302. Debrecen, 1849 február 23. Kossuth utasításai Luzsénszky Pál kormánybiztosnak a Görgey seregében mutatkozó rossz szellemmel,…
302.
Debrecen, 1849 február 23.
Kossuth utasításai Luzsénszky Pál kormánybiztosnak a Görgey seregében mutatkozó rossz szellemmel, Görgey magatartásával és Dembinski fővezérségének kérdésével kapcsolatban.
Debrecen, 1849 február 23.
Kossuth utasításai Luzsénszky Pál kormánybiztosnak a Görgey seregében mutatkozó rossz szellemmel, Görgey magatartásával és Dembinski fővezérségének kérdésével kapcsolatban.
B. Luzsénszky Pál kormánybiztos úrnak!
Egy datum és hely kitétele nélkül írott leveléből, mellyet Ludvigh úrnak mellé rekesztett levele után Kassáról, február 18-áról írottnak gyanítok – és ismét egy második e választ vivő futár által írott leveléből, mellynek szintúgy sem helye sem dátuma* – fájdalmas érzettel látom, hogy Görgey tábornok sereg osztályánál nem minden akkint van amint lenni kellene és hogy a tisztek között a személyes indulatok, nagyravágyás, büszkeség, fenhéjázás a kormány intézkedései ellenében remonstratiókba, s nyilatkozatokba fajul, mellyek a haza javával meg nem egyezhetők.*
A szóbanforgó két levél nincs a bizottmány iratai között.
A Görgey tisztikarában mutatkozó engedetlenség a hadügyminisztérium azon rendelete nyomán keletkezett, amely a honvédsereg szervezeti újjáalakítása során a volt feldunai hadsereget VII. hadtest néven sorolta be az egységes honvédseregbe és Dembinski fővezérsége alá rendelte. (A tisztek mozgalmának részletes, okmányokon alapuló ismertetését l. Steier L. i. művében, 77. s köv. l.)
Megvárom Kormánybiztos úrtól, hogy azon sereg tisztikarával vezére, a tábornok tudtával s jelenlétében az ország kormánya nevében szóllani fog nyíltan, férfiasan a következő értelemben:
Az ország seregei sem akármelyik tábornoknak, sem nekem, sem a hadügyministernek, sem senki egyesnek nem tulajdona, hanem csak az összes nemzeté, a hazáé.
E hazának kormánya van s én a nemzet parancsából e kormánynak elnöke vagyok.
Szerencsésnek érezném magamat ha e teher vállaimról ma levétetnék, mert én nagyravágyást nem ismerek, és semmit nem óhajtok, mint alkotmányos törvényeink alatt a magány élet szerény nyugalmába visszavonulva pihenni meg a nehéz fáradalmaktól.
De míg a nemzet e tehertől meg nem ment, míg a kormány vezérletének felelőssége vállaimon nyugszik: addig a nemzet nevében kiadott rendeleteim iránt e hazában engedelmességet követelek mindenkitől. Aki rendeleteimnek nem engedelmeskedik, az pártütő a nemzet ellen.
Ezt mindenki által szemügyön tartatni követelem.
Ha rosszat, vagy rosszul rendelek, panaszt kell ellenem emelni az országgyűlésen, a nemzet bírám és én alázattal hajlok meg ítélete előtt kötelességem szerint, de míg Elnök vagyok, e hazában mindenki a kormány nevében kiadott rendeleteimnek engedelmeskedni tartozik.
A kérdés az, a nemzet hadseregének tisztjei a hazát kívánják-e megmenteni, a hazát kívánják-e szolgálni, vagy pedig személyes dicsvágyból harczolni? Én azt hiszem az elsőt óhajtják. Tehát a haza kormányának engedelmeskedniök kell, vagy fel kell mondaniok a szolgálatot és akkor a haditörvények és szabályok értelmében ismét a kormány fog intézkedni lemondásaik el vagy nem fogadása iránt.
Kire bízza, vagy ne bízza a vezérletet a kormány, az felelőségünk mellett reánk tartozik. A vezérség választása nem tiszti restauratio dolga.
A kormány jónak látta a Tisza vidéken öszpontosítani határozott seregek fővezérletét Dembynszki altábornagy úrra bízni; – aki azon hadseregek tagja s engedelmeskedni nem akarna, az mint hazafi borzasztó bűnt követne el, mint katona oly vétekbe esnék, melly miatt hadi törvényszék elibe fogna rangkülömbség nélkül állíttatni.
Ennyi elég a kormány elnökétől a hadsereg tagjaihoz, most az alkotmányos hazafi szól alkotmányos polgárokhoz, kik joggal kívánhatják, hogy a kormány cselekvéseinek indokairól meggyőződjenek s midőn mint katonák engedelmeskednek, mint honpolgárok ezt örömest tegyék.
Én következőket tapasztaltam:
Hat hónapig csatáztunk a Bácsban Bánátban, harmincz csatát nyertünk és mi volt az eredmény? semmi.
A felsődunai sereg – bár minden többi seregek hátratételével annak szaporítására a kormány legtöbb gondot fordított, retirálni volt kénytelen, úgyszólván kardvágás nélkül adva fel positiót positió után, – miért? mert magát gyengének érezte.
Szét voltunk darabolva, külön önállólag működött mindenik vezér, mindenütt volt seregünk és sehol sem volt siker, és az ország kétharmada elveszett.
A kormány látta, hogy Aradot és Temesvárt nem Aradon és Temesvárnál vesszük be, a ráczokat nem a Bánátban verhetjük meg hanem az ellenség főerejét kell megverni; ha ez meglesz, a többi magában elesik; – ha ez meg nem lesz hiában őrizzük Bácsot, Bánátot vagy a bányavárosokat, ha a nemzet elveszett, minden vidék elveszett.
Látván pedig, hogy eldarabolt erővel a fő ellenséget meg nem verhetjük, szükségessé vált a többi rendbeli hadsereg osztályokat együvé, egy operatióra egyesíteni.
Egyesíttetvén pedig a seregek, az egyesült seregeknek egy fővezér alatt kell szükségképpen állaniok.
Mert ha egyik tábornok a maga esze szerint északnak, másik délnek operál, úgy elvész a haza.
Azt hogy mi rendeltetése legyen, valamelly hadseregnek? kiszabni a kormány joga és kötelessége, – küldessék-e sereg Erdély visszafoglalására vagy nem? – Operáljunk-e Temesvár vagy a ráczok ellen, avvagy nem? – Schlick ellen viseljünk-e háborút, vagy Nugent ellen? ezt kiszabni a kormány, és a kormányban az én, dolgom: – az pedig, hogy a kitűzött czél elérésére mikint operáljon a megbízott vezér? az a vezér dolga; ki azonban, ha bizodalmat veszt, vagy rosszul, vagy szerencsétlenül operál a sereg parancsnokságával, elmozdíttatik. Ami megint a kormány dolga.
Meglehet tehát, hogy ma az összes seregek egy fővezérlet alatt állanak, – meglehet egyik vagy másik hadosztály holnap különrendeltetést kap, s aki ma a fővezér alatt állott, holnap külön önálló parancsnok lészen; valamint az is meglehet, hogy egyik vagy másik tábornoktól a parancsnokság elvétetik, mint ez történt Mogával, történt Gál tábornokkal,* történt másokkal, s ha a haza java úgy kívánja, történni fog másokkal is. – Ez mind a kormány dolga, melly bizodalmát érdemhez, tapasztaláshoz, és engedelmességhez méri.
Gaál Miklós aradi parancsnok leváltására l. előbb, a 309. sz. aktát, 549. l.
Tehát egy fővezérnek kell lenni mind azon seregeknél, mellyek egy czélra egyesítettek.
Legfellebb tehát azon kérdés vettethetik fel, miért adatott a fővezérség Dembinszki altábornagynak, és nem más valakinek, például Görgei tábornoknak.
Erre személyes válaszom a következő:
Adatott Dembinszky altábornagynak azért, mert
1-ör az országgyűlés úgy akarta,
2-or mert iránta bizodalom volt, ezen bizodalom pedig épült históriai nevezetességű vezéri hírén, mellyet lithvániai táborozásával magának a haditörténetekben szerzett, s azon ragaszkodásán, mellyel akkor jött szolgálatát a hazának felajánlani, mikor dolgaink legrosszabbul állottak, és saját hazánkfiai, kiket kitüntetésekkel halmozánk, részint hűtelenül elárulták szegény hazánkat, részint önfejű ellenszegülésekkel nehezítik az ország megmentésének lehetségét.
3-or, mert Dembynszki altábornagy, már a Damianics, Répássy, Gróf Vécsey tábornokok és Klapka ezredes alatti 35.000 főnyi seregnek fővezére lévén, az egyesíttetni rendelt felsőmagyarországi seregosztályt sem lehetett külön szakadva hagyni, s ezáltal a concentrátio reménylt sikerét megsemmisíteni.
