304. Debrecen, 1849 február 23. Kossuth utasításai Hatvani Imrének szabadcsapata felszerelésével és elindításával kapcsolatban.

Teljes szövegű keresés

304.
Debrecen, 1849 február 23.
Kossuth utasításai Hatvani Imrének szabadcsapata felszerelésével és elindításával kapcsolatban.
Hatvani febr. 21-én Pályiból jelentette Kossuthnak, hogy szabadcsapata csaknem teljesen felszerelve együtt van és hamarosan felhasználható lesz akár a délvidéken, akár Erdélyben. Közölte, hogy a ruházat és fegyverzet egyrészét Vasvári Pál ugyancsak alakulóban levő csapatától kölcsönözte és felhatalmazást kért arra, hogy útjában igénybe vehessen minden ruhát és fegyvert az útbaeső katonai raktárakból. Engedélyt kért arra is, hogy egy század lovast is kiállíthasson, mert megvan a lehetősége arra, hogy napok alatt lovakat és felszerelést teremtsen elő. Kossuth a jelentést először átküldte Mészárosnak véleményezés végett, majd amikor azt Mészárostól néhány sor kiséretében visszakapta, az alábbi választ adta Hatvaninak:
Folyó év és hó 21-ről hozzám utasított levelére Önnek a következőket válaszolom:
A minő örömmel vettem a szabad csapat kiállítása körüli fáradozását, s erélyes fellépését, ép úgy nem tudom magam orientálni, vallyon az Ön által kiállított csapatok annyira készek-e már, hogy azok az ellenség elébe kimozdíthatók? mert levele elején azt írja, hogy igen, levele folytában pedig azt, hogy néhány nap múlva.
Minden esetben, bár mennyi legyen is az Ön csapatjából kész, holnap a Hadügyministeriumtól oly utasítást nyerend, mi szerént a csapat kész része, ha mindjárt csak egy század volna is az Erdélybe, az oláhok megfékezésére fog küldetni.
A mi az Ön által kért azon felhatalmazást illeti, hogy t. i. »útjában, vagy bár hol is, akármelly ruha és fegyver bizottmánynál a csapata részére szükséglendő fegyver és ruha neműeket minden akadály nélkül kivehesse« – kinyilatkoztatom, hogy én illy nemű felhatalmazást nem adhatok; jelesül:
A ruhaneműekre azért, mivel az illy módoni felhatalmazás nem lenne más, mint rendetlenségek és zavarok előidézése, s még ezen felül olly formán hangzanék, mintha valaki az iránt kérne felhatalmazást, hogy az útjában eső pénztárakból a pénzeket felszedhesse. Igy soha sem tudnók, hol mennyiről rerdelkezhetnénk, s azon hitben, hogy valamelly raktárunkban egy bizonyos mennyiségű ruha van, arról rendelkeznék, míg időközben azon készletet Ön csapatja számára vette volna át.
A felruházásra tehát úgy hiszem, legczélszerűbb leend, hogy Ön a szükségelendő ruhadarabokról jegyzéket készíttessen, s azok ki fognak Önnek szolgáltatni.
A fegyverek iránti általános felhatalmazást pedig azért nem adhatom, mert már illyféle utalványok Hankovics és Vasváry uraknak s egy térparancsnokságnak s a bihari kormánybiztosnak is adattak, attól lehetne tehát tartani, hogy a felesen kiadott felhatalmazások mellett a fegyverek beszedésébe sem egyik, sem másik nem boldogulhatna.
Ezekre nézve is azon eljárást tegye Ön, mellyre a ruhaneműek iránt utasítottam.
A lovas csapatok kiállítására azt jegyzem meg, hogy:
Az illyeseknél a kormány azon elvből indul ki, hogy miután ezek rövid idei szolgálatra ajánlkoznak, ajánlkozásuk csak úgy fogadható el, ha legalább lóval magok látják el magokat, mik ha a harcztéren elvesznének, az álladalom kárpótolandja;
hogy ha illy módon nem állíttathatnak ki az ideiglenes lovas csapatok, akkor fel kell hagyni vele, mert oly rövid idei szolgálattételre nem fordíthat az állodalom annyi pénzt, mennyivel rendes szolgálatra kötelezett huszárt lehetne kiállítani.
Ha Ön, mint írja, képes lesz néhány napok alatt egy század lovasság kiállításához szükséges lovat, ruhát és fegyvert kiállítani, nagyon kedvesen veszem, úgy azonban, hogy ezekkel nem ideiglenes, hanem egy-négy éves szolgálatra ajánlkozó rendes lovasság lesz felszerelendő; ha Ön erre képesnek érzendi magát, haladéktalanul tudósítson s egyszersmind tudassa velem a szükségelendő költségeket is, hogy azokat azonnal megküldhessem.
Ered. fogalm. Kossuth s. k. kiegészítéseivel.
O. Lt. OHB 1849: 2402.
Mellette Hatvani fent ismertetett jelentése, hátlapján Kossuth s. k. sorai febr. 22-i kelettel: »A hadügyminister úr becses véleménye, bár szóbeli izenet útján, minél elébb kikéretik.« A jelentés mellett van még egy jegyzék a Vasvári-csapattól kölcsönkapott tárgyakról, valamint Mészáros fentemlített kísérőirata.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem