta, hogy »Gál ezredes nem muszkákkal, hanem muszka gúnyába öltözött oláhokkal verekedett«. (OHB 1849: 3562. sz.) Egy későbbi keltezetlen, márc. 10. körül írt jelentésében is így írt még Kossuthnak: »Minden nap újabb meg újabb tudósítások győznek meg arról, hogy nem muszkák, hanem muszka gúnyába öltözött oláhok és szászok, kikkel muszka képében akarják az öreg urat ijesztgetni. Eddig fixa ideája volt a muszka interventió, de mai napon vett leveléből már látom, hogy más nézetre tér.« (OHB 1849: 3391. sz.) Pedig Bem éppen márc. 8-án kelt levelében ír Kossuthnak a Nagyszebenben és Brassóban levő cári csapatokról. (OHB 1849: 3474. sz.)
Ez legyen bár hazugság, elegendő ok és alkalom arra, hogy diplomaticai kérdés intéztessék a határszélen commandírozó orosz generalis útján az orosz császári kormányhoz.
Használja ezen alkalmat a kormány nevében országos biztos úr a muszka udvarnak ügyünket fővonásokban előterjeszteni.
Ki leszen abban emelendő, mikint a pragmatica sanctio elfogadásával az ugyan biztosítva lőn, hogy az örökösödés az austriai házban Magyarországra nézve is ugyanaz legyen, melly az austriai tartományokra nézve, s hogy a kettőt együtt osztatlanul és elválaszthatlanul egy fejedelemnek kell birnia, de Magyarország önálló ország nem szünt meg lenni soha; melly részben hivatkozni fog országos biztos úr az 1790: 10. szavaira.*
Az 1790: 10 tc-ben az uralkodó elismerte, hogy »Magyarország a hozzá kapcsolt részekkel együtt szabad, és kormányzatának egész törvényes módját illetőleg (beleértve mindenféle kormányszékeit) független, azaz semmi más országnak vagy résznek alá nem vetett, hanem saját állami léttel és alkotmánnyal bíró s ....... tulajdon törvényei és szokásai szerint, nem pedig más tartományok módjára igazgatandó és kormányozandó ország.«
Hogy tehát az 1848-ki törvények nem revolutionalis törvények, s a nemzetnek semmi új jogot nem adtak, hanem csak a közigazgatás formáit változtatták meg, ministereket állítván oda, hol elébb egy collegialis tanács állott; – mikint illy változtatás már másszor is történt, maga a Consilium* is nem igen régi institutio lévén.
A Helytartótanács III. Károly alatt létesült, szervezetét és hatáskörét az 1723: 97–102. törvénycikkek állapították meg s az 1741: 11., majd az 1791: 14. törvénycikkek fejlesztették tovább.
A helytartóság maga sem új acquisitio, mert a nádor törvény szerint mindig helytartó is volt.
Kiemelendő, hogy mennyire hívek valánk mi mindig az austriai házhoz, s hogy elszakadni Austriától soha sem törekedtünk.
Kiemelendő, hogy mi most sem kezdénk revolutiót, nem háborút, nem akartunk semmit nyerni, semmit acquirálni. Mi hittünk a király esküjének s békés bizalommal vezettük a közigazgatást, teljesítettük a pragmatica sanctio következtébeni hűségünk tartozását, mert seregeinket Austria mellett hagytuk Olaszhonban akkor is küzdeni, midőn az udvari camarilla a ráczokat, horvátokat lázzadásra felbujtogatván, hazánkat vérbe lángba borítá.
Kiemelendő, mikint kezdődött a lázzadás, mikint kárhoztatta azt nyíltan a király, mikint hívta össze az országgyűlést a végett, hogy ezen lázzadás ellen az ország védelméről gondoskodjunk; titkon pedig pénzzel, fegyverrel segíté a lázzadókat, s midőn, ezek a Camarilla s István nádor árulása következtében már-már a fővárosig jöttek, akkor levetette az álarczot, megdícsérte a király azt, kit előbb pártütőnek nevezett, s császári seregeivel nyiltan a pártütés részére állott.
Tessék ennek következtében a kényszerített honvédelmi harczunk fő phasisait, az udvar árulásait, s nyiltan kijelentett szándokot, az inhumanus eszközöket, kegyetlenségeket, miket szenvedénk, elsorolni, s kijelenteni, mikint az európai hatalmasságoktól Isten, jog és igazság nevében azt várnók hogy ne engedjék e nemes és loyalis nemzetet, melly Európa békejeért annyit vérzett régiebb s újabb időkben, mellyet a revolutiók mámorai soha sem szédítettek el, melly semmit sem kívánt, mint királyi esküvel, szentesített törvényeinek oltalma alatt békében élni – ne engedjék mondom a legborzasztóbb hitszegésnek áldozatul esni, s kitörültetni az önálló nemzetek sorából, melylyekért hosszú időkön át őrt állott s fedezte saját hátramaradásával civilisatiójuk kifejlődését.
Hogy fel nem tehetjük az orosz udvar vallásosságáról s humanitásáról, hogy egy illy nemzet elnyomásában részt vegyen. – Azonban minthogy a pártütő szászok ezennel nyiltan kérkednek, a nép jogokra hivatkozva tudnunk kell, hanyadán állunk s azért kérdést intézünk, kijelentvén hogy készebbek vagyunk egytől egyig meghalni, mint nemzeti életünk hitszegő lemészároltatását gyáván eltűrni.
Szóval – de írásban nem – ha biztos követe leend Önnek, óvatosan említhetné a Leuchtenberg nevet.*
Annak a lehetőségét akarja itt Kossuth megcsillogtatni a cári udvar előtt, hogy a Habsburgok legyőzése és elűzése esetén Leuchtenberg herceg, I. Miklós cár veje is szóbajöhetne a magyar korona várományosaként.
Talán magam is fogok egy követet küldeni s a diplomaticai notát itten concipiálni. – Az ottani franczia consullal szintúgy diplomaticai érintkezést kellene Önnek initiálnia.
Oláhországból bármi áron fegyvert és ónt szereznie Háromszéken át.
A Besztercze vidéki táborozás K. Szolnok, Kraszna, Kővár iránt nagy figyelmet kíván. – Az elsőben, s utolsóban semmi fej s kormány, a középsőben rossz, tehetetlen. Ott Önnek vidéki biztosokra van szüksége – K. Szolnokra s Krasznába legjobb választás Décsey képviselő – elküldhetem-e oda öntőli függés feltétele alatt? Kővárra nézve Hosszú László vonakodását nem lehet elfogadni.*
A Hosszu László megbizatásával kapcsolatos bonyodalmakra l. előbb, a 284. sz. alatt közölt aktákat, 499. s köv. l.
Irtózatos szerencsétlenség! Eszéket elvesztettük árulás által – Batthyány itt volt, azalatt Eszék 300 álgyuval 2400 mázsa puskaporral 5000 emberrel feladta magát egy lövés nélkül. Rácz őrnagy és Schmiedegg tüzérkapitány átszöktek az ellenséghez.
Az egyesülés Görgeyvel megtörtént, de Dembinszki engedetlenség iránt panaszkodik: – Görgey körében sokaknál a személyes nagyravágyás előbb áll a hazánál. Félek drasticus eszközökhöz kell nyúlnom.* Beh szeretném ha Önnek fele Erdélyben, fele Mikolczon lehetne. Jó ujság semmi.
V. ö. az előző két szám alatt közölt, Dembinskihez és Luzsénszkyhez írt levelekkel.
Isten önnel
Debreczen, febr. 23. 1849.
Kossuth Lajos elnök.
S. k. eredeti. O. Lt. Csányi-iratok. 1278. r. sz.
Közli Tábori Kornél: Titkosrendőrség és kamarilla, Bpest, 1921. 126. l. és utána Deák I. i. m. 316. l.