Nem neveztetett pedig ki fővezérré Görgey tábornok azért, mert 1-ör távol volt, s egyesülhetése nem vala bizonyos;
2-or mert jónak látta Váczon kiadott nyilatkozatában az ország kormánya iránt az engedelmességet mindegy felmondani, – s ez által az ellenséget is különös gondolatokra vezetni, mellyek azonban Görgey tábornok úr becsületességén, s hazafiúságán megtörtek. – Melly a kormánynak az ország megmentésében annyi akadályt okozó s szerencsétlen hazánkat pártos szakadásokkal, s mondhatni katonai revolttal fenyegethető lépése bizonyossan nem volt alkalmas arra, hogy azt az ország egyes hadseregeinek az ő kezébe adásával kellett volna viszonozni.
3-or mert Görgey tábornok úr január kezdete óta jónak látta az ország kormányát tökéletesen ignorálni – a selmeczi elvesztett csatáról a hadügyministeriumhoz küldött egy jelentésen kívül soha a kormánynak – mellynek pedig mint kormány mindenről tudni kell – jelentést nem tőn; úgy hogy még mai napig sem tud a kormány semmit hivatalosan ezen hadsereg osztály állapotjáról, s hét héti működéséről, s emiatt meglehet a sereg fogyatkozást, az egyes érdem pedig hátratételt szenved.
Ezek voltak a kormány okai.
Ha már most valaki a hadsereg egyesítése, s abból következő vezéri egység szüksége miatt békételenkedik, lealacsonyításról beszél, vagy éppen engedetlenkednék, mit nem akarok feltenni, az ollyan dolgot tenne, mellynél több kárt az ellenség sem tehetne a hazának.
Én azt, aki szakadást, szakadás által pártütést idézne elé, az örökké való Istennek és a hazának nevében árulónak nyilatkoztatnám; – melly elveszthetné szegény hazánkat, de az örökké való Isten büntetését ki nem kerülné.
Elég bajunk van ellenségeinkkel, de legyünk magunk a hazának ellenségei, az által szakadást és egyenetlenséget okozunk.
Én ismerem kötelességemet és fogom tudni azt mindenki irányában teljesíteni.
Ezek érzelmeim, mellyeket Kormánybiztos úr, ha legkissebb nyugtalankodást veszen észre, annak lenyugtatása végett, az összehívandó tisztikar előtt kifejteni utasíttatik.
Egyébiránt a dolgok állásáról minden nap jelentést kérek, hogy a szükséghez képest intézkedhessem.
A sok személyes kímélgetések csak a hazát compromittálják, férfiasan kell fellépni. – Én legalább így fogok tenni. Elég volt az eddigi engedékenység. Inkább menjen el fele a tiszteknek, fogjuk helyöket pótolni az alant rejlő tehetségekből, mintsem örökös zsibbasztásoknak legyenek operatioink kitéve személyes tekintetetek miatt.
Ha a szükség úgy kívánandja, elmegyek magam a hadsereghez, s a nemzetnek reám ruházott tekintélyével tartok ítéletet az emberek felett. A sereg tömege morális érzeténél fogva lelkesülten hű a nemzethez: néhány ember miatt nem fogom a hazát veszélyeztetni. Megtanultam Eszék példáján,* hogy nem kell kímélgetni senkinek gyengeségeit.
Az Eszékkel kapcsolatos dolgokra l. különösen a 296. sz. aktát és a hozzátartozó jegyzeteket, 522. s köv. l.
A 370 podgyász szekérnek elvesztése olly bűn, melly miatt a feleletre vonást el nem mulaszthatom; nem fogom elmulasztani. Irok iránta a tábornoknak, rendelem hogy vizsgálat tétessék, az illető tisztviselő feleletre vonassék, s a felvilágosítás 5 nap alatt hozzám felterjesztessék. Borzasztó dolog akkor veszteni el annyi podgyászt, mikor minden veszedelmen túl volt. – Amint a szuronygyárt s ezüstöt elküldheték önök, úgy ezt is lehetett volna az illetőknek küldeniök.
Pillerről azt írja kormánybiztos úr, hogy nyilatkozata sem kielégítő, sem megnyugtató nem volt. Tessék nyilatkozatát írásba formulázni s a tábornokot felszólítani hogy Pillert magaigazolása végett Debreczenbe küldje.* Engedetlenséget nem fogok tűrni senkitől.
Piller János ezredes, Görgey korábbi hadsegéde hadosztályparancsnok volt Görgey seregében. Kilépési szándékát megváltoztatta és tovább szolgált.
A ki a seregből ki akar lépni, mind ide utasítandó, – majd a kormány fogja megítélni, van-e ok a kilépésre háború idején, vagy haditörvényszék elébe állítassék.
Ujházy javainak visszaadására semmi formalitások nem szükségesek. Amit ellenség elfoglal, mint ha rabló foglalná el, – ha visszavétetik, által kell adni rövid úton a tulajdonosnak.*
Ujházy László sárosi elfoglalt birtokainak visszaadásáról Luzsénszky és Ragályi febr. 15-i jelentésükben írtak Kossuthnak. (A jelentést közli Steier L. i. m. 81. s köv. l.)
Dessewffy polgármestert kötelezni kell hivatala folytatására.* Seregeink előhaladása nem ok a lemondásra, mi nem őrizhetünk városokat. Feladatunk magasabb. A hazát kell megmentenünk. Az ellenség kötelez hivatalvállalásra; mi büntetés terhe alatt kell hogy kötelezzünk a hivatal megtartására.
Luzsénszky Lőcséről írt keltezetlen, febr. 17-én érkezett levelében írta Kossuthnak, hogy »Dessewffy Ferenc, a lelkes polgármester beteg, tartok tőle, hogy betegsége komoly lehet.« (OHB 1849: 2210. sz.) Úgy látszik, újabb jelentésében már Dessewffy lemondási szándékáról tudósította Kossuthot.
Kapka foglyot a kórházban hagyni – ha beteg helyes, de a fogság alul nem kellett volna feloldozni, hanem felelősség alatt a városi hatóság felügyelése alá helyezni.
Ön hivatkozik Berzeviczy Emil levelére bizonyos foglyok eleresztése iránt. A felhivott levél azonban nincs Ön leveléhez csatolva. Általános szabályul megjegyzem, hogy aki elfogatott, az csak vegyes törvényszék ítélete következtében elbocsátható. – Törvényszék elébe kell állítatnia.
Farkassányinak adott 5000 pengőforint előlegezés helyeseltetik ugyan, de ha mindenkinek, kit az ellenség megkárosított, az ellenség helyett mi fizetünk, mielőtt győztünk volna, – úgy az ország pénztára ezt nem győzhetné. – Bánátban Bácskában az ellenség által okozott kár legalább is 30 milliókra megyen. Ki győzze ezt háború alatt megtéríteni?
Szives tisztelettel Debreczen, február 23-án 1849.
A honvédelmi bizottmány elnöke Kossuth Lajos s. k.
Magán levelében említ kormánybiztos úr valami Zubert és Tomasinit, kérek világosabban írni, mert egyikről sem tudok semmit, – Zuberről hallván, hogy Böszörményben házigazdájával öszeveszett, s ez Zubert öszevagdalta, Zuber pedig házigazdáját meglőtte.*
Zuber Antal őrnagy a Görgey érdekében felszólaló tisztek nyilatkozatát vitte Debrecenbe. Útközben Hajduböszörményben nézeteltérése támadt szállásadó gazdájával Kövér Györgyel, amelynek eredményeként Kövér pisztolylövést, Zuber pedig 14 kardvágást kapott. (Részletesen ismerteti az esetet Görgey I. i. művének I. kötetében, 236. s köv. l.)
Épen most hallom szegény Zuber esetét. Az borzasztó eset, irtózat mikint össze vagdalta házigazdája, valami Kövér nevű. Követ volt a tavali Diaetán.* – Függni fog okvetlenül.
Kövér György a hajdukerület egyik ellenzéki követe volt az 1847/48-i országgyűlésen.
Egykorú másolat. O. Lt. Geringer iratok. 1849: 5067.
A másolatot 1849 nov. 13-án Olasz János, Abaúj vármegye elnöke hitelesítette. Úgy került a Geringer iratok közé, hogy Villecz Ignác, az ungvári kerület főbiztosa felterjesztésében azt javasolta Geringernek, hogy a volt honvédtisztek közül ne csak azok kapjanak amnesztiát, akik ápr. 14. előtt kiléptek a magyar hadseregből, hanem századostól lefelé minden tiszt. Kossuth levelének mellékelt másolatával – elsősorban az aláhúzott sorokkal – igyekezett bizonyítani, hogy a magyar forradalomban mind a tisztek, mind a polgári hivatalnokok meg voltak félemlítve s nem hagyhatták el önként a helyüket. Geringer válaszában a javaslatot megvalósíthatatlannak mondta és az egyes tisztek sorsát a hadbírósági eljárástól tette függővé.
